Évközi idő, A év, Úrnap
Mtörv 8, 2-3.14b-16aNem csak kenyérrel él az ember, hanem mindazzal, ami az Úr szájából való.
1Kor 10, 16-17Mindnyájan egy kenyérből részesültünk.
Jn 6, 51-58Az én testen valóban étel, az én vérem valóban ital.
1Kor 10, 16-17Mindnyájan egy kenyérből részesültünk.
Jn 6, 51-58Az én testen valóban étel, az én vérem valóban ital.
A közöttünk maradt, a lelkünket tápláló Jézust ünnepeljük a mai napon, Aki ételül és italul kínálja magát nekünk. Ez a táplálék segít, hogy végigjárva életünk útját Isten Országába jussunk. Tiszta lélekkel akarunk találkozni Jézussal.
Dr. Benyik György 2005
Úrnapja
Jn 6,51-59
„Nem lesz élet bennetek”
Jn 6,51-59
„Nem lesz élet bennetek”
Az élet szót gyakorta helyettesítjük a magyar nyelvben, vagy ellentétekben fogalmazunk, élet halál, feltámadás. Néha a Bibliában rokon jelentése van az üdvösséggel, a valósággal, sőt jelent egy folyamatot is. Amikor életpályát írunk le, vagy futunk be, jelenti a megélhetést is. Vannak életbevágóan fontos dolgok, amelyek egyébként általában létkérdések minden életerős, vagy élettől duzzadó ember számára, akinek felelős az életfelfogása, vagy életszemlélete kiegyensúlyozott. A legszebb életképek olyan életmódot mutatnak be, amely sokakra jellemző életstílust, életvitelt tár föl, egyetlen képben. Elvárjuk ezektől a képektől, hogy hassa át őket az életöröm és a derűs életkedv.
Ezekben a mondatokban sokszerűen tárult fel az élet szó, mindig más - más jelentésben, úgy ahogyan a mindennapi használatban, ez a szó, más szavaink közé beágyazódik. Természetesen már a Bibliában is több jelentése van az élet szónak. Az Ószövetségben, legtöbb esetben az élőlényeket jelenti, azokat, akik mozgásban vannak, tehát a bibliai szóhasználat kizárja a növényeket ebből a kategóriából. Az Ószövetségben soha sem tekintenek az életre, elont fogalomként, azt a jelenséget írják le vele, amely az élettelen húst élővé, mozgékonnyá teszi, nem feledve ez az adomány minden esetben Istentől van. Az életnek a princípiumát a lélek szóval jelzik, amely ellentétben a testtel, olyan légnemű és megfoghatatlan, mint a szél. A megfoghatatlan élet elvének hordozója a vér, ezért tilos ezt az Ószövetségi rituális törvények szerint enni. A morális élet és gondolkodás központja a szív, mely értelmi gondolkodást és érzelmi, akarati döntést egyaránt magába foglal.
Az Újszövetségben az élet emberre, állatra egyaránt jellemző tulajdonság és állapot lesz.
Legfontosabb jelentése az ember testi élete, mely a halál állapotában szűnik meg, de újra vonatkozik azokra is, akik feltámadnak. Isten az élet ura, Istent tehát leírhatjuk az élet szóval is, mely abszolút értelemben egyedül rá vonatkozik. De gyakorta beszélnek az apostoli levelek megújult életről is, melyben a hívő, a megtérése után részesül. Ennek az életnek a leírására használják a Szentlélekben való élet kifejezést is, vagy a Krisztusban való élet szókakpcsolatot. Az „örök élet” valami olyan jelenség, melyet a krisztusban hívők már most is birtokolnak és a halál után is megőriznek.
Ezek után kérdezhetjük mindazok, akik Krisztus testét és vérét eszik, milyen életben részesülnek, illetve akik nem eszik, azok miről maradnak le?
