2008. január 24., csütörtök

Magyar Kurír - Megjelent XVI. Benedek pápa második enciklikája

Magyar Kurír - Megjelent XVI. Benedek pápa második enciklikája: "Megjelent XVI. Benedek pápa második enciklikája
2007. november 30. 14:00

Megjelent XVI. Benedek pápa második enciklikája
2007. november 30. 14:00

November 30-án délelőtt 11 órakor az Apostoli Palota Könyvtárában XVI. Benedek pápa aláírta második encikliáját, amelynek címe: „Spe salvi”. A Szentatya a keresztény reményről szóló körlevelét a püspököknek, a papoknak és diakónusoknak, az Istennek szentelt személyeknek és minden világi hívőnek címezte.

Az enciklika szentszéki bemutatója fél 12-kor kezdődött a II. János Pál teremben. A sajtókonferencián felszólalt Georges Marie Martin Cottier bíboros, domonkos szerzetes, a Pápai Ház nyugalmazott pro-teológusa, valamint Albert Vanhoye bíboros, jezsuita szentírástudós, a Pápai Bibliai Intézet nyugalmazott újszövetségi egzegézis professzora.

A „Spe salvi” egyelőre nyolc nyelven hozzáférhető a Vatikán honlapján: latinul, olaszul, franciául, angolul, németül, spanyolul, portugálul és lengyelül.

* * *

Az alábbiakban a november 30-án kelt, 75 oldalas, 50 pontból álló enciklika Vatikáni Rádió által fordított rövid összefoglalóját közöljük.

XVI. Benedek pápa második enciklikája Szent Pál Rómaiakhoz írt levelének soraiból indul ki:

„Spe salvi facti sumus” – „Mert megváltásunk még reménybeli”. (Róm 8,24).

A megváltás, az üdvösség, a keresztény hit szerint nem pusztán egy adott tény. A megváltást olyan értelemben kínálja fel Isten, hogy megbízható reményt ajándékoz számunkra. Ennek erejében tudunk szembenézni jelenünkkel. A jelent, még ha fáradozásokkal teli is, azért tudjuk elfogadni, mivel biztos cél felé vezet, amely megérdemli a fáradságot. (1)

A keresztények megkülönböztető jegye tehát az a tény, hogy van jövőjük, tudják, hogy életük nem a semmibe torkollik. A pápa hangsúlyozza, hogy a keresztény üzenet nem pusztán „informatív” jellegű, hanem olyan, amely cselekvésre késztet. Ez azt jelenti, hogy az evangélium nem pusztán tájékoztat bizonyos dolgokról, hanem olyan hírt közöl, amely megváltoztatja életünket. Szélesre tárja az idő homályos kapuját, amely a jövő felé nyílik. Akinek van miben reménykednie, az másképpen él, új életet kapott ajándékba. (2)

A valódi Isten elismerésére eljutni annyit jelent, mint reményben részesülni – állapítja meg a pápa. Ezt megértették az első keresztények is, mint például az efezusiak, akik, mielőtt találkoztak volna Krisztussal, számos istent imádtak, de „remény és Isten nélkül éltek”. A régóta keresztény nemzetek hívei számára a problémát az jelenti, hogy már hozzászoktak az evangéliumhoz. Körükben az a remény, amely az Istennel való hiteles találkozásból származik, szinte már nem észlelhető. A Szentatya itt utal Szent Bakhita Jozefina alakjára. 1869-ben született Szudánban, Darfur tartományban. Kilenc éves korában elrabolták és eladták rabszolgának. Rettenetes megpróbáltatások után érkezett meg Itáliába, ahol megismeri a „nagy reménységet”. Ezért mondhatja: „Véglegesen szeret engem Isten és bármi is történjen, ez a Szeretet vár rám”. (3)

A pápa emlékeztet rá, hogy Jézus nem egyfajta szociális, forradalmi üzenetet hozott, mint például Spartacus. Nem politikai szabadulásért küzdött, mint Barrabás vagy Bar-Kochba. Valami egészen mást kaptunk tőle: az élő Istennel való találkozást. Találkozást egy olyan reménységgel, ami erősebb volt a rabszolgaság minden szenvedésénél, és amely ezáltal belülről alakította át az életet és a világot, akkor is, ha a külső struktúrák változatlanok maradtak. (4)

