Húsvéti idő, A év, Húsvét 5. vasárnapja
Dr. Benyik György 2005
Húsvét 5. Vasárnapja
Jn 14,1-12
Ne nyugtalankodjék szívetek!
A nyugtalanság hozzátartozik életünkhöz. Nosztalgiával tekintünk vissza a két világháború előtti időszakra, melyet boldog békeidőnek nevezünk. Ezt a korszakot a nyugalom jellemezte. Majd megkezdődött mindenféle történelmi nyugtalanságok kora. A nyugtalanság mindig abból adódik, hogy nem tudjuk, mi következik, de azt tudjuk, hogy ami következik azt nem tudjuk befolyásolni. Abból is következhet nyugtalanság, hogy túl hosszú ideig mindig ugyanolyan az életünk, és úgy véljük semmiféle fejlődésre változtatásra nincs esélyünk, bele kell törődni ebbe a helyzetbe.
Mindenki életében van egy életkor, amelyhez különösen hozzátartozik a nyugtalanság. A kamaszkor, a tizen évesek kora, mindig tele van nyugtalansággal, mert ehhez az életszakaszhoz hozzá tartozik az útkeresés, sőt önmagunk keresése is. A német irodalomban a „Sturm und Drang” korszakát jelezték a nyugtalanság korának, amikor sorra jelentek meg új eszmék és új életérzések az irodalomban, és természetesen az életben is. A beteg is nyugtalan, amikor nem tudja mi a baja, sőt ha meg tudja, addig nem nyugszik meg, amíg a megfelelő gyógyszert nem találták meg betegsége számára az orvosok.
Aki nyugtalan, az gyakorta izgatott, hajlamos az aggódásra, vagy állandóan aggodalmaskodó, a nyugtalan ember telve van feszültséggel, minden tettét egy belső szorongás irányítja, és másokat sem hagy nyugodni, félelmet érez éjjel és nappal, zaklatott és következetlen minden munkájában.
Charlotte Bronte úgy véli, hogy „Alig, hogy az ember megszokott és megszeretett valahol, már sürgeti egy hang, hogy keljen fel és menjen tovább.” Ez a megállapítás egyben arról is árulkodik, hogy az ember életéhez egy bizonyos természetes nyugtalanság hozzá tartozik. G. Flaubert fel is szólítja az embert, hogy „Ne keresd hát csak a nyugalmat, az élettől ne trónokat kérj…”, és valóban korunkra, mely a francia forradalom óta folyamatosan a nagy felfedezések kora a nyugtalanság jellemzi, nem véletlen, hogy J. S. Bach óta kevesen írtak olyan zenét, amely nyugalmat áraszt és megnyugtatja a hallgatóit, inkább olyan zenét írnak, amely felkorbácsolja az ember érzékeit.
Jézus azonban mégis az őt körülvevő ellentétek ellenére, minden nyugalom forrásának tekinthető és a jelen evangéliumban is arról beszél, ami miatt minden ember a leginkább nyugtalan, mivel nem tudja, milyen sorsot reméljen a halál után. Nyugtalan, mert nem tudja, lesz-e élet az élet után, és ha igen, mely értékrend lesz az érvényes, melyik is az Isten értékrendje.
Jézus azonban megnyugtalanítani akarja tanítványait, nem azért beszél a jövőről, hogy szorongásokkal ajándékozza meg, hanem nyugalmat akar hozni az életükbe, amikor megmutatja, képes feltámadni a halál után, sőt képes feltámasztani másokat is. Soha nem szűnik meg az ember a halál utáni életre kérdezni, hiszen mindenkit érdekel, ha feltámad az öregen, vagy fiatalon történik? Jézus tudja, életünk nyugtalanságának legfőbb forrása ez a bizonytalanság.
Megoldásként azt ajánlja, hogy követői tekintsenek rá és megtalálják azt az életmódot, amely képes megvalósítani az Isten országát építő életstílust. Jézus tehát nem nyugtalanságra, hanem követésre szólít fel. Nem felizgatni akarja érzékeinket, hanem helyes célok felé irányítani érdeklődésünket. Erre a nyugalomra a helyesen élő és gondolkodó hivő minden változás és zűrzavar ellenére szert tehet.
B.Gy.
