2010. május 13., csütörtök

URUNK MENNYBEMENETELE

URUNK MENNYBEMENETELE

Azzal kezdődik a szent kereszténység, hogy Isten emberré lesz, oly ember, kiben Isten színtiszta örömmel fölismeri a maga képmását. Ember, kiben mi, embertársai, Isten képét látjuk meg. -- Kereszténynek lenni: Krisztus emberségében résztvenni és istenségében is Hozzá hasonlóvá lenni, mert Őbenne és Ővele végre teljesen Istenhez fordulunk. Együtthaladva Vele mindnyájan a Középpont felé, Őbenne rátalálunk egymásra is. Emberi különbségek és vélemények már nem jelentenek akadályt az egységben. Csak ilyen, Krisztusban-egy kereszténységet fogadhat el Isten és fogadhat el a világ.

Kiss Ulrich SJ 2004
Feltámadása után Jézus utoljára jelent meg az apostoloknak, és így búcsúzott tőlük: „Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnapon fel kell támadnia a halálból. Az ő nevében Jeruzsálemtől kezdve minden népnek megtérést és bűnbocsánatot kell hirdetni. Ti vagytok ezeknek tanúi. Én megküldöm nektek Atyám megígért ajándékát. Maradjatok a városban, míg erő nem tölt el benneteket a magasságból.” Ezután kivezette őket Betánia közelébe, és kezét fölemelve megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölemelkedett az égbe. Ők leborulva imádták. Aztán nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Állandóan ott voltak a templomban, dicsérték és magasztalták Istent.
Az első és az utolsó találkozó mindig döntő. Jézus ás tanítványai esetében ez különösen igaz. Az első találkozás gyökeresen megváltoztatta életüket, az utolsó értelmet adott ennek a megváltozott életnek. Ha tudod, hogy utoljára találkozol valakivel, mit mondasz neki? Hányszor kesergünk: meg kellett volna mondani? Jézus utasításai gyakorlatiak. Nincs bennük semmi titokzatos, semmi különös: Maradjatok a városban … Vagy mégis? Mit jelent, hogy „míg erő nem tölt benneteket a magasságból?” Várhattak! Honnan tudták, hogy eljött az erő? Míg kételkedsz, aligha tapasztalod meg! Ha érezvén jelenlétét, bátran ráhagyatkozol, akkor erőd megsokszorozódik! Erőt kapsz a szakításra is, arra is, arra, hogy hirtelen egyedül maradj.
Nincs vigasz a magányban. A közösség éltet, vigasztal, erőt ad: a tanítványok együtt imádkoznak, együtt örülnek, együtt magasztalják Istent. Pár napja még magukba roskadtak a félelemtől. Együtt erősek. Az erővel, az áldással még erősebbek. Mi is erősek lehetünk. Erősek hirdetni a bűnbocsánatot. Van bűnös, aki Jézustól várja az ajándékot?
Kiss Ulrich SJ
Dr. Benyik György 2004
Miről is tanúskodnak az apostolok? Misztikus élményről? Esetleg látomásról? Mit láttak, Jézus testét, vagy szellemét? Ezekre a kérdésekre akar tanúságot adni ez az elbeszélés.
Első látásra, mi nyugat-európai emberek, hajlamosak vagyunk úgy kezelni ezt a történetet, amely álmokról, képzelgésekről beszél. Olyan csalódott emberek álmairól, akik mindenképen életre akarták kelteni azt, akit nagyon szerettek, de akit a hatóságok elítéltek és keresztre feszítettek. Ezért a feltámadás elbeszélésekkel kapcsolatosan és Jézus mennybe mentetélének elbeszélésével kapcsolatban is megfogalmazódik a kétely, nem valóságos élmények írott változataival állunk szembe, hanem csak képzelgésekkel. Csakhogy ezek a „képzelgések” két évezredeken keresztül állták a támadásokat, és egy vallást hoztak létre, amely most is működik. Nehéz elképzelni, hogy ezeknek a leírásoknak ne lenne valóság alapjuk, csak az a kérdés, hogy milyen természetű ez a valóság?