Krisztus valóban szabaddá tesz bennünket: nem vagyunk a világegyetem, az anyagi törvények, az evolúció rabszolgái. Nazianzi Szent Gergely a csillag által vezetett Három Királyokban az asztrológia végét látja. Nem a kozmosz elemei vezérelik a világot és az embereket, hanem egy személyes Isten kormányozza a csillagokat, vagyis a világegyetemet. Szabadok vagyunk, mert az égbolt nem üres, mert az univerzum Ura Isten, aki Jézusban a Szeretetként nyilatkoztatta ki magát. (5)

Krisztus a „valódi filozófus”, aki megmondja, hogy valójában ki is az ember és mit kell tennie ahhoz, hogy valóban ember legyen. Ő az élet valódi mestere, mert képes arra, hogy megjelölje a halál utáni utat is. (6)

Jézus olyan reményt nyújt számunkra, amely egyben elvárás és jelenlét. Az a tény, hogy ez a jövő létezik, megváltoztatja a jelent. A hit révén már bennünk vannak – kezdeti stádiumban – azok a dolgok, amelyekben reménykedünk: a mindenség, a valódi élet. Már a jelenben érzékelhetjük a jövőt. Az elkövetkező dolgok jelenléte egyben bizonyosságot is jelent és számunkra azoknak a dolgoknak a bizonyítékát jelenti, amelyeket még nem látunk. (7)

Ez a remény lehetővé teszi sok keresztény számára, hogy szembenézzenek az üldöztetéssel és vállalják a vértanúságot, ellenállva az ideológiák és tömegtájékoztatási eszközeik által képviselt túlerőnek. Ezek a keresztények képesek arra, hogy megújítsák a világot. (8)

A pápa rámutat, hogy ma sokan talán azért utasítják el a hitet, mert az örök élet nem tűnik számukra kívánatosnak. Nem törődnek az örök élettel, amely pusztán akadályt jelen az evilági élet szempontjából. (10)

A hit jelenlegi válsága mindenekelőtt a keresztény remény válsága – állapítja meg a Szentatya enciklikájában. Az elveszett paradicsom helyreállítását ma már nem a hittől, hanem a műszaki-tudományos haladástól várják. A remény így a haladásba vetett hitté válik, amelynek két alappillére az ész és a szabadság. Ezek látszólag önmagukban, a belsejükből fakadó jóság révén, biztosítani tudják egy új, tökéletes emberi közösség megvalósulását. Az ész birodalmának eljövetelét úgy várják, mint egy teljesen szabaddá vált emberiség új létfeltételét. (17-18)

E remény politikai megvalósulásának két alapvető szakaszát jelentette a francia (19) majd a marxista forradalom. A francia forradalom fejleményeit látván a felvilágosodás Európájának új módon kellett szembesülnie az ész és a szabadság fogalmával. A proletárforradalom ugyanakkor lesújtó pusztítást hagyott maga után. Marx alapvető tévedése az volt, hogy megfeledkezett az emberről és szabadságáról. Azt hitte, hogy a gazdasági élet marxista átalakításával minden a maga helyére kerül. Valódi hibája a materializmus volt. (20-21)

A pápa ezután megállapítja: az embernek szüksége van Istenre, különben remény nélkül marad. (23) Az embert soha nem válthatja meg egy külső struktúra. Aki örökké tartó jobb világot ígér, hamis ígéretet tesz. Így tévednek azok is, akik a tudományban látják az ember megváltását. A tudomány ezzel szemben el is pusztíthatja az embert és a világot. (25)

Az embert nem a tudomány, hanem a feltétel nélküli, abszolút szeretet váltja meg. Az ember valódi, minden csalódásnak ellenálló, nagy reménysége csak Isten lehet. Az az Isten, aki szeretett bennünket, és aki most is szeret minket egészen a végsőkig. (24-26)

A Szentatya a remény megtapasztalásának és gyakorlatának négy helyét jelöli meg. Az első az ima. A pápa itt emlékeztet Van Thuan vietnámi bíboros alakjára, aki 13 évet töltött börtönben, ebből kilencen magánzárkában. Látszólag a tökéletes kétségbe esés helyzetében az a tény, hogy beszélhetett Istenhez, a remény növekvő erejévé vált számára. (32-34)

