A film kezdetén a kamera Jézus haláltusáját mutatja a kereszten. A keresztfa alatt csak Szűz Mária és János, a „kedvenc tanítvány” látható. Péter távolabb áll, tekintetében mélységes fájdalom, átérzi keresztfához szegezett Mestere szenvedését, kiszolgáltatottságát. Ahhoz azonban nincs bátorsága, hogy közelebb menjen a kereszthez. A többi tanítványt mintha a föld nyelte volna el. Csak Jézus keresztről való levétele után merészkednek elő, elvesztették minden hitüket, sorsukat kilátástalannak látják, ahogy egyikük mondja: ha Jézus meghalt, akkor nem ő a Messiás. Az apostolok János kivételével reszketnek a félelemtől. Egyetlen bizalmuk Péter, s emlékezve Jézus szavaira – „Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18) –, tőle várják, hogy vezesse őket. Ám Pétert súlyos önvád gyötri, amiért a szenvedések éjszakáján háromszor is megtagadta Mesterét. Péter úgy érzi, ezzel egyszer és mindenkorra méltatlanná vált a Jézus által reá testált hatalomra.
Ebből a kétségbeesett és hitevesztett társaságból lesz a keresztény hitet bátran hirdető, az üldöztetéseket életük feláldozása árán is vállaló gyülekezet Jézus halálból való feltámadása után. Péter lelkében megrendül, de meg is erősödik, amikor Jézus szelíd, szeretetteljes hangon emlékezteti őt háromszoros tagadására, ugyancsak háromszor feltéve neki a kérdést: „Simon, János fia, szeretsz-e engem?” (Jn 21,15-17) S a háromszori igen válasz után Jézus Péterre bízza juhainak a legeltetését. Péter tekintete szomorú, hiszen változtatni nem tud már azon, ami megtörtént, de érezni, hogy a Jézus szavaiból és szeméből áradó határtalan bizalom és szeretet felkavarja, lelkileg tökéletes átalakuláson megy keresztül, új emberré válik, aki méltó a gyülekezet vezetésére.
A film hűségesen követi az Apostolok cselekedeteinek történéseit, ahogy Jézus követői Péter vezetésével mindenütt hirdetik az evangéliumot, az „Inkább kell engedelmeskednünk Istennek, mint az embereknek” (Apcs 5,29) szellemében. Péter, az apostolfejedelem mellett kiemelt szerepe van a történetben Pálnak, a népek apostolának. Egymást követő jelenetsorok mutatják be, hogy Saul, csakúgy mint az Újszövetség szerint, „pusztította az egyházat, sorra járva a házakat, elhurcolta a férfiakat és asszonyokat, s őrizetbe vetette őket” (Apcs 8,3). Saul kíméletlenül üldözi a keresztény hit hirdetőit, a zsidó vallás legnagyobb ellenségeinek tekinti őket. Szemben az Apostolok cselekedeteivel (8,1) Saul nem csupán egyetért István diakónus kivégzésével, a felhergelt tömeg egyenesen az ő parancsára kövezi agyon. Saul ott áll a haldokló István mellett, s hallja, amint utolsó erőfeszítésével szintén az Apcsel (7,59-60) szellemében Krisztushoz fohászkodik: „Drága Jézusom, vedd karjaidba lelkemet, s bocsásd meg minden bűnüket.” Az eddig igazának biztos tudatában lévő Saul arcán döbbenet jelenik meg, lelkében megrendül, nem tudja, hogyan értékelje Istvánnak a gyilkosaiért kért bocsánatát.
Az Újszövetségben leírtakhoz hűen ábrázolja a film a damaszkuszi jelenést (Apcs 9,1-9), amelynek következtében lesz Saulból Pál, s ettől kezdve Péterrel együtt a keresztény hit legfőbb terjesztője.
Pál kérésére megy Péter Rómába. Csaknem harminc év telt el Jézus kereszthalála és feltámadása óta. Mária Magdolna gyengéden mossa Péter fájós lábát, kenegeti a sebeit, hány ezer kilométert mentek ezek a lábak, sóhajtja messzibe révedő tekintettel. Péter megöregedett, haja hófehér, mozdulatai fáradságról árulkodnak, egész lényéből érződik, hogy rendkívül küzdelmes élete után pihenésre, nyugalomra vágyódik. Ekkor hozza Márk Pál levelét: a birodalom központjában, Rómában a keresztények látni szeretnék Pétert, hogy elevenítse fel nekik személyes élményeit Jézusról, hogy hitükben megerősödve követhessék a Megváltót. Péterből egy pillanatra kitör a lobbanékony természete, dühösen kiabál Jézussal: „Uram, te nem tudod, milyen kínzó fájdalom nekem az öregség! Azt sem tudod, milyen öregnek lenni!” Ám azonnal megbánja indulatosságát, s igyekszik kiengesztelni Mesterét: „Bocsáss meg, Uram, ennek a bolond vén halásznak. Vezess, Uram, s én követlek, amerre akarod.”
