2010. november 26., péntek

Évközi harmincnegyedik hét – péntek

2010. november 26. - Péntek

  Abban az időben Jézus a következő hasonlatot mondta tanítványainak:
  „Nézzétek a fügefát és a többi fákat! Amikor látjátok, hogy már hajtanak,
  tudjátok, hogy közel van a nyár. Ugyanígy ti is, amikor látjátok, hogy
  mindez bekövetkezik, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa. Bizony,
  mondom nektek: Nem múlik el ez a nemzedék, amíg mindez meg nem történik. Ég
  és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.”
  Lk 21,29-33


  Elmélkedés:
  Jézus azt állítja tanításáról és szavairól, amit az Atya bízott rá, hogy
  azok nem múlnak el soha. Örökérvényű tanítás ez, amely soha nem veszíti el
  jelentését és korszerűségét. Jézus szavainak igazsága olyan mérce, amelyhez
  érdemes életünket alakítani. Szavai ma és életeket tudnak átalakítani.
  Tanítása nem hasonlítható a könnyen feledhető, súlytalan emberi eszmékhez és
  téveszmékhez, amelyek rövid ideig szolgálják csupán az evilági érdekeket. Az
  üdvösség tanítása ezzel szemben mindig megbízható marad, mert nem
  emberektől, hanem Istentől származik. Bár megtartása időnként nehéznek
  tűnik, mégis élhető, megvalósítható. Hallgassuk és tegyük meg mindazt, amit
  Isten kér tőlünk!
  © Horváth István Sándor


  Imádság:
  Uram! Add, hogy mindig félve fogadjak el másoktól szolgálatot. Amikor engem
  kiszolgálnak, nem hasonlítok Hozzád. Még kevésbé, ha elvárom másoktól a
  szolgálatot. Akkor hasonlítok hozzád, amikor én vagyok mások szolgálatára.
  Adj készséges szívet, hogy meglássam, hol van rám szükség. Végül add, hogy
  életem a megváltás ügyének szolgálata is legyen a Te önfeláldozásodba
  kapcsolódva.
______________________________

Nincsenek megjegyzések:

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Powered By Blogger

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom
Powered By Blogger