2010. augusztus 31., kedd

Évközi idő, 22. hét Kedd

Évközi idő, 22. hét Kedd
 
Jézus ráparancsolt a tisztátalan lélekre, erre az a földre sújtotta az embert és kiment belőle – olvassuk a mai evangéliumban. Videón láttam egy magyarországi szekta összejövetelét, ahol a prédikátor megérintette a hívők homlokát, mire azok összeestek, földön hemperegtek, röfögni kezdtek, mondván – kiűzte belőlük az ördögöt. Milyen jó nekünk, katolikusoknak, hogy Jézus a szentgyónásban továbbra is gyakorolja hatalmát, amellyel meggyógyítja a bűn és a gonoszság ütött sebeket. Működése talán nem olyan látványos, minta szekta prédikátoráé, de hatékony és hiteles. Aki él ezzel a szentséggel, egyszerre vallja meg bűnei súlyát és Jézusba vetett hitét. (Adoremus 2005)
További gondolatok...

Évközi huszonkettedik hét – kedd

2010.08.31. kedd

A Lélek mindent átlát, még Isten mélységeit is


1Kor 2,10b-16
Nekünk azonban kinyilatkoztatta Isten a Lélek által; mert a Lélek mindent kikutat, még az Isten mélységeit is. Mert ki ismeri az emberek közül az ember benső dolgait, ha nem az ember lelke, amely benne van? Éppúgy Isten benső dolgait sem ismeri senki, csak Isten Lelke. Mi azonban nem a világ lelkét kaptuk, hanem azt a Lelket, amely Istentől van, hogy megismerjük, amit Isten nekünk ajándékozott. Ezt hirdetjük is, de nem az emberi bölcsesség által, hanem a Lélek által tanított szavakkal, lelkiekhez lelkieket mérve. Az érzéki ember azonban nem fogja fel, ami az Isten Lelkéé, mert oktalanság az számára, és nem tudja megérteni, hiszen lelki módon kell azt megítélni. A lelki ember pedig mindent megítél, őt azonban senki sem ítéli meg. Mert ki ismeri az Úr gondolatait, hogy oktathatná őt? [Iz 40,13] Bennünk pedig Krisztus gondolatai vannak.
Zs 144
Dicséret. Dávidtól. Magasztallak téged, Istenem, királyom, s áldom nevedet örökkön örökké. Áldalak téged mindennap, és dicsérem nevedet örökkön örökké. Nagy az Úr és méltó a dicséretre, nagysága fölfoghatatlan. Nemzedék nemzedéknek dicséri alkotásaidat és hirdeti hatalmadat. Elmondják szentséged fölséges dicsőségét, elbeszélik csodáidat. Elmondják félelmetes erődet, és hirdetik nagyságodat. Megemlékeznek túláradó jóságodról, igazságodat ujjongva ünneplik. Irgalmas az Úr és könyörületes, hosszantűrő és nagyirgalmú. Jó az Úr mindenkihez, és könyörületes minden teremtményéhez. Magasztaljon téged, Uram, minden műved, és áldjanak szentjeid. Országod dicsőségét hirdessék és beszéljék el hatalmadat, hogy megismertessék az emberek fiaival hatalmadat, és országodnak fölséges dicsőségét. A te országod örökké tartó ország, és uralmad nemzedékről nemzedékre fönnáll. Hűséges az Úr minden igéjében, és szentséges minden tettében. Fölemel az Úr mindenkit, aki elesik, és minden elnyomottat fölsegít. Mindeneknek szemei tebenned bíznak, Úristen, mert te adsz nekik eledelt. Alkalmas időben. megnyitod kezedet, és betöltesz minden élőt áldásoddal. Igazságos az Úr minden útjában, és szent minden művében. Közel van az Úr mindazokhoz, akik segítségül hívják, akik segítségül hívják őt igazságban. Teljesíti akaratát azoknak, akik őt félik, meghallgatja könyörgésüket és megszabadítja őket. Megőrzi az Úr mindazokat, akik őt szeretik, de elpusztítja mind a bűnösöket. Hirdesse szám az Úr dicséretét, és minden élő áldja szent nevét örökkön-örökké.
Lk 4,31-37
Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: ,,Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.' Jézus azonban megparancsolta neki: ,,Némulj el, és menj ki belőle!' Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: ,,Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?' És a híre elterjedt a környék minden helyén.

Évközi huszonkettedik hét – kedd

2010. augusztus 31. - Kedd

  Jézus egyszer lement Kafarnaumba, Galilea egyik városába, és szombaton ott
  tanított. Tanítása ámulatba ejtett mindenkit, mert szavának hatalma  volt.
  Volt ott a zsinagógában egy tisztátalan lélektől megszállt ember, aki  így
  kiáltozott: El innen! Mi dolgunk veled, názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy
  elveszíts minket? Tudom,  ki vagy: az  Isten Szentje. Jézus  ráparancsolt:
  Némulj el, és menj ki belőle! Erre  az ördög a földre sújtotta az  embert,
  és kiment belőle, anélkül, hogy bajt okozott volna neki. Csodálkozás fogta
  el  valamennyiüket,  és  egymás  közt  ezt  mondogatták:  Mi  ez?   Akkora
  hatalommal és erővel  parancsol a tisztátalan  lelkeknek, hogy kimennek  a
  megszállottakból. Ennek híre elterjedt az egész környéken.
  Lk 4,31-37

  Elmélkedés:

  A tisztátalan lélek által  megszállt ember gyógyításának történetét  azzal
  vezeti  be  az  evangélista,  hogy   azért  hallgatták  az  emberek   nagy
  lelkesedéssel Jézust, mert  "szavának hatalma volt".  Jézus más  esetekben
  oly erővel érintette  meg az  embereket, hogy azok  képesek voltak  eddigi
  életüket teljesen megváltoztatni. Akiket  megszólított, hogy kövessék  őt,
  azonnal indultak.  Máskor nem  csupán  egyes személyeket,  hanem  hatalmas
  tömegeket volt képes megigézni a jézusi tanítás. Ellenfelei pedig  sokszor
  nem voltak  képesek ellentmondani  neki, amikor  vitákban akarták  próbára
  tenni.  Számos  esetben  olvashatunk  arról  is  az  evangéliumban,   hogy
  bármilyen cselekedet nélkül, egyszerű szavakkal tudott Jézus gyógyítani. A
  jézusi  szó  ereje  most  egy  emberből  kiűzi  a  gonosz  lelket,   újabb
  bizonyítékát adva annak, hogy még  ők sem képesen szembeszállni  Jézussal.
  Milyen hatást vált ki Jézus szava bennem, aki naponta hallgatom őt?
  (c) Horváth István Sándor



  Imádság:
  Örök Szentháromság, aki fényesség vagy,
  add, hogy lelkem részesedjék
  a te világosságodban!
  Te, aki tűz vagy,
  részesíts magaddal a tűzben,
  s ebben a tűzben egyesítsd akaratomat a tieddel.
  Te, aki bölcsesség vagy,
  add meg lelkemnek azt a bölcsességet,
  hogy fel tudja ismerni
  és meg tudja különböztetni a te igazságodat.
  Te, aki erő vagy, adj lelkemnek erőt;
  legyen annyira erős, hogy se a gonoszlélek,
  se teremtmény ne tudja megfosztani erősségétől.
______________________________

Évközi huszonkettedik hét – kedd

Krisztus otthon Kafarnaumban
2010. augusztus 31. Évközi huszonkettedik hét – kedd

P. Andrew Mulcahey

Lk 4,31-37
Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: "Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje." Jézus azonban megparancsolta neki: "Némulj el, és menj ki belőle!" Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: "Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?" És híre elterjedt a környék minden részében.

Bevezető ima: Uram, te jóakarattal tekintettél rám. Termékeny földet láttál meg szívemben és gazdag termés reményében ültetted bele Igédet. Nem szeretnék soha csalódást okozni neked hitetlenségemmel. Beleegyezem, hogy tanítványodként hivatásom teljessége felé vezetsz.

Könyörgés: Jézus Krisztus, add, hogy úgy sóvárogjak barátságod iránt, hogy minden bűnt eltüntessek életemből!

1. Nagy remények. Jézusnak nagy tervei voltak Kafarnaumban. Egy nagyváros a tó mellett, a tenger felé vezető úton, egy forgalmas város az utazók számára. Ideális hely volt az evangélium terjesztésére. Vajon akad-e majd olyan, akit érdekel az üzenete? Jézus itt telepedett le. Nyilvános szereplésének nagy része Kafarnaumban volt, és csodáinak több mint egyharmadával e város lakóit ajándékozta meg. Teljesen más volt, mint Názáret.
Krisztus azt várja tőlünk, hogy mi is megtaláljuk saját Kafarnaumunkat, ahol a legjobb apostolaivá válhatunk azáltal, hogy keressük azt a területet, ahol adottságainkat a legjobban használhatjuk, és azt a hallgatóságot, melynek legjobban tudjuk közvetíteni az evangéliumot. Ez több szeretetet követelhet tőlünk, de láthatjuk majd, ahogyan Krisztus igyekezetünket jelenlétével megáldja tanítása és gyógyítása által.

