Kály-Kullai Károly: Utak – Útkeresők – Szenvedélybetegség
január 26. 17:43
A közelmúltban megjelent könyvben Kály-Kullai Károly tanulmányai mellett életinterjúk is olvashatók olyan papokkal, akik szenvedélybetegekkel foglalkoznak. A kötet tartalmazza II. János Pálnak a kábítószerproblémáról szóló öt beszédét, amelyek először jelennek meg magyar nyelven, valamint Mario Picchi atya írását.
Kály-Kullai Károly, a Sziget Droginformációs Alapítvány vezetője húsz éve foglalkozik kábítószerfüggőségben szenvedő betegekkel. Az alapítvány maga 1996-ban jött létre, egyik legfontosabb programja az „Életvezetési központ” címet viseli – szándékosan nincs benne az elnevezésben a kábítószer, vagy a drog szó. A programban résztvevő szakemberek egy kamion utánfutójában, ún. mobil osztályteremben óvodás kortól az általános iskola nyolcadik osztályáig bezárólag foglalkoznak gyerekekkel, igyekeznek elültetni bennük a pozitív gondolkodás és életvitel alapjait.
Az Új Ember Kiadónál a közelmúltban megjelent könyvben Kály-Kullai Károly tanulmányai mellett olvasható négy életinterjú is, olyan papokkal – Ackermann Kálmán, Jakus Ottó, Laczkó Mihály, Szakács Rajmund –, akik szenvedélybetegekkel foglalkoznak. A kötet tartalmazza II. János Pálnak a kábítószerproblémáról szóló öt beszédét, amelyek először jelennek meg magyar nyelven, valamint Mario Picchi atya írását az Olasz Szolidaritási Központ szeretetszolgálatáról, amelyet munkatársaival az Isten adta emberi méltóság védelmében és kibontakoztatásáért tesznek.
A téma fontosságát és súlyosságát jelzi, hogy kutatások bizonyítják: napjainkban a 15-29 évesek számára minden kétséget kizáróan a drogok elterjedése jelenti a legfontosabb feszültségforrást. 2005-ben majdnem 15 ezer volt a regisztrált drogfüggők száma, de az ismert és rejtett populáció teljes száma 24 ezer főre tehető. Nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy emellett hazánkban egymillióra tehető az alkoholfüggők száma, s három-három és félmillióra azoké, akik naponta legkevesebb 15 szál cigarettát szívnak el. Kály-Kullai könyve általában foglalkozik a szenvedélybetegségekkel, kiemelve a drogkérdést, mint ami viszonylag új, de önmagában is roppant romboló, az egyén személyiségének teljes lebontását előidéző veszélyforrás.
A szerző rendkívül fontosnak tartja, hogy bemutassa a Vatikán drogpolitikáját, részletesen elemezve az Egyház, kábítószer, drogfüggőség című kézikönyvet, amely 2004-ben jelent meg magyarul, ugyancsak az Új Ember Kiadó gondozásában. Kály-Kullai a dokumentumról megállapítja: a kötet szerzői komplexen közelítenek a témához, s az általuk bemutatott modellt multidiszciplináris-erkölcsi-pasztorális modellnek nevezi, amely figyelembe veszi az egyén, a közösség, a társadalom sérüléseit, a tudomány megállapításait. A könyv célközönsége tág körű: a pasztorális munkában érintett püspökök, papok, világi munkatársak, szülők, a törvényalkotás felelős politikusai, egészségügyiek, akik mindannyian „megtalálhatják benne azokat az értékeket és tájékozódási pontokat, amelyek segíthetik őket küldetésük teljesítésében”, valamint a fiatalok, tanárok, akik a prevenció kulcsszereplői.