Kétségtelenül a misztikus, lelki élmények közé kell sorolnunk ezeket a tapasztalatokat, anélkül, hogy azt mondanánk, Jézust csak szellemében tapasztalták meg. A leírások ugyanis konkrét példával bizonyítják Jézus testi valóságát. A mester együtt eszik velük, megérinthető és megfogható, tehát valóságos teste van.
Ugyanakkor ez a test kiemelkedik a hétköznapi életből, bárhol megjelenik, hasonlóan a feltámadási jelenetekben leírtakkal. Azok az elbeszélések rokonai ennek az elbeszélésnek. Érdekes módon a legkisebb, legegyszerűbb embereknek van először jelenés élménye, és ez a tapasztalat eléri az apostolok körét is. Mindenütt félelmet produkál ez a tapasztalat, tehát a jelenésben megtapasztalt Jézus első feladata a bizalom légkörének a visszaállítása. Csak János evangéliumának tudósításából tűnik el a félelem leírása és váltja fel az apostolok félelmét az öröm.
Amiről Jézus beszélt, amit tanított, azt most bemutatta saját feltámadásán keresztül. Jézus örömhírének megértése feltételezi azt a gondolkodást, hogy az ember higgyen a halál utáni életben. Jézus tudta, olyan korban élt és tanított, amelyben erről az embereknek nagyon eltérő ismereteik voltak. Az ókori ember mitologikus világnézetében azonban valamilyen formában szerepelt a halál utáni élet és a túlvilág. De a személyes sorsára vonatkozóan igen keveset tudott mondani a vallásos ember.
Jézus nem annyira ezeket az információkat szaporítja, hanem a halál utáni életnek a valóságát, életszerűségét akarja hangsúlyozni. A mai ember radikálisan elkülöníti a földit és az égit, és az égről sem az ókori mitológiák sémája szerint gondolkodik. A halál utáni életről úgy gondolja értelmetlen beszélni. Mégis sok esetben feladja a megszokott természettudományos logikát, és fantáziálni kezd erről az életről is. Ma is sok ellenőrizhetetlen modern mítosz terjed az emberek között. A szellemidézés, a varázslás a mágia, új reneszánszát éli, mely az emberi lélek kíváncsisága utal, amely utat tör az ismeretlen felé.
Itt megbízhatóbb történetről van szó, és hihetőbbről is, hiszen akik Jézus mennybe menetelének élményét átélték, más emberek lettek. Isten vándorló egyházának tagjaivá váltak, akik most is várják a találkozást a Mesterrel. Ez a várakozás azonban nem passzív képzelgés, hanem olyan, amelynek konkrét következménye van a földi életükre. A keresztény hívők, ugyanis itt a földön is kísérleteznek az Isten országa meggyökereztetésével, és már a földön is úgy élnek, hogy az eljövendő és ítélő Krisztus elé tisztán tudjanak állni.
B.Gy.
 
SZENTMISEKOMMENTÁR
Ákos atya kommentárja
A hívek üdvözlése után: Ma Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Feltámadott emberi testével és emberi természetével együtt emelkedett az égbe. Az örökkévalóságban élvezi a neki járó dicsőséget és közbenjár értünk a mennyei Atyánál. Templomunk ma az Olajfák hegye. Körülvesszük az oltárt, mint Jézust apostolai. Átéljük búcsúzásának pillanatait.
"Én veletek vagyok minden nap a világ végéig!" Jézus ígérete mind a mai napig tapasztalható. Velünk van, amikor imádságunkban hozzá fordulunk. Velünk van, amikor a Szentmisében találkozunk vele. Jelenlétéről tanúskodnunk kell a világban.
Igeliturgia:
Olvasmány: ApCsel 1, 1-11 Amikor leszáll rátok a Szentlélek erő tölt el titeket.
Szentlecke: Ef 1, 17-23 Gyújtson világosságot lelketekben az Isten!
Evangélium: Mt 28, 16-20 Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot!