2. Egyszerű hit. Krisztus szombaton gyógyította meg a beteget Kafarnaumban, de Jeruzsálemmel ellentétben itt senki sem rótta meg ezért. Az embereknek itt egyszerűbb a hitük, kevesebbet törődnek a felszínes szabályokkal. "Itt prédikálhatok. Itt gyógyíthatok. Itt hathatok az emberekre." Krisztus otthon érzi magát, egy olyan helyen, ahol szívesen várják. Itt elhivatott emberekre talál: Péter, András, Jakab, János és Máté. Még a pogányok között is hitet talál: a százados, aki gyógyításért könyörög. Krisztus szereti ezt a várost. Azoktól, akik többet kaptak, többet is vár.

3. Felhívás a nagylelkűségre. Amint egy lélek nagylelkűséget mutat, Krisztus egy alkalmas pillanatban megmutatja neki hivatása teljességét. A kafarnaumiak hite által bátorítva Krisztus többet vár, éppen úgy, mint a gazdag ifjútól. Melyik hely lehetett volna alkalmasabb, mint a hittel teli Kafarnaum, hogy - mint később láthatjuk - Krisztus az egyik legnehezebb üzenetét elmondja a világnak, amennyiben a mennyből leszállt élő kenyérnek nevezi magát? Végül elhagyja a tömeget. "Ti is elhagytok engem?" Kafarnaum romjai a mai napig tanúsítják Krisztus figyelmeztető szavait: "És te, Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! Mert ha a csodák, amelyek nálad történtek, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig. De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked." (Mt 11,23-24)

Beszélgetés Krisztussal: Uram, ismersz engem és környezetemet. Eléd helyezem a szívem, a családom, és a barátaim problémáit. Segíts nekem, hogy nyitott legyek akaratoddal szemben! Add, hogy soha ne forduljak el tőled és soha ne utasítsalak vissza! Ne hagyd, hogy elvakuljak saját ötleteimtől és véleményemtől! Segíts, hogy mindig a szemem előtt légy életem céljaként, olyan kincsként, melyért szívesen eladok bármit, ami az enyém.

Elhatározás: Újra komolyan veszem Krisztusnak egy nekem szóló kérését, melyet korábban hitem gyengesége miatt visszautasítottam.


A pápa imaszándéka 2010. augusztus hónapra:
A munkanélküliek és hajléktalanok: Hogy a munkanélküliek és hajléktalanok és azok, akik súlyos szükséghelyzetben élnek, megértésre és befogadásra találjanak, és konkrét módon segítséget kapjanak nehézségeik leküzdésére.
Hátrányos megkülönböztetés, éhezés, kényszerkivándorlás áldozatai: Hogy az Egyház mindenki „otthona legyen, kész arra, hogy ajtót nyisson azoknak, akiket más országba való kivándorlásra kényszerít a faji és vallási megkülönböztetés, az éhség és a háborúk.

--
Ez a Vándor Evangélium apostoli imaszolgálat napi evangéliumhoz kapcsolódó listája. A Vándor Evangélium program ebben az évben a Papság évét szolgálja.
Amennyiben kérdése van a leírtakkal kapcsolatban, az alábbi e-mail címen felteheti: info@vandorevangelium.hu
www.vandorevangelium.hu

Segít ez a szolgálat önnek? Szívesen segítené szolgálatunkat?
Elsősorban azzal teheti meg, ha másnak is ajánlja a napi elmélkedéseket, azonban örömmel fogadunk minden anyagi támogatást is, amelyek segítik missziós tevékenységeinket. Alapítványunk várja adója 1%-ának felajánlását is, hogy az evangélium terjesztésére fordíthassa.

Missio Christi Alapítvány
Adószám: 18254589-1-43
CIB Bank 11100908-18254589-10000001

2010. augusztus 30., hétfő

Évközi idő, 22. hét Hétfő

Évközi idő, 22. hét Hétfő

Szeptember kezdete a tanév, a munkaév kezdete. A Szentlélek segítségét, erejét kérjük, hogy feladatainkat hűséggel, kitartással, szorgalommal végezhessük. A Szentlélek erejében tudjuk megtenni mindazt, amit Isten vár tőlünk. A Szentlélek örömével akarunk nekivágni az új munkaévnek.
További gondolatok...

Évközi huszonkettedik hét – hétfő

2010.08.30. hétfő

(B. Ildefonso Schuster)
Nem akarok másról tudni köztetek, csak a megfeszítettről


1Kor 2,1-5
Én is, amikor hozzátok mentem, testvérek, nem a beszéd vagy a bölcsesség fölényével mentem, hogy hirdessem nektek Isten titkát. Mert nem akartam másról tudni köztetek, mint Jézus Krisztusról, a megfeszítettről. Gyöngeségben, félelemben és nagy rettegésben voltam nálatok. Beszédem és igehirdetésem nem a bölcsesség meggyőző szavaiból állt, hanem a Lélek és az erő bizonyságából, hogy hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Isten erején nyugodjék.
Zs 118,97-102
Mennyire szeretem, Uram, törvényedet! Egész nap róla elmélkedem. Ellenségeimnél bölcsebbé tettél parancsolatoddal, mert mindenkor velem van. Minden oktatómnál értelmesebb lettem, mert törvényedről elmélkedem. Az öregeknél értelmesebb lettem, mert rendeleteidet megfogadtam. Minden gonosz úttól távol tartom lábamat, hogy megtartsam szavaidat. Rendeleteidtől nem térek el, mert te szabsz törvényt nekem.
Lk 4,16-30
Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor felnyitotta a könyvet, arra a helyre talált, ahol ez van írva: ,,Az Úr Lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét' [Iz 61,1-2; 29,18; 58,6]. Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: ,,Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.' Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a kedves szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. De utána megjegyezték: ,,Nem József fia ez?' Ő ezt felelte nekik: ,,Bizonyára azt a példázatot fogjátok nekem mondani: ,,Orvos, gyógyítsd önmagadat! Amiket hallottunk, hogy Kafarnaumban történtek, cselekedd itt is, a hazádban.''' Majd így folytatta: ,,Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgyhogy nagy éhínség lett az egész földön; mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz [1 Kir 17,8-16]. És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán' [2 Kir 5,1-27]. Ezeket hallva mindnyájukat düh töltötte el a zsinagógában. Fölkeltek, kidobták őt a városból, és fölvitték annak a hegynek a oldalára, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák őt. Ő azonban áthaladt köztük és eltávozott.

Évközi huszonkettedik hét – hétfő

2010. augusztus 30. - Hétfő

  Abban az időben Jézus elment Názáretbe, ahol (egykor) nevelkedett. Szokása
  szerint bement szombaton a zsinagógába, és olvasásra jelentkezett.  Izajás
  próféta könyvét adták oda neki. Szétbontotta a tekercset, és éppen arra  a
  helyre talált, ahol ez volt írva:  ?Az Úr Lelke van rajtam. Fölkent  engem
  és  elküldött,  hogy  örömhírt  vigyek  a  szegényeknek,  s  hirdessem   a
  foglyoknak a szabadulást,  a vakoknak  a látást, hogy  szabaddá tegyem  az
  elnyomottakat, és hirdessem: elérkezett az Úr esztendeje.? Összetekerte az
  írást,  átadta  a  szolgának,  és   leült.  A  zsinagógában  minden   szem
  rászegeződött. Ő  pedig  elkezdte  beszédét: ?Ma  beteljesedett  az  írás,
  amelyet az imént hallottatok.? Mindenki helyeselt neki, és csodálkozott  a
  fönséges szavakon, amelyek ajkáról fakadtak. ?De hát nem József fia ez?? ?
  kérdezgették.
  Ekkor így szólt hozzájuk: ?Biztosan  ezt a mondást szegezitek majd  nekem:
  ?Orvos, gyógyítsd önmagadat! A nagy tetteket, amelyeket ? mint hallottuk ?
  Kafarnaumban végbevittél, tedd  meg a  hazádban is!?  Majd így  folytatta:
  ?Bizony, mondom  nektek, hogy  egy próféta  sem kedves  a maga  hazájában.
  Igazán mondom nektek, sok özvegy  élt Izraelben Illés idejében, amikor  az
  ég három évre  és hat  hónapra bezárult,  úgyhogy nagy  éhínség támadt  az
  egész földön.  De közülük  egyikhez  sem kapott  Illés küldetést,  csak  a
  szidoni Cáreftában élő özvegyasszonyhoz. Ugyanígy Elizeus próféta  korában
  is sok leprás élt  Izraelben, s egyikük sem  tisztult meg, csak a  szíriai
  Námán.? Ezt hallva,  a zsinagógában mind  haragra gerjedtek.  Felugrottak,
  kiűzték őt  a  városon kívülre,  és  fölvezették arra  a  hegyre,  amelyen
  városuk épült,  a  szakadék  szélére,  hogy  letaszítsák.  De  ő  áthaladt
  közöttük, és eltávozott.
  Lk 4,16-30

