2010. április 2., péntek

Nagypéntek

Mindent az irántad való szeretetből tett
2010. április 2. – Nagypéntek
P. David Daly LC

Jn 18, 1-27
Azután, hogy ezeket mondta, Jézus kiment tanítványaival a Kidron-patakon túlra. Ott volt egy kert. Odament tanítványaival. Ezt a helyet Júdás is ismerte, aki elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás kapott egy csapat katonát, és a főpapoktól és a farizeusoktól pedig szolgákat, és kiment velük, lámpákkal, fáklyákkal és fegyverekkel fölszerelve. Jézus tudta, mi vár rá. Eléjük ment hát, és megszólította őket: "Kit kerestek?" "A názáreti Jézust" - felelték. Jézus megmondta nekik: "Én vagyok." Júdás is ott volt köztük, aki elárulta. Amikor azt mondta: "Én vagyok", meghátráltak, és földre rogytak. Jézus ezért újra megkérdezte: "Kit kerestek?" "A názáreti Jézust" - felelték. Erre Jézus így folytatta: "Mondtam, hogy én vagyok. De ha engem kerestek, ezeket engedjétek el." Így beteljesedett, amit mondott: "Senkit sem vesztettem el azok közül, akiket nekem adtál." Simon Péternél volt egy kard. Kirántotta, a főpap szolgájára sújtott, s levágta a jobb fülét. A szolgát Malkusnak hívták. Jézus rászólt Péterre: "Tedd hüvelyedbe kardodat! Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?" A csapat és parancsnoka, valamint a zsidó szolgák elfogták Jézust és megkötözték. Először Annáshoz vitték, Kaifás apósához. Abban az esztendőben Kaifás volt a főpap, ő adta azt a tanácsot a zsidóknak, hogy: "Jobb, ha egy ember hal meg a népért." Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Mivel ez a másik tanítvány ismerőse volt a főpapnak, bejutott Jézussal a főpap udvarára, Péter azonban kint maradt a kapunál. A másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, kijött és szólt a kapuban őrködő lánynak, és bevitte Pétert. A kapunál őrködő szolgáló megkérdezte: "Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?" "Nem vagyok" - felelte. A szolgák és a poroszlók tüzet raktak és melegedtek, mert hideg volt. Péter is odaállt közéjük melegedni. A főpap a tanítványai és a tanítása felől faggatta Jézust. Jézus ezt felelte neki: "Nyíltan beszéltem, mindenki füle hallatára. Mindig a zsinagógákban és a templomban tanítottam, ahova minden zsidónak bejárása van. Titokban nem mondtam semmit. Mit kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, amit mondtam. Ők tudják, mit tanítottam." E szavakra az egyik poroszló arcul ütötte Jézust ezt mondva: "Így felelsz-e a főpapnak?" Jézus csak ennyit mondott: "Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat. Ha meg jól, akkor miért ütsz?" Ekkor Annás megkötözve elküldte Kaifás főpaphoz. Simon Péter még mindig ott állt és melegedett. Újra megkérdezték tőle: "Nem ennek az embernek a tanítványai közül való vagy?" De tagadta: "Nem vagyok."  A főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét, megjegyezte: "De hisz ott láttalak vele a kertben."  Péter ismét tagadta. Erre nyomban megszólalt a kakas.

Bevezető ima: Uram, Jézus, nagypéntek az a nap, melyen kereszthalálod által legyőzted a bűnt. Megmutattad, hogy irgalmad összetörhetetlen. Minél inkább gúnyoltak és támadtak, annál nagyobb volt legszentebb szívedből fakadó megbocsátásod. Köszönöm, Uram, az alázatos és nagy ajándékot, melyet nagy szenvedések között adtál nekünk. Ma egészen közel szeretnék lenni hozzád szenvedéseidben. Szeretnélek egyre jobban megismerni, és egyre inkább követni, életemnek minden napján.

Kérés: Uram, győzd meg szívemet, hogy te tényleg az irántam való személyes szeretetből haltál meg!

1. Hatalmas szavak. Én vagyok. E hatalmas szavakat mondta Krisztus a katonáknak, akik azért jöttek, hogy elfogják Őt a Getszemáni-kertben. E szavakat hallatta Isten, amikor Mózesnek kinyilatkoztatta nevét a Sínai-hegyen. E szavakat használják a keresztény gondolkodók, hogy minden dolgok teremtőjéről írjanak. Ezek azok a szavak, melyekkel Krisztus elismeri és kihirdeti istenségét a katonák előtt. Ezért estek a földre. Amikor Krisztus szenvedését szemléljük, emlékezni akarunk istenségére. Ő az én Istenem, Ő az én Megváltóm.

2. A tagadás: Nem vagyok! Péternek e szavai éles ellentétben állnak Jézus szavaival, melyekkel istenségét hirdeti ki. Mondhatnánk, hogy Szent Péter szájából minden elhangzik e szavak által, ami az emberben gyenge és törékeny. Ellentétben a Getszemáni-kertben álló Krisztussal Péter a meleg tűznél áll; nem katonák kérdezik őt, hanem egy szolgáló. Ő azonban letagadja, hogy Krisztus tanítványa; ezáltal bebizonyítja Péter, hogy gyenge és rászorul Isten irgalmára és kegyelmére. Azonosulnunk kellene Péterrel, és be kellene látnunk, hogy szükségünk van Krisztus áldozatára. Mikor mondjuk, hogy nem tartozunk Krisztushoz? Mikor hagyjuk magunkat lehúzni a gyengeségeinktől? Mit kell tennem ahhoz, hogy az ilyen bukásokat elkerüljem, és Krisztust hűségesebben kövessem?