Bertalan atya kommentára
A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: -
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Amint a szentmise könyörgése kifejezte: Isten fogadott gyermekei vagyunk. Tőle, Atyáktól kaptuk a természetfölötti életet. Ő gyűjt össze bennünket házában, családfőként tanít, felkészít az életre. Így hallgassuk szavait.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A megváltottság, az istenfiúság öröme tölti el lelkünket. Örömteli hálánkat fejezi ki a legtökéletesebb módon áldozatunk. A földön járó, küzdő Egyház gyermekei egyesülnek a diadalmas Egyház örök örömben élő tagjaival. A szentmise ugyanis nemcsak az oltáron, hanem az Isten trónja előtt is átadja végtelen értékű ajándékát: az igazi Húsvéti Bárányt.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A kegyelem Isten természetfeletti, ingyenes ajándéka. Megszentel, megvilágosít, helyes keresztény életre segít. A szentáldozás növeli bennünk a megszentelő kegyelmet. Akik így részesedtek ma Krisztus áldozatában, lelkük lakomájaként a teljes Szentháromságot viszik magukkal.
Forrás: Ócsai József
Kedves Testvérek!
A mai vasárnapon az édesanyákra emlékezünk. Egy-egy szál virág, vers, vagy más kedvesség útján kifejezzük hálánkat, köszönetünket feléjük. Ám ez a köszönet ne csak egy napra szóljon, hanem legyen folytatása hétköznapjainkban. Mert a felnőttek olyan hamar elfelejtik ezt a szót: édesanyám. Járják a maguk útját és arra hivatkozva, hogy nincs ideje, elfelejtik azt a személyt, akinek életüket, nem egyszer személyiségüket köszönhetik.
Sokszor a gyakorló anyák is elfelejtik, hogy mit jelent igazából ez a szó: anyaság. Mai értelmezésben az anyaság jogoknak a forrása, az érvényesülés eszköze. Mert egy anyát több minden megillet, mint egy magányos nőt, ezért kell, hogy legalább egy gyermeke legyen, mert akkor sok mindenre jogot formálhat.
Pszichológusok, pedagógusok és más szakemberek vitatkoznak egymással azon, hogy milyen a jó anya, s ebben a vitában nem egyszer egymásnak homlokegyenest ellentmondó dolgokat hoznak ki, hogy végül nem is tudjuk mihez tartsuk magunkat.
Az Egyház nem vitatkozik senkivel a jó anya fogalmán, hanem egy élő példát mutat nekünk, amikor Szűz Máriára, Jézus Krisztus édesanyjára mutat. Különösen most, ebben a május hónapban, ami Mária hónapja. Nem véletlenül szenteli az Egyház a május hónapot Máriának. Azt a hónapot, mely az évszakok körforgásában talán a legszebb. Gondoljunk arra, hogy mennyi virág árasztja el az üde zöld pompában ragyogó kertjeinket, földjeinket. Az Egyház azzal, hogy a május hónapot Máriának szenteli, mintegy színpompás csokrot nyújt át neki a hónapok legszebbjei közül.
Kísérjük végig, most Mária életének egy-egy eseményét, aki számunkra, keresztények számára az anyaságnak a tökéletes példája!
Mindjárt egy figyelemreméltó tény az, hogy hogyan lesz Mária édesanya: váratlanul. Az angyal minden előzetes bejelentés nélkül betoppant hozzá és fölteszi az üdvösségünket eldöntő kérdést: akar-e a Megváltó édesanyja lenni, vagy sem.
Mária nem tervezett semmit előre anyaságát illetően, mint manapság. Sok anya és család ma előre megtervezi, hogy hány gyermeke lesz és ezt igyekszik betartani minden megengedett, vagy inkább meg nem engedett eszközzel. Úgy tekintik a gyermeket, mint amihez joguk van. Ezzel szemben Máriának Jézus, a gyermeke mindenestől ajándék. Mert joga lehet az embernek a például a fizetéséhez - melyet, ha nem kap meg dühöng, ha megkap megelégedik -, de nincs joga a gyermekhez. Szemléletbeli tévedés van világunkban: a gyermek Isten ajándéka, élő személy, nem pedig egy olyan dolog, melyhez az embernek mindenképp joga van.
Máriának ajándék volt Jézus - Isten ajándéka. Ez az ajándék örvendezéssel és szeretettel töltötte be szívét az ajándékozó Atyaisten felé és ajándéka felé Jézus Krisztus felé, gyermeke felé. Mennyivel másabb egy ilyen szeretettel teli légkörben felnövekedni!!!