Az ima mellet a cselekvésben találkozhatunk a reménnyel. A keresztény remény mindig tevékeny, mindig másokat is magába foglal. Csak akkor tudok remélni minden remény ellenére, ha tudom, hogy személyes életemet és a történelem egészét a szeretet elpusztíthatatlan hatalma őrzi. Minden kudarc ellenére ez a remény ad bátorságot ahhoz, hogy cselekedjünk, és előre haladjunk. (35)

A szenvedésben is megtapasztalhatjuk a remény. Természetesen mindent el kell követni a szenvedés csökkentéséért. Ugyanakkor nem a fájdalom elöl való menekülés gyógyítja meg az ember, hanem az a képesség, hogy elfogadja a küzdelmeket és azok hatására érettebbé válik. Az ember a Krisztussal való egységben találja meg a szenvedés értelmét, aki végtelen szeretettel szenvedett. (A pápa itt utal a remény egy másik tanújára, Paul Le-Bao-Thin vietnámi vértanúra, aki 1857-ben hunyt el.) Kegyetlen és embertelen az olyan társadalom, amely nem képes a szenvedők elfogadására – írja enciklikájában Benedek pápa.

Végül az Utolsó Ítélet is a reménnyel függ össze. A belé vetett hit mindenekelőtt és elsősorban reményt jelent. Létezik ugyanis a test feltámadása, az igazságosság, a múlt szenvedéseinek eltörlése. A pápa annak a meggyőződésének ad hangot, hogy az igazságosság kérdése az örök életbe vetett hit alapvető, legfontosabb érve. Lehetetlen ugyanis, hogy a történelmi igazságtalanságé legyen az utolsó szó. Isten igazságosság és igazságosságot teremt. Ez a mi vigaszunk és reménységünk. De az isteni igazságosság egyben kegyelem is. A kegyelem nem zárja ki az igazságosságot. A gonoszok végül, a mennyei lakomán nem ülnek majd egy asztalnál az áldozatokkal, mintha mi sem történt volna.

Benedek pápa ismételten leszögezi a tisztítótűz és a pokol létezésére vonatkozó keresztény tanítást. Rámutat ugyanakkor, hogy ha Isten Utolsó Ítélete pusztán az igazságosság szerint történne, mindnyájunknak félni kellene. Az Utolsó Ítélet azonban kegyelem is, ami lehetővé teszi számunkra, hogy reméljünk, és bizalommal telve induljunk az Ítélő Bíró felé, akit „szószólónkként” ismerünk. (41-47)

XVI. Benedek pápa körlevelében hangoztatja: a mi reményünk mindig alapvetően magába foglalja a másokért való reménykedést is. Mint keresztények soha nem gondolhatunk csak saját magunk üdvösségére. Arra a kérdésre is válaszolnunk kell, hogy mit tehetünk mások üdvözüléséért. Csak így teszünk meg mindent személyes üdvösségünkért. (48)

A „Spe salvi” kezdetű enciklika utolsó fejezetében a Szentatya Máriához, a reménység csillagához fordul imájával. „Isten Anyja, a javascript:void(0)
Bejegyzés közzétételemi Anyánk, taníts meg bennünket hinni, remélni és szeretni veled együtt. Mutasd meg a Krisztus országa felé vezető utat! Tenger csillaga, ragyogj felettünk és vezess bennünket utunkon!” (49-50)

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

A kép illusztráció.

KAROL


Karol – Az ember, aki pápa lett
2007. december 31. 15:28

A kétrészes, több mint háromórás film Karol Wojtyła életét meséli el, bemutatva az egyetemista korától 1978-ig, pápává választásáig terjedő, csaknem negyven esztendőt.

A film kezdetén 1939 szeptemberében vagyunk, a II. világháború kitörésének idején, amikor a náci Németország lerohanja Lengyelországot. Megkezdődik a zsidók és az ellenállók elhurcolása, fegyveres náci katonák masíroznak, tankok kíséretében, a levegőben bombázógépek cirkálnak, megszórják a kétségbeesetten menekülő lakosságot, mindenütt a pusztulás és a rombolás képei, a megszálló hatalom képviselőiből hiányzik az irgalomnak a szikrája is, maximálisan érvényesül az alá- és fölérendeltség, tobzódik a gátlástalan gonosz, s úgy látszik, nincs erő, amely képes lenne a megfékezésére.

