2008. június 15., vasárnap

Papszentelés Esztergomban

Papszentelés Esztergomban
június 15. 10:42

Június 14-én, szombaton a délelőtt 10.30-kor kezdődő szertartás keretében Erdő Péter bíboros prímás nyolc diakónust szentelt pappá az esztergomi bazilikában.

Az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye hét új papja: Erdődi Ferenc, Gájer László, Kosinsky Béla, Mandalov Balázs, Monostori László, Rajk János és Wilheim Péter. A Tábori Püspökség számára Erdő Péter bíboros Rácz István diakónust szentelte pappá.

Régi hagyomány szerint a papszentelést megelőző este gyalogos zarándoklat indult Pilisborosjenőtől Esztergomba. A zarándoklaton ezúttal tizenegyen vettek részt.

A nyár folyamán még egy papszentelésre kerül sor Esztergomban: a főpásztor augusztus 15-én délelőtt 10.30-kor pappá szenteli Györök Tibor diakónust.

Erdő Péter bíboros szentbeszéde Dokumentumok rovatunkban olvasható.

Magyar Kurír


© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.

Metronóm

Metronóm
június 15. 6:00

Mérd az időt,
de ne a mi időnket,
a szálkák mozdulatlan jelenét,
a fölvonóhíd fokait,
a téli vesztőhely havát,
ösvények és tisztások csöndjét,
a töredék foglalatában
az Atyaisten igéretét.


Pilinszky János

Képek: Molnár Sebestyén


© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.

Papszentelés Veszprémben

Papszentelés Veszprémben
június 15. 8:15

Június 14-én, szombaton délelőtt 10 órakor Szendi József nyugalmazott érsek pappá szentelte Mezei András és Szabó Zoltán diakónusokat.

Magyar Kurír

Kép: Gere Dávid Márk


© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.

Erdő Péter bíboros szentbeszéde

Erdő Péter bíboros szentbeszéde az esztergomi papszentelésen
június 15. 9:35

Esztergomi bazilika, 2008. június 14. (Mt 5,33-37)

Kedves Szentelendők, Főtisztelendő Jubiláns Paptestvéreim, Krisztusban Kedves Testvérek!

1. Jézus a hegyi beszédben sok helyütt idézi az ószövetségi törvényt, majd azt a saját törvényében teljesíti be. Az ilyen mondásainak nem ritkán fokozás jellege van. Érzékelteti, hogy Isten és az embertársak iránti szeretetben, tiszteletben még tovább kell lépnünk. Így tanít az esküvel kapcsolatban is: „Hamisan ne esküdj és tartsd meg az Úrnak tett esküdet” – idézi Jézus a régi törvényt. Az eskü ősi időktől fogva Isten tanúságul hívását jelenti állításunk vagy kijelentésünk igazsága mellett. Gyakran megkülönböztetik az állító, illetve tagadó és az ígérő esküt. A hamis esküt és az esküszegést pedig nagy bűnnek tartják és sokszor büntetik is (vö. pl. Kiv 20, 7; Lev 5,4; 19,12). A bíróságon tett eskünek különösen nagy volt a jelentősége.

Az eskü lényegét érintette, hogy valamilyen isteni névre való utalással tették. Ha a kimondhatatlan nevet nem ejtették is ki, beszéltek az Úrról, a Mindenhatóról, az Irgalmasról, a Hosszantűrőről, arról, aki nagy a kegyelemben. Így említették olykor az esküben az eget, a templomot, a templomi szolgálatot vagy a szövetséget is. Jézus felhívja a figyelmet arra, hogy ezeknek a közvetlen utalásoknak a könnyelmű használata is sérti Istennek a szent mivoltát, ezért ettől is tartózkodnunk kell. Sőt még a fejünkre sem esküdhetünk, mert az életünk is Isten ajándéka, még a hajszálaink is szerepelnek az ő tervében.

2. Ebben az összefüggésben kapjuk a krisztusi parancsot: „beszédetek legyen igen, igen, nem, nem”. Nem pusztán az ünnepélyes kijelentés formuláit kapjuk Krisztustól, hanem egy egész világszemléletet. Istené a világ, Istené az életünk, semmi sem tisztán profán ezen a világon. Minden szavunk Isten színe előtt hangzik el, minden tettünk az ő színe előtt történik.

Jézus tehát nem valami fekete-fehér, leegyszerűsítő szemléletet kíván tanítványaitól, nem azt kívánja, hogy dolgokat, embereket vagy csoportokat minden szempontból jónak vagy rossznak bélyegezzenek. Szent Pál nyomán értjük meg Jézus útmutatását: ő nem azt kívánja, hogy a gondolkodásmódunkban legyünk gyermekek, hanem a szívünk igazságában és az Isten előtti alázatban (vö. 1Kor 14, 20). Az árnyalt, a valósághoz hű gondolkodás, az egyes helyzetek türelmes, elemző szemlélete és értékelése az igazság és a szeretet követelménye. Nagyon fontos ez a papok számára is, akiknek sok nehéz emberi helyzetről kell valós képet alkotniuk és ilyen bonyolult kérdésekben segítő útmutatást adniuk. A papszenteléskor a Szentlélek bőséges adományát kapjuk, a bölcsesség és az értelem lelkét és bizony, a lelkek megkülönböztetésének adományát is. Itt megint Szent Pál szavai igazítanak el bennünket: „A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz… Van, aki csodatevő hatalmat kap, van, akinek a prófétálás vagy a szellemek elbírálásának képessége jut osztályrészül” (1Kor 12, 5.10). „Az Egyházban Isten némelyeket apostollá, másokat prófétává, ismét másokat tanítóvá tett” (1Kor 12, 28). Az adományok működésének összehangolása pedig azok feladata, akik az egyházi rend szentségében a pásztori vezetés küldetését és karizmáját kapják.