Jézus megszületett egy istállóban, aztán a Szentcsaládnak menekülni kell Heródes elől Egyiptomba. Mikor hazatérnek és letelepednek Názáretben nagy szegénységben élnek.
Melyik család vállalná ezt a szegénységet, üldöztetést, igénytelenséget ha tudná előre? Mert hiszen ilyen légkörben, ilyen körülmények között nem lehet gyermeket nevelni, mert a gyereknek mindent meg kell adni. Éppen ezért sokan úgy gondolkodnak, hogy addig nem vállalnak gyermeket, amíg nem egy normális az életkörülményük. Szinte biztos, hogy az ilyeneknek soha nem lesz gyermeke, mert sosem lesz elég az az életszínvonal amivel rendelkeznek.
Pedig csak egyet kell megadni minden gyermeknek: az igazi szeretetet. Azt a szeretetet, mely mindig tiszteli gyermekében az embert, de úgy, hogy annak javát akarja - ha néha úgy tűnik keményebb eszközökkel is.
Jézus Máriának ebben a szeretettel teli légkörében nőtt fel, és ez volt az, ami teljesen kibontakoztatta Jézus tudatában azt, hogy ő az Isten Fia. Ez a szeretettel teli - külsőségekben igénytelen élet volt az, ami azt tette Jézusból, aminek lennie kellet: a világ Megváltója.
Mennyivel jobb lehetne a világ, ha gyermekeinknek a sok haszontalan dolog mellet az igazi szeretetet adnánk meg elsősorban!!!
Ugorva egy nagyot Mária életében most tekintsünk arra a fájdalmas Szűzanyára, aki ott áll a kereszt alatt. Nem halljuk az evangéliumban, hogy velőtrázó hisztérikus zokogásban tört volna ki. Mert hiszen biztos, hogy mint jó édesanya nem ilyen véget, nem ilyen pályafutást szeretett volna Fiának. De ő a hisztériázás és kétségbeesés helyett csendes sírdogálással most is igent mond az Istennek, mint az angyali üdvözletkor. Ha egy mai "modern" édesanyát képzelünk Mária helyébe, az vajon ilyen nyugalommal állna ott? Nem esne kétsége azon, hogy fia élete összetört, és s ő szebb pályát tervezett neki, ő megmondta, hogy ne ezt csinálja?
A kereszt alatt álló fájdalmas Anyában azt a Máriát láthatjuk, aki elfogadta azt, hogy fia felnőve a saját útjára lépett, saját maga döntött élete sorsáról. Mert ugyan olvashatjuk-e a Szentírásban, hogy Mária igyekezett rábeszélni egy szebb hivatásra? Nem. Sőt a tanító Fiának ő is tanítványa lesz, teljesen elfogadva ezzel az ő döntését és nem befolyásolva őt.
De az nem jelenti azt, hogy Jézus megfeledkezett volna anyjáról. Nem, hiszen élete utolsó leheletével gondoskodik szent anyjáról, hogy János apostol vegye pártfogásába. Jézus járta a maga útját, de soha nem feledkezett meg földi édesanyjának szeretetéről és gondoskodásáról, amivel, mint embert megszülte és felnevelte őt.
Ezért ezen a napon mi is köszönjük meg édesanyánknak, hogy életet adott nekünk, hogy fölnevelt minket. Köszönjétek meg gyerekek, mikor hazamentek, egy szál virággal, jó szóval, kedveskedéssel. Köszönjétek meg ti is akiknek édesanyja már az élet alkonyához közeledett. Köszönjétek meg ti is, idősebb testvéreim, akiknek édesanyja már a túlvilágról vigyáz rátok. Köszöntsük mindannyian mindnyájuk édesanyját Máriát, akinek igenje meghozta számunkra a világ Megváltóját és üdvösségünket.
Ámen.
O: Az apostolok segítőtársakat választanak.
S: Isten népe, szent nemzetség, királyi papság vagyunk!
E: Jézus az Út, az Igazság és az Élet.
Ha a kereszténység csak egy szabály- és előírás-gyűjtemény lenne, könnyű volna megérteni és teljesíteni, de még könnyebb helyettesíteni és követni. -- De Jézus azt mondja: "Én vagyok". Ő a Szikla, az Alap, Ő a Pásztor, ki előttünk jár életben és halálban. És Ő az Élet, és Ő az Út. Ki Őt követi, Isten örömét nyeri el -- már útja közben, -- és az Ő szabadságát. Nincs abban félelem többé, hiszen Isten igazságában és hűségében van a hajléka.