3. Irántam való szeretetből. A mai evangéliumi rész szembeállítja Péter tagadását és Jézus halálra ítélését. Krisztus halála Péter tagadása nélkül is megtörtént volna, de milyen hatással volt ez a mi Urunkra? Jézus meghalt Péterért és minden emberért, hogy megmentsen bűneinktől. Ettől Péter hitetlensége és hiányos szeretete semmit sem változott. Amikor megtért, és újra hitt, akkor ismerte fel, hogy Jézus mindezt érte tette, és attól kezdve mindenütt hirdette ezt az igazságot. Urunk segítsen nekünk, hogy felismerjük, hogy Krisztus minden tettünket látja, és ezek a tettek vagy vigasztalják Őt, vagy még több szenvedést okozunk neki a sok hűtlenséggel. Határozottan azon kell dolgoznunk, hogy felépítsünk magunkban egy második természetet, miáltal a kísértés pillanataiban szívünket először Jézushoz fordítjuk, és arra gondolunk, hogy mennyi szenvedést okoznánk neki árulásunkkal. Akkor akaratunk erőt kap, hogy a rossz cselekedetet elutasítsuk, és egyedül csak Urunknak és Megváltónknak tetszésére legyünk.

Beszélgetés Krisztussal: Uram, Jézus, elmélkedtem önátadásodról, és irántam való szeretetedről. Kérlek, töltsd el szívemet kegyelmeddel, hogy egyre jobban megismerjelek és szeresselek téged! Hűtlenségem és gyengeségem hozzájárultak nehéz szenvedésedhez. Mindezt az irántam és minden egyes ember iránti szeretetből tetted. Köszönöm, Uram.

Elhatározás: Ma azt a kegyelmet fogom kérni, hogy felfogjam, hogy Krisztus engem személyesen szeret éppen akkor, amikor szenvedését és halálát szemlélem.

Nagyböjti idő, C év, Nagypéntek

Nagyböjti idő, C év, Nagypéntek

"A szent húsvéti eseményben az Úr Krisztus megváltotta az embert, és tökéletes módon tisztelte Istent. Halálával legyőzte halálunkat, föltámadásával újjáteremtette az életet. Az Úr szenvedésének, halottaiból föltámadásának három napja ezért az egész egyházi év csúcspontja." (Római misekönyv) ez a nap aliturgikus nap. Az Egyház nem mutat be Szentmisét. A szentáldozás csak a délutáni liturgiában lehetséges.
További gondolatok...

Nagypéntek

2010.04.02. péntek: NAGYPÉNTEK
 

(Paolai Szent Ferenc, Prohászka Ottokár)
A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze


Iz 52,13 - 53,12
Íme, sikert arat szolgám, magasra emelkedik, magasztos és igen fenséges lesz. Amint sokan megborzadtak tőle, hisz olyan torz volt, nem emberi a külseje, alakja nem hasonló az emberek fiaihoz, úgy ámulatba ejt majd sok nemzetet, királyok fogják be előtte szájukat, mert olyat látnak, amiről nem beszéltek nekik, és olyat vesznek észre, amiről nem hallottak. ,,Ki hitt annak, amit hallottunk, és az Úr karja ki előtt nyilvánult meg? Úgy nőtt fel színe előtt, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből; nem volt szép alakja, sem ékessége, hogy megnézzük őt, és nem volt olyan külseje, hogy kívánjuk őt. Megvetett volt, és utolsó az emberek között, fájdalmak férfia és betegség ismerője, aki elől elrejtettük arcunkat; megvetett volt, és nem becsültük őt. Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta; mi mégis megvertnek tekintettük, Istentől sújtottnak és megalázottnak. De őt a mi vétkeinkért szúrták át, a mi bűneinkért törték össze; a mi békességünkért érte fenyítés, és az ő sebe által gyógyultunk meg. Mindnyájan, mint a juhok, tévelyegtünk, mindenki a maga útjára tért; és az Úr őrá rakta mindnyájunk bűnét.' Megkínozták, és ő alázatos volt, nem nyitotta ki száját; mint a bárány, melyet leölésre visznek, és mint a juh, mely nyírói előtt elnémul, nem nyitotta ki száját. Sanyargatás és ítélet után vitték el; és sorsával ki törődik? Mert kivetették az élők földjéből, népem vétke miatt sújtották halálra. Istentelenek között adtak sírt neki, és gazdag mellett, amikor meghalt, bár nem követett el erőszakot, és nem volt álnokság a szájában. De az Úrnak úgy tetszett, hogy összetörje betegséggel. Ha odaadja engesztelő áldozatul életét, meglátja majd utódait, hosszúra nyújtja napjait; és az Úr tetszése az ő keze által teljesül. Lelkének gyötrelme után meglátja a világosságot, megelégedett lesz; tudásával szolgám igazzá tesz sokakat, és bűneiket ő hordozza. Ezért osztályrészül adok neki sokakat, és hatalmasokkal osztozik a zsákmányon, amiért halálra adta életét, és a bűnösök közé számították; pedig ő sokak vétkét viselte, és a bűnösökért közbenjár.
Zs 30
A karvezetőnek. Zsoltár Dávidtól. Uram, tebenned remélek, soha meg ne szégyenüljek, igazságodban szabadíts meg engem! Hajtsd hozzám füledet, siess, szabadíts meg! Légy oltalmazó sziklám és megerősített házam, hogy megszabadíts engem! Mert erősségem és menedékem vagy, a te nevedért légy vezérem és viseld gondomat! Ments ki ebből a csapdából, amelyet ellenem titokban felállítottak, hiszen te vagy erősségem. Kezedbe ajánlom lelkemet, ments meg engem, Uram, igazság Istene! Gyűlölöd azokat, akik üres hiúságok után futnak, én azonban az Úrba vetem bizalmamat. Ujjongva örvendek irgalmasságodnak, hisz megláttad megalázottságomat, észrevetted ínségemet, és nem juttattál ellenség kezére, sőt tágas térre állítottad lábamat. Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongatnak engem, szemem, lelkem, testem a búsulástól elsenyved, mert fájdalomban enyészik el életem, és éveim siránkozásban. Az ínségtől ellankad erőm és remegnek csontjaim. Temérdek ellenségem miatt csúfsággá lettem, szomszédaim és ismerőseim nagyon félnek tőlem: akik meglátnak az utcán, elfutnak előlem. Mint a halott, feledésbe mentem a szívekben, mint összetört edény, olyanná lettem. Mert hallottam sokak szidalmazását, az iszonyatot mindenfelől; Amint egybegyűltek ellenem mindannyian, s azon tanakodtak, hogy elveszik életem. Én azonban benned bízom, Uram; Azt mondom: ,,Te vagy az én Istenem! Sorsom a te kezedben van.' Ments meg ellenségeim kezéből s üldözőimtől. Ragyogtasd fel szolgád fölött arcodat, szabadíts meg irgalmasságodban. Uram, ne hagyd, hogy szégyen érjen, hisz segítségül hívlak téged. Érje szégyen a gonoszokat és némuljanak el az alvilágban; Némuljanak el az álnok ajkak, melyek az igaz ellen gonoszat szólnak, kevélyen és megvetéssel. Uram, milyen bőséges a te édességed, amelyet elrejtettél a téged félők számára, amelyet a benned bízóknak juttatsz az emberek fiai előtt! Elrejted őket arcod rejtekében az emberek háborgatása elől; Megoltalmazod őket hajlékodban a perlekedő nyelvektől. Áldott az Úr, mert csodásan megmutatta irgalmát nekem a megerősített városban! Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: ,,Elvetettél szemed elől engem!' Te azonban meghallgattad könyörgésem szavát, amikor kiáltottam hozzád. Szeressétek az Urat, szentjei mind, mert az Úr megőrzi a hűségest, de bőségesen megfizet a kevélyen cselekvőknek. Legyetek bátrak és erősítsétek meg szívetek, mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!
Zsid 4,14-16
Mivel tehát olyan kiváló főpapunk van, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Isten Fia, tartsunk ki a hitvallás mellett. Mert nem olyan főpapunk van, aki nem tud részvéttel lenni gyöngeségeink iránt, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűnt kivéve. Járuljunk ezért bizalommal a kegyelem trónja elé, hogy irgalmasságot nyerjünk, és kegyelmet találjunk az alkalmas időben való segítségre.
5,7-9