3. Mit jelent hát akkor ez az igen, igen, nem, nem, amit Jézus kíván tőlünk? Jelenti azt, hogy súlya van a szavainknak, jelenti azt, hogy a hívő ember áhítattal él. Isten színe előtt tudja magát. Ez pedig egyszerre készteti az embert félelemre és örömre, bizalomra. Papi szolgálatunkban, tetteinkben, beszédünkben meg kell látnia a világnak, hogy nem csak beszélünk Istenről, hanem a színe előtt is élünk. Vagyis a tetteinknek és a szavainknak olyan súlya van, mint a régi emberek nagy kijelentéseinek, amelyekre esküt tettek. Ezért fontos, hogy ne a pillanatnyi ötleteink, vagy a hangulatunk szerint oktassuk a hitet, hanem hűségesen adjuk tovább az Egyház tanítását, ahogyan azt a Tanítóhivatal fogalmazza meg a számunkra. Ez a szabadító üzenet ugyanis az apostolokon keresztül magától Krisztustól érkezett el hozzánk.

De ugyanilyen fontos, hogy a szentségek kiszolgáltatása során sem pusztán hangulataink, érzelmeink, mások elvárásai, vagy gyakorlati, pedagógiailag hasznosnak tűnő szempontok szerint cselekedjünk. Isten kegyelme akar eljutni a mi papi szolgálatunk útján is az emberekhez. Krisztus és az Egyház rendelkezései szerint kell hát kiszolgáltatnunk a szentségeket és végeznünk a megszentelés egész szolgálatát. Ha egységesen, lelkiismeretesen végezzük a liturgiát és a szentségi pasztorációt, ebből a szolgálatunkból is meg fogják érezni az emberek Isten fenségét, méltóságát és szeretetét.

4. Ezzel a lelkülettel dolgozzunk tehát és így végezzük az anyaszentegyház közös imádságát, a szent zsolozsmát is. Nem puszta kötelezettség gyanánt tesszük ezt, hanem megújulunk általa hivatásunk szépségében és örömében. A zsoltárok és a szentírási részletek, a szent szerzők írásai megvilágítják az emberiség történetét. Az isteni jelenlét fényét vetítik a mai idők eseményeire is. Évről évre visszatekintve az eltelt időkre újra és újra megállapíthatjuk: „Óriás ő”, hatalmas az Isten! Bölcsessége, mindenható ereje és az eseményeket vezérlő irgalmas szeretete csak hatalmas távlatból tűnik fel szemünk előtt egységes kép gyanánt. De ha az imádság lelkületével és az igazság iránti hűséggel szemlélve a világot, fölemeljük a tekintetünket, akkor ez a lenyűgöző harmónia újra és újra megjelenik előttünk. Ebben a roppant összefüggésben áll a mi papi szolgálatunk. Ezért olyan nagy ajándék, hogy az idén újra nyolc papot szentelhetünk itt, az Esztergomi Bazilikában. Kérjük számukra, Egyházunk és népünk számára Isten áldását, jelenlétének biztató és felemelő erejét.

Ámen


© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.

Legyenek-e gitáros kántorok?

Legyenek-e gitáros kántorok?

Vitaindító cikk az egyházi zenéről

>>

Miért nem énekel manapság (szinte) senki a miséken? Miért állt meg a fejlődésben a keresztény könnyűzene templomi változata? Bárki rázendíthet egy tetszőleges jámbor énekre, ha jó kapcsolatban van a helyi plébánossal? Az IGEN 2008/2. számának vitaindító összeállításából egy cikket honlapunkon is közzéteszünk. A hozzászólásokat a Fórumban várjuk.

080615-egyhazgitar.jpg SALVE IDEA - Keresztény? Könnyű? Zene?


X. Piusz óta tudjuk: a liturgikus zene egyetemes, szent és művészi. Elméletileg. De milyen a gyakorlatban? Milyennek kellene lennie? Milyen lehetne? Összeállításunk középpontjában a szűkebb értelemben vett liturgikus zene áll. Nem szeretnénk parttalan, gitáros-nemgitáros vagy orgonás vs. gregorián vitát nyitni; s nem kívánunk lándzsát törni egyetlen zenei irányzat mellett sem. Csupán azt kutatjuk: mi lehet az oka, hogy a templomainkban megszólaló ?szakrális? zene sokszor köszönőviszonyban sincs a fent lefektetett alapelvekkel? Meg hogy lehet-e metálmisét csinálni. Meg hogy miért van az, hogy nem énekelnek az emberek a misén. Salve idea - boncasztalunkon a liturgikus zene.


Az elmélet és a gyakorlat szétválasztása

Meglepő, hogy míg a Virtuális Plébánia portálcsoporthoz tartozó miserend.hu weboldalon akár külön keresgélhetünk a gitáros misék közt, addig egyházzenei-elméleti síkon jóval élesebbnek tűnnek azok a határvonalak, melyek a liturgikus zene és a keresztény könnyűzene közt húzódnak. Az egyházzenészek, illetve a liturgikus zenével foglalkozó szakavatottak álláspontja lényegében egybehangzó azt illetően, hogy a könnyebb műfajok (így például a gitáros zenék) alkalmatlanok arra, hogy a liturgia részévé váljanak. Emellett legalábbis furcsa, hogy az általános gyakorlat azt mutatja, szinte bárki bármelyik templomban gitárt ragadhat, és rázendíthet egy tetszőleges dallamvilágú és szövegű jámbor énekre, amennyiben jó kapcsolata van a helyi plébánossal. A "konzervatívabb" templomokban eközben a zéró tolerancia elve érvényesül: orgona van, gitár nincs, pont.

Tehát míg "hivatalosan" sziklaszilárd alapelveket hangoztatnak az egyházzenészek, nem kell messzire mennünk, hogy instrumentális Red Hot Chili Peppers-dalra áldozzunk. Megfelelő plébánosi lazaság esetén egy gitáros zenekar előtt korlátlan "lehetőségek" vannak: legyen szó a liturgikus szövegek helyett énekelt érzelmes kyrie- vagy sanctus-feldolgozásról, bántóan amatőr előadásmódról, a hívők többsége számára ismeretlen dalokról, túlerősített hangzavarról vagy hiányos hangszeres tudásról.