Első olvasmányhoz / ApCsel 6,1-7
A jeruzsálemi egyház fokozatosan növekszik, de nőnek nehézségei is. A zsidókeresztényeken kívül vannak "hellénjei" is: nem zsidó eredetűek, kik előbb, mint "prozeliták", ki voltak zárva a zsidóságból (ApCsel 2,11;6,5). Köztük számos özvegy lehetett, akik jámborságból Jeruzsálemben a templom közelében telepedtek le. Érdekes módon ezek segítettek az egyházszervezet fejlődésében. A diakónusoknak (szerpapoknak) nem volt szertartási szerepük, ahogy a későbbi Egyházban; ellenben a "liturgiát" és "diakoniát" két fajta működésre osztották az apostolok és a diakónusok között. A diakónusok az egyházközség és az apostolok megbízottai voltak, az özvegyek gondját viselték és a szegényebbek érdekeit védték. (ApCsel 1,14; 2,42; 13,3; 1Tim 4,14)
Válaszos zsoltár / Zsolt 33(32),1-2.4-5.18-19
A hű és jóságos Isten
Szentleckéhez / 1Pt 2,4-9
Krisztus az alapkő, az Egyház a templom, melyet Isten az Alapkőre épített; a hívők az élő épületkövek, egyben "szent nép és királyi papság" is ők. Gondolatok és képek halmozódnak, tolulnak és kölcsönösen magyarázzák egymást. -- Krisztus az élő Szegletkő, elvetették Őt, megölték, de íme él, s aki Őbenne hisz, él, és mint Őt, azt is "tiszteli Isten". Krisztus a kereszten élő, lelki áldozatként föláldozta magát: tökéletesen végrehajtotta Atyjának, Istennek akaratát. Most mi oly áldozatot hozhatunk neki Krisztus által, amelyet elfogad: hitünket, szeretetünk szolgálatát, az életünk odaadását, ahogy Isten kívánja tőlünk. A papi szolgálathoz az is hozzátartozik, hogy Istent dicsérjük a nagy jótéteményért, amit értünk tett: hogy minket a maga szent népévé emelt. (2,4-6: Ef 2,20-22; Iz 28,16 # 2,7-8: Zsolt 118,22; Iz 8,14-15 # 2,9: 2Mz 19,5-6; Ef 1,14; Kol 1,12-13)
Evangéliumhoz / Jn 14,1-12
Jézus előkészíti övéit a távozására. Halálán keresztül (mondja még az utolsó vacsorán) Atyjához megy. A tanítványok nehezen értik az Atyához való "visszatérés" súlyát. A János 14,1-4 verse vigasz és figyelmeztetés. A magunkra-maradottság aggodalmát legyőzi az Istenbe és Jézusba vetett hit. A vigasz az ígéretből fakad, hogy Jézus nem hagyja el őket, visszatér és hazaviszi őket magával a "dicsőségébe", amelyben Atyjával él. A közbenső időben sincs a hívő magára hagyva, mert tudja célját, ismeri útját. Ismeri vajon? Tudja a célt? Tamás és Fülöp kérdései (14,5 és 8) alkalmul szolgálnak Jézusnak, hogy tüzetesen szóljon az Útról és a Célról: e kettő nem választható el. Jézus az Út Istenhez (vö. 10,9: a Kapu). Ő a cél is: az igazság és az élet. Isten Igazsága tehát nem elméleti tan, hanem élő Személy, maga az Élet. Minden ember annyira ragadja meg ezeket az igazságokat, amennyire hagyja, hogy az igazságok őt megragadják és irányítsák. (14,1-4: Jn 14,27; 10,28-30 # 14,5-7: Zsid 10,20; Jn 8,19 # 14,10: Jn 10,30.38; 12,49)
Szentségre várva
Kereszténynek lenni nemcsak annyi, mint egy tant vallani, egy erkölcsöt követni. A kereszténység hit Krisztusban, az Ő követése, a Vele való találkozás igéiben, együttélés Vele a Szentségben, "a hitünk Titkában".
Elmélkedés
Te egyedül
Kihez kiáltsak Uram?
Kihez vegyem én menedék futásom,
ha nem Tehozzád?
A mindenség, ami nem Isten,
az én reményem be nem töltheti!
Istent magát szomjúhozom, csak Őt, Őt keresem!