Hívek imája:
pap: Forduljunk, testvéreim, örvendező lélekkel Istenünkhöz, mert a mi Urunk felment a mennybe, elfoglalta trónját Atyjának jobbján, mi pedig várva várjuk dicsőséges eljövetelét.
1. Hogy az Egyház a mai világban is tanúságot tegyen Urunkról, Jézus Krisztusról, kérjük Urunkat!
2. Hogy Jézus mennybemenetele erősítse hitünket és reményünket, hogy szabad utunk van a szentlélekben az Atyához, kérjük Urunkat!
3. Hogy Jézus mennybemenetele világítson rá minden ember értékes voltára kérjük Urunkat!
4. Hogy Jézus mennybemenetele nyissa meg szívünket a Szentlélek ajándékainak befogadására, kérjük Urunkat!
5. Hogy halálunk órája mennybemenetel lehessen számunkra is, kérjük Urunkat! pap: Urunk, Jézus Krisztus! Szentlelked erejével segít minket, hogy veled járva életünk útját mindig megtapasztaljuk jelenlétedet, és majdan veled együtt lehessünk a mennyei dicsőségben. Aki élsz és uralkodol, mindörökkön örökké.
Áldozási könyörgés után: Bemutattuk áldozatunkat Jézus Krisztus halálának, feltámadásának és mennybemenetelének emlékezetére. Szentáldozáskor a mennyben-lakó megdicsőült Jézust vettük magunkhoz. Általa az örök dicsőségben élő Szentháromság bennünk-lakásában gyarapodtunk. Egyházunk ma felszította földön élő gyermekei lelkében a honvágyat az égi haza után.

Bertalan atya kommentára
A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Ma Urunk mennybemenetelét ünnepeljük. Feltámadott emberi testével és emberi természetével együtt emelkedett az égbe. Az örökkévalóságban élvezi a neki járó dicsőséget és közbenjár értünk a mennyei Atyánál. Templomunk ma az Olajfák hegye. Körülvesszük az oltárt, mint Jézust apostolai. Átéljük búcsúzásának pillanatait.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentírás szavai a földtől búcsúzó Jézus üzenetét tartalmazzák. Lélekben mi is az ég felé tekintünk. Követjük Jézus eltűnő alakját.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Felajánláskor a mennyei Atya trónja elé helyezzük ajándékainkat. Ma átéljük, ahogyan az Isten Fia belép az Atya házának kapuján és elfoglalja trónját mindörökre. Ebben az égi szentélyben újítja meg áldozatát a világ végezetéig, valahányszor szentmisét mutatnak be a földön.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Bemutattuk áldozatunkat Jézus Krisztus halálának, feltámadásának és mennybemenetelének emlékezetére. Szentáldozáskor a mennyben-lakó megdicsőült Jézust vettük magunkhoz. Általa az örök dicsőségben élő Szentháromság bennünk-lakásában gyarapodtunk. Egyházunk ma felszította földön élő gyermekei lelkében a honvágyat az égi haza után.

ELMÉLKEDÉS
Forrás: Ócsai József
Kedves Testvérek!
Különös ünnep a mennybemenetel. Ünnepnek nevezzük, ami utal arra, hogy örvendezés, öröm a fő jellemzője. Pedig úgy érezzük, hogy inkább szomorkodni kellene. Gyerekkoromban sose értettem, hogy mit ünneplünk, örvendezünk ilyenkor. Furcsállhatjuk az apostolokat, akik a mennybemenetel után - amint hallottuk - nagy örömmel térnek vissza Jeruzsálembe. Valahogy kegyeletsértőnek tűnik magatartásuk első pillantásra, amikor talán szomorkodniuk kellene, hogy Jézust többé testi szemeikkel nem láthatják sem ők, sem mások. Ez igaz, de ennél sokkal nagyszerűbb dologról van szó a mennybemenetelnél, amelyhez képest eltörpül a viszont nem látás szomorúsága.
