…Jávorka Lajos plébánost a fokolarino papok szentföldi útjáról2007. december 10. 15:04
A közelmúltban 13 magyar fokolarino pap zarándokolt el a Szentföldre, hogy meglátogassák az ottani keresztény közösségeket, segítve egyúttal életbenmaradásukat is – az egyik résztvevővel, Jávorka Lajos kecskeméti plébánossal készített beszélgetésünkből kiderül, milyen értelemben.– 13 fokolarino (a Fokoláre Mozgalomhoz kötődő) pap nemrég nyolc napot töltött a Szentföldön. Milyen célból zarándokoltak el oda?– Régóta érett bennünk a vágy, hogy eljussunk a Szentföldre. Idén tavasszal, amikor Michel Sabbah jeruzsálemi pátriárka többször is szinte segélykéréssel fordult a világ keresztényeihez, hogy ne feledkezzenek el a Szentföldről, úgy éreztük, nekünk is el kell mennünk, hogy így osztozzunk keresztény testvéreink életében. A szent helyek is vonzottak, de az a szándék is indított bennünket, hogy találkozzunk az ott élő keresztényekkel.
– Milyen szervezésben utaztak?– A jeruzsálemi fokolár közösség segített megszervezni az utat. Kifejezetten azt kértük tőlük, hogy szerzetesházakban lakhassunk és minél több alkalmunk legyen az ott élő emberekkel, közösségekkel találkozni. A Szentföldön három női és egy férfi fokolár van, mindegyikben négyen-öten élnek. Viszonylag kis létszámú, de nagyon lelkes élő közösségek vannak körülöttük, amelyek többnyire palesztin keresztényekből állnak. Különösen feladatuknak tekintik a zsidókkal való párbeszédet, valamint a muzulmánokkal való párbeszédet is.
– Hogyan gyökerezett meg a Fokoláre Mozgalom lelkisége a Szentföldön?– Chiara Lubich 1956-ban járt először a Szentföldön, és hosszasan imádkozott a keresztények egységéért azon a lépcsőn, amely az akkor ismert hagyomány szerint az Utolsó Vacsora terméből vezetett ki. Akkor érzett vágyat arra, hogy jó lenne, ha a környéken születhetne egy fokolár közösség. A lelkiség végül egy olasz szalézi atya által indult el az országban a ’60-as években. Találkoztunk olyanok felnőttekkel, akik az ő diákjai voltak, és sokat meséltek az ő személyes szeretetéről. Ez a szeretet tette nyitottá a fiatalokat arra, hogy kérdezzék őt, s akkor ő többek között a Fokoláre Mozgalomról is beszélt nekik. Így indultak el többen ezen az úton, és a ’70-es évek óta van ott élő fokolár.
– Milyen vezetőik voltak?– Közülünk csak egyvalaki járt korábban a Szentföldön, Tomka Ferenc atya, az ő tapasztalata segített, de igen jól tudtuk használni Gerhard Kroll Jézus nyomában c. könyvét, és Gyürki László A Biblia földjén című szentföldi útikalauzát, amely olvasmányos, mégis szakszerű, tudományos igényű. Az útvezetőnk egy fokolarina, aki korábban az apostoli nuncius titkáraként dolgozott, és egy názáreti származású palesztin szerzetes atya volt.
– Találkoztak a helyi püspökökkel?– Fogadott bennünket a názáreti püspök, Giacinto-Boulos Marcuzzo és Michel Sabbah jeruzsálemi pátriárka. Marcuzzo püspök részletesen beszámolt az ott élő keresztények nehéz helyzetéről, és arról, hogyan igyekeznek párbeszédet folytatni a muzulmánokkal és a zsidókkal. Hívő muzulmánokkal és hívő zsidókkal lehet párbeszédet folytatni, de bizonyos muzulmán körök részéről nagyon erős a fundamentalizmus, és a hivatalos zsidó állami vezetés keményen keresztény- és különösen palesztinellenes. Mivel a keresztények vagy palesztin származásúak, vagy a palesztinokkal közösséget vállaló máshonnan érkezett szerzetesek, illetve elkötelezett világi Krisztus-hívők, ezért a palesztinellenesség ilyen módon az egyház és a keresztények ellen is megnyilvánul.
Sabbah pátriárka különösen drámai hangon beszélt a Jeruzsálemet Betlehemtől elválasztó 8 méter magas falról. Azt mondta: ez a fal valóban a bizalmatlanság szimbóluma, mert megakadályozza a betlehemi palesztinokat, köztük keresztényeket is, hogy munkához jussanak, hogy megtermelt áruikat eladhassák, és egyáltalán kapcsolatban lehessenek a világgal. Sokszor kellett átmennünk ellenőrzőpontokon, de mivel a bennünket vezető szerzetes atyát jól ismerik, minden nehézség nélkül tovább juthattunk. A palesztinok azonban csak nagyon nehezen jutnak át ezeken a pontokon. Valóban döbbenetes volt látni a géppuskaállásokat az ellenőrzőpontokon. A pátriárka elmondása szerint Izrael állam 150 palesztin települést radírozott le a föld színéről, és helyükre zsidó telepeket létesítettek.