  Elmélkedés:
  Amikor útja során Jézus betér a názáreti zsinagógába és ott beszédet intéz
  azokhoz az emberekhez, akik jól ismerték őt, a kezdeti helyeslést követően
  szavai nagy felháborodást váltanak ki,  és mindenki szembefordul vele.  Az
  ellenségeskedés odáig megy,  hogy az életére  akarnak törni. Jézus  szavai
  arra indították  őket,  hogy  színt  valljanak.  E  a  próbatételen  aztán
  kiderül, hogy ki veszi komolyan szavait és ki hajlandó követni őt.
  Pontosan ilyen helyzetbe állít minket is sokszor Jézus. Nem  bólogathatunk
  nagyokat a szép szavak hallatán,  hanem színt kell vallanunk, hogy  készek
  vagyunk-e elkötelezni magunkat. Hogyan viselkedünk, amikor kemény kérdések
  és nehéz helyzetek előtt állunk?
  (c) Horváth István Sándor



  Imádság:

  Add meg nekem, irgalom Istene,  hogy mindazt, ami tetszésedre van,  buzgón
  óhajtsam, okosan kifürkésszem, valóban fölismerjem, neved tiszteletére  és
  dicsőségére tökéletesen teljesítsem.
______________________________

Évközi huszonkettedik hét – hétfő

Aki téged hall, engem hall
2010. augusztus 30. Évközi huszonkettedik hét – hétfő

P. Andrew Mulcahey

Lk 4,16-30
Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni. Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor szétnyitotta a tekercset, arra a helyre talált, ahol ez van írva:
"Az Úr lelke van rajtam; azért kent föl engem, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek, elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak és látást a vakoknak, hogy szabadon bocsássam a megtörteket, és hirdessem az Úr kedves esztendejét."
Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: "Ma teljesedett be ez az írás a ti fületek hallatára." Mindnyájan igazat adtak neki, és csodálkoztak a kegyelem igéin, amelyek ajkáról fakadtak. Aztán így szóltak: "Nem József fia ez?" Ő ezt felelte nekik: "Bizonyára azt a példázatot fogjátok nekem mondani: Orvos, gyógyítsd önmagadat! Amiket hallottunk, hogy Kafarnaumban történtek, cselekedd itt is, a hazádban." Majd így folytatta: "Bizony, mondom nektek, hogy egy próféta sem kedves a maga hazájában. Bizony, mondom nektek: sok özvegy volt Illés napjaiban Izraelben, amikor bezárult az ég három évre és hat hónapra, úgy hogy nagy éhínség lett az egész földön; mégis azok közül egyikhez sem küldték Illést, csak a szidoni Szareptába, az özvegyasszonyhoz. És sok leprás volt Izraelben Elizeus próféta idejében, de azok közül senki sem tisztult meg, csak a szíriai Námán."
Ezeket hallva mindnyájukat düh töltötte el a zsinagógában. Fölkeltek, kihurcolták őt a városból, és fölvitték annak a hegynek az oldalára, amelyen a városuk épült, hogy letaszítsák. Ő azonban áthaladt köztük és eltávozott.

Bevezető ima: Uram, szeretlek téged és köszönök mindent, amit értem tettél. Gyakran előfordult azonban, hogy imámban követeltem tőled, Uram, amit kérni akartam. Most nem szeretnék feszült lenni. Imámban semmi mást nem kérek, mint a jó ima kegyelmét.

Könyörgés: Uram, térj be lelkem házába és segíts nekem, hogy mindig te uralkodj benne!

1. Szólj Uram, hallja a Te szolgád. Azt, ahogyan egy hírt fogadunk, jelentősen befolyásolja, hogy mennyire vagyunk nyitottak a hír közlőjével szemben. Vajon nem fordult-e már elő velem, hogy valakitől egy jó tanácsot visszautasítottam, máskor a barátomtól pedig szívesen fogadtam? Figyelmen kívül hagytam Isten üzenetét, mert egy olyan személyen keresztül közölte, akit még akkor sem választottam volna ki erre, ha sejtettem volna, hogy Isten őt választotta? Ez ugyanaz a hiba, amire Jézus figyelmeztette a názáretieket.
Mit akart Krisztus nekem utoljára üzenni? Ki által? Készen vagyok befogadni az üzenetét, bárki által szól is hozzám?

2. Nyisd meg a szívem üzeneted befogadására! A mai evangéliumban a názáretiek kezdetben nyitottságot mutattak Krisztus üzenete, beszéde és isteni hatalma felé. Azt a gondolatot viszont már nem tudták elviselni, hogy csak egy volt közülük. Később látjuk, hogy ez már sok volt nekik. Bizonyár arra gondolhattak, hogy elfelejtette származását és a kafarnaumi hírnévtől fejébe szállt a dicsőség. Persze nem a názáretiek voltak az egyetlenek, akik abba a hibába estek, hogy többet törődtek a hírnökkel, mint a hírrel. Krisztus éppen ezért hozza szóba a szír Námánt, akinek gyógyulása volt a jutalma, amiért leküzdte előítéletét (lásd 2 Kir 5). A názáreti emberek, akik túl büszkék és csökönyösek voltak ahhoz, hogy megértsék Krisztus üzenetét, megütköznek szavain és személyük és népük elleni támadásként fogják fel.
Sértett büszkeségem miatt talán én is újra és újra elfordultam attól az üzenettől, mellyel Krisztus szólított meg.

3. Uram, bízom benned! Egyik nyilvános szereplésénél Krisztus azt mondta hallgatóinak: "Ha már szavaimnak nem hisztek, higgyetek a tetteimnek, melyeket véghezvittem köztetek" (Jn 14,10-11). Miért nem akarta a saját názáreti népének ugyanezt a tanácsot és ugyanezt az esélyt megadni? Néhány csoda túl nagy fáradtság Názáretért? Gondoljunk arra, hogy a hit ajándék. Csak kapni lehet, nem kiharcolni vagy alkudni. A Golgotán ilyen alkuval gyalázták Jézust: "szállj le most a keresztről, hogy lássunk és higgyünk!" Kérdés, hogy kitől jött a nagyobb pofon: ellenségeitől vagy saját népétől. Egy ilyen felszólítás annál gonoszabb és fájóbb, ha egy olyan embertől jön, akit szeretünk.

Beszélgetés Krisztussal: Jézus, elfogadom ajánlatodat, hogy beköltözzél lelkem házába. Segíts felismernem életem azon területeit, melyeket ki kell tisztítanom! Segíts megtalálni azokat a dolgokat, melyek jöveteledet gátolják, az olyan szobákat, amelyek még csukva vannak előtted! Segíts alázatosnak lennem, hogy kegyelmed működhessék bennem!

Elhatározás: Ma tökéletes bizalommal hagyatkozom Krisztusra és arra az életprogramra, melyet nekem szánt, bármiről legyen szó.


Erdő Péter bíboros atya 2010. augusztusi imaszándéka:
Imádkozzunk népünkért, a hazánkban élő nemzetiségekért és a szomszéd népekért, hogy egymás iránti tisztelettel és szolidáris szeretettel dolgozzunk azért, hogy életünk az igazi értékek szerint alakuljon.
--
Ez a Vándor Evangélium apostoli imaszolgálat napi evangéliumhoz kapcsolódó listája. A Vándor Evangélium program ebben az évben a Papság évét szolgálja.
Amennyiben kérdése van a leírtakkal kapcsolatban, az alábbi e-mail címen felteheti: info@vandorevangelium.hu
www.vandorevangelium.hu

Segít ez a szolgálat önnek? Szívesen segítené szolgálatunkat?
Elsősorban azzal teheti meg, ha másnak is ajánlja a napi elmélkedéseket, azonban örömmel fogadunk minden anyagi támogatást is, amelyek segítik missziós tevékenységeinket. Alapítványunk várja adója 1%-ának felajánlását is, hogy az evangélium terjesztésére fordíthassa.

