október 9. 10:10 |
Példabeszéd az ünnepi lakomáról
Az életben különböző találkozások vannak. Két hajó találkozik a tengeren, a matrózok zászlójelzéssel köszöntik egymást. Ez egyszerű tudomásulvétel. A képernyőn szerepel kedvenc színészem: látás. Telefonon felhívom ismerősömet: beszéd. Meghívom névnapi vacsorára: asztalközösség. Az Istennel való találkozásnak is különböző fokai vannak. Tudomásul veszem létét: hit. Tanulmányozom üzenetét: bibliaolvasás. Beszélek vele: imádság. A legtökéletesebb az lenne, ha vendégbarátságba kerülhetnék vele. Vajon lehetséges ez? Jézus szerint: igen. Ő lakomára hív és asztalközösséget kínál. Ez az évközi 28. vasárnap alapgondolata.
I. A PÉLDABESZÉD EREDETI ÉRTELME
A példabeszéd két változatban szerepel az evangéliumokban: Lk 14 és Mt 22. A kettőben sok hasonlóság található, de van köztük két alapvető különbség: a büntetés és a menyegzős ruha.
1. A büntetés
Lukácsnál csak arról van szó, hogy a gazda haragjában újabb vendégeket hív és bejelenti: a meghívottak nem vehetnek részt a banketten. Ez reális, elképzelhető, érthető büntetés.
Nem így Máténál. Nála a büntetés olyan súlyos, hogy a képnek a lehetőségét szétfeszíti. A király bosszuló hadjáratra indul és a visszautasítók városát fölégeti. Nemcsak a házukat, hanem az egész várost! Ez lehetetlenség! Ő sem lakomázhat az üszkös városban.
Mi lehet ennek a különbségnek a magyarázata? Talán nem tévedünk, ha azt állítjuk, hogy Jézus eredeti példabeszédét Lukács őrzi. Ő pogánykeresztényeknek ír. És egyszerűen közölni akarja az örömhírt, hogy mivel a zsidó nép nem fogadta el a messiási országba való meghívást, Isten a pogány népek előtt is megnyitotta az utat az Egyházba való belépésre.
Máté azonban palesztinai zsidókeresztényeknek szóló prédikációt vet papírra. Ez a keresztény közösség tanúja volt Jeruzsálem pusztulásának. A szent város Kr. u. 70-ben elpusztult, kő kövön nem maradt. A keresztények azt mondták: „Lám, beteljesedtek Jézus jövendölései a város pusztulásáról. Lám, így járt az a város, amely Isten meghívását a lakomára nem fogadta el.”
2. A díszruha
A másik különbség a lakomai díszruháról szóló történet. Lukács a pogányokból lett keresztényeknek ír és azt üzeni nekik: először a zsidó népnek lett felkínálva a messiási lakoma. Ők azonban visszautasították. Örüljenek hát a pogányok, hogy ők, akik esélytelennek számítottak, most mégiscsak meghívást nyertek.
Máté szövegét viszont azok olvasták, akik zsidókból lettek keresztények és kicsit megelégedetten vették tudomásul Jeruzsálem pusztulását és a hitetlen zsidók bűnhődését a háborúban.
Finom keresztény káröröm ömlött el a hallgatóságon: „Ó, hát úgy kellett nekik! Miért szegezték keresztre Jézust? És milyen derék emberek vagyunk mi, hogy mi ott ülünk a menyegzős asztalnál. Minket igazolt Isten, mert mi a katasztrófából idejekorán kivonultunk.” Ez izgatja Mátét. Hogy azért ennyire önelégülten ne hagyjuk itt azt az egyházközséget, amely ezt a példabeszédet hallgatja. Valami lelkiismeretet megmozdító figyelmeztetést adjunk nekik is! Azért mondja: „Utak mentéről, sövények mellől, koszból, bűnből vakart ki titeket a király, hogy ott lehessetek a lakomán. De nem potyára jöttetek! Nem hagytatok el semmit, nem volt földetek, öt iga ökrötök. Örüljetek, hogy ide jöhettetek. De azért követelménye veletek szemben is van a királynak. Mégpedig a menyegzős ruha. A keresztségben megajándékoztak, de hozzá kell nőnötök az ajándékhoz.
Máté érzi, hogy ha az első példabeszédhez nem fűzné hozzá a menyegzős ruháról szóló másik jézusi példabeszédet, akkor ez nem volna már egészen igaz. Nem egészen azt fejezné ki, amit Jézus eredetileg szándékozott. Isten követelménye a meghívottak felé: a menyegzős ruha megőrzése. Öröm a lakomai együttlét, de nem olcsó öröm. Éppen az az igazi öröm, ami nekem is kerül valamibe. Nem pedig az, ami erőfeszítés nélkül hull az ölembe.
II. A PÉLDABESZÉD TANULSÁGA
1. Isten mindenkit meghív a vele való legbensőségesebb találkozásra, az asztalközösségre
Ez jelenti az Egyházba való meghívást, az eucharisztikus asztalközösségre, a szentáldozásra való meghívást és a mennyei boldogságra való kiválasztást egyaránt.
Az ember ezt a hívást bagatell dolgok miatt vissza is utasíthatja: földvásárlás, munkával való túlterheltség, érzéki örömök miatt. Isten többször is szólít. Végül is elfogy a türelme. Tehát vigyázat! Aki mindvégig megátalkodik, az magára vonja Isten büntetését, az elvettetést. Mégpedig a végleges elvettetést, ami maga a kárhozat.
Ennek szimbólumai: a város lerombolása, tűzzel való felégetése, a külső sötétség, a sírás és a fogcsikorgatás. Aki újra meg újra visszautasítja Isten hívását, az elvéti az Úrral való találkozást. Aki nem ismeri fel a kegyelem idejét, az elveszítheti az élet egyetlen célját: Isten színelátását.
2. Az Egyház tagjai ne legyenek önelégültek
Isten elképesztő ajándékban részesít, de ugyanakkor elképesztő követelményeket is támaszt. Elvárja lelkünk menyegzős ruhájának megőrzését. Akár emberfeletti nehézségek árán is meg kell őriznünk a bűntől való mentességünket. De a mesében is, a királykisasszony által kiszemelt legénynek is le kell szállnia az alvilágba, meg kell küzdenie a sárkánnyal, három próbát kell kiállnia, míg övé lehet a fél ország és a korona.
*
Regulájában Szent Benedek a példabeszéd kettős tanulságát ezekkel a szavakkal akarja belevésni szerzeteseinek, és rajtuk keresztül mindannyiunknak lelkébe: „Isten ügyének semmit elébe ne tegyetek!” Ehhez már csak a Zsoltáros figyelmeztetését csatolhatjuk: „Ha ma az Úr szavát halljátok, meg ne keményítsétek szíveteket” (90. zsoltár)
Hajnal Róbert/Magyar Kurír
© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.