Kis magyar beatmisetörténet

Az első magyar nyelvű beatmisét Szilas Imre írta a hatvanas évek végén. Érdekesség, hogy itt csupán zeneszerzésről beszélhetünk: a mise valójában "szent vagy, uram!" énekek feldolgozása: olyan szövegek felhasználásával született meg a mű, melyekről senki sem állíthatta, hogy egyházilag nem elfogadott (bár hogy művésziek-e a sok esetben polka- vagy kánkán-alapra tett giccsek, az igencsak kétséges). A rock'n'roll alapokra épülő misetételeket zenészek által vezérelt dob-basszus-szólógitár-orgona, valamint négyszólamú kórus adta elő, Tardy László, a Mátyás-templom karnagyának vezetésével. A szinte táncolható dalok nagy ellenérzést keltettek sokakban, még a pártállam és a rendőrség figyelmét sem kerülték el. Az viszont vitathatatlan, hogy a hatvanas-hetvenes évek puhuló diktatúrájában ez belülről jövő, hiteles lázadás volt, s tükrözte az adott kor fiataljainak zenei ízlését. Az is biztosra vehető, hogy sem Szilasnak, sem Tardynak nem volt célja a liturgia meggyalázása. (Tardy László a mai napig a Mátyás-templom karnagya, Szilas Imre pedig a kanadai Westminster Pasadena Church kántor-kórusvezetője.)

Bár a magyar gitáros mise "atyjának" Szilas Imrét tekinthetjük, a későbbiekben (s ez Szilas disszidálásának is köszönhető) Sillye Jenő nevével fonódott össze a beatmise fogalma. Jenőnek, a kor legtermékenyebb gitáros dalszerzőjének a fiatalok körében rengeteg követője támadt; gombamód szaporodtak az országban a különböző plébániákhoz köthető gitáros zenekarok: a hetvenes-nyolcvanas években bátran elmondható volt, hogy a gitáros miséken a "fiatalok zenéje" szól.

A "ma" zenéje

De hogyan kellene szólnia ma egy modern hangszerelésű misének? Nehéz kérdés, hiszen korunknak nincs "zenéje", nincs zenei közízlés. A leginkább ennek kezelt popzene óriási fogyasztói bázisa ellenére sem mondható műfajilag egységesnek, közkedveltnek. Rengeteg, önálló műfaji meghatározással rendelkező, szubkultúrákba tömörülő rétegzene létezik párhuzamosan.

Rock, metal, speed metal, grind core, hardcore, power pop, soft rock, power metal, jazzrock, blues, alternatív rock, indie rock, britpop, rap, fúziós jazz, surf rock, trash metal, drum'n'bass, pop, világzene, sleaze rock, hard rock, funky, crunch, jungle, heavy metal, free jazz, delta blues, indusztriális metál, r&b, neo soul, nu metál, latin, psychedelic rock, art rock, desert rock, experimental rock, garage rock, glam rock, glitter rock, instrumental rock, jangle pop, piano rock, post-rock, progresszív rock... - ha akarnánk, könnyedén folytathatnánk a sort. Viszont egy ilyen töredezett zenei színtéren óriási kihívás olyan zenét létrehozni, mely stílusjegyeiből adódóan nem életidegen a közösség többsége számára. Írhatunk funky-misét; viszont közel sem biztos, hogy az a szentmise részeként is meg fogja állni a helyét, nem csak önálló zeneműként.

Lázadozunk, gitározunk?

A 60-as években a beatzene beemelése a templom falai közé lázadásként jelent meg, s e lázadás alulról építkező, hiteles volt. Mára a lázadás fogyasztói igényfelméréseken alapuló, önálló arculatú, fogyasztói szokással rendelkező színes-szagos termékké vált; a keresztény könnyűzene templomi változata pedig megállt a fejlődésben: beatles-frizurás, farmerba tűrt flanelinges retrohangulat járja át. Ezt értékelhetnénk akár úgy is, hogy a gitáros dalok megcsontosodtak a liturgia keretein belül, s modern népénekké váltak, viszont egyházzenei el nem fogadottságuk, valamint az a tény, hogy művészi szinten való előadásuk gyakran megkérdőjelezhető, óvatosságra int.

Bár ha végiggondoljuk, hogy egy templomi orgona megépítése több tízmilliós költség; hogy az orgonához főállásban alkalmazott kántor dukál, rögtön láthatjuk, hogy a felmerülő probléma megoldható: mi kivetnivalót találnánk abban, ha egy megfelelő zenei végzettségű gitáros (vö. kántor) profi hangszere segítségével vezetné a liturgián az énekeket?

Egy ilyen státusz megteremtésével könnyedén elejét lehetne venni a pocsék hangzásnak, a változó minőségű hangszerállománnyal kísért gitáros miséknek. Nem kellene attól tartani, hogy a tiszta hangzás kialakítása túl nagy akusztikai kihívás lesz egy lelkes, de botcsinálta hangmérnöknek, sem amiatt, hogy valaki szereplési kényszerből furakodik az oltár mellé, netán misére nem illő, önkifejező dalokat énekel koncertszerűen.

A nem éneklő egyház

A gitáros miseénekekkel szemben fennálló liturgikus aggályok legtöbbje valószínűleg orvosolható. Azonban amennyiben ez megtörténne, akkor sem állíthatnánk azt így a huszonegyedik század elején, hogy egy "beatmisén" a mai fiatalok zenéje szól. A hetvenes évek "jenődalai" egy mai huszonéves zenei ízlésétől majdnem olyan távol állnak, mint a XIX. század orgonás népénekei; e dalok szövegét épp annyira (nem) ismerik, mint a népénekekét. De a legfőbb probléma nem is ez. Hiszen mindegy, hogy orgonás vagy gregorián, többszólamú vagy gitáros: általánosan elmondható, hogy ma nem szokás énekelni a misén. Házi, nem reprezentatív, budapesti templomokban végzett felmérésünk szerint a hívők kb. 30%-a vesz részt aktívan az énekelt liturgiában. A sokaság, aki énekel otthon a zuhany alatt, vagy koncerten az első sorban a frontemberrel, a templom falai közé érve "elcsendesül".