Ő, testi mivoltának napjaiban imáit és könyörgéseit nagy kiáltással és könnyhullatással bemutatta annak, aki megszabadíthatta őt a haláltól; és meghallgatást is nyert hódolatáért. Bár Isten Fia volt, engedelmességet tanult abból, amit elszenvedett; és amikor eljutott a beteljesedéshez, örök üdvösség forrása lett mindazoknak, akik engedelmeskednek neki [Iz 45,17G].
Jn 18,1 - 19,42
Miután Jézus ezeket elmondta, kiment tanítványaival a Kedron patakon túlra, ahol volt egy kert; oda ment be ő és a tanítványai. Ismerte azt a helyet Júdás is, aki elárulta őt, mert Jézus gyakran járt oda tanítványaival. Júdás tehát, miután magához vett egy csapatot, s a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, odament lámpásokkal, fáklyákkal és fegyverekkel. Jézus pedig, aki tudott mindent, ami várt rá, eléjük ment, és megkérdezte tőlük: ,,Kit kerestek?' Azt felelték neki: ,,A Názáreti Jézust.' Ő azt mondta nekik: ,,Én vagyok.' Ott állt velük Júdás is, aki elárulta őt. Amikor azt mondta nekik: ,,Én vagyok', meghátráltak és a földre estek. Erre ismét megkérdezte őket: ,,Kit kerestek?' Azok pedig azt mondták: ,,A Názáreti Jézust.' Jézus megismételte: ,,Mondtam nektek: Én vagyok! Ha tehát engem kerestek, hagyjátok ezeket elmenni!' Be kellett teljesednie az igének, amelyet mondott: ,,Akiket nekem adtál, azok közül senkit sem vesztettem el.' Mivel Simon Péternek volt egy kardja, kirántotta azt, lesújtott a főpap szolgájára, és levágta a jobb fülét. A szolga neve Malkusz volt. Jézus erre azt mondta Péternek: ,,Tedd a hüvelyébe kardodat! Ne igyam ki a poharat, amelyet az Atya nekem adott?' Ekkor a csapat, a parancsnok és a zsidók poroszlói elfogták Jézust, és megkötözték őt. Először Annáshoz vitték, ő ugyanis apósa volt Kaifásnak, aki főpap volt abban az esztendőben. Kaifás volt az, aki azt a tanácsot adta a zsidóknak: ,,Jobb, ha egy ember hal meg a népért'. Simon Péter és egy másik tanítvány követte Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, és bement Jézussal a főpap udvarába, Péter pedig az ajtón kívül állt. Kiment tehát az a másik tanítvány, aki ismerőse volt a főpapnak, szólt az ajtónálló szolgálónak, és bevezette Pétert. Akkor az ajtónálló szolgáló azt mondta Péternek: ,,Nem vagy te is ennek az embernek a tanítványai közül való?' Ő azt felelte: ,,Nem vagyok!' Ott álltak a szolgák és poroszlók, akik tüzet raktak, mert hideg volt, és melegedtek. Péter is ott állt velük, és melegedett. A főpap eközben tanítványairól és tanításáról kérdezte Jézust. Jézus azt felelte neki: ,,Én nyíltan beszéltem a világnak, mindig a zsinagógában tanítottam és a templomban, ahova a zsidók mindnyájan összegyűlnek, és titokban semmit sem mondtam. Miért kérdezel engem? Kérdezd azokat, akik hallották, mit beszéltem nekik. Íme, ők tudják, mit mondtam.' Amikor ezeket mondta, az ott álló poroszlók egyike arculütötte Jézust, és így szólt: ,,Így felelsz a főpapnak?' Jézus azt felelte neki: ,,Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha pedig jól, miért ütsz engem?' Akkor Annás elküldte őt megkötözve Kaifás főpaphoz. Simon Péter pedig ott állt és melegedett. Valaki azt mondta neki: ,,Ugye te is az ő tanítványai közül való vagy?' Ő azonban letagadta: ,,Nem vagyok!' A főpap egyik szolgája, rokona annak, akinek Péter levágta a fülét, így szólt: ,,Nem téged láttalak vele a kertben?' Péter pedig ismét tagadta, és nyomban megszólalt a kakas. Jézust Kaifástól a helytartóságra vezették. Kora reggel volt. Ők nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak, és megehessék a húsvéti bárányt. Ezért Pilátus ment ki hozzájuk, és megkérdezte: ,,Miféle vádat hoztok fel ez ellen az ember ellen?' Azt felelték neki: ,,Ha nem volna gonosztevő, nem adtuk volna őt a kezedbe.' Erre Pilátus azt mondta nekik: ,,Vegyétek át ti őt, és ítéljétek el a törvényetek szerint.' A zsidók azt felelték neki: ,,Nekünk senkit sem szabad megölnünk.' Ez azért történt, hogy beteljesedjék Jézus szava, amelyet mondott, jelezve, hogy milyen halállal fog meghalni. Ismét bement tehát Pilátus a helytartóságra, hivatta Jézust, és megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?' Jézus azt felelte: ,,Magadtól mondod ezt, vagy mások mondták neked rólam?' Pilátus ezt válaszolta: ,,Hát zsidó vagyok én? Saját nemzeted és a főpapok adtak téged a kezembe. Mit tettél?' Jézus azt felelte: ,,Az én országom nem ebből a világból való. Ha az én országom ebből a világból volna, szolgáim harcra kelnének, hogy a zsidók kezébe ne kerüljek. De az én országom nem innen való.' Pilátus erre megkérdezte: ,,Tehát király vagy te?' Jézus azt felelte: ,,Te mondod, hogy király vagyok. Arra születtem és azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat a szavamra.' Pilátus erre így szólt: ,,Mi az igazság?' Majd e szavak után ismét kiment a zsidókhoz, és azt mondta nekik: ,,Én semmi vétket sem találok őbenne. Szokás pedig nálatok, hogy húsvétkor szabadon bocsássak nektek valakit. Akarjátok-e, hogy szabadon bocsássam nektek a zsidók királyát?' Erre ismét így kiáltoztak: ,,Ne ezt, hanem Barabást!' Barabás pedig rabló volt. Akkor Pilátus elfogatta Jézust és megostoroztatta. A katonák pedig koronát fontak tövisből, a fejére tették, és bíborszínű köpenyt adtak rá. Aztán eléje járultak, és azt mondogatták: ,,Üdvözlégy, zsidók királya!' És arculverték őt. Pilátus újra kiment, és azt mondta nekik: ,,Íme, kihozom őt nektek, hogy megtudjátok, hogy semmi vétket sem találok benne.' Akkor kijött Jézus, töviskoronával, bíborköpenyben. Ő pedig azt mondta nekik: ,,Íme, az ember!' Amikor a főpapok és poroszlók meglátták, kiáltozni kezdtek: ,,Feszítsd meg, feszítsd meg!,, Pilátus így szólt: ,,Vegyétek át ti őt, és feszítsétek keresztre, mert én nem találok vétket benne.' De a zsidók így szóltak: ,,Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell halnia, mert Isten Fiává tette magát!' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, még jobban megijedt. Újra bement a helytartóságra, és megkérdezte Jézustól: ,,Honnan való vagy te?' Jézus azonban nem adott neki feleletet. Ezért Pilátus azt mondta neki: ,,Nekem nem válaszolsz? Nem tudod, hogy hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak, és arra, hogy megfeszítselek?' Jézus azt felelte: ,,Semmi hatalmad sem volna felettem, ha onnan felülről nem adatott volna neked. Ezért annak, aki engem kezedbe adott, nagyobb a bűne.' Ettől fogva Pilátus azon volt, hogy elbocsássa őt. De a zsidók így kiáltoztak: ,,Ha ezt elbocsátod, nem vagy a császár barátja! Mindaz, aki királlyá teszi magát, ellenszegül a császárnak.' Amikor Pilátus meghallotta ezeket a szavakat, kihozatta Jézust, és a bírói székbe ült azon a helyen, amelyet kövezett udvarnak neveznek, héberül meg Gabbatának. A húsvét készületnapja volt akkor, körülbelül hat óra. Így szólt a zsidókhoz: ,,Íme, a ti királyotok!' De azok így kiáltoztak: ,,El vele, el vele, feszítsd meg őt!' Pilátus megkérdezte tőlük: ,,A királyotokat feszítsem meg?' A főpapok azt felelték: ,,Nincs királyunk, csak császárunk!' Akkor aztán kezükbe adta őt, hogy feszítsék meg. Azok átvették Jézust. Ő pedig keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyahelyre, amelyet héberül Golgotának neveznek. Ott keresztre feszítették őt, és vele másik kettőt kétfelől, Jézust pedig középen. Pilátus egy feliratot is készíttetett, és a kereszt fölé helyeztette. Ez volt ráírva: ,,A Názáreti Jézus, a zsidók királya.' Ezt a feliratot tehát sokan olvasták a zsidók közül, mert közel volt a városhoz az a hely, ahol megfeszítették Jézust. Héberül, görögül és latinul volt írva. A zsidók főpapjai ezért arra kérték Pilátust: ,,Ne azt írd: A zsidók királya, hanem: Ez azt mondta: ,,A zsidók királya vagyok''!' Pilátus azt felelte: ,,Amit írtam, azt megírtam!' A katonák pedig, miután megfeszítették Jézust, fogták a ruháit, elosztották négy felé, minden katonának egy részt, azután fogták a köntöst is. A köntös varratlan volt, felülről egy darabban szőve. Ezért azt mondták egymásnak: ,,Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, kié legyen!' Ez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás, amely így szól: ,,Elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek' [Zsolt 22,19]. A katonák tehát ezt tették. Jézus keresztje mellett ott állt anyja, anyjának nővére, Mária, Kleofás felesége és Mária Magdolna. Amikor Jézus meglátta anyját és az ott álló tanítványt, akit szeretett, így szólt anyjához: ,,Asszony, íme, a te fiad!' Azután azt mondta a tanítványnak: ,,Íme, a te anyád!' És attól az órától magához vette őt a tanítvány. Ezután Jézus, aki tudta, hogy már minden bevégeztetett, hogy beteljesedjék az Írás, így szólt: ,,Szomjazom!' Volt ott egy ecettel teli edény. Ezért ecettel telt szivacsot tűztek egy izsópra, és a szájához nyújtották. Amikor Jézus az ecetet megízlelte, azt mondta: ,,Beteljesedett!' És fejét lehajtva kilehelte lelkét. A zsidók pedig, mivel készületnap volt, kérték Pilátust, hogy törjék meg lábszárcsontjaikat, és vegyék le őket, hogy a testek ne maradjanak ott a kereszten szombatra, mert az a szombat nagy nap volt. Odamentek tehát a katonák, és eltörték a lábszárát először az egyik vele együtt keresztrefeszítettnek, aztán a másiknak. Amikor azonban Jézushoz értek, mivel látták, hogy ő már meghalt, nem törték meg a lábszárát, hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz jött ki. Aki ezt látta, tanúságot tett róla, és igaz az ő tanúsága. Ő tudja, hogy igazat mond, hogy ti is higgyetek. Mert ezek azért történtek, hogy beteljesedjék az Írás: ,,Csontját ne törjék össze' [Kiv 12,46; Zsolt 34,21]. Egy másik Írás pedig azt mondja: ,,Látni fogják azt, akit keresztülszúrtak' [Zak 12,10]. Ezek után pedig az arimateai József, aki Jézus tanítványa volt, de a zsidóktól való félelmében csak titokban, megkérte Pilátust, hogy levehesse Jézus testét. Pilátus megengedte. Elment tehát és levette a testet. Eljött Nikodémus is, aki először éjszaka ment hozzá, s mirha- és áloé-keveréket hozott, körülbelül száz fontot. Fogták tehát Jézus testét, és a fűszerekkel együtt gyolcsruhákba göngyölték, ahogy a zsidóknál temetni szokás. Azon a helyen, ahol felfeszítették őt, volt egy kert, és a kertben egy új sírbolt, amelyben még senki sem feküdt. Mivel a sír közel volt, a zsidók készületnapja miatt oda helyezték Jézust.

