2010. február 28. - Nagyböjt 2. vasárnapja
Abban az időben: Jézus kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és
fölment
velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, arca teljesen
átváltozott,
ruhája pedig hófehéren ragyogott. S íme, két férfi beszélgetett
vele:
Mózes és Illés. Megdicsőülten jelentek meg, és haláláról
beszélgettek,
amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie. Pétert és társait
elnyomta
az álom. Amikor fölébredtek, látták dicsőségét és a mellette álló
két
férfit.
Azok már épp menni készültek. Péter akkor így szólt Jézushoz:
"Mester, jó
nekünk itt lennünk! Hadd csináljunk három sátrat: neked egyet,
Mózesnek
egyet és Illésnek egyet." Nem tudta ugyanis, hogy mit mondjon.
Közben
felhő támadt és beborította őket. A felhőben félelem szállta meg
őket.
A felhőből szózat hallatszott: "Ez az én választott Fiam,
őt
hallgassátok." Miközben a szózat hangzott, Jézus ismét egyedül volt.
Ők pedig hallgattak, és senkinek sem árultak el semmit abból, amit
láttak.
Lk 9,28b-36
Elmélkedés:
Álomból ébredve
Jézus színeváltozásának eseményére minden esztendőben augusztus
6-án
emlékezünk, ugyanakkor nagyböjt 2. vasárnapján is az erről
szóló
történetet olvassuk a szentmise evangéliumában, miként ezt az
imént
hallottuk. Ma arról elmélkedjünk, hogy miért oly fontos ez az
esemény,
illetve milyen sajátos üzenetet, mondanivalót hordoz most,
nagyböjtben, a
húsvéti előkészület idején?
Azt, hogy mi is történt valójában a színeváltozáskor, a
legtömörebben a
világosság rózsafüzérének egyik titka fogalmazza meg, amely szerint
Jézus
a Tábor-hegyen megmutatta isteni dicsőségét. Miután Jézus
valamivel
korábban tanítványainak a rá váró szenvedésről, halálról és
feltámadásról
beszélt (vö.: Lk 9,22), fontosnak tartja, hogy megerősítse
hitüket. A
három apostol - Péter, János és Jakab - kiválasztása már előrevetíti,
hogy
rendkívüli esemény van készülőben. E három személy más
alkalmakkor is
rendkívüli dolgoknak lehetnek szem- és fültanúi: az apostolok közül
csak
ők vannak jelen Jairus tizenkét éves kislányának feltámasztásakor
(vö.: Lk
8,51) és az utolsó vacsorát követően az Olajfák-hegyén is ők
láthatják
közvetlen közelről az Úr gyötrődését (vö.: Mk 14,33). A hegynek
szintén
nagy jelentősége van, hiszen a szentírásban a hegy sokszor az
isteni
megjelenés helye, gondoljunk a Sínai-hegyre, amelyet sűrű felhő borít
be,
amikor Isten megjelenik Mózesnek (vö.: Kiv 19,16), hogy
közölje
parancsait.
Amikor hittanórán Jézus színeváltozásáról tanulunk, általában le
szoktam
rajzoltatni a gyerekekkel a jelenetet és annak szereplőit. A
gyerekek
mindig úgy gondolják, hogy fényes nappal történt mindez. Tizenöt éves
papi
pályafutásom alatt csupán egyetlen alkalommal találkoztam azzal, hogy
egy
kislány, ha jól emlékszem Eszternek hívták, éjszaka történt
eseményként
rajzolta le a színeváltozást. Amíg mindenki más napot rajzolt a
titokzatos
felhő fölé, az ő rajzán sötét égbolt és csillagok voltak.
Amikor
megkérdeztem, hogy miért így készítette el rajzát, Eszter azzal
indokolta,
hogy az apostolokat elnyomta az álom, tehát biztosan este lehetett.