Ugyancsak házi tapasztalat, hogy megfelelő közegben (például nyári táborokban) nem okoz problémát az, hogy a közösség együtt énekeljen a misén. Akik egy évközi vasárnapi misén hallgatnak, ott minden gond nélkül énekelnek. Egy ifjúsági-gitáros misének is akkor van (lenne) értelme, ha ennek hatására a fiatalok - a dalokat magukénak érezve - énekelnek a misén. A liturgikus zene problematikája tehát túlmutat saját magán: egyfajta közösségi deficittel állunk szemben; a legtöbb helyen nincsen meg az a közösségi háttér, amiben valóban közös imádságként tudna megszólalni bármifajta zene.

Réti László

A hozzászólásokat itt, a Fórumban várjuk!

Az angol után után az amerikai elnök is katolizál?

Az angol után után az amerikai elnök is katolizál?

A vatikáni kertekben fogadta pénteken XVI. Benedek pápa George Bush amerikai elnököt és hitvesét, Laurát. Ezzel egy időben az olasz sajtó felröppentette azt a hírt: lehetséges, hogy Bush áttér a katolikus hitre...

A katolikus egyházfő a szokásos gyakorlattól eltérően ezúttal nem az apostoli palotában fogadott egy magas rangú külföldi vendéget, hanem a meghitt hangulatú kertekben lévő Szent János-torony bejáratánál, hogy ezzel is kifejezésre juttassa a közte és az Egyesült Államok első embere közötti bensőséges viszonyt.

Miután üdvözölte vendégeit, a pápa Bush-sal liften felment a torony első emeletén lévő dolgozószobájába, ahol félórás négyszemközti beszélgetést folytattak.

Azóta, hogy elfoglalta Szent Péter trónját, XVI. Benedek most találkozott harmadszor Bushsal. Legutóbb az amerikai elnök látta őt vendégül a washingtoni Fehér Házban.

A bajor pápa nagyra becsüli Bush vallási buzgalmát, és mint Nancy Goodman Brinker, a Fehér Ház protokollfőnöke rámutatott: az elnök nagy tisztelője a szentatyának.

A négyszemközti beszélgetés után a pápa és az elnök felment a torony legfelső emeletére, hogy gyönyörködjenek a panorámában. Ezt követően sétát tettek a kertben, majd Laura Bushsal és Tarcisio Bertone vatikáni államtitkárral (kormányfővel) kiegészülve, egy cédrus árnyékában, világos színű fakarosszékekben ülve kötetlen beszélgetést folytattak egymással.

Vatikáni források szerint a pápa és Bush főként a közel-keleti helyzettel, a szegénységgel és a család védelmével kapcsolatos kérdésekről cserélt eszmét.

XVI. Benedek elődje, II. János Pál és Bush viszonya meglehetősen hűvös volt az Irak elleni háború miatt, amelyet a lengyel pápa kezdettől fogva hevesen ellenzett.

Bush jelenleg búcsúzó jellegű körutat bonyolít Európában, tekintve, hogy elnöksége néhány hónap múlva lejár. Az amerikai elnök pénteken Rómából Párizsba utazott tovább.

Boldogmondások

Boldogmondások sorozat 5/7.

– az igehirdetés tartalmi kivonata


Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek. (Máté5,7.)

Beremend, 2008. június 15.

Szeretett Gyülekezet!

A boldogmondások közül ez az első, amelyben Jézus igen komolyan azzal szembesít bennünket, hogy tetteinknek nem csak következménye van a saját életünkre nézve, hanem tetteink visszaszállnak saját életünkre. Boldogok az irgalmasok, mert irgalmasságot nyernek – mondja Jézus, és ezzel emberi életünk egyik alaptörvényét mondja ki, amely ellen talán sokszor tiltakozunk, de józanabb pillanatainkban mindannyian elismerjük: mégpedig, hogy a szeretet szeretetet szül, az indulat, az ellenségeskedés pedig haragot és gyűlölködést. Jézus tanítása arról akar elgondolkodtatni bennünket, hogy keresztyén emberként küldetésünk az irgalmasság lelkületének megjelenítése ebben a világban.

I. Az irgalom régen és ma

Igen érdekes az irgalmasság történelmi megítélése, amiről nem csak azért fontos beszélni, hogy történelmi ismereteinket bővítsük, hanem leginkább azért, hogy értsük a világunkban zajló folyamatokat. Többször találkoztam már azzal a vélekedéssel, hogy a régi korok irgalmatlanok, embertelenek voltak, hiszen tele voltak gyilkolással, háborúval, Taigetosszal, ezzel szemben a mai kor már civilizált és felvilágosult. Azonban gondoljuk csak végig: nem igaz-e mai korunkra is a költő szava: „ember embernek farkasává lett”? Amikor teljesen elfogadott gyakorlat az emberi magzat megölése a szabadság (szabadosság?) jegyében, - hol van az irgalmasság? Amikor emberek, társadalmi csoportok széles társadalmi folyamatok részeként teljesen tudatosan fosztják ki először csak a másik pénztárcáját, utána pedig lelkét, - hol van az irgalmasság? Teljesen vitathatatlan ugyan, hogy az emberi kommunikáció fejlődik, nem íjjal és nyíllal pusztítjuk már egymást, de akár az atombomba, akár a szívünkből fakadó szeretetlenség pusztító erejénél Isten szíve fájdalommal kérdezi: hol van az irgalom? Szomorúan mondhatjuk, hogy a világ változik, de az ember Isten nélkül ugyanaz, aki volt: nyomorult, szánalmas, megváltásra és megmentésre szoruló bűnös.