Missio Christi Alapítvány
Adószám: 18254589-1-43
CIB Bank 11100908-18254589-10000001

2010. augusztus 29., vasárnap

ÉVKÖZI 22. VASÁRNAP

2010.08.29. vasárnap: ÉVKÖZI 22. VASÁRNAP
 

(KERESZTELŐ SZENT JÁNOS VÉRTANÚSÁGA, Szent Szabina)
Alázd meg magad, akkor majd kegyelmet találsz az Istennél


Sir 3,17-18.20.28-29
a jótett fejében gyarapodsz majd, a szorongatás napján javadra számítják neked, és bűneid elillannak, mint a dér a melegben. Mily gonosz hírben áll, aki cserbenhagyja apját, és Istentől megátkozott, aki keseríti anyját! Minél nagyobb vagy, annál inkább alázkodjál mindenben, akkor kegyet találsz Istennél, A szív, amely két úton halad, nem ér el sikert; a gonosz szívű megbotlik rajtuk. A dacos szívnek sok a szenvedése, s a bűnös ember bűnre bűnt halmoz.
Zs 67,4-11
Az igazak azonban örülnek és ujjonganak Isten színe előtt, s vigadoznak örömükben. Mondjatok éneket Istennek, zengjetek zsoltárt nevének, Készítsetek utat annak, aki a felhőkön érkezik: Úr az ő neve. Ujjongjatok őelőtte, aki az árvák atyja, özvegyek bírája, Isten az ő szentséges hajlékában. Isten, aki lakást ad a házban az elhagyottnak, a foglyokat kivezeti a bőségre, a lázadókat azonban a sivatagban hagyja. Isten, amikor néped élén kivonultál, amikor a sivatagon áthaladtál, megremegett a föld, csepegtek az egek, a Sínai Istenének színe előtt, Izrael Istenének színe előtt. Bőséges esőt adtál örökségednek, Isten, s ha ellankadt, te felüdítetted. Nyájad megtelepedett rajta, jóságodban, Isten, gondját viselted a szegénynek.
Zsid 12,18-19.22-24a
Ti ugyanis nem érinthető hegyhez járultatok, nem lángoló tűzhöz és forgószélhez, sötétséghez és fergeteghez, harsonazengéshez és szózatok hangjához. Akik ezt hallották, azért esedeztek, hogy ne szóljon hozzájuk az ige [Kiv 19,16-19; MTörv 4,11], Ti Sion hegyéhez járultatok, és az élő Isten városához, a mennyei Jeruzsálemhez, sokezernyi angyal seregéhez, az elsőszülöttek egyházához, akik fel vannak jegyezve a mennyben, és mindenki bírájához, az Istenhez, a tökéletes igazak lelkeihez, az új szövetség közvetítőjéhez, Jézushoz, és a meghintés véréhez, amely hangosabban kiált, mint Ábelé.
Lk 14,1.7-14
Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. A meghívottaknak pedig példabeszédet mondott, mert megfigyelte, hogy hogyan válogatják az első helyeket. Ezt mondta nekik: ,,Amikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első helyre. Mert ha nálad előkelőbbet is meghívtak, odajön az, aki téged és őt is meghívta, és azt mondja neked: ,,Add át a helyedet!'' És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: ,,Barátom! Menj följebb!'' Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják.' Annak pedig, aki őt meghívta, ezt mondta: ,,Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne a barátaidat és testvéreidet hívd meg, se a rokonaidat és gazdag szomszédaidat, akik majd téged is meghívnak és viszonozzák neked. Amikor vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Így boldog leszel, mert ők nem tudják azt viszonozni neked. De amikor az igazak feltámadnak, megkapod jutalmadat.

Évközi 22. vasárnap

  2010. augusztus 29. - Évközi 22. vasárnap

  Az egyik  szombaton Jézus  betért egy  vezető farizeus  házába, hogy  nála
  étkezzék.  Amikor  észrevette,  hogy  a  meghívottak  válogatják  az  első
  helyeket, egy  példabeszédet  mondott  nekik. "Amikor  lakomára  hívnak  -
  kezdte -, ne  ülj az első  helyre, mert akadhat  a hivatalosak közt  nálad
  előkelőbb  is.  Ha  ez  megérkezik,  odajön,  aki  meghívott  titeket,  és
  felszólít: Add át a helyedet neki! És akkor szégyenszemre az utolsó helyet
  kell elfoglalnod.
  Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet,
  hogy amikor a házigazda odajön, így szóljon hozzád: Barátom, menj följebb!
  Milyen kitüntetés lesz ez számodra a többi vendég előtt! Mert mindazt, aki
  magát  felmagasztalja,  megalázzák,   aki  pedig   magát  megalázza,   azt
  felmagasztalják."
  Ekkor a házigazdához fordult: "Amikor  ebédet vagy vacsorát adsz, ne  hívd
  meg barátaidat, se testvéreidet,  se rokonaidat, se gazdag  szomszédaidat,
  mert azok is meghívnak és viszonozzák  neked. Ha lakomát adsz, hívd meg  a
  szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Boldog leszel, mert ők nem tudják
  neked  viszonozni.   Te   azonban  az   igazak   feltámadásakor   megkapod
  jutalmadat."
  Lk 14,1. 7-14

  Elmélkedés:

  Vendéglátás
  A jegyesoktatások alkalmával a  házasságra való lelki felkészülés  mellett
  az egyéb előkészületekről is el szoktam beszélgetni a fiatalokkal.  Szinte
  kivétel nélkül mindig szóba kerül, hogy a legnagyobb gondot a  vendéglista
  összeállítása  jelenti   számukra.   Az  esküvőre   meghívandó   személyek
  névsorának összeírásakor számos szempontot kell figyelembe venni, s bizony
  a  szülők  véleményét  is  érdemes  meghallgatni.  Vigyázni  kell,  nehogy
  kimaradjon valaki, mert abból sértődés és évekig tartó harag lehet. Fontos
  szempont, hogy akik a  rokonság köréből vagy  az ismerősök közül  korábban
  meghívták  a   családot  saját   esküvőjükre,  őket   mindenképpen   illik
  viszonzásként meghívni. A lakodalmas  terem nagysága azonban határt  szab,
  mindenkit mégsem  lehet  meghívni,  s  emiatt akár  szűkíteni  is  kell  a
  névsort. De  ki  maradjon ki,  s  kik jöjjenek  mindenképpen  az  ünnepre?
  Szóval, nem  egyszerű  feladat. Szintén  komoly  gondot jelent  az  esküvő
  napján a lakodalmi vigasságra érkező vendégeknek megmutatni a helyüket.  S
  ha  nincs,  aki   irányítsa  a   dolgot,  akár   kisebb  veszekedések   is
  elfordulhatnak. A közelmúltban voltam egy  lakodalomban, ahol az ifjú  pár
  azzal vette  elejét  az esetleges  tülekedésnek,  hogy a  terítékek  mellé
  mindenkinek kiírták  a  nevét.  Ez  a megoldás  egészen  jónak  tűnt,  bár
  észrevettem, hogy  egyesek cserélgetni  kezdték a  névtáblákat, hogy  jobb
  helyre kerüljenek, mint amit előre  kijelöltek számukra. A megfelelő  hely
  biztosítása és megtalálása természetesen nem csak lakodalmakon, hanem  más
  rendezvényeken is gondot jelenthet.

  A mai evangéliumból arra következtethetünk, hogy a probléma nem új keletű,
  s már Jézus korában is elfordult.  Az evangélium első részében a mi  Urunk
  éppen egy olyan esetet mond el, amikor a vendégek az első helyekre akarnak
  kerülni. A  történet  vége aztán  megszégyenülés  lesz, mert  a  házigazda
  hátrébb ülteti őket. Ezt  követően Jézus rögtön el  is mondja a  követendő
  magatartást: legyünk szerények,  s inkább az  utolsó helyet válasszuk.  Az
  egész történetnek tulajdonképpen semmi köze  sincs a vallási élethez,  egy
  mondat azonban  egyértelműen átemeli  az elbeszélést  a hétköznapi,  civil
  környezetből a vallási  élet világába. A  mondanivalót Jézus így  foglalja
  össze: ?Aki magát felmagasztalja,  megalázzák, aki pedig magát  megalázza,
  azt felmagasztalják? (Lk  14,11). Ez  a szabály  életünk minden  területén
  érvényes.

  Az evangéliumi szakasz második felében egy más jellegű tanácsot ad  Jézus,
  amelynél még egyértelműbben kidomborodik a vallási vonatkozás. A kérdés  a
  következő: Kit hívjunk meg  vendégségbe? Nem csupán lakodalmi  mulatságba,
  hanem bármilyen vendégségbe. Nagyon figyelemre méltó a kijelentés, hogy  a
  meghívások tervezésekor lépjünk túl  a rokoni és baráti  körön, s ne  csak
  olyanokat  hívjunk,  akik  viszonozni  tudják  a  vendéglátást,  hanem   a
  szegényeket és  a rászorulókat  is hívjuk  meg. A  vendéglátás így  igazán
  önzetlen jócselekedetté válik. A napokban olvasni kezdtem egy  újságcikket
  a vendégszeretetről. Az  írás ezzel kezdődött:  ?A vendégszeretet nem  azt
  jelenti, hogy mindenféle jöttmentet a saját otthonunkban lássunk  vendégül
  és ott  biztosítsunk számukra  szállást?. Itt  rögtön abba  is hagytam  az
  olvasást, mert  nem  értettem  egyet  a  kijelentéssel.  Az  evangéliumban
  ugyanis Jézus  éppen  arról  beszél,  hogy  olyanok  felé,  akiket  a  mai
  gondolkodás sajnos szerencsétlen jöttmenteknek  tekint, tehát a sánták,  a
  bénák és  vakok felé  is nyilvánuljon  meg a  szeretetünk. A  kölcsönösség
  jegyében, a viszonzás reményében végzett cselekedetek legfeljebb az üzleti
  életben minősíthetők  hasznosnak, de  vallási értelemben  nem  nevezhetjük
  őket jócselekedeteknek.  Az  igazi jótetteinkért,  amelyekkel  Krisztusnak
  segítünk, s őt  látjuk vendégül, nem  emberektől kapunk elismerést,  hanem
  mennyei jutalmat kapunk.
  (c) Horváth István Sándor