A film második része Rómában játszódik, s itt tág teret engednek az alkotók a fikciónak. Az őskeresztény kort bemutató (A palást, Quo vadis) filmekhez hasonlóan ez a rész gazdag a romantikus, fordulatos eseményekben, a jellemábrázolások is tipikusak. Előkelő római ifjú (Claudius), akire jelentős politikai karrier várna, de ő végül a szerelmét, a keresztény hitet követő leányt (Szilvia) választja. Claudius apja, Persius szenátor, akiben szenvedélyes gyűlölet él a keresztények, elsősorban Péter iránt. Ennek eredője a bosszúvágy: Persius ugyanis annak a Kornéliusz századosnak a fia, akit Péter a pogányok közül elsőként keresztelt meg, Jézus parancsára (Apcs 10,1-48). Ezzel vált egyértelművé, hogy a kereszténység egyetemes, a Szentlélek ereje mindenkire kiáradhat, személyválogatás nélkül. A film szerint Kornéliuszt és családját üldözték a hatóságok keresztény hitük miatt, kivégezték őket, egyedül a százados felesége, Marcella menekült meg, hangját azonban elvesztette, s többé lábra sem tudott állni. Persius mindezért Pétert okolja, s gyűlöletét az összes keresztényre kiterjeszti. Ugyancsak fontos szerepe van a filmben Persius két rabszolgájának, Annának és Dávidnak. Ők házasok, két gyermekük van. Anna titokban keresztény, s David élete is rejtett: legyőzhetetlen gladiátorként szolgálja Persiust, arcán a maszkkal, s életének erről az oldaláról senki, még Anna sem tud semmit. Péter valamennyi szereplővel kapcsolatba kerül, hirdeti köztük Krisztus igéjét, erőt és reményt ad nekik, hogy nincs olyan bűn, vétek, amit Jézus meg ne bocsátana, ha őszintén szembenézünk gyarlóságainkkal. „Ha Jézus szeretete elkísért mindvégig, a tengernyi rossz ellenére, amit elkövettem, akkor nincs ember, aki ne lenne méltó az ő szeretetére” – mondja az egyik jelenetben.
A film eredetien ábrázolja a keresztény hagyomány egyik leghíresebb és legtöbbet emlegetett epizódját. Péter az üldözésnek kitett gyülekezet kérésére elhagyni készül Rómát, hogy megmeneküljön a hatalmi tébolyban szenvedő Néró bosszújától, aki, miután felgyújtotta a birodalom központját, a keresztényeket vádolja e barbár tett elkövetésével. Késő este van, a hosszú és fárasztó hajóút előtt álló Péter lepihen. Álmában megint ott van a Getszemáni-kertben, Jézus szenvedésének éjszakáján, ahogy azt az evangéliumok leírják (Mt 26,30-46; Mk 14,32-42; Lk 22,39-46) Jakab és János alszanak, Péter pedig megkérdezi Jézust: „Hová mész, Uram? – Megyek Rómába, hogy még egyszer keresztre feszíttessem magam.” (Apostolok csodálatos cselekedetei 71-79. és 97-103.o.) Péter megérti ekkor, hogy küldetése végéhez ért, vissza kell mennie Rómába, ahol a keresztre feszítés vár rá, ahogy Jézus a mennybemenetele előtt utalt rá: „Bizony, bizony mondom neked: amikor fiatalabb voltál, felövezted magadat, és oda mentél, ahova akartál. Amikor azonban megöregszel, kiterjeszted kezeidet; más övez fel téged, és oda visz, ahova nem akarod” (Jn 21,18-19)
Péter itt megvalósítja azt, amit Jézus fogalmazott meg az utolsó vacsorán tanítványainak: „Az én parancsom, hogy szeressétek egymást, ahogy én szerettelek titeket. Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mintha valaki életét adja barátaiért” (Jn 15,12-13). Miután ugyanis őt, a gyülekezet lelki és szellemi vezetőjét elfogták a római katonák, Néró kegyet gyakorol, szabadon engedi a bebörtönzött keresztényeket. A film ábrázolása a keresztény hagyományoknak megfelelő, Pétert a saját kérésre fejjel lefelé feszítik keresztre, mivel nem tartotta magát méltónak, hogy úgy haljon meg, mint Mestere.
Giulio Base fordulatokban, cselekményekben gazdag filmje hitelesen ábrázolja az őskereszténység korát, amikor egy kicsiny gyülekezet egy nagy egyéniség vezetésével megkezdte világhódító útját, de nem erőszakkal és fegyverrel, hanem a mindenkire kiterjedő krisztusi szeretet hirdetésével.
Rendezte: Giulio Base
Forgatókönyv: Francesco Arlanch, Salvatore Basile, Gianmario Pagano
Szereplők:
Szent Péter: Omar Sharif
Pál: Daniel Pecci
Dávid: Flavio Insinna
Anna: Claudia Koll
Jézus: Johannes Brandrup
Etalon Film Kft.
Magyar Kurír