II. Mit jelent irgalmasnak lenni?

Az eredeti görög szövegben ezen a helyen szereplő mondat szószerinti fordításban így hangzik: Boldogok a könyörülők, mert rajtuk is könyörülni fognak. Az eredetiben szereplő könyörülő, vagy magyarra fordított irgalmas szó tartalmát leginkább így lehetne visszaadni: olyannyira könyörülő, hogy még meg is ajándékozza. Természetesen ez nem egy külső dolgot jelent pusztán, olyannyira, hogy a Bibliában - ellentétben a mai közgondolkodással – nem választható el az ember szíve, lelkisége és tettei. Az irgalmasság lelkülete azt jelenti: sajnálkozás nélkül megrendülő, meginduló. Igen kifejező a magyar nyelv ebben is: amikor valami megmozgatja a szívünket, ezt szoktuk mondani: milyen megindító. Megindító a gyerekek szép versmondása, megindító lehet egy igehirdetés, megindító a másik ember szenvedése, - te tegyük fel a kérdést: vajon tényleg megindító? Vajon tényleg megindulunk Istennel való kapcsolatunkban akkor, amikor hallunk egy szép verset, egy igehirdetést, vagy ez csak jól hangzik, és a szóhasználatunk része lett? Amikor szenvedőkről hallunk, vajon tényleg megindít bennünket a másik ember nyomorúsága, egészen odáig menően, hogy sajátunkat sem sajnáljuk a másik ember hordozására, vagy csak a karosszékben tudunk elmélkedni arról, hogy micsoda nagy nyomorúság van a világon… Erre a megindulásra (noha nem az irgalmasságra) igazán jó példa a pásztorok betlehemi elindulása. A pásztorok az angyali kijelentést hallva ezt mondták: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” (Lukács 2,15) Az irgalmasság tette pedig igen komolyan fedezhető fel az irgalmas samaritánus példázatában. Erről az emberről senki nem gondolta volna, hogy könyörületes lesz, hogy nem hagyja az úton betegségében vergődni a bajbajutottat. Ennek ellenére ő segít, mert nem azt nézi, hogy nem egy nép fiai, nincs elfoglalva a saját problémáival, hanem az a legfontosabb számára, hogy a bajbajutott, a szerencsétlen, a nincstelen megkapja azt a gondoskodást, amire szüksége van. Vajon a mi boldogságkereső életünknek jellemzője-e az irgalmasság? Megkönyörülünk-e azon, aki lehet, hogy nem kér könyörületet, csak szeretné, ha jól bánnának vele, szeretné, ha valami más lehetne az életében, mint ahogyan mennek a dolgai? A világ tele van koldusokkal, kenyér-koldusokkal és szeretet koldusokkal. Ugyanakkor ennek ellenére Isten azt készíti, és ez a világ is azt várja tőlünk, hogy a sok könyöradomány helyett igazi könyörület, igazi irgalmasság legyen a szívünkben, és ez áradjon tovább mások felé is.

III. Miért boldogok az irgalmasok?

Amikor a boldogságról gondolkodunk, talán eszünkbe sem jut, hogy az irgalmas, a könyörületes, a másikra odafigyelő ember az igazán boldog ember. Holott Jézus ezt tanítja. Miért boldog az irgalmas? Sok jutalma van az irgalmasságnak, de csak egyet emeljünk most ki ezek közül. Az irgalmas, könyörülő ember nem elégedetlenkedő, hanem a helyén lévő boldog ember. Egyszer valaki sétált az utcán, meglátott egy csipegető madarat, és boldog örömmel adott hálát. Azután meglátott egy koszos koldus kislányt, és szívében felháborodva kérdezte meg Istentől: miért hagyod Uram, a nyomorúságot? Miért nem teszel valamit? Mire Isten ezt válaszolta: Már tettem valamit. Megteremtettelek téged.

Imádkozzunk nyitott, irgalmas, könyörületes, Isten akaratát értő és az emberek nyomorúságát érző szívért! Ámen!

Boldogmondások sorozat 5/7.

– az igehirdetés tartalmi kivonata


Boldogok az irgalmasok, Beremend, 2008. június 15.

mert ők irgalmasságot nyernek. (Máté 5,7.)

Szeretett Gyülekezet!

A boldogmondások közül ez az első, amelyben Jézus igen komolyan azzal szembesít bennünket, hogy tetteinknek nem csak következménye van a saját életünkre nézve, hanem tetteink visszaszállnak saját életünkre. Boldogok az irgalmasok, mert irgalmasságot nyernek – mondja Jézus, és ezzel emberi életünk egyik alaptörvényét mondja ki, amely ellen talán sokszor tiltakozunk, de józanabb pillanatainkban mindannyian elismerjük: mégpedig, hogy a szeretet szeretetet szül, az indulat, az ellenségeskedés pedig haragot és gyűlölködést. Jézus tanítása arról akar elgondolkodtatni bennünket, hogy keresztyén emberként küldetésünk az irgalmasság lelkületének megjelenítése ebben a világban.

I. Az irgalom régen és ma

Igen érdekes az irgalmasság történelmi megítélése, amiről nem csak azért fontos beszélni, hogy történelmi ismereteinket bővítsük, hanem leginkább azért, hogy értsük a világunkban zajló folyamatokat. Többször találkoztam már azzal a vélekedéssel, hogy a régi korok irgalmatlanok, embertelenek voltak, hiszen tele voltak gyilkolással, háborúval, Taigetosszal, ezzel szemben a mai kor már civilizált és felvilágosult. Azonban gondoljuk csak végig: nem igaz-e mai korunkra is a költő szava: „ember embernek farkasává lett”? Amikor teljesen elfogadott gyakorlat az emberi magzat megölése a szabadság (szabadosság?) jegyében, - hol van az irgalmasság? Amikor emberek, társadalmi csoportok széles társadalmi folyamatok részeként teljesen tudatosan fosztják ki először csak a másik pénztárcáját, utána pedig lelkét, - hol van az irgalmasság? Teljesen vitathatatlan ugyan, hogy az emberi kommunikáció fejlődik, nem íjjal és nyíllal pusztítjuk már egymást, de akár az atombomba, akár a szívünkből fakadó szeretetlenség pusztító erejénél Isten szíve fájdalommal kérdezi: hol van az irgalom? Szomorúan mondhatjuk, hogy a világ változik, de az ember Isten nélkül ugyanaz, aki volt: nyomorult, szánalmas, megváltásra és megmentésre szoruló bűnös.