A mennybemenetel mutatja, hogy a feltámadt, megdicsőült Jézus nem ebből a világból való, nincs itt helye. Az örökkévalóság az ő hazája Istennél, ahol nincs tér és idő, ahol nincs "többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság". Feltámadása utáni megjelenései az apostoloknak és másoknak tulajdonképpen csodák, mert már feltámadásától kezdve ebből az örökkévalóságból jelenik meg néhány alkalommal. A mennybemenetel pedig ezen megjelenések-csodák utolsó alkalma.
A mennybemenetel tulajdonképpen természetes, mert Jézus Krisztus az Isten Fia, a Szentháromság második személye, s mint ilyennek az örökkévalóságban van a helye. Csak hogy a földi életből visszatérő Fiú nem ugyanaz, mint aki elindult a földi életbe. Van egy óriási különbség a kettő között: benne vagy egy ember, akit úgy hívnak: Jézus Krisztus. Jézus Krisztus - az EMBER, s benne mindannyian ott vagyunk, akik a keresztség által életében részesülünk. Ez az Istenember a főpapunk, ahogyan a szentleckében hallottuk, s ahogy megfigyelhettük, hogy a távozó Krisztus Isten megáldja apostolait, s az áldás tipikusan papi tevékenység.
A főpap, egy vezető vallási tekintély, szinte minden vallásban megtalálható, s megtaláljuk az ószövetségi zsidó vallásban is. A főpap a legfőbb közvetítő Isten és ember között.
De egyáltalán miért van szükség közvetítőre? Miért nem létesít minden egyes ember kapcsolatot Istennel?
A legmélyebb ok abban van, hogy Isten és ember létmódja egészen, gyökeresen más. Az embernek van kezdete. Az ember létezését valami másnak köszönheti, mert percről-percre megtapasztalhatja földi életének törékenységét, múlékonyságát: bármikor meghalhat. Az ember halálra született lény. Ezzel szemben Istennek nincs kezdete és nincs vége: örökkévaló. Létezését magában hordja. Az Isten és az ember közötti létkülönbség oly nagy, mint egy élettelen kő és az ember között, sőt még annál is nagyobb. Mert mindkettő létezik: a kő is meg az ember is, de egészen másként.
E két gyökeresen más létmód között közvetítőre van szükség, mert a mi véges értelmünkkel létünkkel nem tudjuk felfogni Isten végtelen létét. Olyan ez a közvetítő, mit egy magyar és egy kínai ember között a tolmács: mindkét nyelv ismeretében eredményesen közvetít kettejük között, lehetővé téve ezzel, hogy megértsék egymást. Ilyen tolmács, közvetítő a főpap is. De ezt a szót, hogy főpap ne keresztény értelemben értsétek, mert az a keresztény papságban egy rangod fejez ki, hanem biblikus értelemben kell venni.
Az ószövetségi időknek is megvolt a főpapja. Ám ez a főpap meglehetősen tökéletlen volt, mert végsős soron ő is csak egy ember volt - ő sem tudhatott többet Isten létrendjéről. Olyasvalami lehetett, hogy a tolmács hasonlatra visszautalja, mint az a tolmács aki perfekt beszél magyarul, de kínaiul csak néhány szót tud. Az ilyen tolmács nem tud eredményesen közvetíteni.
Az ószövetségi főpap hiányosságait az ószövetségi liturgia megmutatta. A főpap egyszer egy évben lépett be abba a kézzel épített szentélybe a jeruzsálemi templomban, amely szentély is csak jelképe volt Isten jelenlétének. Sőt mielőtt bement külön áldozatot mutatott be saját bűneiért, ezzel is kifejezve méltatlanságát.
Ezzel szemben Jézus Krisztus az Újszövetség egyetlen főpapja tökéletes, mint az a tolmács, aki perfekt tud magyarul és kínaiul. Tökéletes, mert egyszerre Isten és egyszerre ember: mindkét létmódot magában hordja, minkét létmódot megérti és ezáltal tud közvetíteni. "Krisztus nem kézzel épített szentélybe lépett, amely a valódinak csak előképe, hanem magába a mennybe, hogy most az Isten színe előtt közbejárjon értünk." Az ószövetségi Templom szentélyét - Isten jelenlétének helyét függöny választotta el a külvilágtól, ezzel is jelezve, hogy odaát egészen más, ember számára megközelíthetetlen valóság van. De a mennyei szentélyben Jézus a függöny, aki saját testén keresztül nyitotta meg minden ember számára az utat a mennyei szentélybe az Istenhez.