Egyedül csak Tehozzád, Istenem,
fordulok én, hogy Hozzád érjek el!
Te egyedül tudtad teremteni a lelkem;
Te egyedül tudtad beléje vésni képedet;
Te egyedül tudod még újra-vésni,
hogy elmosódott szent Orcádat égessed belé:
aki a Jézus Krisztus.
Én üdvözítőm, a Te képed Mása,
Te lényednek örök Jele!
(Pascal)
+
"Meg ne háborodjék szívetek: Ha másképp volna, megmondtam volna nektek." (Jn 14,1) Megmondanám most, mert elmegyek. Véres kereszthalál előtt állok: nem csallak meg! Megmondtam volna nektek. A szeretet őszinteségével és az áldozat erejével, hitével biztosítlak titeket, hogy igazat mondtam; még egy bizonyítékot nyertek a föltámadásban, hogy halálom meg ne zavarjon. Kell-e nekünk más bizonyíték, s nem talál-e szívünk teljes megnyugvást? Ismételjük néha: "Ha nem így volna, megmondta volna nekünk. Hiszek neki, mert szeretett engem!" (Prohászka: ÖM, 7:307; 46)
+
Bizalom
Essél az Ő karjaiba! Isten nem húzódik el, hogy földre elessél; s mit fél, ki karjai közt nyugszik? Amit itt tűr, üdvére tűri, nem kárára! A hadvezérnél őrt áll két apród és nem fél ez: halandó őriz halandót s az biztonságot érez! Halandót hogyha Halhatatlan véd, hogy merné félsz elfogni annak a szívét? (26. zsoltár) Mit akar Isten házában a háborgó bizalmatlan szív? (Szent Ágoston)
+
Mennyország: bizalom!
Immár nem is a maga szavaival, Szent Pál a tieiddel beszél; mert elküldötted a magasságokból Lelkedet az által, aki felment a mennyekbe és megindította a kegyelmek árját, hogy az öröm zúgó vizei borítsák el városodat. Őutána vágyakozik a "vőlegény barátja"; megkapta ugyan már a "lélek zsengéit" őáltala, de azért még sóhajtozva várja, hogy Isten gyermekévé legyen és teste szerint is elnyerje megváltását. Őutána vágyakozik, hisz tagja a jegyes-Egyháznak; érette buzgólkodik, hisz barátja a vőlegénynek.
Nem magáért, őérette buzgólkodik; íme nem a maga szavával, hanem a te vizeid zúgásával szólongatja a földi élet örvényében vergődőket, mert remeg sorsuk miatt, nehogy "valamint a kígyó megcsalta Évát az ő álnokságával, az ő értelmük is megromoljon a te Egyetlen Fiadnak, a vőlegénynek egyszerűségétől" (2Kor 11,3).
Óh milyen ragyogó lesz a valóság, amikor majd színről-színre látjuk őt. Akkor majd elapad a könnyhullatás, amely immár kenyerem nekem éjjel is, nappal is, mert "naponkint mondják nekem: hol vagyon a te Istened?" (42. zsoltár)
Sőt belőlem is kiszakad a kérdés: hol van az én Istenem? Pedig tudom, hol vagy.
Meg is pihenek benned egy-egy keveset, olyankor, amikor "kitárom lelkemet magam fölé az öröm és hála szavával", ünnepi vigadozó hanggal. Most még szomorúság a lelkem bére, mert el-elhanyatlik, örvénnyé válik, vagy inkább érzi, hogy még mindig örvény. Hitem pedig, amelyet kigyújtottál lépéseim elé az élet éjszakájában, azt mondogatja, "miért vagy szomorú, én lelkem, miért háborgatsz engem? Bízzál az Úrban, íme, hisz az ő igéje a te utad megvilágosítója. Bízzál, ne csüggedj! Majd csak elmúlik az éj, a gonoszság szülőanyja; majd csak elfordul az Úr haragja, amelynek mi is magzatjai voltunk sötétség-korunkban. A sötétség maradványait hurcoljuk a bűn miatt halálraszánt testben, de majd csak fölragyog a mi napunk is, és eloszlik a sötétség.
Bízzál az Úrban! (Szent Ágoston: Vallomások, 13:13)
forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási felügyelősége
Jn 14, 1-12
Én vagyok az út, az igazság és az élet.