II. Mit jelent irgalmasnak lenni?

Az eredeti görög szövegben ezen a helyen szereplő mondat szószerinti fordításban így hangzik: Boldogok a könyörülők, mert rajtuk is könyörülni fognak. Az eredetiben szereplő könyörülő, vagy magyarra fordított irgalmas szó tartalmát leginkább így lehetne visszaadni: olyannyira könyörülő, hogy még meg is ajándékozza. Természetesen ez nem egy külső dolgot jelent pusztán, olyannyira, hogy a Bibliában - ellentétben a mai közgondolkodással – nem választható el az ember szíve, lelkisége és tettei. Az irgalmasság lelkülete azt jelenti: sajnálkozás nélkül megrendülő, meginduló. Igen kifejező a magyar nyelv ebben is: amikor valami megmozgatja a szívünket, ezt szoktuk mondani: milyen megindító. Megindító a gyerekek szép versmondása, megindító lehet egy igehirdetés, megindító a másik ember szenvedése, - te tegyük fel a kérdést: vajon tényleg megindító? Vajon tényleg megindulunk Istennel való kapcsolatunkban akkor, amikor hallunk egy szép verset, egy igehirdetést, vagy ez csak jól hangzik, és a szóhasználatunk része lett? Amikor szenvedőkről hallunk, vajon tényleg megindít bennünket a másik ember nyomorúsága, egészen odáig menően, hogy sajátunkat sem sajnáljuk a másik ember hordozására, vagy csak a karosszékben tudunk elmélkedni arról, hogy micsoda nagy nyomorúság van a világon… Erre a megindulásra (noha nem az irgalmasságra) igazán jó példa a pásztorok betlehemi elindulása. A pásztorok az angyali kijelentést hallva ezt mondták: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” (Lukács 2,15) Az irgalmasság tette pedig igen komolyan fedezhető fel az irgalmas samaritánus példázatában. Erről az emberről senki nem gondolta volna, hogy könyörületes lesz, hogy nem hagyja az úton betegségében vergődni a bajbajutottat. Ennek ellenére ő segít, mert nem azt nézi, hogy nem egy nép fiai, nincs elfoglalva a saját problémáival, hanem az a legfontosabb számára, hogy a bajbajutott, a szerencsétlen, a nincstelen megkapja azt a gondoskodást, amire szüksége van. Vajon a mi boldogságkereső életünknek jellemzője-e az irgalmasság? Megkönyörülünk-e azon, aki lehet, hogy nem kér könyörületet, csak szeretné, ha jól bánnának vele, szeretné, ha valami más lehetne az életében, mint ahogyan mennek a dolgai? A világ tele van koldusokkal, kenyér-koldusokkal és szeretet koldusokkal. Ugyanakkor ennek ellenére Isten azt készíti, és ez a világ is azt várja tőlünk, hogy a sok könyöradomány helyett igazi könyörület, igazi irgalmasság legyen a szívünkben, és ez áradjon tovább mások felé is.

III. Miért boldogok az irgalmasok?

Amikor a boldogságról gondolkodunk, talán eszünkbe sem jut, hogy az irgalmas, a könyörületes, a másikra odafigyelő ember az igazán boldog ember. Holott Jézus ezt tanítja. Miért boldog az irgalmas? Sok jutalma van az irgalmasságnak, de csak egyet emeljünk most ki ezek közül. Az irgalmas, könyörülő ember nem elégedetlenkedő, hanem a helyén lévő boldog ember. Egyszer valaki sétált az utcán, meglátott egy csipegető madarat, és boldog örömmel adott hálát. Azután meglátott egy koszos koldus kislányt, és szívében felháborodva kérdezte meg Istentől: miért hagyod Uram, a nyomorúságot? Miért nem teszel valamit? Mire Isten ezt válaszolta: Már tettem valamit. Megteremtettelek téged.

Imádkozzunk nyitott, irgalmas, könyörületes, Isten akaratát értő és az emberek nyomorúságát érző szívért! Ámen!


Dél – Baranyai Református Társegyházközség

7827 Beremend, Kossuth u. 104. Tel.: (+36 72) 47 40 48;

Web: www.delbaranya.hu, E-mail: delbaranya@ref.hu

Kovács László lelkipásztor - Tel.: (+36 30) 42 88 972, E-mail: kovacsl@ref.hu



Evangélium minden nap

2008. június 15. - Évközi 11. vasárnap

Abban az időben: Jézus meglátta a tömeget, és megesett rajta a szíve, mert
olyan kimerültek és levertek voltak, mint a juhok, amelyeknek nincsen
pásztoruk. Így szólt tanítványaihoz: "Az aratnivaló sok, de a munkás
kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába."
Majd odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat,
hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és
minden betegséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más
néven Péter, azután a testvére, András, Zebedeus fia Jakab, és testvére,
János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia
Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később elárulta
őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: "Ne lépjetek
a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek.
Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és
hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa. Gyógyítsátok a betegeket,
támasszatok fel halottakat, tisztítsátok meg a leprásokat, űzzétek ki a
gonosz szellemeket. Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!
Mt 9,36-10,8

Elmélkedés:

Kiválasztottak és küldöttek
A nagycsütörtöki utolsó vacsora szentmiséjének egyik része a lábmosás
szertartása, amely azt hivatott megjeleníteni, miként mosta meg az Úr
Jézus az apostolok lábát alázatos, szolgáló szeretetének jeleként. A
szertartást főként a püspöki székesegyházakban és a nagyobb plébániák
templomaiban szokás elvégezni, de a kisebb templomokban is lehetőség van
rá. Ahol ez szokásban van, évek óta megvannak azok a férfiak, akik
vállalják az apostolok szerepét. Néhány éve egy plébános elhatározta, hogy
új lelkipásztori helyén, ahol eddig nem volt gyakorlat, bevezeti ezt a
szertartást. Szándékát a plébánia hívei rögtön megértették és helyeselték,
de amikor elkezdett apostolokat választani, nem ment könnyen a dolog. Több
megszólított személy is visszautasította a felkérést, s csak nagy nehezen
sikerült összegyűjteni nagycsütörtökre azt a tizenkét személyt, akinek a
szertartás keretében megmosta a lábát.