  Imádság:

  Uram,  Jézus,  te  sosem  kerested  az  emberek  tetszését,  hanem  minden
  jócselekedeteddel egyedül a  mennyei Atya  akaratát teljesítetted.  Segíts
  engem abban, hogy önzetlen legyek a szeretet gyakorlásában, s  felfedezzem
  a viszonzás nélkül tett jóban az örömöt és a lelki növekedés  lehetőségét.
  Taníts meg engem arra,  hogy ne keressem  nagyravágyóan az első  helyeket,
  hanem alázatosan teljesítsem hivatásomat ott, ahová te állítasz.
______________________________

Évközi huszonkettedik vasárnap

Jézus, az igényes vendég
2010. augusztus 29. Évközi huszonkettedik vasárnap
P. Matthew Green

Lk 14 1,7-140
Történt pedig, hogy Jézus szombaton az egyik vezető farizeus házába ment étkezni, és azok figyelték őt. A meghívottaknak pedig példabeszédet mondott, mert megfigyelte, hogy hogyan válogatják az első helyeket. Ezt mondta nekik: ,,Amikor lakodalomba hívnak, ne ülj az első helyre. Mert ha nálad előkelőbbet is meghívtak, odajön az, aki téged és őt is meghívta, és azt mondja neked: ,,Add át a helyedet!'' És akkor szégyenszemre az utolsó helyet kell elfoglalnod. Ha tehát meghívnak, menj, telepedj le az utolsó helyre. Akkor odajön majd az, aki meghívott, és ezt mondja neked: ,,Barátom! Menj följebb!'' Így tiszteletet ébresztesz az egész vendégsereg előtt. Mert aki magát fölmagasztalja, megalázzák, és aki magát megalázza, fölmagasztalják.'' Annak pedig, aki őt meghívta, ezt mondta: ,,Amikor ebédet vagy vacsorát adsz, ne a barátaidat és testvéreidet hívd meg, se a rokonaidat és gazdag szomszédaidat, akik majd téged is meghívnak és viszonozzák neked. Amikor vendégséget rendezel, hívd meg a szegényeket, bénákat, sántákat, vakokat. Így boldog leszel, mert ők nem tudják azt viszonozni neked. De amikor az igazak feltámadnak, megkapod jutalmadat.

Bevezető ima: Uram, nyisd meg szívemet és értelmemet, hogy be tudjam fogadni szavaidat. Engedd, hogy még jobban megismerjem és megszeressem akaratodat az életemben. Hiszem, hogy mindig velem vagy, és bízom szeretetedben, ami vezet és erősít engem. Segíts, hogy téged szeresselek mindenekfelett.

Kérés: Segíts, minden bizodalmamat beléd helyeznem, hogy alázatosan rád bízzam egész életemet, és csakis olyan kincseket gyűjtsek, amiket a mennybe magammal vihetek!

1. Tárd ki az ajtókat Isten előtt! A mai evangélium azt mutatja be, amikor Jézus a farizeusok házában étkezik. Nyilvánvalóan azért hívták meg, hogy jobban megvizsgálhassák Őt és találjanak benne valami hibát. Jézussal épp úgy viselkedtek, ahogy mindazokkal, akik nem az ő csoportjukba tartoztak. Jézus az asztalterítéskor ad egy feladatot, amely a farizeusok büszkeségét teszi próbára. Meghívni Jézust az életünkbe nem más, mint magunkat kihívások elé állítani. Isten meg fogja jutalmazni nagylelkűségünket azzal, hogy megmutatja nekünk az utat egy nagyobb szentséghez – ami azt jelenti, hogy megmutatja nekünk gyengeségeinket és segít abban, hogy jobbak legyünk. Kereszténynek lenni nem egy kényelmes dolog. Készen kell állnunk arra, hogy felfedezzük magunkban, hogy mégsem vagyunk olyan szentek és jók, mint ahogy gondoltuk magunkról. Az alázat egy olyan alapvető erény, amelyre minden igaz kereszténynek szüksége van. Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy mi valóban Istennek adjuk-e az első helyet az asztalunknál, és miként válaszolunk az Ő meghívására, melyben arra kér, hogy legyőzzük hibáinkat és minél szentebbek legyünk.

2. A leggyorsabb út felfelé a lefelé. Alázatosan élni nehéz, mert az emberi természet hajlamos önmagát a központba helyezni. Mindazonáltal Jézus mégis azt tanítja, hogy ez a boldogsághoz vezető út. Ha csak magunkat keressük és elismerést várunk mindazért, amit teszünk, akkor mindig csalódottak leszünk. Emellett a szűk látókörünk miatt mi nem tudhatjuk igazán, hogy mi a jó nekünk és Isten kegyelme nélkül nem vagyunk képesek szentté válni. Azok a jutalmak, amiket az emberektől várunk - megbecsülés, hatalom, elismerés- időben és mennyiségben is korlátozottak, nem elégítik ki a lelkünket. Istent elszomorítja, hogy ilyen dolgok után vágyódunk, ahelyett, hogy Őt keresnénk. Milyen gyakran okoz a büszkeségem problémát és boldogtalanságot? Isten csak akkor tudja teljesen betölteni a lelkünket, ha leereszkedünk a saját önzésünk által épített elefántcsonttoronyból.

3. Hagyjunk helyet a desszertnek! Ha alázatosak vagyunk, és mindig Isten akarjuk szolgálni a saját gazdagságunk helyett, és valóban neki adjuk az első helyet, akkor olyan helyet készít nekünk tervében, ami a legjobb számunkra. Amit Isten ad nekünk, az sokkal jobb, mint amit a világ kínálhat, mert Ő az örök életet és az örök boldogságot ajánlja nekünk. Bár nem tudjuk pontosan, hogy milyen lesz ott nekünk, de Jézus világosan elmondja, hogy ne ettől a világtól várjuk jutalmunkat. Ez néha azt vonzza maga után, hogy józanésszel felfoghatatlan dolgokat teszünk, de ha igazán hiszünk Istenben és az Ő szavaiban, akkor meg tudjuk valósítani ezeket a hétköznapjainkban. Ha a mai szentírási rész az életünk szimbóluma, akkor ez még csak az előétel: "Így érvényes az Írás szava: Szem nem látta, fül nem hallotta, emberi szív föl nem fogta, amit Isten azoknak készített, akik őt szeretik".

Beszélgetés Krisztussal: Uram, add, hogy teljesen megbízzak benned. Ne engedd, hogy magamat szolgáljam, hanem segíts abban, hogy alázatosan szolgáljalak téged és minden mást rád bízzak. Tudom, hogy te vagy az Úr mindenekfelett, és megjutalmazol mindenkit, aki nagylelkűen szolgál téged.

Elhatározás: Ma gyakorolni fogom az alázatosságot azzal, hogy amikor csak tudom, másokat helyezek az első helyre: odafigyelek rájuk és nekik adom a választás lehetőségét minden helyzetben.

A pápa imaszándéka 2010. augusztus hónapra:
A munkanélküliek és hajléktalanok: Hogy a munkanélküliek és hajléktalanok és azok, akik súlyos szükséghelyzetben élnek, megértésre és befogadásra találjanak, és konkrét módon segítséget kapjanak nehézségeik leküzdésére.
Hátrányos megkülönböztetés, éhezés, kényszerkivándorlás áldozatai: Hogy az Egyház mindenki „otthona legyen, kész arra, hogy ajtót nyisson azoknak, akiket más országba való kivándorlásra kényszerít a faji és vallási megkülönböztetés, az éhség és a háborúk.


--
Ez a Vándor Evangélium apostoli imaszolgálat napi evangéliumhoz kapcsolódó listája. A Vándor Evangélium program ebben az évben a Papság évét szolgálja.
Amennyiben kérdése van a leírtakkal kapcsolatban, az alábbi e-mail címen felteheti: info@vandorevangelium.hu
www.vandorevangelium.hu

Segít ez a szolgálat önnek? Szívesen segítené szolgálatunkat?
Elsősorban azzal teheti meg, ha másnak is ajánlja a napi elmélkedéseket, azonban örömmel fogadunk minden anyagi támogatást is, amelyek segítik missziós tevékenységeinket. Alapítványunk várja adója 1%-ának felajánlását is, hogy az evangélium terjesztésére fordíthassa.