E gyermeki elképzelésnek van alapja, s ezért, ha első
pillanatban
furcsának tartjuk is, nem érdemes nevetnünk rajta. Miért ne
történhetett
volna éjszaka a színeváltozás? Jézus ugyanis este vagy éjszaka
szokott
imádkozni. Vízen járásának története is azzal kezdődik, hogy felmegy
egy
hegyre imádkozni, majd pedig a vízen járva közelíti meg a nagy
hullámok
között evező apostolokat, s mindez éjszaka történt (vö.: Mk 6,45-48).
De a
tizenkét apostol kiválasztását megelőzően is Jézus "kiment a
hegyre
imádkozni, és az egész éjszakát Isten imádásában töltötte" (Lk
6,12). Az
éjszakai történést indokolja továbbá az Eszter által is említett
tény: a
történet szerint Péter, János és Jakab apostolokat "elnyomta az álom"
(Lk
9,32) és elaludtak. Régen is éjszaka volt illő aludni és nem
fényes
nappal. És ott van továbbá a következő jelenetet bevezető
mondat
időmeghatározása: "a következő napon, amikor lejöttek a hegyről"
(Lk
9,37). Ha a következő napon jöttek csak le a hegyről, akkor ez
logikusan
gondolkozva azt jelenti, hogy éjszaka voltak fenn. Jogosan
állíthatjuk
tehát, hogy a színeváltozás nem nappal, hanem éjszaka történt.
Nem véletlenül emelem ki a jelenet talán egyesek számára
jelentéktelennek
tűnő elemét, az éjszakai történést. Természetesen nem egy hittanos
kislány
gyermeki elképzelését akarom védelmezni, hanem egy fontos
igazságra
szeretnék rámutatni. Fontos üzenetet, nagy vigasztalást
jelenthet ez
azoknak az embereknek, akik lelki mélyponton vannak vagy a lelki
sötétség,
lelki szárazság óráit, napjait élik át: az Isten-élmény, az Istennel
való
találkozás személyes élménye a lelkileg nehéz, a gondok miatt
sötétnek
tűnő időkben és élethelyzetekben is lehetséges. Isten ilyenkor
is
megmutatkozik számunkra, sőt, ragyogása talán még felejthetetlenebb.
Isten
nem rejtőzik el előlünk, hanem megmutatja magát időnként,
hogy
megerősítsen minket, s jelezze, hogy életünk keresztútja
végén a
feltámadás öröme vár ránk.
Mai elmélkedésünk befejezéseként figyeljünk még oda egy gondolat
erejéig
az apostolok ébredésére. Miután felébredtek, tudatosult bennük, hogy
mi is
történt, milyen rendkívüli eseménynek lehettek részesei, milyen
nagy
titokba - tudniillik Jézus istenségébe - nyerhettek bepillantást. És
ez a
csodálatos élmény megmarad szívükben. Most még csak időlegesen
láthatják
mesterük dicsőségét, mert a felhő felszáll, s le kell jönniük a
hegyről. A
három apostol később majd láthatja a feltámadt Jézus dicsőségét, s
annak
tanúi, hirdetői lesznek. A nagyböjt kezdetén a hamvazkodás az
elmúlásra,
emberi életünk végességére emlékeztetett minket. De ez ne
ébresszen
bennünk elkeseredést vagy reményvesztettséget! A mai vasárnap üzenete
így
szól: földi életünk egyszer biztosan véget ér, s akkor, mintha
álomból
ébrednénk, feltámadásunk után megláthatjuk, s örökké
szemlélhetjük a
dicsőséges Istent.
(c) Horváth István Sándor
Imádság:
Uram, Jézus, kereszted jele olykor árnyékként, máskor fényként
vetül
életemre. Néha értetlenül szemlélem szenvedésed és halálod, máskor
kezdem
megérteni, hogy megváltásomért vállaltad mindezt. Néha oly
megerőltető
felvenni keresztem, indulni keresztutamon, máskor lelkesen követlek
téged.
Segíts megértenem kereszthalálod és feltámadásod titkát! Taníts meg
engem
arra, hogy ne fordítsam el tekintetemet rólad akkor sem,
amikor
szenvedéstől gyötört arcodat mutatod nekem, s add, hogy
meglássam
dicsőségtől ragyogó arcodat!
______________________________