2010. október 13., szerda

Évközi idő, 28. hét Szerda

Évközi idő, 28. hét Szerda
 
A Második törvénykönyvben olvasható előírás szerint esztendőről esztendőre minden termés egytizedét az Úr szentélyébe kellett vinni, s ott elfogyasztani a levitával, háromévenként pedig ugyanezt a levitán kívül az idegeneknek, árváknak és özvegyeknek kellett odaadni. Az igazságosság és irgalmasság cselekedete is volt az a gesztus, miközben a termésért minden javak Teremtőjének adtak hálát általa. Pusztán formális cselekedetté válva azonban elveszítette jelentését, és többé már nem az Istennel való kapcsolat elmélyítését és az abból fakadó emberszeretetet szolgálta, hanem önelégült dicsekvésre adott alkalmat. Meg kell tenni azt a jót, amire az igazságosság és Isten szeretete nap mint nap felszólít, és nem szabad elhagyni azt a jót, amire az Egyház törvényei, mint minimumra köteleznek. (Adoremus 2005.)
További gondolatok...

Nincsenek megjegyzések:

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Powered By Blogger

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom
Powered By Blogger