Adventi idő, December 17.
Jézus Krisztus a idők teljességében emberré lett, hogy a kezdetet összekösse a véggel – írja Szent Ireneusz. A kezdet maga az örökkévaló Isten, a vég pedig Isten teremtménye, az ember. Jézus nemzetségtábláját hallgatva megdöbbenünk Isten alázatán, akinek eredetét az ember felfogni képtelen, mert Isten végtelen és örökkévaló. Szeretetében mégis megmutatkozik az, aki nélkül semmi sem lett, ami lett. Nemzetségtáblája szerint nemcsak a hit bajnokaival, de bűnösökkel is sorsközösséget vállal. A keresztségben most már mi is Jézus nemzetségéhez tartozunk. Testvérünk, aki által szabad utunk van az Atyához. Mert Jézus valóban összeköti a kezdetet és véget, ő az alfa és az ómega. (Adoremus 2005.)
Jézus nemzetségtáblája mélyen a mi emberségünkben gyökerezik. Fények és árnyékok egyaránt átjárják. Megtalálhatók benne a bűnösök ugyanúgy, mint a szentek. Mindnyájunk élete tele van örömökkel, de kudarcokkal is, amikről nehezebben merünk szólni. Összetört házasság, kisiklott sorsok, de nincs olyan elveszett emberi helyzet, mely ne vezethetne a Megváltóhoz. Életünk útkereszteződéseinél Jézus ott áll, és új lehetőségeket kínál. A most közelgő karácsony is egy ilyen lehetőség: Jézus családjának tagjai mindazok, akik megteszik a mennyei Atyám akaratát. Ez a mi nagyszerű hivatásunk. (Adoremusz 2004)
Ter 49, 2.9-10
Nem tűnik el a jel Júdától
Mt 1, 1-17
Jézus krisztus nemzetségtáblája.
Az utolsó napok kezdődnek karácsonyi készületünkben. Jézus születésének történetét halljuk az evangéliumban ezekben a napokban. Karácsonyra készülve, átélve a régen történt eseményeket, szeretnénk megerősödni Isten szeretetében.
A gondviselő Isten, a választott nép pásztor-királyának, Dávidnak sarját jelölte az emberiség Megváltójául. Az idők teljességében, Jézus Krisztusban valósult meg az Úr szava, melyet a próféták által mondott. Valóban Ő az az áldozati Bárány, aki önmagát áldozta a bűnös emberért.
forrás: magvető lisata 2002
Ter 49, 2. 8-10Mt 1, 1-17
A Ter 49, 2. 8-10 Izrael szülötteit sorakoztatja fel, míg a Mt 1, 1-17 Krisztus nemzetségtábláját írja le. A két szöveg lényegileg kötődik egymáshoz. Az evangélium sorai visszamutatnak az Ószövetségben leírt nemzetségtáblára. Mi a lényege tulajdonképpen az egymás után felsorakoztatott neveknek és generációknak? Miért fontos az Ábrahámra való visszavezetés?
Az ember egy olyan társas lény, mely mélyen beleágyazódik történelmébe.
Manapság is sokan kutatnak nemzetségtáblájuk után. Gyökerek nélkül az ember nagyon elhagyatott, egy porszem a leveg?ben. Ha az ember identitása
megkérdőjeleződik, akkor krízisbe kerül.Az evangélista Krisztus identitását bizonyítja. Dávidra és Ábrahámra, vagyis az Izrael legfontosabb vezetőire vezeti vissza és egyben előkészíti jövőbeli feladatára. A megtestesült Isten nem a történelem felett "lebeg", hanem konkrétan beleágyazódik
az emberi időbe. Talán mondhatjuk úgy is: Isten eggyé válik az emberi
történelemmel. Az ember megváltására siet? Isten nem absztrakt módon érkezik, hanem beleépül az egymásután következ? generációk sorába.
Ebben az evangéliumi részben nem az a fontos, hogy a generációk ténylegesen így következtek-e egymásután, vagy pontos-e a háromszor tizennégy generáció. A sorok leginkább arra akarják felhívni az olvasó figyelmét, hogy Isten hűséges az emberi történelemhez. A megváltás az immanens világban, az emberi történelem hasábjain zajlik le. Az Ószövetség és az Újszövetség összefonódik, és egy szövetséget képez.
A számos név és generáció szimbolikus töltetett hordoz magában. Üzenete az, hogy az ember élő gyökerekkel fonódik össze saját történelmével. A jelenhez való hűség a múltba ágyazódik be és a jövőbe mutat. A múlt ismerete megteremti az ember identitás tudatát, és a jelen realitásán keresztül a jövőt építi. Az ember a jövőbe tekint, és így nem érzi magát elveszve a jelen kaotikus rendszereiben. Erős identitástudattal rendelkező egyének könnyebben alkotnak a jelenben a jövő számára.
Az ember feladata az, hogy hűséges maradjon korához, történelméhez; ismerje a múltat és a jelent és legyen elképzelése a jövőre nézve. Amíg önmagát keresi, addig képtelen higgadtan érvelni és alkotni. Így legtöbbször olyan rendszerek rabjává válik, melyek arra törekszenek, hogy megtartsák az ismerethiány "boldogító" állapotában.
Szakács Ferenc Sándor