Karol Wojtyła még nincs húszéves, egyetemre jár, Hanjával, szerelmével együtt. Évfolyamtársaikkal együtt keresik a lehetőségét, hogyan állhatnának ellen a gonosznak. A többség a fegyveres harcot választja, s noha kezdetben Karol is azt tervezi, hogy belép a seregbe, végül Hanjával együtt egy földalatti, hazafias műveket előadó színház tagja lesz. Vallja, hogy a jövőt csak úgy építhetik fel újra, ha megőrzik a lengyel nép kulturális múltjának értékeit. Közben Karol ápolja a beteg apját, Hanja pedig bújtatja az üldözött zsidó ismerőseit, élelmet visz nekik, irgalmas szamaritánusként viseli gondjukat. Az erőszak ellen azonban semmit nem tehet. A távolból, egy ablaküveg mellől, zokogva nézi végig, ahogy a németek megtalálják a zsidó család búvóhelyét, s koncentrációs táborba hurcolják őket. A pályaudvaron egy náci katona arra kényszerít egy tiszta tekintetű, szép arcú zsidó lányt, hogy hegedüljön, miközben a deportáltak tömege a marhavagonokra vár. A lány gyönyörű dallamokat varázsol elő a hegedűjéből, a kegyetlen hatalom képviselői és a kiszolgáltatott deportáltak is elbűvölve hallgatják, de a megérkező vonat zakatolása mindennek véget vet, a brutális valóság széttöri az idilli képet, a katona lelövi a lányt, miközben a kápók durván tuszkolják a nekik kiszolgáltatott zsidókat a vagonokba. A zokogó Hanja belemélyeszti tenyerét a félig kitört ablaküvegbe, arca meggyötört, lelkileg átérzi a pusztulásra ítéltek szenvedését, akikért azonban semmit nem tehet.

A gátlástalan erőszak által elkövetett szörnyűségeket látva Karolban és Hanjában is egyre több kérdés fogalmazódik meg. Hanja kétségbeesetten kérdezi, „Miért, miért ismétlődnek meg ezek a rémségek, és miért egyre borzalmasabbak?... Mi teszi a szívet, a szemet képtelenné az irgalomra?... Nincsenek nekik anyjuk, apjuk, gyerekeik?... Őket is a saját képére teremtette az Isten? Hol van az Isten?” A kérdés a levegőben marad, Karol nem tud válaszolni, tele van ő is kétségekkel. A gyötrelmes valóság látványa, átélése révén azonban egyre közelebb kerül Istenhez. Az egymással ellentétes irányból érkező rossz és jó hatások meghatározóak lesznek egész későbbi életére, papi, főpásztori, majd pápai szolgálatára.

Karolra óriási hatással van gyerekkori barátja, Tomas atya, aki a németek lengyelországi megszállásának első pillanatától kezdve az üldözöttek, a kiszolgáltatottak, zsidók és ellenállók oldalára áll, azok mellé, akik mindenüket elvesztették. Ő az, aki rögtön a film kezdetén figyelmeztet: „Ha a világ a gonoszok hatalmába kerül, elnémul a hangunk, nem maradnak könnyeink. Nem veszíthetjük el a reményt.” Karol nem érti, hogyan gyóntathatja meg és oldozhatja fel Tomas az egész Lengyelországot pusztulásba taszító náci Németország tisztjeit. Tomas azt válaszolja, hogy a történelem rettenetes választások elé állítja az embert, vannak akik lelki roncsokká silányodnak, de a segítségre nekik van legnagyobb szükségük. Tomas belenézett a birodalmi főkormányzó, Hans Frank szemébe, „és a gonoszt láttam benne, leplezetlenül. Ocsmány volt, ölni tudtam volna, de egy pap nem gyűlölhet, meg kell mutatnunk, hogy a szeretet, csakis a szeretet tarthat vissza attól, hogy belehulljunk ebbe a mélységbe. Sokkal inkább vagyok értük, mint érted” – mondja a kétségeivel küszködő Karolnak. Eszünkbe juthatnak erről Jézus szavai: „Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek… Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket.” (Mt 9,12-13) Tomas az, aki megerősíti Karolt abban a vágyában, hogy pap legyen. Karol az élet alapvető, súlyos kérdéseire szeretne választ kapni, s úgy érzi, ez már nem lehetséges a művészet révén: „A színháznak, életem álmának vége… Lehet, hogy Isten szólít?” – kérdezi, Tomas pedig János evangéliumára hivatkozik, amikor Jézus azt mondja az utolsó vacsorán: „Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket.” (15,16) „Az ajtó nyitva áll, tied a döntés” – teszi hozzá Tomas atya. Ő az, aki a válságos pillanatokban lelket önt Karolba: „Soha ne veszítsd el a reményt, ne veszítsd el az élet és a szeretet értelmét.”

