2010. augusztus 22., vasárnap

SZENT X.PIUSZ PÁPA

2010.08.21. szombat: SZENT X.PIUSZ PÁPA

Az Úr dicsősége bement a templomba


Ez 43,1-7a
Aztán elvitt engem a kelet felé néző kapuhoz. És íme, Izrael Istenének dicsősége bevonult kelet felől. A zúgása olyan volt, mint sok víz zúgása, és fölségétől felragyogott a föld. Láttam a jelenést, amely hasonló volt ahhoz, amelyet akkor láttam, amikor eljött, hogy elpusztítsa a várost. Olyan volt a jelenés, mint az a jelenés, amelyet a Kobár folyó mellett láttam; és arcomra borultam. Akkor az Úr fölsége a kelet felé néző kapun át bevonult a templomba. A lélek pedig felemelt engem és bevitt a belső udvarba; és íme, a ház betelt az Úr dicsőségével. Hallottam, hogy valaki a házból hozzám beszélt, és a férfi, aki mellettem állt, így szólt hozzám: ,,Emberfia, ez az én királyi székem helye és lábam nyomának helye, ahol örökké lakom majd Izrael fiai között. Izrael háza nem szentségteleníti meg többé szent nevemet -- ők és királyaik -- paráznaságaikkal, királyaik holttesteivel és magaslataikkal.
Zs 84
A karvezetőnek. Kóré fiainak zsoltára. Megkegyelmeztél országodnak, Uram, véget vetettél Jákob fogságának. Megbocsátottad néped vétkét, betakartad minden bűnét. Visszatartottad nagy haragodat, elfordítottad felindulásod hevét. Állíts helyre minket, szabadító Istenünk, s fordítsd el rólunk haragodat! Vagy örökre haragszol ránk, és kiterjeszted haragodat nemzedékről nemzedékre? Ugye felénk fordulsz és életre keltesz minket és néped örvendezhet majd tebenned? Mutasd meg nekünk, Uram, irgalmasságodat, és szabadításodat add meg nekünk. Hadd halljam meg, mit szól hozzám az Úr Isten, hisz ő békét hirdet nemzetének, szentjeinek, s mindazoknak, akik megtérnek szívükben. Bizony, közel van üdvössége azokhoz, akik félik őt, hogy dicsőség lakozzék országunkban. Az irgalom és az igazság egymásra lelnek, csókot vált az igazságosság és a béke. Hűség sarjad a földből és igazság tekint le az égből. Valóban, az Úr megadja kegyelmét, és földünk megtermi gyümölcsét. Igazságosság jár előtte, s követi az úton lépteit.
Mt 23,1-12
Jézus ezután így beszélt a tömeghez és tanítványaihoz: ,,Az írástudók és farizeusok Mózes székében ülnek. Ezért mindazt, amit mondanak nektek, tegyétek meg és tartsátok meg -- de a tetteiket ne kövessétek, mert mondják ők, de nem teszik. Súlyos és elviselhetetlen terheket kötöznek össze és raknak az emberek vállára, de ők maguk egy ujjukkal sem mozdítják meg azokat. Minden tettüket azért teszik, hogy lássák őket az emberek. Imaszíjaikat szélesre szabják, bojtjaikat megnagyobbítják. Szeretik a főhelyeket a lakomákon, az első helyeket a zsinagógákban, a köszöntéseket a főtéren, s azt, ha az emberek rabbinak hívják őket. Ti ne hívassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Tanítótok, ti pedig mind testvérek vagytok. Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. Ne hívassátok magatokat mesternek se, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus. Aki közületek a legnagyobb, legyen a ti szolgátok. Mert aki önmagát felmagasztalja, azt megalázzák, s aki megalázza önmagát, azt felmagasztalják.

Nincsenek megjegyzések:

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Powered By Blogger

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom
Powered By Blogger