Aki járt már Pesten a bazilikában, és előtte felnézett az épület homlokzatára, ezt látta felírva: Ego sum via, veritas et vita. Vagyis: "Én vagyok az út, az igazság és az élet." Fontos lehet, ha Budapest legnagyobb templomára felvésték, még fontosabb, mert Jézus Krisztus szavait idézték.
Mit üzen nekünk az Úr Jézus ezzel a mondattal? Hová szeretnénk mindannyian eljutni? Erre a válasz egyszerű: a mennyországba, a Mennyei Atyához. Ott a legjobb lenni, ahol a tökéletes és végtelen Szeretet uralkodik. Hisszük, hogy az Atya vár minket és szeretettel ölel majd át. Szomorú eset, ha valaki nem tudja, hogy ki és mi vár rá!
A célt kitűztük. De hogy érjük el? Az Úr Jézus azt mondja, hogy Vele lehet oda el jutni. Milyen jó, hogy felajánlja mintegy társként önmagát, hogy gyere, majd én vezetlek. Tanít, példát is mutat és megajándékoz a kegyelemmel- az Ő életével. Így vezet az Atyához!
Most képzeljük el, hogy osztálytársainkkal hegymászásra készülünk. Mit viszünk magunkkal? Rengeteg dolgot fel lehetne sorolni, és még az sem lenne elég nekünk. Induláskor, persze kiválogatnánk a legjobb társakat, a barátainkat, mert velük lehet jót beszélgetni útközben. Ki szokta észrevenni őt, aki lemaradt, akinek nehéz a csomagja, akinek elfogyott a vize, aki egyedül jön az úton, aki nem nevet, és akivel nem viccelődnek, aki mellé étkezéskor nem ül senki és nincs a kenyere mellé valami finomság becsomagolva? Pedig ő is az úton van! Az út tele van kihívásokkal és lehetőségekkel, kudarcokkal és sikerélményekkel.
Ilyen az életünk is. De Jézus felajánlotta, hogy velünk jön. Csak néznünk kell, hogy Ő mit tett. Enni adott az éhezőknek a kenyérszaporításkor. A bűnös Zakeussal úgy beszélgetett, hogy mindjárt azon gondolkozott, hogyan tudná jóvátenni megannyi bűnét. A naimi özvegyet megvigasztalta, a kánai mennyegzőn a kínos helyzetben levő vőfélyt "kisegítette", a szamariai asszonyt Ő szólította meg, pedig akkor az felháborodást váltott ki az emberekből. A betegeket meggyógyította. Megmosta a tanítványok lábát; szolgált
De honnan legyen erőm odaadni a legjobb falatomat? Tudjuk, hogy Jézus az Istenember a minta, példa ehhez. Krisztus Lelke pedig az egyházban a vezetőnk. Menjek azzal a társammal akinek semmi humorérzéke? Cipeljem még a kötszert is, hátha valaki elesik? És ha én esem el? Jézus azt tanította, hogy úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok hogy veletek is bánjanak. Tanít, példát mutat. Erőt is ad a szolgálathoz! Döntéseimet az életben mindig a kegyelem által megvilágosított és megerősített lelkiismeret hozza meg. Nem dönthet más helyettem és cselekedeteimért is nekem kell vállalnom a felelősséget az emberek és Isten előtt. Vannak külső nehézségek? Igen, de nem ez a legnagyobb rossz, hanem a szeretetre való képtelenség, vagyis az önzés, a gyűlölet, az elszakadás és elszigetelődés. De a szeretet minden rosszat jóra képes változtatni, mert szolgál! A legnagyobb rossz elfordulni az emberektől és Istentől, mert ez az elfordulás képtelenné tesz a szeretetre. Pedig az Atya szeretete abban nyilvánul meg, hogy Fiát adta, aki az Ő szeretetéről biztosít minket. Minden embert, az egyedül bandukolót is. Hiszen megszabadított az örök haláltól és az Ő szent testével és vérével táplál és erősít az úton, hogy feljussunk a hegyre, hogy a célba jussunk. Az Úr Jézus által nyerjük el az örök életet, - az Ő Lelkének vezetésével - amely boldogság az Atyánál van.
Ha a pesti bazilika felé jártok és felnéztek a homlokzatára, a lelketekkel próbáljátok olvasni: Ego sum via, veritas et vita. " Én vagyok az út, az igazság és az élet." Akkor biztosan igennel válaszoltok az Úr Jézus hívására is, aki behív a házába, hogy együtt menjünk az úton és meghív az asztalához, hogy erősítsen.