Életre szólóan meghatározó hatással van Karolra Jan, az idős szabómester, aki arra figyelmezteti, hogy a mindig más és más formában újratermelődő rosszat csak a szeretet lelkeket átalakító erejével lehetséges legyőzni: „A szeretettel győzünk, nem fegyverekkel. A náciknak végük lesz, mert a rossz felfalja önmagát. De ha a szeretet nem győz…” A mondat második részét az ifjú Karol folytatja: „Akkor a nácik visszatérnek, csak más formában. Ezt akarta mondani?”

Történelmi tény, s a film is bemutatja, hogy ez következett be a náci Németország bukását követően, Kelet-Közép-Európa népei egy másik totalitarizmus, a kommunista uralom elnyomását szenvedték meg, több mint negyven esztendőn keresztül.

Az említett hatások révén a jóra és szépre alapvetően hajló Karol Wojtyła belső meggyőződésévé válik, hogy a szeretet, a Krisztusba vetett sziklaszilárd hit, a remény és a derű a legfontosabbak ahhoz, hogy legyen erőnk ellenállni a gonosznak. Az olyan emberrel szemben, akinek ezek a fogalmak a vezérlőelvei, a hatalom tehetetlen, még akkor is, ha fizikailag, anyagilag totális az erőfölénye. Ezt ismeri fel Julian Kordek, a lengyel titkosszolgálat egyházi ügyeket irányító osztályvezetője, aki a film egyik jelenetében azt mondja: nem szereti Karol Wojtyla mindig optimista mosolyát, sokkal jobban tart a belőle áradó derűtől, mintha politikai fanatikus lenne. S hogy ekkora lelkierővel senki nem rendelkezik, még Stefan Wyszynszki bíboros sem, a lengyel egység és hazafiság, az egyházi ellenállás szimbolikus alakja. Kordek élete fő céljának tekinti, hogy leleplezze Karol Wojtyłát. Megbízza Adamot, a művészettörténésznek tanuló egyetemistát, hogy figyelje minden lépését Wojtyłának, hallgassa le a beszélgetéseit, még a gyónásait is, ha szükséges, találjon ki róla valótlan dolgokat, de hiába. Karol Wojtyła a lublini egyetem etika tanszékének professzoraként, papként, püspökként, majd krakkói érsekként sem beszél soha politikáról, mindig csak a szeretetről, Krisztus követéséről, arról, hogy soha nem szabad félni, nem szabad feladni a jövőbe vetett hitet, reményt. A film egyik legdrámaibb jelenetében Karol Wojtyła krakkói érsekként hatalmas tömeg előtt megáldja a nowa huta-i munkásvárosba tervezett templom alapkövét, háttérben a hatalmas, égbe meredő kereszttel. A rendőri készültség óriási, a hatalom erőszakszervezete bármelyik pillanatban feloszlathatja a tömeget. Krakkó érseke azonban itt is a szeretetről beszél, Krisztus megváltói hatalmáról, a vallásszabadság alapvető, elidegeníthetetlen jógáról, s hogy az erőszakhoz folyamodó hatalom önmagát pusztítja el. Arról, hogy ezt a várost Isten nélkül akarták felépíteni, de mégis az összegyűlt hívők akarata győzött, „Ne féljetek!” – hangzik el már akkor a pápaként később oly sokszor kimondott biztatás Karol Wojtyła szájából. Kordek felismeri, hogy ha az emberek nem fognak félni, az hamarosan elvezet a szocialista rendszer bukásához, s követeli, hogy a kivezényelt rendőrök parancsnoka oszlassa fel a tömeget. Ő azonban Kordeket viteti el. Érezni, hogy Karol Wojtyła határozott, de a krisztusi szeretet mindenekfölöttiségét hirdető prédikációja mélyen megérintette a rendőrparancsnok lelkét, s úgy érezte, nem válaszolhat erőszakkal. Karol Wojtyła hitet, reményt, szeretetet adott az embereknek, a legnehezebb időszakokban is, megalkuvás nélkül hirdetve a megváltó Krisztus dicsőségét.