Nagypéntek

2010. április 2. - Nagypéntek

  Abban az időben Jézus kiment  tanítványaival a Kedron völgyén túlra,  ahol
  egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
  aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás  kapott
  egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
  kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
  tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük:  "Kit
  kerestek?" Azok  ezt  válaszolták: "A  názáreti  Jézust." Jézus  erre  így
  szólt: "Én vagyok."  Júdás is  ott volt  köztük, aki  elárulta. Mikor  azt
  mondta nekik:  "Én vagyok",  meghátráltak és  a földre  estek. Ezért  újra
  megkérdezte tőlük:  "Kit  kerestek?"  Azok ezt  válaszolták:  "A  názáreti
  Jézust." Erre Jézus így szólt: "Megmondtam  már, hogy én vagyok. Ha  tehát
  engem kerestek, engedjétek  el ezeket!" Így  beteljesedett, amit  korábban
  megmondott: "Senkit sem  veszítettem el azok  közül, akiket nekem  adtál."
  Simon Péternél volt egy  kard. Kirántotta, és  a főpap szolgájára  sújtott
  vele: levágta a  jobb fülét.  A szolgának Malkusz  volt a  neve. De  Jézus
  rászólt Péterre:  "Tedd vissza  hüvelyébe kardodat!  Ne igyam  ki talán  a
  kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?"
  Ekkor a  csapat,  az  ezredes  és a  zsidó  szolgák  elfogták  Jézust,  és
  megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert  ő apósa volt Kaifásnak,  aki
  abban az évben főpap volt. Ő adta  a zsidóknak azt a tanácsot, hogy  jobb,
  ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány  követte
  Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal
  a főpap  udvarába,  Péter  meg  kint várakozott  a  kapu  előtt.  A  másik
  tanítvány, aki  ismerőse  volt a  főpapnak,  visszajött, szólt  a  kapuban
  őrködő  lánynak,  és  bevitte  Pétert.   A  kaput  őrző  szolgáló   közben
  megjegyezte: "Talán te is ennek az  embernek a tanítványai közül vagy?"  Ő
  azt felelte: "Nem vagyok!"  Mivel hideg volt, a  szolgák és a  fegyveresek
  tüzet  raktak,  hogy  fölmelegedjenek.  Péter  is  köztük  álldogált,   és
  melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.
  Jézus ezt  válaszolta neki:  "Én a  világhoz nyíltan  beszéltem. Mindig  a
  zsinagógákban és a templomban  tanítottam, ahova minden zsidónak  bejárása
  van. Titokban  nem  mondtam  semmit. Miért  kérdezel  hát  engem?  Kérdezd
  azokat, akik  hallották,  amit  beszéltem.  Íme,  ők  tudják,  hogy  miket
  mondtam!" E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és  így
  szólt: "Így  felelsz  a főpapnak?"  Jézus  ezt mondta  neki:  "Ha  rosszul
  szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?"
  Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
  Simon Péter még mindig  ott állt, és  melegedett. Újra megkérdezték  tőle:
  "Talán te is az ő tanítványai közül  vagy?" Ő így felelt: "Nem vagyok!"  A
  főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
  megjegyezte: "Nem  téged láttalak  én  a kertben  ővele?" De  Péter  ismét
  tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
  Kaifástól tehát elvezették  Jézust a helytartóságra.  Kora reggel volt.  A
  zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak,  és
  elkölthessék a  húsvéti  bárányt.  Ezért  Pilátus  jött  ki  hozzájuk,  és
  megkérdezte: "Mivel vádoljátok ezt az embert?" Azok azt felelték: "Ha  nem
  volna gonosztevő,  nem adtuk  volna  őt a  kezedbe!" Pilátus  ezt  mondta:
  "Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte  ti a saját törvényetek szerint!"  A
  zsidók ezt válaszolták  neki: "Nekünk  senkit sem  szabad megölnünk!"  Így
  beteljesedett,  amit  Jézus  arról  mondott,  hogy  milyen  halállal   fog
  meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
  megkérdezte tőle:  "Te  vagy-e a  zsidók  királya?" Jézus  így  válaszolt:
  "Magadtól mondod  ezt,  vagy  mások  mondták  neked  rólam?"  Pilátus  ezt
  felelte: "Hát zsidó vagyok én? Saját  néped és a főpapok adtak a  kezembe.
  Mit tettél?" Ekkor Jézus így szólt:  "Az én országom nem ebből a  világból
  való. Ha ebből  a világból  volna az országom,  szolgáim harcra  kelnének,
  hogy ne  kerüljek a  zsidók kezére.  De az  én országom  nem innét  való."
  Pilátus megkérdezte: "Tehát  király vagy?" Jézus  így felelt: "Te  mondod,
  hogy király vagyok.  Én arra születtem,  és azért jöttem  a világba,  hogy
  tanúságot tegyek  az igazságról.  Aki  az igazságból  való, az  hallgat  a
  szavamra!" Erre Pilátus azt mondta: "Mi az igazság?" E szavak után Pilátus
  újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: "Én semmi vétket sem  találok
  benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon  bocsássak.
  Akarjátok-e, hogy  elbocsássam  nektek a  zsidók  királyát?" De  ők  ismét
  kiáltozni kezdtek: "Ne ezt, hanem Barabást!" Barabás rabló volt.
  Ekkor Pilátus fogta Jézust, és megostoroztatta. Akatonák tövisből koszorút
  fontak, a  fejére tették,  és bíborszínű  köntöst adtak  rá. Azután  eléje
  járultak, és így gúnyolták: "Üdvöz légy, zsidók királya!" És közben  arcul
  verték. Pilátus ezután újra  kiment, és így  szólt hozzájuk: "Íme,  elétek
  vezetem őt, hogy megtudjátok: nem  találok benne semmi vétket." És  kijött
  Jézus, töviskoronával,  bíborruhában. Pilátus  pedig így  szólt: "Íme,  az
  ember!" A főpapok és a  szolgák, mihelyt meglátták őt, kiáltozni  kezdtek:
  "Feszítsd  meg!  Feszítsd  meg!"  Pilátus  azt  mondta  nekik:  "Vigyétek,
  feszítsétek őt ti keresztre, mert én semmi vétket sem találok benne!" De a
  zsidók ezt felelték: "Nekünk törvényünk van, és a törvény szerint meg kell
  halnia, mert Isten fiává tette magát!" Amikor Pilátus meghallotta ezt, még
  jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra megkérdezte  Jézust:
  "Honnan való vagy?" De Jézus nem  válaszolt neki semmit. Erre Pilátus  azt
  mondta neki: "Nem felelsz nekem? Talán nem tudod, hogy hatalmam van  arra,
  hogy megfeszítselek,  vagy  arra,  hogy  elbocsássalak?"  Erre  Jézus  azt
  mondta: "Semmi hatalmad sem volna  fölöttem, ha onnan felülről nem  kaptad
  volna. Ezért annak, aki engem a kezedbe adott, nagyobb a bűne."
  Ettől fogva Pilátus  azon volt,  hogy szabadon bocsássa  Jézust. A  zsidók
  azonban ezt kiáltozták: "Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
  Mert mindaz,  aki királlyá  teszi magát,  ellene szegül  a császárnak."  E
  szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói  székbe
  ült a  kövezett  udvaron, amelyet  héberül  Gabbatának hívnak.  A  húsvéti
  készület napja volt, a hatodik óra  körül. Így szólt a zsidókhoz: "Íme,  a
  királyotok!" De azok  így kiáltoztak:  "El vele, el  vele! Feszítsd  meg!"
  Pilátus megkérdezte: "Keresztre  feszíttessem a  királyotokat?" A  főpapok
  azonban  ezt   felelték:   "Nincs  királyunk,   csak   császárunk!"   Erre
  kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
  Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem  ért
  az úgynevezett Koponyák  helyére, amelyet héberül  Golgotának hívnak.  Ott
  keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust
  meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette.  Ez
  volt ráírva:  "A názáreti  Jézus,  a zsidók  királya." A  feliratot  sokan
  olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
  volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok
  kérték Pilátust: "Ne  azt írd: A  zsidók királya hanem  ahogy ő mondta:  A
  zsidók királya  vagyok".  Pilátus  azonban ezt  válaszolta:  "Amit  írtam,
  megírtam."
  A katonák pedig,  miután Jézust  keresztre feszítették,  fogták a  ruháit,
  négyfelé osztották,  mindegyik  katonának  egy  részt.  Azután  a  köntöse
  következett. A  köntös  varratlan volt,  egy  darabból szabva,  ezért  így
  szóltak egymáshoz: "Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
  legyen!" Így beteljesedett az Írás: "Szétosztották maguk között  ruháimat,
  s a köntösömre sorsot vetettek." A katonák pontosan ezt tették.
  Jézus keresztje mellett  ott állt anyja,  anyjának nővére, Mária,  Kleofás
  felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus  látta, hogy ott áll anyja és  a
  tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: "Asszony, íme, a te  fiad!"
  Azután a tanítványhoz  szólt: "Íme,  a te  anyád!" Attól  az órától  fogva
  házába fogadta őt a tanítvány.
  Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
  szólt: "Szomjazom." Volt  ott egy  ecettel telt  edény. Belemártottak  egy
  szivacsot, izsópra tűzték, és a  szájához emelték. Mikor Jézus  megízlelte
  az ecetet, így szólt: "Beteljesedett!" És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
  A zsidók  pedig, mivel  az előkészület  napja volt,  és a  holttestek  nem
  maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a  keresztre
  feszítettek lábszárát,  és vetesse  le  őket a  keresztről. Az  a  szombat
  ugyanis nagy  ünnep  volt.  Elmentek  tehát  a  katonák,  és  megtörték  a
  lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt  fölfeszítettek.
  Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem  törték
  meg a lábszárát, hanem az  egyik katona beledöfte lándzsáját az  oldalába.
  Ekkor vér és víz folyt ki belőle.  Az tanúskodik erről, aki látta ezt,  és
  az ő  tanúságtétele  igaz. Jól  tudja  ő, hogy  igazat  mond, hogy  ti  is
  higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: "Csontot
  ne törjetek benne!"  És ami az  Írás más helyén  áll: Föltekintenek  arra,
  akit keresztülszúrtak."
  Arimateai  József,  aki  Jézus  tanítványa  volt,  bár  a  zsidóktól  való
  élelmében csak titokban, engedélyt  kért Pilátustól, hogy levehesse  Jézus
  testét. Pilátus megengedte. El  is ment, és  levette Jézus testét.  Eljött
  Nikodémus is, aki korábban egyszer  éjszaka ment Jézushoz. Hozott  mintegy
  száz font mirha-  és áloékeveréket.  Fogták Jézus  testét, és  fűszerekkel
  együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás  temetni a zsidóknál. Azon  a
  helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy  új
  sírbolt, ahova még nem temettek senkit.  Mivel a sír közel volt, a  zsidók
  készületi napja miatt oda temették Jézust.
  Jn 18,1-19,42