A mennybemenetelkor tehát örök főpapunkat ünnepeljük, aki örök időkre elfoglalta helyét az Isten jobbján, akinél hathatósabb közbenjárónk nincs. Ünneplésünkkel együtt kezdetét veszi az a várakozás is, amellyel az Atya megígért ajándékát várjuk a Szentlelket, akiben Jézus Krisztus, az Istenember a történelem végéig velünk marad e küzdelmes földi létben. Ünnepeljünk és virrasszunk, várakozzunk ezen a napon, mert imáinkban nem csak a vég nélküli kéréseknek, hanem az örvendezésnek, a dicsőítésnek is helye van.
Ámen.

Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany
O: István vértanú haldokolva így imádkozott: "Nyitva látom az eget, és az Emberfiát az Isten jobbján állni."
S: "Jöjj el Uram, Jézus!" -- kéri vágyakozva a keresztény lélek!
E: Jézus imádkozik Egyházáért, az Egyház egységéért.
Azzal kezdődik a szent kereszténység, hogy Isten emberré lesz, oly ember, kiben Isten színtiszta örömmel fölismeri a maga képmását. Ember, kiben mi, embertársai, Isten képét látjuk meg. -- Kereszténynek lenni: Krisztus emberségében résztvenni és istenségében is Hozzá hasonlóvá lenni, mert Őbenne és Ővele végre teljesen Istenhez fordulunk. Együtthaladva Vele mindnyájan a Középpont felé, Őbenne rátalálunk egymásra is. Emberi különbségek és vélemények már nem jelentenek akadályt az egységben. Csak ilyen, Krisztusban-egy kereszténységet fogadhat el Isten és fogadhat el a világ.
Első olvasmányhoz / ApCsel 7,55-60
Szent István vértanú történetét az előző fejezet kezdte, a mostani végzi be. "Tanúim lesztek" -- mondta az Úr búcsúzva (ApCsel 1,8), és István az első, aki tanúságát vérével pecsétli meg. Abban is követi Mesterét, hogy haldokolva ellenségeiért könyörög. István tanúskodik arról, amit látott: Jézust, a föltámadottat, az Isten jobbjára fölmagasztalt Urat. Vértanúsága fordulópont a kereszténység útján: most a Jóhír elindul Jeruzsálemből Judea, Szamaria felé és a pogánysághoz. (7,55-56: Zsolt 110,1; Lk 22,69; ApCsel 2,33-34; 5,31 # 7,58: 3Mz 24,10-14; Zsid 13,12 # 7,59-60: Zsolt 31,6; Lk 23,46; 23,34)
Válaszos zsoltár / Zsolt 97(96),1-2.6-7.9
A világ uralkodója
Szentleckéhez / Jel 22,12-14.16-17.20
A fölmagasztalt Krisztust a Jelenések Könyve nagy méltóságnevekkel jelöli meg. Ő "az első és utolsó": semmi sincs előtte, sem utána. Ő "Dávid gyökere és ivadéka", Hajnalcsillaga az új örök nappalnak. Napja közel: "Csakhamar eljövök!" -- hirdeti. Ez vigaszul hangzik, de intésül is! (22,12-13: Iz 40,10; 62,11; Róm 2,6-8; Iz 44,6 # 22,16: Iz 11,1.10; 4Mz 24,17 # 22,17: 1Kor 16,22; Iz 55,1; Zak 14,8)
Evangéliumhoz / Jn 17,20-26
Jézus imádkozott mindazok egységéért, akik övéi, Őbenne hisznek; imádkozott az Őbenne megvalósuló teljes egységükért. A búcsúima e részében az egységről és a megdicsőülésről szól. A tanítványok egységében az Atya és Fiú egysége tükröződjék. Az egység hiánya a gonosz műve: szétzúzza a hitet, ahelyett, hogy költögetné és támogatná. Hol lenne máshol látható az Úr, ha nem azok életében, kik hallották az igéit és látták fönségét (Jn 1,14)!? (17,20-23: Róm 10,17; Jn 10,30; 17,5; 3,16 # 17,24-26: Jn 14,3; 1,10; 14,9; 1,18)
Szentségre várva
Szentségre várva: "Én vagyok a Szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki Énbennem marad és Én őbenne, az bő termést hoz; mert nálam nélkül semmit sem tehettek." (Jn 15, 5)
Elmélkedés
Jézust szeretni, itt, most!
