ELSŐ HÉT: KEDD
LÖKDÖSÉSEK
LK 5, 6-11
„És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek.
Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: »Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!« Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak (…) Jézus pedig így szólt Simonhoz: »Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.« Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.
lk 5, 6-11
Péter érdekesen és árulkodóan reagál a csodálatos halfogásra. Csodálatba ejti a fogás, de a figyelme azonnal visszatér saját magához és a bűnösségéhez, azért így szól: „Menj el tőlem, Uram”. Jézus válasza: „Ne félj”, amire Péter mindenét otthagyva követni kezdi Jézust.
Amikor a Szentírással imádkozunk, és hisszük, hogy azon keresztül Isten szól hozzánk, Péterhez hasonlóan reagálhatunk, „Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram”. Lehet, hogy nem öntjük ilyen formán szavakba: nem mondjuk Istennek, hogy menjen el tőlünk, de annyira csak a saját hibáinkkal és elégtelenségünkkel vagyunk elfoglalva, hogy Isten hívása már el sem jut hozzánk. Vagy lehet, hogy az egészséges, józan paraszti ész emberei vagyunk, és megtagadjuk legbenső vágyainkat, álmainkat és vak szemekkel átbotorkálunk az életen. A józan ész szeretete elrontja az életünket.
Szent Pál, az efezusiakért mondott imájában így ír: „Adja meg nektek dicsőségének gazdagsága szerint, hogy Lelke által megerősödjetek benső emberré, hogy Krisztus a hit által a szívetekben lakjék…[mert Isten] a bennünk munkálkodó erőnél fogva mindent megtehet bőségesen azon túl is, amit mi kérünk vagy megértünk” (Ef 3, 16-17a.20).
Isten jósága sokkal hatalmasabb, mint a mi bűnösségünk. Ezért olyan fontos, hogy a figyelmünket Isten jóságára irányítsuk és ott is tartsuk, nem pedig a saját bűnösségünkön, vagy ami még rosszabb, másokén. Ez nem ezt jelenti, hogy megtagadjuk a bűn valóságát magunkban vagy másokban, hanem hogy nem engedjük meg, hogy a bűneink határozzák meg életünk irányát. Életutunk célja osztozni Isten életében, nem pedig a saját és a világ bűnösségében való fetrengés.
Jézus nem tagadja meg Péter érdemtelenségét. Jobban ismeri Péternél, de azt mondja: „Ne félj”. És ugyanezt mondja nekünk is. Nem a mi erényeink juttatnak bennünket a célhoz, hanem Isten jósága. A vámos az – az erénybajnoksági lista aljáról –, aki a templomból az Istennel való helyes kapcsolatban távozik, nem pedig a farizeus, aki vezeti az erénybajnoksági listát, mert a vámos elismerte hibáit és Isten jóságára bízta magát, míg a farizeus túlságosan tele volt saját jóságának tudatával ahhoz, hogy felismerje Istenét.
Amikor az imádságban Isten jóságára és saját legbensőbb vágyódásodra figyelsz, vedd észre, milyen hatással van ez rád. Érdekesebbnek, kevésbé terhesnek, élvezetesebbnek tűnik az élet? Kezded jobban észrevenni a körülötted élőket és a dolgokat, amikkel találkozol? És ha eddig az imában vagy azon kívül inkább a saját bűneiddel és elégtelenségeddel foglalkoztál, mik voltak az utóhatásai? Még nehezebbnek, még reménytelenebbnek érzed magad, ha a hibáidba temetkeztél? Ezek az érzések Isten lökdösései, amelyek arra hívnak meg, hogy Isten jóságára és ne a saját teljesítményedre nézz.
IMA
Istenem, könyörgöm, hogy lökdöss engem addig, amíg a lényem minden rétegével megtudom, hogy Te vagy a sziklám, menedékem, erőm és örömem.
Ámen.