Igen érzékletesen ábrázolja a film Karol Wojtyła jellemének egyik legjellemzőbb vonását, azt a ritka képességét, hogy azonnal képes volt megtalálni a hangot mindenkivel, a kőtörő munkással éppúgy, mint az egyetemi hallgatóval, de még az őt mániákusan leleplezni akaró Kordekkel is, hiszen elérte nála, hogy a kommunista hatalom helyi központi épületében két emelet visszakerüljön az egyház tulajdonába. A filmben világosan elkülönülnek egymástól a gonosz, illetve Jézus követői, valamint a sokáig tévelygők, de végül megtért bűnösök. A náci rendszerben a hitét az életáldozattal megpecsételő Tomas a jó pásztor, aki életét adja a juhokért, s ebbe a kategóriába tartozik Hanja, Karol volt szerelme, aki ugyancsak élete veszélyeztetése árán próbálja menteni zsidó ismerőseit. Különleges emberi nagyságról tesz tanúbizonyságot Karol egyik tanára, a filológia professzora, Wojciech, aki a kultúra, a szellemi érték őrzője a legválságosabb időszakokban is, és bátran ellene mond a gonosznak. A szocialista rendszerben a tanárnő, Maria, Karol volt tanítványa missziós munkát végez a templomot nélkülöző munkásnegyedben. Hanja férje, Pavel pedig rendíthetetlenül küzd a szólásszabadság megteremtéséért.

A Gonoszt testesíti meg a film első részében Hans Frank, birodalmi főkormányzó. Öntelt, egész lényét betölti a görög drámák némely hőseire jellemző mérhetetlen gőg, a hübrisz bűnébe esik, számára a zsidók, a leigázott lengyel nép élete a nullánál is kevesebbet ér, előbbieket degeneráltaknak, utóbbiakat kultúra nélküli szláv barbároknak nevezi, minden megnyilvánulásából érezni, hogy rendíthetetlenül hisz abban, hogy a nácik embertelen hatalma soha nem ér véget, élet és halál teljhatalmú urai lesznek az idők végezetéig. A szocialista Lengyelországban az imént említett Julian Kordek az, aki minden eszközt megengedhetőnek tart, hogy eltegye az útból Karol Wojtyłát, még a gyilkosságtól sem riadna vissza. Látva, hogy tervei sorra kudarcot vallanak, gyűlölete már-már eszelőssé válik, lelkét betölti az irracionális fanatizmus. A Moszkvában tanult Kordek azonban nemcsak Karol Wojtylát akarja ellehetetleníteni, hanem az egész lengyel papságot, mivel pontosan tudja, hogy a kommunista ideológia legnagyobb ellenfele az egyház. Ezért meg kell semmisíteni. „A németek kiirtották a papság egyharmadát, de még maradtak sokan. Velük nekünk kell végeznünk” – fogalmaz az egyik jelenetben.