– Hogyan élnek a szentföldi keresztény közösségek?– Nagyon megérintett az életük. Különösen emlékezetes volt Názáretben, 100 méterre a Megtestesülés templomától az ottani nővérek vendégházában és kolostorában egy életige- csoporttal való találkozás. Egyszerűek, kedvesek, mosolygósak, látni, hogy szegények, de nem panaszkodnak. Boldogok, hogy valaki meglátogatja őket, és beszélgetni akar velük. Meséltek egyszerű és szép életükről, de nem sokat mondtak a keserűségükről, és nem szidtak senkit. Egyszerűen arról vallottak, hogy hogyan próbálják élni az evangéliumot. Az itt élő palesztin keresztények közül sokan Jézus koráig vissza tudják vezetni családfájukat, ők még a jeruzsálemi első közösség és az apostolok térítésének nyomán indultak el. Ilyen értelemben a mi felelőségünk, hogy segítünk-e megmenteni a legősibb keresztény közösséget és segítjük-e őket abban, hogy ősi szülőföldjükön maradhassanak.
– Érezhető bennük ez az ősi tudat?– Igen, nagyon büszkék erre, de olyan szerényen, mint ahogy a székely ember büszke a székelységére. Ez viszont azt is jelenti, hogy – ahogy a székely vagy a magyar ember is el tudja veszíti identitását idegen földön – ha előbb nem, a második nemzedéknél már teljesen asszimilálódnak azok, akik elvándorolnak a Szentföldről.
– Sok minden fenyegeti a szentföldi keresztények jövőjét? Mennyire tragikus a helyzet? Hogyan segíthetjük mi őket?– A Szentföldön kevés a mezőgazdasági művelésre alkalmas vidék, az elfoglalt területek iparát teljesen uralja Izrael állama, így a Szentföldön élőknek az egyetlen bevételi forrás az idegenforgalom, illetve a zarándokok. Sabbah pátriárka szerint ha ezt is megvonják tőlük, akkor teljesen kihal a kereszténység és az egyház ezen a földön. A palesztinok közül a gazdagabb muzulmánok rögtön az izraeli hódításkor elhagyták az országot, a szegényebbek maradtak ott, de közülük is sokan menekültek el, és most a szomszéd országok menekülttáboraiban élnek. 20–30 éve ilyen táborokban, rettenetes körülmények között nő fel egy teljes új nemzedék. Jelenleg csak a lakosság 2%-a keresztény, azelőtt 20% volt, s ez az elmúlt mintegy 20 év alatt csökkent ennyire – részben a keresztények Nyugat-Európába való kivándorlása, részben a Szovjetunióból érkezett zsidók betelepülése által. Mi úgy tudtunk segíteni, hogy tudatosan olyan üzletekben vásároltunk, amelyeket keresztények működtetnek. Például az egyik betlehemi bolt 20 keresztény családnak ad munkát: rózsafüzért, kegytárgyakat, szentképeket készítenek és árusítanak. Amikor bementünk, közülük vagy nyolc család bejött a boltba, és éreztük, ünnep számukra, hogy ott vásárolunk. Nem vásároltunk nagy értékben, nekik mégis segítség volt a családjuk életben maradásához. Ha mi keresztény közvetítéssel megyünk zarándokolni, ha a szerzetesek, illetve a keresztény közösségek segítségét vesszük igénybe, akkor őket tudjuk segíteni a látogatásunkkal. Ha valaki szívesen elzarándokolna a Szentföldre, nagy örömmel ajánlanám a mi vezetőink elérhetőségeit:
Jeruzsálemi női fokolár:
Annie Brechet
anniebrechet@gmail.comA bennünket vezető szerzetes atya:
Elie Kurzum revü.
eliekurzum@betharram.it– Mi jelentette a legnagyobb élményt?– Azokon a helyeken járhattunk, ahol Jézusnak egy-egy csodája, életének egy epizódja zajlott. Kiemelkedő jelentőségűek azok a szent helyek – Názáret, Betlehem, Kafarnaum, Jeruzsálem -, ahol az ásatások, régészeti leletek egyértelműen igazolják, hogy ott történt az angyali üdvözlet, ott született Jézus, ott állt a kereszt. Jó volt, hogy nem kellett rohannunk, hanem mindenütt nyugodtan végig tudtuk olvasni a vonatkozó szentírási részeket és Chiara Lubich szentföldi helyekről írt elmélkedéseit. Hosszú csendeket tartottunk, és megosztottuk egymással, mit jelent számunkra egy-egy esemény, hely vagy misztérium. Jeruzsálemben egy ferences zarándokházban laktunk, néhány száz méterre a Szent Sír templomtól. Naponta kétszer-háromszor is bementünk hosszabb-rövidebb időre imádkozni.
A legszentebb helyeken, mint például az Úr Jézus sírjánál, a Golgota sziklájánál vagy a betlehemi barlangban mindig hosszú sor várakozik, tehát viszonylag rövid időt lehet ott tölteni. Meg lehet érinteni a követ, kicsit lehet imádkozni, de tovább kell menni, hogy más is sorra kerülhessen. Éppen emiatt többször is beálltunk a sorba. Megrendítő volt, hogy valóban azt a követ érintem, tényleg ott vagyok, tényleg ott történt. Szép volt látni, milyen imádságos összeszedettséggel voltak jelen a különböző nemzethez vagy felekezethez tartozó keresztények: ortodoxok, katolikusok. Mindenütt volt lehetőségünk szentmisét is bemutatni, Betlehemben például közvetlenül a Születés-barlang mellett misézhettünk, ahol Szent Jeromos barlangja is található. Hazautazásunk reggelén az Olajfák hegyén a Dominus Flaevit templomnál – ahol az Úr megsiratta Jeruzsálemet – elmélkedtünk utoljára, imádkoztunk, és egy kicsit mi is megsirattuk a Szent Várost, amely a béke városa lehetne, és amely mégis olyan sok szenvedést lát.
Horánszky Anna/Magyar Kurír
Képek: Fehérvári Lajos
© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.