  Elmélkedés:

  Közel az éghez
  "És elindultam lassan és ide föl is értem
  s közel vagyok az éghez a nagy kereszt tövében,
  követ nem dobhat senki, s mit akartam, elértem,
  mert boldog az, ki végre egyedül van szívében."

  Márai Sándor: Kálvária című verséből  idéztem e sorokat, amelyek  lélekben
  elindítanak minket a Golgota felé, Krisztus keresztje felé. Bár a  kereszt
  a földön áll,  a földhöz  van rögzítve,  mégis az  ég felé,  a menny  felé
  vezető utat  jelöli ki  Jézus számára  és  a mi  számunkra. A  mai  napon,
  Nagypénteken  a  keresztény  emberek  mindenütt  világon  Jézus   Krisztus
  kereszthalálára emlékeznek. Mi, akik tegnap, nagycsütörtök este az  utolsó
  vacsora után lélekben  elkísértük Jézust az  Olajfák-hegyére a  Getszemáni
  kertbe, majd  pedig az  apostolokkal együtt  kétségbeesve elmenekültünk  a
  Jézus elfogására érkező katonák elől,  most összeszedjük erőnket, mert  el
  szeretnénk kísérni Jézust a keresztúton és oda szeretnénk állni  keresztje
  alá, hogy közel legyünk az éghez.

  A nagypénteki szertartás keretében  János evangéliuma alapján  elmélkedünk
  az Úr szenvedéstörténetéről, s  ezt kérdezzük magunktól: Miért  szenvedett
  és miért halt  meg Jézus?  Miért vállalta az  elviselhetetlen kínokat?  És
  miért engedte meg a mennyei Atya, hogy az emberek ezt tegyék az ő  Fiával?
  Mi értelme volt Jézus halálának?