A vatikáni kézikönyv azonban az erőteljes társadalomkritika mellett mindig a hívő ember, az egyház pasztorális szempontjait állítja a középpontba. A test és lélek egységének elve, valamint az emberi méltóság, szabadság, értékek és az élet tiszteletének fontossága alapozzák meg az egész kötet szemléletét. II. János Pál igen fontosnak tartotta, hogy az egyház jó válaszokat adjon a kábítószer-probléma egészére – csak a kilencvenes években több mint nyolcvanszor foglalkozott ezzel a kérdéssel! –, s a témával kapcsolatos gondolatai, beszédei, előadásai is ezt a szándékot tükrözik. A vatikáni kézikönyv Miért segítsünk? fejezetében így fogalmaz a néhai Szentatya: „A Krisztus követésére elszánt ember kötelessége, hogy elvigye az örömhírt a szegényeknek, minden szegénynek, megkülönböztetés nélkül. A kábítószerfüggő ember a szeretet szegénye, mert nem tudja tisztelni önmagát és az életet. Rossz képet alakított ki magáról és a társadalomról.”
Nagyon érdekes, hogy Kály-Kullai Károly kötetének elején olvashatunk két, 1986-ban és 1987-ben készült interjút a fiatalon, harminchét évesen elhunyt Szabó János gödöllői káplánnal, aki a magyar egyházban először foglalkozott hivatásszerűen a drogfüggő fiatalokkal. Ő súlyos szeretetsérülteknek nevezte a kábítószereseket. Kály-Kullai Károly rámutat ezzel kapcsolatban arra, hogy egy függő személyben az öngyűlölet és az önsajnálat vetekszik egymással.
A könyvből egyértelműen kiviláglik a családok kiemelt szerepe a probléma kezelésében. „Minden a családban kezdődik… a szenvedélybetegség is” – olvasható a kötetben. A szerző a kutatások alapján megkülönbözteti az egészséges, illetve a társfüggő családokat. Előbbiekre jellemző, hogy a szülők józanok, kiegyensúlyozottak, semmiféle szenvedélybetegség nem tartja őket rabságban, lelkileg érettek, énképük pozitív, képesek eligazodni az életben, ha pedig vallásosak, „megfelelő” a viszonyuk Istennel. Ezzel szemben a társfüggő családban egyik vagy mindkét szülő mentálisan kiegyensúlyozatlan, állandóan elfoglalt, frusztrált, szenvedélybeteg, lelkileg éretlen, fejletlen vagy torz énképű. A szülők viszonya Istennel zavaros, teljesen ateisták, vagy túlbuzgók. Elváltak, vagy külön élnek, esetleg még együtt, de állandóan marakodnak. Az úgynevezett egészséges család gyermeke is kipróbálhatja a kábítószert, esetleg még az alkalmi használatig is eljuthat, mindez azonban az esetek döntő többségében észrevétlenül le is csenghet, hiszen nincs, ami fenntartsa a használatot. A társfüggő családok viszont játszmáikkal, működésmódjukkal fenntarthatják a használatot annak testi és jutalmazó jellege miatt. A rendszeres használó így juthat el a függőségig. Ugyanakkor a szerző, szintén a vatikáni kézikönyv alapján figyelmeztet, hogy valóban minden a családban kezdődik, de nem csupán a szenvedélybetegség, hanem az ott végzett pasztorációs munka és a gyógyulás is. „Meg kell tanulni elfogadni a különbségeket, toleránsnak lenni, objektíven, agresszív indulatok nélkül értékelni a helyzeteket, elősegíteni az együttélést. Egyezségre kell jutni anélkül, hogy lehetetlen változásokat akarnánk kikényszeríteni a szülő-gyerek viszonyban.”
A családokat illetően Kály-Kullai Károly emlékeztet rá, hogy negyedszázada jelent meg a Familiaris consortio kezdetű apostoli buzdítás, amely ma is időszerű, sőt, egyre időszerűbb. Ebben II. János Pál külön kitér a rendkívüli körülmények között élő családokhoz szóló pasztorális küldetésre: „A jó pásztor példája készségesebb, okosabb és bölcsebb lelkipásztori gondoskodást sürget az olyan családok iránt, amelyek – többnyire akaratuk ellenére vagy különféle nyomasztó körülmények hatására – nehéz körülmények között élnek. Elsősorban azokra a társadalmi rétegekre kell fölfigyelnünk, amelyek nem csupán segítségre szorulnak, hanem érdekükben olyan széles körű tevékenységre van szükség, amely a közvéleményt, s elsősorban azokat a kulturális, gazdasági és jogi struktúrákat változtatja meg, melyek nyomorúságuknak okai.”