A megtérő bűnös kategóriájába tartozik a náci katonatiszt, akinek lelkét megérinti a Tomas atyából áradó jóság és szelídség, az, hogy szörnyűséges bűnei ellenére hajlandó meggyóntatni. Különböző lépcsőfokokon jut el a megvilágosodásig. Először csak megdöbbenését fejezi ki, amikor Hans Frank arra inti embereit, hogy a lengyel papokkal is olyan módszeresen kellene végezniük, mint a zsidókkal. Másodszor kórházba viteti Karolt, akit elüt egy villamos, noha német tisztként ebből baja származhat, hiszen figyelmen kívül hagyva a birodalmi kormányzó utasításával, irgalmat gyakorol egy alattvalóval. Végül pedig megtagad egy embertelen, a saját lelkiismeretének ellentmondó parancsot, s családos emberként, három gyermek apjaként, vállalja az életáldozatot. Magatartása párhuzamba vonható azzal, amikor a Karol Wojtyłát éveken át figyelő és lehallgató Adam lelkiismerete szólal meg, a krakkói érsekből áradó krisztusi lelkület, és a mélyen katolikus hívő, Maria iránti szerelem hatására, lelkileg összeomolva vallja be, hogy hosszú időn keresztül rendszeresen súlyosan vétkezett ellene. Karol Wojtyła lelki nagyságról tesz itt tanúságot, megbocsát Adamnak, kiválasztottnak nevezi. Adam élete pedig gyökeres fordulatot vesz ezt követően, Saulusból Paulusszá változva vállalja az üldöztetést, a hivatalvesztést az igazságért, a szabadságért.

A film Karol Wojtyła pápává választásával ér véget, az eredeti dokumentumfelvételen a ma már történelmi jelentőségű, a XX. század egyik legtöbbet bejátszott és szimbolikus erejűvé emelkedett képsorok láthatók, ahogy az újonnan megválasztott, mosolygós arcú pápa, II. János Pál a Vatikán erkélyéről köszönti az ujjongó, több százezres tömeget. Giacomo Battiato filmje egy ifjúkorától mélyen érző, a mások szenvedései iránt nyitott lelkű, Istent szenvedélyesen kereső és végül megtaláló személyiség fejlődését mutatja be, akit a körülötte zajló borzalmak döbbentenek rá arra, hogy a világban egyedül a krisztusi szeretet szétsugárzása akadályozhatja meg, hogy a történelemben időről időre megismétlődjenek a XX. században megtörtént rettenetes események.

Karol – Az ember, aki pápa lett (olasz-lengyel történelmi film, I-II. rész, 188 perc)
Rendezte: Giacomo Battiato
A forgatókönyvet Gian Franco Svidercochi Történetek Karolról – II. János Pál ismeretlen élete című művéből írta: Giacomo Battiato
Főbb szereplők:
Karol Wojtyła: Piotr Adamczyk
Hanja: Malgorzata Bela
Kordek: Hristo Sopov

Magyar Kurír
Miről olvashatnak az Új Ember e heti számában?
január 24. 17:57
javascript:close();
Ajánló a hetilap január 27-i számából.

Egy a nyáj, egy az akol…
Ökumené: egy hétig, vagy egész évben?

A Pozsonyi úti református templomban január 20-án nyitották meg – keresztény egységért végzett imanyolcadot — együtt a katolikus, a református és az evangélikus egyház által meghirdetett Biblia évével.

A tartalomból:

• Emberségünk ünnepe – Jean Vanier a gyengeségről és a barátságról
• Szolidaritás a pápával
• Békességért, megértésért, elfogadásért... – A soá emléknapján
• Adolfo Nicolás az új jezsuita generális
• Az erőszakmentesség apostola – Gandhi üzenete
• A közös martirológiumhoz
• Világkongresszus az isteni irgalmasságról
• Itt vagyunk, amíg küldetésünk szólít – Az orsolyita nővérekről Szent Angéla ünnepén
• Lelkipásztori napok – a Biblia évében
• Jelenlétével, példájával nevelt – Százhúsz éve halt meg Don Bosco
• Mégis, kinek a baja? – A lepra elleni küzdelem világnapjára
• Értékek és példaképek – A mai kamaszokról egy kaposvári konferencián
• Megnyílt az Olivier Messiaen-emlékév
• Szabadító üzenet a rácsok mögé – Bibliatörténeti kiállítás a börtönben
• Díszcsomagolásban a Mátyás-templom egy darabja

A lap megrendelhető:
Új Ember
1053 Budapest, Kossuth L. u. 1.
Tel.: 1/317-3933/113
E-mail: terjesztes@ujember.hu

Új Ember/Magyar Kurír

Anti-Spam - Küzdelem a spammelők ellen | bulk unsolicited unwanted junk email

Anti-Spam - Küzdelem a spammelők ellen | bulk unsolicited unwanted junk email

Gmail - Evangelium digest, 43 kötet, 23 szám

Gmail - http://www.blogger.com/img/gl.bold.gif
Evangelium digest, 43 kötet, 23 szám
: "2008. január 23. - Szerda