Jézust szeretni itt, itt... Ez a levegője, benne a szeretet spórái, Jézus szíve szikrái... szerető lelkének, szemeinek, arcának tört sugarai úsznak.
Sokan várják, hogy Krisztus szóljon. Hogyan szóljon? Szól tettekkel, szakramentális módon. De érteni kell a szavát. Szól szeretettel, szeretetben, kimerülve, odaadva magát; s az érti meg, aki szeret. Igen, a szerető Úr Jézust, az ember fiait embersors sajátosságában, áldozatos lélek hűség, küzdés pszichéjének megfelelően; de a kemény fizis ütközéseiben a tisztuló éthosz reakcióit nevelve, szítva; a teremtményt hűség-próbára ráképesítve...
Ebben a lelki hangulatban nézni a Krisztust, hogy mit tesz s élvezni őt itt is! Ah, Uram, itt szeretni kell; a Krisztust megigézett, magához vonzott lélekkel kell megközelíteni, e nagy tervet s akarást és tettet méltányolni... A léleknek föl kell födöznie, apokalipsziseket kell megélnie... a szokásból, a gondolatból, az elkopott fogalmakból kiemelni a nagy tudatot; tudjátok, mi az Isten s a megtestesült Ige, az az Isten-ember, kivel tele volt a lelke Szent Pálnak s a szenteknek, ki "testis fidelis" [hűséges tanú], kiről nekünk is "bonam confessionem oportet facere" [jó vallomást], martíriumot kell tennünk. Tudjátok, ki az, aki megváltott egy nagy áldozattal; s aztán feltámadt s az égbe ment; s ez az égbe menés az évezredekbe ívelődik s a Krisztus utáni évezredek története fölött elvonul; egy nagy várakozásba köti, mint abroncs a dongákat! Mi várjuk őt! Istenem, milyen látvány lesz az a nagy apokalipszis, az a nagy föltárása a világtörténetnek. S halljátok: "Ő van itt!"... Ő... az, az! az Isten fia, az Isten-ember... a Nagy Tanú... A nagy összefoglaló, aki eljött s eljön, s akinek lába nyomában, a hadak útján, egy-egy indulat rohanó kerekei alatt fölszálló porszemecskék vagyunk... ő van itt...
Ide "éffort" [nekifeszülés] kell, ki kell dörzsölni a szemet!... s meg kell gyújtani a szívet... mert élettelenség, képtelenség, kényszerűség fojtogat különben. A szikrát ne oltsuk ki! Fújjuk meg. Gondoljuk el a motívumokat, melyek lelkeket érintenek. Gondoljuk el, mily édes, vigaszos műve és fogása és adása az irgalmas providenciának, mely közénk áll, köztünk él s szinte belénk sziporkázza, s lehetetlen, hogy elhagyjon minket. Egy nagy protestációja a Krisztus szeretetének a világ desperát hiedelme ellen, hogy ő elhagyott; az érzéstelenség s a szárazság sivatagja ellen, mikor annyi az oázis, ahány szentségház; a gyöngeség, a tikkadás, az elhalás kútkiszáradása ellen, mikor élő vizek forrásai fakadnak nyomában.