A mai vasárnap evangéliumából úgy tűnik, hogy Jézus számára sokkal
könnyebben ment a tizenkét apostol kiválasztása. Kis rosszindulattal
persze mondhatnánk, hogy neki sem sikerült tökéletesen a választás, hiszen
későbbi árulója, Júdás is bekerült a testületbe. De ne a körülményekre
figyeljünk, hanem arra próbáljunk meg válaszolni, hogy mi volt Jézus célja
az apostolok kiválasztásával, s mitől váltak ezek a többségében egyszerű
halászemberek Jézus apostolaivá?

A tanítványok nagyobb számú közösségéből Jézus azzal a szándékkal
választja ki a tizenkettőt, hogy társai legyen, és elküldje őket tanítását
hirdetni. Az apostoloknak tehát mindenekelőtt mesterükhöz kell hasonlóvá
válniuk ahhoz, hogy igehirdetésük hiteles legyen. Az apostolok feladata
egyértelműen az, hogy szavaik és tanúságtételük által Krisztus igazságát
hirdessék az embereknek. S ez az igazság nem más, mint Isten Országának
igazsága. Az igehirdetés során - pontosan úgy, ahogy ezt a mai evangélium
leírása alapján Jézus kéri tőlük - elmondják majd, hogy milyen jeleit
látták a megvalósuló Országnak. Jézus csodái ugyanis, tehát a
beteggyógyítások, a halott feltámasztások és a gonosz lelkektől való
megszabadítás, mind-mind az általa hirdetett Ország jelei. Mindezekről,
mint szemtanúknak kell az apostoloknak tanúskodniuk az emberek előtt.

Az apostolokat a Jézus általi kiválasztás és meghívás, valamint az általa
történő küldés egy közösséggé alakítja. E közösség, azaz a Tizenkettő
testülete az Egyház alapja. Ebből következik többek között az, hogy az
Egyház mintegy örökli az apostoli küldetést.

Érdemes még odafigyelnünk két létfontosságú elemre, amely egy közösséggé
alakította egykor a tizenkét apostolt, és egy közösséggé formálja minden
korban, ma is és a jövőben is az Egyházat. Az első ilyen elem az
Eucharisztia, vagyis az Oltáriszentség, amelyet Jézus az utolsó vacsorán
alapított, s bízott az apostolokra. Az apostoli Egyházhoz való tartozás
jele az Oltáriszentségben való részesedés. A másik elem pedig a
Szentlélek, akit pünkösd napján nyertek el az apostolok. Ez a Lélek
indította aztán őket, hogy a Krisztustól kapott küldetést teljesítsék.

A Szentlélekhez kapcsolódóan befejezésként még egy gondolatot szeretnék
mondani. Az Apostolok Cselekedeteit olvasva szemünk elé tárul, hogy a
Lélek hatása miként nyilvánul meg az apostolok tevékenységében, Szent Pál
leveleiből pedig kiderül, hogy a Lélek milyen hatással van az ember
létére, s miként formálja az embert. A mai világban is szükség van
apostolokra. Az apostoli buzgóság akkor lesz meg bennünk, ha engedjünk,
hogy Isten Szentlelke hatással legyen minden tevékenységünkre, de még
inkább a mi létünkre. Éljen bennünk, és segítse tanúságtételünket és
igehirdetésünket Krisztus Lelke!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Semmi sem olyan alacsony, semmi sem olyan koldus szegény itt a földön, mint
amilyennek én érzem magam nélküled. Milyen magasra szállnak vágyaim,
milyen gyönge azonban az erő, hisz irgalmat kell esdnie. Nyújtsd nekem,
Uram, azt a láncot, amely magához köt minden égi ajándékot: a hitre
gondolok, amely felé ösztönzést és indítást érzek, azonban teljesen és
egészen elérnem nem hagy bűnös voltom! A hit az ajándékok ajándéka, amely
számomra olyan nagy, mint amilyen ritka, sőt még nagyobb, mert nélküle a
földön nincs békesség, nincs boldogság. Aki nem fukarkodtál véreddel, mit
használ nekünk adakozó jóságod, ha hiányzik a mennyország másik kulcsa, a
hit!
Michelangelo Buonarroti
______________________________

Evangélium minden nap

2008. június 15. - Évközi 11. vasárnap

Abban az időben: Jézus meglátta a tömeget, és megesett rajta a szíve, mert
olyan kimerültek és levertek voltak, mint a juhok, amelyeknek nincsen
pásztoruk. Így szólt tanítványaihoz: "Az aratnivaló sok, de a munkás
kevés. Kérjétek az aratás Urát, küldjön munkásokat aratásába."
Majd odahívta magához tizenkét tanítványát, és megadta nekik a hatalmat,
hogy kiűzzék a tisztátalan szellemeket, és meggyógyítsanak minden bajt és
minden betegséget. A tizenkét apostol neve a következő: Az első Simon, más
néven Péter, azután a testvére, András, Zebedeus fia Jakab, és testvére,
János, továbbá Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámos; Alfeus fia
Jakab, Tádé, a kánaáni Simon, és végül karióti Júdás, aki később elárulta
őt. Ezt a tizenkettőt küldte Jézus, és megparancsolta nekik: "Ne lépjetek
a pogányokhoz vezető útra, s a szamaritánusok városába be ne térjetek.
Menjetek inkább Izrael házának elveszett juhaihoz. Menjetek, és
hirdessétek, hogy elközelgett a mennyek országa. Gyógyítsátok a betegeket,
támasszatok fel halottakat, tisztítsátok meg a leprásokat, űzzétek ki a
gonosz szellemeket. Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!
Mt 9,36-10,8