Kály-Kullai Károly kutatásai alapján megállapítja: az egyházak, kisegyházak az alkohol-, valamint a kábítószer-problémára adott válaszaikban egyházaik hagyományaira, hitük megélésére alapozva már a nyolcvanas években korszerű szakmai válaszokat adtak a kábítószer-probléma kezelésére. Hazánkat illetően a szerző megdöbbentőnek tartja, hogy „a nyolcvanas évek kritikus, alábecsülő szakmai-ideológiai kritikája, az egyházi vagy spirituális értékekre épülő segítés megítélése mára még csak néhány ponton változott, a nagykorúsítástól még messze vagyunk. Vagy az erőteljes negatív kritika, vagy az idealizált, túlzó, a szakmai és spirituális értékeket misztifikáló, a realitástól eltérő naiv vélemények uralkodnak.”
A könyv szerzője egyetért az Egyház, kábítószer, drogfüggőség című kézikönyv egyik legfontosabb figyelmeztetésével: „nem az elfordulás, a menekülés, hanem a bátor kiáltás, a probléma megoldásában pedig helyünk és feladataink megtalálása a követendő út. A szenvedélybetegség észrevétlenül költözhet be otthonainkba.” Kály-Kullai Károly emlékeztet rá, hogy Magyarországon 2000 decemberében fogadta el a Parlament a Nemzeti stratégia a kábítószer-probléma visszaszorítása érdekében című határozatot, amely a hazai drogpolitika elméleti és gyakorlati iránytűje. Az Orbán Viktor vezette polgári kormány és jobboldali többségű Országgyűlés a multidiszciplináris modellt fogadta el. Ekkor lehetőség kínálkozott, hogy a történelmi egyházak ehhez a dokumentumhoz kapcsolódóan megalkossák saját stratégiájukat. Mivel azonban az akkori kormányzati ciklus vége felé indult a kezdeményezés, valamint az egyházak sem fejtettek ki kellő aktivitást, a saját stratégia azóta is várat magára. Ugyanakkor vannak egyedülálló kezdeményezések, mint a Váci Egyházmegye irányítása alatt működő Szegletkő Gyermekotthon, amely drogos kamaszokkal foglalkozik, s amelynek vezetője, Laczkó Mihály – mint azt említettük – nyilatkozik is a kötetben.
Kály-Kullai Károly megállapítja: „Egyházunknak a szenvedélybetegség problémája terén kifejtett tevékenységével kapcsolatban két évtized elteltével is annyit tudunk mondani, hogy néhány lelkes intézményen (például a Katolikus Karitászon belül tevékenykedő RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálaton) és némely pap aktív tevékenységén kívül korunk e nagy kihívására a hazai pasztorális munkának nincs kiérlelt válasza, felkínált alternatívája. A vatikáni pasztorális kézikönyv ezért jelentős dokumentum, hiszen e műfajban magyar nyelven egyelőre még csak ehhez fordulhatunk bátorításért, ösztönző tudásért, konkrét javaslatokért, amelyeket meg kell fontolnunk. Ha nehezen vesszük is tudomásul, az egyháznak küldetése van.”
Abban, hogy ez a küldetés minél előbb és minél többekben tudatosuljon, segíthet ez a roppant sokrétű, korunk egyik legégetőbb problémáját több oldalról vizsgáló, a sommás ítélkezést gondosan kerülő, tudományos alapossággal, ám közérthető nyelven megírt kötet. Egyetérthetünk a könyv előszavát író Beer Miklós váci megyéspüspökkel: „Tudunk-e kísérőként utakat mutatni az egyes korosztályoknak? Tudunk-e segítőként támogatást, és szükség esetén szakszerű segítséget adni a szenvedélybetegeknek? Személyes példánkkal és őszinteségünkkel tudunk-e a megújulás és a remény hordozói lenni? Ha eddig nem foglalkoztattak bennünket ezek a kérdések, vagy már fásultság vesz erőt rajtunk, ha a szenvedélybetegségek problémaköréről hallunk, lapozgassuk e könyvet. Szemlélete, lelkisége, gondolatai erőt adhatnak az elköteleződéshez, a megújuláshoz.” (Új Ember Kiadó, 2007)
Magyar Kurír
2008. január 27., vasárnap
Evangelium digest, 43 kötet, 26 szám
2008. január 26. - Szombat, Szent Timóteus és Szent Titusz püspökök
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét
tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és
helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az
aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket,
mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se
tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy
házba, először is ezt mondjátok: "Békesség e háznak!" Ha békesség fia
lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok
ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a
munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek,
és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg
ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!"