Missio Christi Alapítvány
Adószám: 18254589-1-43
CIB Bank 11100908-18254589-10000001

2010. augusztus 28., szombat

SZENT ÁGOSTON

2010.08.28. szombat: SZENT ÁGOSTON
 

Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék!


1Kor 1,26-31
Mert nézzétek csak meghívásotokat, testvérek: nem sok a bölcs test szerint, nem sok a hatalmas, nem sok az előkelő; hanem azt, ami a világ szerint oktalan, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket, és ami a világ szerint gyönge, azt választotta ki Isten, hogy megszégyenítse az erőseket. Ami a világ szerint alacsonyrendű és megvetett, azt választotta ki Isten: azt, ami semmi, hogy azt, ami valami, megsemmisítse, hogy egy ember se dicsekedhessék Isten színe előtt. Általa vagytok ti Krisztus Jézusban, aki Istentől bölcsességünkké, igazságunkká, megszentelődésünkké és megváltásunkká lett, hogy amint írva van: ,,Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék' [Jer 9,22k].
Zs 32
Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!
Mt 25,14-30
Úgy lesz akkor, mint amikor egy ember arra készült, hogy külföldre menjen. Hívta a szolgáit és átadta nekik vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, mindegyiknek a képessége szerint; és elment külföldre. Ekkor rögtön elindult az, aki öt talentumot kapott, dolgozott velük, és szerzett másik ötöt. Éppígy az is, aki kettőt kapott, szerzett másik kettőt. Az viszont, aki egyet kapott, elment, a földbe ásva elrejtette ura pénzét. Sok idő múltán megjött ezeknek a szolgáknak az ura és számadást tartott velük. Előállt ekkor az, aki öt talentumot kapott, hozott másik öt talentumot, és így szólt: ,,Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik öt talentumot nyertem rajta.'' Az ura azt mondta neki: ,,Jól van, derék és hű szolga! A kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.'' Ezután jött az is, aki a két talentumot kapta és így szólt: ,,Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik két talentumot nyertem rajta.'' Az ura azt mondta neki: ,,Jól van, derék és hű szolga, a kicsiben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe.'' Végül odajött az is, aki egy talentumot kapott, és azt mondta: ,,Uram, tudom rólad, hogy kemény ember vagy, aratsz, ahol nem vetettél, és begyűjtesz onnan is, ahová nem ültettél. Mivel féltem tőled, elmentem és elrejtettem a talentumodat a földbe. Íme, itt van, ami a tied!'' Az ura azt válaszolta neki: ,,Te gonosz és lusta szolga! Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem és gyűjtök onnan, ahová nem ültettem. Éppen ezért el kellett volna helyezned a pénzemet a pénzváltóknál, hogy amikor megjövök, kamatostul kapjam vissza a magamét. Vegyétek hát el tőle a talentumot és adjátok annak, akinek tíz talentuma van! Mert mindannak, akinek van, még adnak és bővelkedni fog. Attól pedig, akinek nincs, még azt is elveszik, amije van. A haszontalan szolgát pedig dobjátok ki a külső sötétségre! Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!''
2010. augusztus 28. - Szombat

  Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy
  ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk  bízta
  vagyonát.  Az  egyiknek  öt  talentumot   adott,  a  másiknak  kettőt,   a
  harmadiknak pedig  egyet, kinek-kinek  rátermettsége szerint,  aztán  útra
  kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik
  ötöt nyert  rajta.  Ugyanígy  az  is,  aki  kettőt  kapott,  másik  kettőt
  szerzett. Az pedig, aki  csak egyet kapott, elment,  ásott egy gödröt,  és
  elrejtette a földbe urának ezüstjét.

  Hosszú idő elteltével megjött a  szolgák ura, és számadást tartott  velük.
  Jött az, aki  öt talentumot kapott:  hozott másik ötöt  is, és így  szólt:
  "Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd,  másik ötöt nyertem rajta." Az  úr
  így válaszolt: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál,
  sokat bízok rád:  Menj be urad  örömébe!" Jött az  is, aki két  talentumot
  kapott, és  így szólt:  "Uram,  két talentumot  adtál nekem,  nézd,  másik
  kettőt nyertem rajta." Az úr így válaszolt: "Jól van, te derék és  hűséges
  szolga! A kevésben  hű voltál,  sokat bízok  rád: Menj  be urad  örömébe!"
  Végül jött  az is,  aki  csak egy  talentumot  kapott. Így  szólt:  "Uram!
  Tudtam, hogy kemény  ember vagy,  ott is  aratsz, ahová  nem vetettél,  és
  onnan is  szüretelsz,  ahová nem  ültettél.  Félelmemben elmentem  hát  és
  elástam a  földbe a  talentumodat. Nézd,  ami a  tied, visszaadom  neked!"
  Válaszul az úr  ezt mondta neki:  "Te gonosz és  lusta szolga! Ha  tudtad,
  hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová  nem
  ültettem,  ezüstjeimet  a  pénzváltóknak  kellett  volna  adnod,  hogy  ha
  megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot  és
  adjátok oda annak, akinek  tíz talentuma van! Mert  akinek van, annak  még
  adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije
  van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső  sötétségre!
  Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!"
  Mt 25,14-30

  Elmélkedés:

  A szolgákról és a  szüzekről szóló beszédek  az Úr megérkezésének  idejére
  vonatkoznak, míg a talentumokról szóló példabeszéd a megelőző  időszakról,
  s magáról az ítéletről. Az Úr a szolgákra, ránk bízza javait, képességeket
  és adottságokat  kapunk tőle,  amelyet helyesen  és akarata  szerint  kell
  felhasználnunk. Nem elég a megőrzés minimalizmusa, hanem a  tettrekészség,
  a cselekvés egyre többet hoz ki abból, amit az Úr neki juttatott. Ebből  a
  példázatból is kiderül,  hogy nem egyformák,  hanem különbözőek az  emberi
  adottságok. Mégsem kell senkinek a  másikhoz hasonlítania magát, nem  kell
  irigykedni, hanem mindenkinek a magáéval kell gazdálkodnia. A kevéssel  is
  úgy kell bánni, hogy több legyen, s lehessen látni a fejlődést. A  nagyobb
  képességek viszont nagyobb felelősséget is kívánnak.
  (c) Horváth István Sándor



  Imádság:

  Uram, nincs üdvösségem, csak tebenned;
  ha te nem leszel nyugalmam,
  nem gyógyul meg gyöngeségem.
  Istenem, légy védelmezőm,
  biztos menedék, hogy megszabaduljak!
______________________________

2010. augusztus 27., péntek

SZENT MÓNIKA özvegy

SZENT MÓNIKA özvegy

Mónika az imádkozó édesanya. Aki nem mondott le egy pillanatra sem fiáról, Ágostonról. Hitte, hogy fia jó útra fog térni. Mennyire vagyok kitartó az imádságban? Mennyire élő a bizalmam a másik ember felé, különösen azok felé, akikkel vérségi vagy egyéb kapcsolat is összeköt? Jézus szeretetét a bízalommal tudom közvetíteni.
További gondolatok...

SZENT MÓNIKA

2010.08.27. péntek: SZENT MÓNIKA

Mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki Isten ereje


1Kor 1,18-25
Mert a kereszt igéje azoknak, akik elvesznek, oktalanság ugyan, de azoknak, akik üdvözülnek, vagyis nekünk, Isten ereje. Mert írva van: ,,Elpusztítom a bölcsek bölcsességét, és az okosak okosságát megsemmisítem' [Iz 29,14]. Hol van a bölcs? Hol az írástudó? Hol e világnak kutatója? Nemde oktalansággá tette Isten a világ bölcsességét? Mivel ugyanis a világ a maga bölcsességével nem ismerte fel Istent isteni bölcsességében, úgy tetszett Istennek, hogy az igehirdetés oktalansága által üdvözítse a hívőket. Mert a zsidók jeleket kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi azonban a keresztrefeszített Krisztust hirdetjük, ami ugyan a zsidóknak botrány, a pogányoknak pedig oktalanság; maguknak a meghívottaknak azonban, zsidóknak és görögöknek egyaránt, Krisztus Isten ereje és Isten bölcsessége, mert Isten oktalansága bölcsebb az embereknél, és Isten gyöngesége erősebb az embereknél.
Zs 32
Örvendezzetek igazak, az Úrban, igaz emberekhez illik a dicséret! Áldjátok az Urat lanttal, zengjetek neki dalt tízhúrú hárfával! Daloljatok neki új éneket, ujjongó szóval ügyesen zsoltárt énekeljetek neki! Mert igaz az Úr igéje, és minden tette hűséggel teli. Az igazságot és a törvényt szereti; Az Úr irgalma betölti a földet. Az Úr szava alkotta az egeket, szájának lehelete minden seregüket. A tenger vizeit mintegy tömlőbe gyűjtötte, az örvényeket tárházakba helyezte. Félje az Urat az egész föld, remegjen előtte a földkerekség minden lakója! Mert ő szólt, és meglettek, parancsolt, és létrejöttek. Felforgatja az Úr a nemzetek szándékait, elveti a népek gondolatait. De megmarad az Úr terve mindörökre, szíve szándéka nemzedékről nemzedékre. Boldog az a nemzet, amelynek Istene az Úr, az a nép, amelyet tulajdonául kiválasztott! Letekint az Úr az égből, mind látja az emberek fiait. Hajlékából nézi a föld megannyi lakóját. Egytől-egyig ő alkotta szívüket, ismeri minden tettüket. Nem szabadítja meg a királyt a nagy sereg, s a hőst nem menti meg nagy ereje. Nem nyújt neki a ló biztos segítséget, nem szabadítja meg hatalmas ereje. De íme, nézi az Úr szeme azokat, akik félik őt, akik remélik irgalmát, és megmenti a haláltól lelküket, s éhínség idején is táplálja őket. Lelkünket az Úr hordozza, ő segít meg s oltalmaz minket. Valóban, benne örvend a szívünk, és szent nevében reménykedünk. Legyen, Uram, irgalmad rajtunk, amint benned bizakodunk!
Mt 25,1-13
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: ,,Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!'' Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbehozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: ,,Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.'' Az okosak ezt válaszolták: ,,Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.'' Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: ,,Uram, uram! Nyiss ki nekünk!'' De ő így válaszolt: ,,Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.,, Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.

