Évközi idő, 4. hét Kedd
Gábor Bálint József 2005
A Színelátás zónájába érve
A-év, 4. hét, K. (Zsid 12,1-4; Zs 21; Mk 5,21-43)
Nem
tudom megmagyarázni, miért, de e két gyógyítástörténet olvasásakor az
evangélium „legmelegebb zónájába” érkezünk. Ha szabad ilyet mondani, az
evangéliumon belül megszokotthoz képest is jobban „meggörbül a tér és
idő”, melynek keretei között élünk. Míg Jézus a zsinagógiai előljáró
házához ér, hogy meggyógyítsa lányát − közben meggyógyít egy asszonyt −,
különös átkelés ez létünk Vörös tengerén. S érdemes kérdeznünk Jézust:
ki az Isten? Hogyan jár közöttünk, jelenik meg világában? Nem tudom,
észrevesszük-e, de az ember által kimondható legnehezebb kéréssel
fordulunk Jézushoz: „Kislányom halálán van, jöjj, tedd rá
kezedet, hogy meggyógyuljon, és életben maradjon” (Mk 5,23). „Ha csak
megérintem is a ruháját, meggyógyulok” (Mk 5,28). Nem is tudatosul
bennünk, hogy Istennek tesszük fel a kérdést! Pedig a hétköznapok szinte
feszíti az emberben élő indulat: hogyan létezik egy mindenható, jóságos
Isten − ha életünkre halál, betegség, szenvedések, természeti
katasztrófák nehezedik? Mi ezerszer is kifakadtunk már a történelem
folyamán. Jairus és a vérfolyásos asszony ellenben nem vádolják Istent.
Nem teszik felelőssé Őt azokért a dolgokért, melyeknek megtörténtéért nem Isten
a felelős. El kéne jutnunk oda, hogy Istent nem kéne belevonnunk a
rossz magyarázatába. A legkomolyabb kollektív önismeretre vallana
bevallani: a gonosz elsősorban az emberi világban gyökerező probléma. Ha
érte Istent vádoljuk, ez elsősorban be nem vallott megfutás a
felelősség elől. Ha a betegségért őt hibáztatjuk, nem vagyunk haljandók
elfogadni törékenységünket. A szenvedés, fájdalom, igazságtalanság,
halál − bizony − az élet feltételeit, keretét alkotják. S nem hiba,
természetünkből adódik, hogy élni, örülni, élvezni akarunk − pedig az
élet nem élhető fájdalmak nélkül. Félreértés ne essék: Jairus és a beteg
asszony is felteszi a kérdést: Miért? Ám e kimondott segítségül hívásban válik Isten Jelenléte hiteles, nyitott kérdéssé. Isten így nem az emberi vád kapuján lép közénk − a segítségnyújtás a szerepe e válaszadásban. „Ne
félj, csak higgy!” (Mk 5,36). „Leányom, hited megtartott téged: menj el
békességgel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges” (Mk 5,34). Jézus Krisztusban Isten „tisztán”, teljes Jelenlétében jár közöttünk: helyreáll a sebzett ember és Istene teljes viszonya: gyógyító, tápláló, növekedést adó szeretetben.
Krisztusban kezdődött el a feltámadás
Isten Igéje azért lett emberré, s Isten Fia azért lett Emberfia, hogy az ember az Isten Igéjével egyesülve elnyerje az örökbefogadást, és Isten gyermekévé legyen.
Másképp ugyanis képtelenek vagyunk hozzájutni a romolhatatlansághoz és a halhatatlansághoz, csak úgy, ha egyesülünk a romolhatatlannal és a halhatatlannal. De hogyan is lehetnénk romolhatatlanná és halhatatlanná, ha előbb maga a Halhatatlan és Romolhatatlan nem lesz azzá, amik mi vagyunk, hogy így azután a Romolhatatlan egészen magába vegye azt, ami romlandó, és a Halhatatlan azt, ami halandó, hogy ezáltal megkapjuk a fogadott gyermekséget?
Ezért lett tehát az Isten Fia, a mi Urunk - aki az Atya Igéje - Emberfiává is, mivel Máriától, aki ember volt, embernek született, és így lett Emberfia.
Ezért maga az Úr adott nekünk jelet az alvilág mélységeiből és felülről a magasból, jelet, amelyet nem kért az ember, mivel nem remélhette, hogy a szűz gyermeket foganjon, fiút szüljön, és ebben a Szülöttben Isten legyen velünk. Nem remélhettük, hogy Isten leszálljon a földre, és keresse az elveszett bárányt (amely egyébként is teremtménye volt), majd pedig felszálljon az égbe, és az Atya oltalmába ajánlja azt az embert, akit megtalált. Nem remélhettük, hogy önmagában hajtja végre az ember feltámadásának kezdetét, hogy amint a fej feltámadt a halálból, úgy a test további részei is feltámadjanak. Minden ember, aki csak él, miután letelt büntetésének ideje, amely az engedetlenség miatt következett be, feltámad, egy testté összefonódva Isten alkotásává lesz, tudniillik olyan testté, amelyben minden tagnak megvan a pontosan meghatározott szerepe. Sok lakóhely van az Atyánál, hiszen a testnek is sok tagja van.
Nagylelkű volt tehát Isten, aki az ember erőtlensége miatt az Ige által gondoskodott arról, hogy győzelemhez juttassa az embert. Mivel az erő a gyengeségben lesz teljessé, Isten az Igében mutatta meg jóságát és nagyszerű erejét.