Egy szombati napon Jézus betért a kafarnaumi zsinagógába. Volt ott egy fél
kezére béna ember. A farizeusok figyelték Jézust, vajon meggyógyítja-e
szombaton. Vádaskodni akartak ugyanis ellene. Jézus felszólította a béna
kezű embert: 'Állj ide középre!' Aztán megkérdezte a körülállókat:
'Szabad-e szombaton jót vagy rosszat tenni, életet menteni vagy veszni
hagyni?' Ők azonban hallgattak. Erre Jézus szívük keménységén elszomorodva
haragosan végignézett rajtuk, aztán így szólt az emberhez: 'Nyújtsd ki a
kezedet!' A beteg kinyújtotta kezét, és meggyógyult. Erre a farizeusok
kimentek, és tanakodni kezdtek a Heródes-pártiakkal, hogy miként
okozhatnák Jézus vesztét.
Mk 3,1-6

Elmélkedés:

Jelképes szerepe van annak, hogy Jézus középre állítja a béna kezű embert,
akit meggyógyít. A betegek régen is és sajnos ma is kitaszítottak, akik
testi vagy éppen lelki bajuk miatt rengeteg hátrányt kénytelenek
elviselni. A társadalom kiszorítja őket, s sokszor nem tekinti őket
ugyanolyan embereknek, mint az egészségeseket. Egy idő után ők maguk is
visszahúzódóvá válnak, kerülik a nyilvános helyeket, nem szívesen
mutatkoznak társaságban. Sok esetben szégyellik betegségüket, s félnek,
hogy gúnyolódás tárgyává válnak. Nem csoda tehát, ha kerülik a
tömegrendezvényeket.
Jézus ezen a kitaszított, peremre szorított helyzeten változtat, amikor
középre állítja a béna kezű embert. Mert Őneki mindenki fontos, akit
esetleg mások megvetnek, s aki e megvetés és a betegség miatt kettős
segítségre szorul.
(Horváth István Sándor)

Imádság:

Urunk, Istenünk! Isteni képmásodra teremtettél mindannyiunkat, nőket és
férfiakat. Add, hogy egy szívvel, lélekkel szüntelenül imádkozzunk: hogy
az éhezők jól lakjanak, a rabságban élők megszabaduljanak, és hogy minden
ember méltóságban éljen. Engedd, hogy alkalmas eszközeid legyünk ennek
megvalósulásában. Jézus Krisztus nevében kérünk. Ámen.
(Az ökumenikus imahét 4. napjának imádsága)



------------------------------

_______________________________________________
Evangelium mailing list
Evangelium@communio.hu
http://www.communio.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Magyar Kurír - Ifjúsági imaest szerzetesekkel

Magyar Kurír - Ifjúsági imaest szerzetesekkel: "Ifjúsági imaest szerzetesekkel
január 23. 10:01

A budapesti Örökimádás templomban ferences és kármelita férfi szerzetesek, valamint a Nyolc Boldogság Közösség, a Szociális Testvérek Társasága és a domonkos nővérek szervezésében ifjúsági imaestet tartanak február 1-jén.

A Megszentelt Élet ünnepének előestéjén lehetőség nyílik közös imádkozásra, kötetlen beszélgetésre különböző férfi és női szerzetesrendek tagjaival.

A 18 órakor kezdődő szentmisét Orosz Lóránt ferences szerzetes, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanszékvezető tanára mutatja be. A tervek szerint az áldozás utáni könyörgést követően két rövid tanúságtételre kerül sor.

A szentmise után az imaest szentségimádással folytatódik, 20 órától pedig agapéval zárul. Az ifjúsági imaesten a tervek szerint nemcsak a szervező öt közösség, hanem néhány más szerzetesrend tagjai is részt vesznek.

Az Örökimádás templom címe: Budapest, IX. kerület, Üllői út 77. (Megközelíthető a 3-as metróval, a Klinikák állomástól gyalog néhány perc.)
Fehér János Magyar Kurír.

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Powered By Blogger

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom
Powered By Blogger