Évközi huszonegyedik hét – péntek

2010. augusztus 27. - Péntek

  Abban az időben Jézus a  következő példabeszédet mondta tanítványainak:  A
  mennyek országa  olyan, mint  az a  tíz szűz,  akik vették  lámpáikat,  és
  kimentek a vőlegény elé. Öten közülük balgák voltak, öten pedig okosak.  A
  balgák fogták  a lámpásukat,  de  olajat nem  vittek magukkal;  az  okosak
  azonban korsóikban olajat is vittek lámpásaikhoz. Késett a vőlegény, s  ők
  mind elálmosodtak  és  elaludtak.  Az éjszaka  közepén  egyszerre  kiáltás
  hangzott: ?Íme,  a vőlegény!  Menjetek eléje!?  Erre a  szüzek  mindnyájan
  fölébredtek, és  felszították lámpásaikat.  A balgák  kérték az  okosakat:
  ?Adjatok az olajotokból, mert lámpásaink kialvóban vannak!? Az okosak  ezt
  válaszolták: ?Nem lehet, nehogy nekünk is, nektek is kevés legyen.  Inkább
  menjetek el a kereskedőkhöz, és  vegyetek magatoknak!? Míg azok  vásárolni
  mentek, megérkezett a  vőlegény, és  akik készen voltak,  bementek vele  a
  menyegzőre; az ajtó pedig  bezárult. Később megérkezett  a többi szűz  is.
  Így szóltak:  ?Uram,  uram!  Nyiss  ajtót nekünk!?  De  ő  így  válaszolt:
  ?Bizony, mondom nektek,  nem ismerlek titeket!?  Virrasszatok tehát,  mert
  nem ismeritek sem a napot, sem az órát!
  Mt 25,1-13

  Elmélkedés:

  A mai példabeszéd a később érkező vőlegényt várók magatartásáról szól.  Ez
  a tegnapinak  a női  változata.  Kevésbé az  éberség áll  a  középpontban,
  hiszen mind a tízen elalszanak,  hanem inkább az állandó készenlét.  Talán
  arra utal ez, hogy az üdvösség várása nagyon is gyakorlati dolog. Nem elég
  tehát  megvallanunk,  hogy  Krisztus   ?újra  eljön  dicsőségben?,   hanem
  állandóan készen kell állnunk a  vele való találkozásra. Ezt a  gyakorlati
  várást mutatja az  olaj, azaz  a jócselekedetek, amelyeket  a bölcsek  nem
  képesek átadni másoknak, bármennyire is sok van nekik. Az üdvösség  várása
  és elfogadása személyes felelősséggel kérdése. Sem más emberek, sem  Isten
  nem kényszerít bennünket. A mi  törekvésünkön és jótetteinket múlik,  hogy
  elnyerjük-e Istennek  ezt  a  végtelen  értékű,  é  mindenkinek  felkínált
  ajándékát.
  (c) Horváth István Sándor



  Imádság:
  Ó, Krisztus,  Jó Pásztor,  aki  életedet adtad  a nyájért,  te  keresésére
  indultál a hegyeken és a dombokon elkószált juhnak, és megtaláltad. Miután
  megtaláltad, azokra a vállakra vetted, amelyek majd a keresztfát  viselik,
  és magaddal hordozva visszavezetted a menny életébe.
  Arra volt szükségünk,  hogy Te,  az Isten, felvedd  testünket és  meghalj,
  hogy nekünk életet adj. Veled együtt meghaltunk, hogy megigazuljunk. Veled
  együtt feltámadunk, veled együtt meg is dicsőülünk!
______________________________

Évközi huszonegyedik hét – péntek

Készen álltok?
2010. augusztus 27. Évközi huszonegyedik hét – péntek

P. Richard Gill

Mt 25, 1-13
Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé. Öt közülük ostoba volt, öt pedig okos. Az ostobák ugyanis, amikor fölvették lámpásaikat, nem vettek magukhoz olajat. Az okosak viszont lámpásaikkal együtt olajat is vittek edényeikben. Mivel a vőlegény késett, mindnyájan elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor aztán kiáltás támadt: „Itt a vőlegény, gyertek ki elébe!” Ekkor a szüzek mindnyájan fölkeltek és rendbe hozták lámpásaikat. Az ostobák ekkor így szóltak az okosakhoz: „Adjatok nekünk az olajotokból, mert lámpásaink kialszanak.” Az okosak ezt válaszolták: „Nehogy ne legyen elég se nekünk, se nektek, menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak.” Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták. Később megjött a többi szűz is. Azt mondták: „Uram, uram! Nyiss ki nekünk!” De ő így válaszolt: „Bizony, mondom nektek: nem ismerlek titeket.,, Legyetek tehát éberek, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát.”

Bevezető ima: Uram, Istenem, nyisd meg az elmém, hogy halljam szavadat, és a szívembe fogadjam. Hadd legyen számomra életet adó Ige, lépteim biztos vezetője ma, és életem minden napján. Szavaidon elmélkedve engedd, hogy rátaláljak a biztos és biztonságos ösvényre, mely hozzád vezet, az örök életbe.

Kérés: Uram, adj szívembe mély vágyakozást a mennyország felé!

1. Súlyos olajhiány. Az evangélium meghív bennünket arra, hogy mindig legyen olaj a lámpásunkban, tehát mindenkor legyünk készek az Úr eljövetelére. Olyan pillanatokban és olyan módon jelenik meg a nap folyamán, ahogyan nem is várjuk. A balga szüzek nem látták előre, hogy az Úr hogyan és miként jön el hozzájuk, és nem álltak készen. Gyakran ezernyi gondunk és dolgunk lefoglal minket és elmulasztjuk azt, ami igazán lényeges. Nem vesszük észre Krisztus jelenlétét a körülöttünk lévő emberekben, vagy életkörülményeinkben. Néha Krisztus bizonyos áldozat, vagy szenvedés formájában jön hozzánk, de mi nem ismerjük fel az Urat és elutasítjuk. Meg kell erősödnünk hitben és megfigyelnünk, hogyan látogathat meg minket Isten az életünkben.

2.Az ajtó bezárul. Az újszövetségben nagyon sok helyen figyelmeztet bennünket Jézus arra, hogy néhány ember nem üdvözül, saját döntései miatt. A legborzalmasabb dolog, ami csak történhet valakivel: hallani a Teremtő Isten szavát, aki megváltásunkért halt meg „Nem ismerlek!” Isten nagyon komolyan veszi döntéseinket, melyeket szabad akaratunkból hozunk. Sosem kényszerít bennünket. Sohasem kényszeríti ránk az akaratát. Ehelyett meghív bennünket, hogy szeretetből, szabadon válaszoljunk és engedelmeskedjünk egy olyan életet élve, melyre Ő tanított. Választanunk kell és állhatatosan megmaradnunk a kereszténység útján. Isten nem tud minket megmenteni a közreműködésünk nélkül.

3. Legyetek éberek! Szent Ágoston mondta: „Fordítsd figyelmedet az Isteni kegyelemre, mely elmúlik és nem tér vissza!” Minden nap a legkisebb dolgokban is érzékelnünk kell Isten jelenlétét és sohasem szabad elmulasztanunk a lehetőségét annak, hogy szolgáljuk, vagy szeressük Őt. Tettre kész hittel kell figyelnünk rá. Ha úgy vesszük, mintha Isten már a miénk lenne, vagy feltételezzük, hogy az üdvösséget már megkaptuk; elszalasztjuk annak a lehetőségét, hogy vele lehessünk.