Gondoljunk hívásaira. Itt hív Isten. Nézz föl az oltárra: itt! Néhány lépésnyire tőled... itt! "Nemde lángolt a mi szívünk, mikor az úton így együtt megyünk", saját kis énünk s torzonborz lelkivilágunk kietlenségében, s mikor ezek az igék öntudatunkban, jelentésben, súlyban testesülnek meg? (Prohászka: ÖM, 24:38; 382)
+
Jézusnak mindenekfölött való szeretete
Boldog, aki érti, mi az, Jézust szeretni és magát Jézusért figyelemre sem méltatni. -- Minden teremtményt, melyben kedved telik, Jézusért el kell hagynod; mert Jézus azt akarja, hogy egyedül őt szeressük minden fölött. A teremtmény szeretete csalárd és állhatatlan; Jézus szeretete hű és állhatatos. -- Aki teremtményhez ragaszkodik, elmúlik a mulandóval; aki Jézushoz ragaszkodik, örökké szilárdan áll. -- Szeresd Jézust és tarts ki barátságában, aki ha az egész világ elhagy is, téged el nem hagy, és nem engedi, hogy végleg elvessz. (Kempis: KK, 2:7)
+
Jézus meghitt barátsága
Mikor Jézus jelen van, minden jól van, és semmi sem látszik nehéznek, mikor pedig Jézus nincs jelen, minden terhes. -- Mikor Jézus belsőnkben nem szól, keveset ér a vigasztalás; ha pedig Jézus csak egy szót is mond, nagy vigasztalást érzünk. -- Nemde Mária Magdolna tüstént fölkelt helyéről, ahol sírt, mihelyt azt mondta neki Márta: "Itt van a Mester és hív téged." (Jn 11,28) -- Boldog óra, mikor Jézus a siralomból lelki örömre hív. -- Óh mily száraz és kemény vagy Jézus nélkül, mily balgatag és hiú vagy, ha Jézuson kívül valamit kívánsz. -- Nem nagyobb kár-e ez, mint ha az egész világot elvesztenéd? -- Jézus nélkül mit adhat neked e világ? -- Jézus nélkül élni kemény pokol, Jézussal élni gyönyörűséges paradicsom. -- Ha Jézus veled van, nem árthat semmi ellenség. -- Aki Jézust megtalálja, nagy kincset talál, sőt minden jó fölött jóra talál. -- Aki Jézust elveszti, igen sokat veszít, többet az egész világnál. -- Legszegényebb az, aki Jézus nélkül él, leggazdagabb, aki jól van Jézussal. -- Nagy mesterség Jézussal társalkodni, s nagy annak az okossága, aki Jézust meg tudja tartani. -- Légy alázatos és békeszerető és veled lesz Jézus. (Kempis: KK, 2:8)
+
Megvallom, riadtan ámulok, és elvesztem magam az isteni Jóság gondolatában, parttalan, fenéktelen nagy tenger az; az Istené, ki hív Benne megnyugodnom, oly rövid és oly csekély munkám után -- hív és rendel az Ő mennyébe, a legfőbb Jóhoz, kit oly hanyagul kerestem, -- és gazdag gyümölcseit ígéri azon könnyeknek, miket oly fukarul öntöttem érte itt. (Gonzaga Szent Alajos)
+
Elveszettnek tartsd az időt, midőn nem gondolsz Istenre! -- Meg fogják Istent ismerni igazságban, Kit most nem ismernek irgalmában! -- Irgalom forrását a határtalan könnyelműség kiszárítja. -- Annyi vádló szégyenít meg aznap, ahányan hasztalan jó példát adtak! (Szent Bernát)
+
Szeretve lenni Urunk Istenünktől, egyesülve Ővele, élni az Ő jelenlétiben, élni csakis Istenért! Óh mily csodás egy élet ez! -- és mily halál! (Vianney Szent János)

URUNK MENNYBEMENETELE

2010.05.13. csütörtök: URUNK MENNYBEMENETELE



Jézus úgy jön el ismét, ahogyan szemetek láttára mennybe száll


ApCsel 1,1-11