Elmélkedés:

Kiválasztottak és küldöttek
A nagycsütörtöki utolsó vacsora szentmiséjének egyik része a lábmosás
szertartása, amely azt hivatott megjeleníteni, miként mosta meg az Úr
Jézus az apostolok lábát alázatos, szolgáló szeretetének jeleként. A
szertartást főként a püspöki székesegyházakban és a nagyobb plébániák
templomaiban szokás elvégezni, de a kisebb templomokban is lehetőség van
rá. Ahol ez szokásban van, évek óta megvannak azok a férfiak, akik
vállalják az apostolok szerepét. Néhány éve egy plébános elhatározta, hogy
új lelkipásztori helyén, ahol eddig nem volt gyakorlat, bevezeti ezt a
szertartást. Szándékát a plébánia hívei rögtön megértették és helyeselték,
de amikor elkezdett apostolokat választani, nem ment könnyen a dolog. Több
megszólított személy is visszautasította a felkérést, s csak nagy nehezen
sikerült összegyűjteni nagycsütörtökre azt a tizenkét személyt, akinek a
szertartás keretében megmosta a lábát.

A mai vasárnap evangéliumából úgy tűnik, hogy Jézus számára sokkal
könnyebben ment a tizenkét apostol kiválasztása. Kis rosszindulattal
persze mondhatnánk, hogy neki sem sikerült tökéletesen a választás, hiszen
későbbi árulója, Júdás is bekerült a testületbe. De ne a körülményekre
figyeljünk, hanem arra próbáljunk meg válaszolni, hogy mi volt Jézus célja
az apostolok kiválasztásával, s mitől váltak ezek a többségében egyszerű
halászemberek Jézus apostolaivá?

A tanítványok nagyobb számú közösségéből Jézus azzal a szándékkal
választja ki a tizenkettőt, hogy társai legyen, és elküldje őket tanítását
hirdetni. Az apostoloknak tehát mindenekelőtt mesterükhöz kell hasonlóvá
válniuk ahhoz, hogy igehirdetésük hiteles legyen. Az apostolok feladata
egyértelműen az, hogy szavaik és tanúságtételük által Krisztus igazságát
hirdessék az embereknek. S ez az igazság nem más, mint Isten Országának
igazsága. Az igehirdetés során - pontosan úgy, ahogy ezt a mai evangélium
leírása alapján Jézus kéri tőlük - elmondják majd, hogy milyen jeleit
látták a megvalósuló Országnak. Jézus csodái ugyanis, tehát a
beteggyógyítások, a halott feltámasztások és a gonosz lelkektől való
megszabadítás, mind-mind az általa hirdetett Ország jelei. Mindezekről,
mint szemtanúknak kell az apostoloknak tanúskodniuk az emberek előtt.

Az apostolokat a Jézus általi kiválasztás és meghívás, valamint az általa
történő küldés egy közösséggé alakítja. E közösség, azaz a Tizenkettő
testülete az Egyház alapja. Ebből következik többek között az, hogy az
Egyház mintegy örökli az apostoli küldetést.

Érdemes még odafigyelnünk két létfontosságú elemre, amely egy közösséggé
alakította egykor a tizenkét apostolt, és egy közösséggé formálja minden
korban, ma is és a jövőben is az Egyházat. Az első ilyen elem az
Eucharisztia, vagyis az Oltáriszentség, amelyet Jézus az utolsó vacsorán
alapított, s bízott az apostolokra. Az apostoli Egyházhoz való tartozás
jele az Oltáriszentségben való részesedés. A másik elem pedig a
Szentlélek, akit pünkösd napján nyertek el az apostolok. Ez a Lélek
indította aztán őket, hogy a Krisztustól kapott küldetést teljesítsék.

A Szentlélekhez kapcsolódóan befejezésként még egy gondolatot szeretnék
mondani. Az Apostolok Cselekedeteit olvasva szemünk elé tárul, hogy a
Lélek hatása miként nyilvánul meg az apostolok tevékenységében, Szent Pál
leveleiből pedig kiderül, hogy a Lélek milyen hatással van az ember
létére, s miként formálja az embert. A mai világban is szükség van
apostolokra. Az apostoli buzgóság akkor lesz meg bennünk, ha engedjünk,
hogy Isten Szentlelke hatással legyen minden tevékenységünkre, de még
inkább a mi létünkre. Éljen bennünk, és segítse tanúságtételünket és
igehirdetésünket Krisztus Lelke!
(Horváth István Sándor)



Imádság:

Semmi sem olyan alacsony, semmi sem olyan koldus szegény itt a földön, mint
amilyennek én érzem magam nélküled. Milyen magasra szállnak vágyaim,
milyen gyönge azonban az erő, hisz irgalmat kell esdnie. Nyújtsd nekem,
Uram, azt a láncot, amely magához köt minden égi ajándékot: a hitre
gondolok, amely felé ösztönzést és indítást érzek, azonban teljesen és
egészen elérnem nem hagy bűnös voltom! A hit az ajándékok ajándéka, amely
számomra olyan nagy, mint amilyen ritka, sőt még nagyobb, mert nélküle a
földön nincs békesség, nincs boldogság. Aki nem fukarkodtál véreddel, mit
használ nekünk adakozó jóságod, ha hiányzik a mennyország másik kulcsa, a
hit!
Michelangelo Buonarroti
______________________________

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Powered By Blogger

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom
Powered By Blogger