Beszélgetés Krisztussal: Jézus, köszönöm neked, hogy ennyire világosan elmagyarázod, mennyire fontosak ez életünkben a döntéseink. Mennyire borzalmas lenne, ha a halál mellett döntenénk az örök élet helyett! Téged és a te útjaidat akarom választani. Segíts mindig ébernek lennem, és készen állni arra, hogy mindenben felismerjelek, és így képes legyek megtenni akaratodat.

Elhatározás: A mai napon éberen fogom keresni Jézus jelenlétét a többi emberben.


A pápa imaszándéka 2010. augusztus hónapra:
A munkanélküliek és hajléktalanok: Hogy a munkanélküliek és hajléktalanok és azok, akik súlyos szükséghelyzetben élnek, megértésre és befogadásra találjanak, és konkrét módon segítséget kapjanak nehézségeik leküzdésére.
Hátrányos megkülönböztetés, éhezés, kényszerkivándorlás áldozatai: Hogy az Egyház mindenki „otthona legyen, kész arra, hogy ajtót nyisson azoknak, akiket más országba való kivándorlásra kényszerít a faji és vallási megkülönböztetés, az éhség és a háborúk.

--
Ez a Vándor Evangélium apostoli imaszolgálat napi evangéliumhoz kapcsolódó listája. A Vándor Evangélium program ebben az évben a Papság évét szolgálja.
Amennyiben kérdése van a leírtakkal kapcsolatban, az alábbi e-mail címen felteheti: info@vandorevangelium.hu
www.vandorevangelium.hu

Segít ez a szolgálat önnek? Szívesen segítené szolgálatunkat?
Elsősorban azzal teheti meg, ha másnak is ajánlja a napi elmélkedéseket, azonban örömmel fogadunk minden anyagi támogatást is, amelyek segítik missziós tevékenységeinket. Alapítványunk várja adója 1%-ának felajánlását is, hogy az evangélium terjesztésére fordíthassa.

Missio Christi Alapítvány
Adószám: 18254589-1-43
CIB Bank 11100908-18254589-10000001

Évközi huszonegyedik hét – szombat

Számadási kötelezettség
2010. augusztus 27. Évközi huszonegyedik hét – szombat
Szent Ágoston
P. Richard Gill

Mt 25, 14-30
Abban az időben Jézus a következő példabeszédet mondta tanítványainak: Egy ember egyszer idegenbe készült, ezért összehívta szolgáit, és rájuk bízta vagyonát. Az egyiknek öt talentumot adott, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek rátermettsége szerint, aztán útra kelt. Aki öt talentumot kapott, menten elkezdett vele kereskedni, és másik ötöt nyert rajta. Ugyanígy az is, aki kettőt kapott, másik kettőt szerzett. Az pedig, aki csak egyet kapott, elment, ásott egy gödröt, és elrejtette a földbe urának ezüstjét.
Hosszú idő elteltével megjött a szolgák ura, és számadást tartott velük. Jött az, aki öt talentumot kapott: hozott másik ötöt is, és így szólt: "Uram, öt talentumot adtál nekem, nézd, másik ötöt nyertem rajta." Az úr így válaszolt: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!" Jött az is, aki két talentumot kapott, és így szólt: "Uram, két talentumot adtál nekem, nézd, másik kettőt nyertem rajta." Az úr így válaszolt: "Jól van, te derék és hűséges szolga! A kevésben hű voltál, sokat bízok rád: Menj be urad örömébe!" Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Így szólt: "Uram! Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem hát és elástam a földbe a talentumodat. Nézd, ami a tied, visszaadom neked!" Válaszul az úr ezt mondta neki: "Te gonosz és lusta szolga! Ha tudtad, hogy aratok ott is, ahová nem vetettem, és szüretelek onnan is, ahová nem ültettem, ezüstjeimet a pénzváltóknak kellett volna adnod, hogy ha megjövök, kamatostul kapjam vissza! Vegyétek csak el tőle a talentumot és adjátok oda annak, akinek tíz talentuma van! Mert akinek van, annak még adnak, hogy bővelkedjék: és akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van! Ezt a hasznavehetetlen szolgát pedig vessétek ki a külső sötétségre! Ott sírás lesz és fogcsikorgatás!"

Bevezető ima: Uram, Istenem, nyisd meg az elmém, hogy halljam szavadat, és a szívembe fogadjam. Hadd legyen számomra életet adó szó, lépteim biztos vezetője ma, és életem minden napján. Szavaidon elmélkedve engedd, hogy rátaláljak a biztos és biztonságos ösvényre, mely hozzád vezet, az örök életbe.

Kérés: Taníts engem Uram, hogy mindaz, amit nekem adtál gyümölcsöt teremjen a te országodért.

1. Az Úr ajándékai. Az evangélium arra tanít bennünket, hogy Isten akarata szerint szétosztja közöttünk ajándékait, és mindannyiunkra küldetést bíz. Azt adja nekünk, amire szükségünk van annak érdekében, hogy gyümölcsöket teremjünk az Ő országáért. Elvárja tőlünk, hogy ajándékait szorgalmasan és felelősséggel használjuk. Nincs két egyforma ember és az Úr mindannyiunkkal személyesen, külön foglalkozik, amint egyéniségnek teremtett bennünket az Ő képére és hasonlatosságára. Isten előtt kell élnünk és őszintén felelnünk kell neki azáltal, hogy a tőle kapott talentumokat a lehető legjobban használjuk fel. Valóban legjobb tudásunk szerint használjuk fel mindazt, amit az Úr nekünk adott?  Vagy néhányat közülük elhanyagolunk, a többit pedig természetesnek vesszük? Lehetséges, hogy néhány talentumommal kapcsolatban a mulasztás bűnét követem el?

2. Az élet, mint küldetés. A szolgák, akik befektették a talentumaikat és elszámoltak vele, megértették életük célját és a rendelkezésre álló idő értelmét. A szolgák nagylelkűen bántak mindazzal, amit Isten rájuk bízott, gyümölcsöztették és jutalmul Istentől mélyebb bizalmat és nagyobb felelősséget kaptak. Mindannyian kapunk életünk során kis időre, különböző ajándékokat azért, hogy Istennek dicsőséget szerezzünk vele és a lelkek megmentését segítsük. Napról napra nekünk is azért kell dolgoznunk, hogy halljuk a szavakat: „Szép munka, jó és derék szolga vagy.”

3. A haszontalan szolga. Milyen gyakran bénít meg bennünket a félelem, vagy a tévesen értelmezett megfontoltság, hogy ne tegyünk semmit és magunkat próbáljuk menteni! Néha nem vesszük komolyan Isten ajándékait, vagy úgy érezzük, nagyon keveset kaptunk. Ez jó indok lehet arra, hogy ne tegyünk erőfeszítéseket, vagy csak nagyon keveset dolgozzunk Istenért. A körülményeket, vagy másokat okolunk, de tulajdonképpen mi magunk mulasztjuk el, hogy gyümölcsöt teremjünk Isten akarata szerint. Ő nem vár vissza öt talentumot attól az embertől, akinek csak egyet adott. Egynek is nagyon örült volna, de a lusta szolga bezárkózott önzésébe és restségébe. El kell döntenünk, hogy bölcsen fogjuk felhasználni a talentumainkat, így nagy fogást remélhetünk.

Beszélgetés Krisztussal: Uram, kérlek, add kegyelmedet és szeretetedet, hogy mindazzal, amit csak rám bíztál, szolgáljam országodat. Szeretnék egykor neked mindent úgy visszaadni, hogy ajándékaid valódi gyümölcsöket hoztak.

Elhatározás: Tervet készítek arra, hogyan fogok más lelkeket evangelizálni, és segíteni őket, hogy a szentség gyümölcseit teremjék.

Erdő Péter bíboros atya 2010. augusztusi imaszándéka:
Imádkozzunk népünkért, a hazánkban élő nemzetiségekért és a szomszéd népekért, hogy egymás iránti tisztelettel és szolidáris szeretettel dolgozzunk azért, hogy életünk az igazi értékek szerint alakuljon.
--
Ez a Vándor Evangélium apostoli imaszolgálat napi evangéliumhoz kapcsolódó listája. A Vándor Evangélium program ebben az évben a Papság évét szolgálja.
Amennyiben kérdése van a leírtakkal kapcsolatban, az alábbi e-mail címen felteheti: info@vandorevangelium.hu
www.vandorevangelium.hu

Segít ez a szolgálat önnek? Szívesen segítené szolgálatunkat?
Elsősorban azzal teheti meg, ha másnak is ajánlja a napi elmélkedéseket, azonban örömmel fogadunk minden anyagi támogatást is, amelyek segítik missziós tevékenységeinket. Alapítványunk várja adója 1%-ának felajánlását is, hogy az evangélium terjesztésére fordíthassa.

Missio Christi Alapítvány
Adószám: 18254589-1-43
CIB Bank 11100908-18254589-10000001

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Powered By Blogger

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom
Powered By Blogger