Az első könyvben, Teofil, szóltam mindarról, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva addig a napig, amelyen felvétetett, miután a Szentlélek által parancsot adott apostolainak, akiket kiválasztott. Kínszenvedése után élve megmutatta magát nekik, számos csalhatatlan jellel bizonyította be számukra, hogy él, és negyven napon át megjelenve Isten országáról beszélt nekik. Amikor együtt étkezett velük, meghagyta nekik, hogy ne távozzanak el Jeruzsálemből, hanem várjanak az Atya ígéretére: ,,Azt hallottátok tőlem, hogy János csak vízzel keresztelt, ti azonban néhány nap múlva Szentlélekkel fogtok megkeresztelkedni.' Erre az egybegyűltek megkérdezték tőle: ,,Uram, talán most állítod helyre Izrael országát?' Ő azonban azt mondta nekik: ,,Nem a ti dolgotok, hogy ismerjétek az időket és a korszakokat, amelyeket az Atya saját tetszése szerint határozott meg. A Szentlélek eljövetele pedig erővel tölt majd el benneteket, hogy tanúságot tegyetek rólam Jeruzsálemben és egész Júdeában, Szamariában, egészen a föld határáig.' Miután ezeket mondta, a szemük láttára felemelkedett, és felhő takarta el a szemük elől. S miközben nézték őt, amint az égbe ment, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában. Így szóltak: ,,Galileai férfiak, miért álltok és néztek az égre? Ez a Jézus, aki felvétetett mellőletek, úgy jön el ismét, ahogy az égbe felmenni láttátok.'
Zs 46
A karvezetőnek. Kóré fiainak zsoltára. Tapsoljatok mindnyájan, nemzetek, örvendezzetek Istennek ujjongó szóval, mert az Úr felséges, rettenetes, hatalmas királya ő az egész földnek. Alánk vetette a népeket, lábunk alá a nemzeteket. Kiszemelte nekünk örökségünket, Jákob ékességét, melyben kedvét leli. Ujjongás közepette felvonul az Isten, harsonazengés között az Úr. Zengjetek Istennek, zsoltárt zengjetek, zengjetek királyunknak, zengedezzetek. Mert Isten az egész föld királya, zengjetek bölcsességgel. Isten uralkodik a nemzeteken, s ül szent trónusán az Isten. Egybegyűlnek a népek fejedelmei Ábrahám Istenének népével, mert az Istené a föld pajzsa: s igen fenséges ő.
Ef 1,17-23
hogy Urunk, Jézus Krisztus Istene, a dicsőség Atyja adja meg nektek a bölcsesség és a kinyilatkoztatás Lelkét, hogy megismerjétek őt. Világosítsa meg lelki szemeteket, hogy tudjátok, milyen reményre hívott meg titeket, milyen gazdag dicsőséges öröksége a szentek számára, és milyen mérhetetlenül nagy az ő hatalma rajtunk, akik hiszünk. Hatalmas erejének hatékonyságát Krisztusban mutatta meg, amikor feltámasztotta halottaiból és jobbjára [Zsolt 110,1] állította a mennyekben, minden fejedelemség és hatalmasság, erő és uralom, és minden név fölé, amelyet nemcsak ezen a világon említenek, hanem a jövendőben is. Mindent a lába alá vetett [Zsolt 8,7], s megtette őt mindenek fölött álló főnek az egyházban, amely az ő teste, és annak a teljessége, aki mindent mindenben betölt.
Lk 24,46-53
Azt mondta nekik: ,,Úgy van megírva, hogy a Krisztusnak szenvednie kell, és harmadnapon feltámadni halottaiból. A nevében megtérést kell hirdetni a bűnök bocsánatára Jeruzsálemtől kezdve minden népnek. Ti tanúi vagytok ezeknek. Én majd elküldöm nektek Atyám ígéretét. Ti csak maradjatok a városban, amíg el nem tölt az erő benneteket a magasságból.' Ezután kivezette őket Betánia közelébe, felemelte a kezét, és megáldotta őket. Áldás közben eltávozott tőlük, és fölvitetett a mennybe. Leborulva imádták, azután nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe. Szüntelen ott voltak a templomban, és áldották Istent.

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Powered By Blogger

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom
Powered By Blogger