  A nem hívő ember számára bizony válasz nélkül maradnak ezek a kérdések. Ők
  értetlenül nézik  Krisztus  szenvedését. Felesleges  áldozatról,  önkényes
  erőszakról, tehetetlen Istenről beszélnek,  mert nem gondolnak arra,  hogy
  Jézus értük is szenvedett. Nincs bátorságuk vagy nem akarnak  belegondolni
  abba, hogy Jézus  miattuk is feláldozta  magát, mert ennek  következményei
  lennének az életükben.  Nem mernek a  megfeszített Jézus vérző,  fájdalmas
  arcára nézni és  ezért nem  látják majd meg  a Feltámadott  arcát sem.  És
  talán nem is  tudnak igazán együtt  érezni Jézussal, és  nem sírnak  saját
  bűneik miatt, ezért nem tudnak majd örvendezni sem a feltámadáskor.

  A hívő ember számára azonban  az említett kérdésekre van válasz:  Krisztus
  szenvedése nem hiábavaló szenvedés, hanem megváltó szenvedés. Krisztus nem
  fölöslegesen  áldozta   fel  magát,   hanem  értünk,   emberekért,  a   mi
  üdvösségünkért és megváltásunkért. Minden  szenvedést és gyötrelmet  azért
  vállalt, mert engedelmeskedni akart az Atyának. Jézus engedelmességére  az
  Atya a  feltámadással  válaszolt. Szent  Pál  apostol a  filippieknek  írt
  levelében így  fogalmazza meg  ezt  a titkot:  "Jézus megalázta  magát  és
  engedelmeskedett  mindhalálig,  mégpedig  a  kereszthalálig.  Ezért  Isten
  felmagasztalta őt" (Fil 2,8-9). Jézus áldozata tehát elsősorban az Atyának
  szóló, az Atyának adott ajándék.  De Jézus áldozata ugyanakkor ajándék  az
  embereknek is, hiszen  azért áldozta  fel életét,  mert szeretett  minket.
  Halálával pecsételte meg  azt, amit  tanított: "Senki  sem szeret  jobban,
  mint az, aki életét adja barátaiért" (Jn 15,13).

  Ma, amikor mi is  odaállunk Jézus keresztje mellé  és az ő értünk  vállalt
  önfeláldozására,  önfeláldozó  szeretetére   gondolunk,  akkor  meg   kell
  értenünk,  hogy  nekünk  is  fel  kell  áldoznunk  önmagunkat.  Nekünk  is
  kötelességünk, hogy Jézus példája szerint engedelmeskedjünk az Atyának,  s
  az  a   feladatunk,   hogy  felajánljuk   életünket   Istennek,   egyrészt
  ajándékként,  másrészt  viszonzásként   és  hálaként   az  ő   mérhetetlen
  szeretetéért. És Jézus példamutatása láttán meg kell értenünk, hogy nekünk
  is  fel   kell   ajánlani  életünket   embertársaink   szolgálatára!   Nem
  ragaszkodhatunk a magunk érdekeihez és kényelméhez, nem fordulhatunk  önző
  módon magunk felé,  hanem minden  erőnkkel és  képességünkkel más  emberek
  javát, de főleg üdvösségét kell szolgálnunk.

  Sokszor halljuk napjainkban, hogy a szenvedésnek, a betegségnek, az emberi
  bajoknak nincs értelme. Mások  azt is hozzáteszik,  hogy az életnek  sincs
  igazában értelme, ha egyszer meg  kell halnunk. Jézus saját  szenvedésével
  és halálával értelmet  adott minden  emberi szenvedésnek  és minden  ember
  halálának. Krisztus,  amikor vállalta  a szenvedést,  megmutatta, hogy  az
  önfeláldozásnak, a másokért vállalt  gyötrelmeknek van értelme és  értéke,
  mert megváltó szenvedés volt az övé. A halálnak is van értelme, mert utána
  a feltámadás következik. Ha Jézus Krisztussal együtt vállaljuk  életünkben
  a szenvedéseket  és  nem  akarjuk  azokat  mindenáron  visszautasítani  és
  elkerülni, akkor  Vele  együtt  élni  fogunk.  Ha  Krisztussal  meghalunk,
  ugyanúgy, mint ő, mi is fel fogunk támadni.

  Miért halt  meg Jézus?  Miért  kell minden  embernek meghalnia?  Az  igazi
  választ erre Húsvét hajnala fogja megadni.  Azt a Jézust, akit az  emberek
  keresztre feszítettek, és aki a mi megváltásunkért meghalt a kereszten, az
  Atya harmadnapon fel fogja támasztani a halálból az új életre, hogy nekünk
  örök életünk legyen, és minden  ember elnyerhesse az üdvösséget.  Hiszek-e
  Jézus megváltó halálában? Várom-e a feltámadást?
  (c) Horváth István Sándor



  Imádság:

  Urunk, Jézusunk,  téged akarunk  követni keresztutadon.  Veled  szeretnénk
  lenni a szenvedésben, a halálban és a feltámadásban. Miattunk  szenvedtél,
  értünk haltál meg és  a mi üdvösségünkért támadtál  fel a halálból.  Ölelj
  minket  magadhoz  átszúrt  kezeddel!  Ölelj  minket  megsebzett  szívedre!
  Egyedül veled van értelme életünk kereszthordozásának. Segíts minket, hogy
  elutasítás  nélkül,   vonakodás   nélkül,   csüggedés   nélkül   hordozzuk
  keresztünket! Mutasd  meg nekünk,  hogy  milyen áldozattal  tudunk  örömet
  szerezni neked, s alakíts minket új emberré a kereszt által!
______________________________

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Powered By Blogger

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom
Powered By Blogger