Lk 10,1-9
Elmélkedés:
Szent Timóteust és Tituszt, Pál apostol két hűséges társát az evangélium
hirdetésében ünnepeljük a mai napon. A szentlecke szerint a népek apostola
arra bíztatja Timóteust, hogy élessze fel magában azt is isteni kegyelmet,
amely az evangélium hirdetésére és misszióra indította. A lelkesedés talán
erejét vesztette Timóteusban, amikor Pál fogságáról hallott vagy amiatt,
hogy őt is szenvedések érték. E két esemény próbára tehette a lelkes
Timóteust, s ezért Pál szükségesnek tartja, hogy figyelmeztesse a töretlen
buzgóságra. Isten kegyelmét, amely minket is a tanúságtételre és az
evangélium továbbadására hív, nekünk is állandóan fel kell szítanunk
magunkban, főként a nehéz időszakokban.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Segíts Urunk, hogy igazi egységben tudjunk a világ gyógyulásáért,
egyházaink, és a közöttünk lévő ellentétek feloldásáért imádkozni. Add,
hogy soha ne kételkedjünk abban, hogy Te válaszolsz imáinkra. Jézus
nevében kérünk. Ámen.
(Az ökumenikus imahét 7. napjának imádsága)
Az apostolok kiválasztása után Jézus kiválasztott más hetvenkét
tanítványt, és elküldte őket kettesével maga előtt minden városba és
helységbe, ahová menni szándékozott.
Így szólt hozzájuk: "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés. Kérjétek hát az
aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába. Menjetek! Úgy küldelek titeket,
mint bárányokat a farkasok közé. Ne vigyetek magatokkal se erszényt, se
tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek. Ha betértek egy
házba, először is ezt mondjátok: "Békesség e háznak!" Ha békesség fia
lakik ott, rászáll a ti békességtek, ha nem, visszaszáll rátok. Maradjatok
ugyanabban a házban, és azt egyétek és igyátok, amijük van. Mert méltó a
munkás a maga bérére. Ne járjatok házról házra. Ha egy városba érkeztek,
és szívesen látnak titeket, egyétek, amit elétek adnak. Gyógyítsátok meg
ott a betegeket, és hirdessétek: Elérkezett hozzátok az Isten országa!"
Lk 10,1-9
Elmélkedés:
Szent Timóteust és Tituszt, Pál apostol két hűséges társát az evangélium
hirdetésében ünnepeljük a mai napon. A szentlecke szerint a népek apostola
arra bíztatja Timóteust, hogy élessze fel magában azt is isteni kegyelmet,
amely az evangélium hirdetésére és misszióra indította. A lelkesedés talán
erejét vesztette Timóteusban, amikor Pál fogságáról hallott vagy amiatt,
hogy őt is szenvedések érték. E két esemény próbára tehette a lelkes
Timóteust, s ezért Pál szükségesnek tartja, hogy figyelmeztesse a töretlen
buzgóságra. Isten kegyelmét, amely minket is a tanúságtételre és az
evangélium továbbadására hív, nekünk is állandóan fel kell szítanunk
magunkban, főként a nehéz időszakokban.
(Horváth István Sándor)
Imádság:
Segíts Urunk, hogy igazi egységben tudjunk a világ gyógyulásáért,
egyházaink, és a közöttünk lévő ellentétek feloldásáért imádkozni. Add,
hogy soha ne kételkedjünk abban, hogy Te válaszolsz imáinkra. Jézus
nevében kérünk. Ámen.
(Az ökumenikus imahét 7. napjának imádsága)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)