Az élet szó ez esetben átvitt értelemben szerepel. Krisztusi életmódot jelent. II. János Pápa sokat hangoztatta, mivel lassan feledésbe merül ez az egyszerű tétel: „Az élet Isten ajándéka”, minden esetben az Isten önagából ad valamit nekünk. Amikor a szentségi életben Krisztus testével és vérével táplálkozunk, akkor szimbolikus és valóságos értelemben is az Élet Urával teremtünk kapcsolatot. Felelevenítjük azt az érzést, és állapotot, amely bennünket az élet forrásához, az Istenhez köt. De ugyanakkor hitvallást is teszünk Krisztus mellett, aki olyan emberi életet élt, amely vissza tudta állítani az édent az emberek között, amely restaurálta a bűn által megromlott viszonyt Isten és ember között.
Ha tehát nem táplálkozunk Krisztus életével ez az élet nem lesz bennünk. A vér folyik ereinkben, táplálkozunk, fölkelünk és lefekszünk, de az életünk elporlik az apró dolgokban, és nem építjük azt az életet, amelyet Isten szánt nekünk. Ezt jelenti „nem lesz élet bennünk”.
Úr napján körbehordjuk a kenyeret, azt, amelyet a szentmisében Krisztus testének mondunk, hogy ne feledjük e nélkül a táplálék nélkül nincs igazi élet bennünk.
Sartre azt mondja: „Az ember nekivág életének és kirajzolja arculatát”, ez igaz, de idézett szerzőnk már arról nem beszél, hogy az ember nem fedezi föl, hogy az Isten is megrajzolt egy arculatot, és azt a mintát utánozni érdemesebb, mint elrontott mintákat követni, melyek nem vezetnek az örök életre.
B. Gy.
Ezekben a mondatokban sokszerűen tárult fel az élet szó, mindig más - más jelentésben, úgy ahogyan a mindennapi használatban, ez a szó, más szavaink közé beágyazódik. Természetesen már a Bibliában is több jelentése van az élet szónak. Az Ószövetségben, legtöbb esetben az élőlényeket jelenti, azokat, akik mozgásban vannak, tehát a bibliai szóhasználat kizárja a növényeket ebből a kategóriából. Az Ószövetségben soha sem tekintenek az életre, elont fogalomként, azt a jelenséget írják le vele, amely az élettelen húst élővé, mozgékonnyá teszi, nem feledve ez az adomány minden esetben Istentől van. Az életnek a princípiumát a lélek szóval jelzik, amely ellentétben a testtel, olyan légnemű és megfoghatatlan, mint a szél. A megfoghatatlan élet elvének hordozója a vér, ezért tilos ezt az Ószövetségi rituális törvények szerint enni. A morális élet és gondolkodás központja a szív, mely értelmi gondolkodást és érzelmi, akarati döntést egyaránt magába foglal.
Az Újszövetségben az élet emberre, állatra egyaránt jellemző tulajdonság és állapot lesz.
Legfontosabb jelentése az ember testi élete, mely a halál állapotában szűnik meg, de újra vonatkozik azokra is, akik feltámadnak. Isten az élet ura, Istent tehát leírhatjuk az élet szóval is, mely abszolút értelemben egyedül rá vonatkozik. De gyakorta beszélnek az apostoli levelek megújult életről is, melyben a hívő, a megtérése után részesül. Ennek az életnek a leírására használják a Szentlélekben való élet kifejezést is, vagy a Krisztusban való élet szókakpcsolatot. Az „örök élet” valami olyan jelenség, melyet a krisztusban hívők már most is birtokolnak és a halál után is megőriznek.
Ezek után kérdezhetjük mindazok, akik Krisztus testét és vérét eszik, milyen életben részesülnek, illetve akik nem eszik, azok miről maradnak le?
Az élet szó ez esetben átvitt értelemben szerepel. Krisztusi életmódot jelent. II. János Pápa sokat hangoztatta, mivel lassan feledésbe merül ez az egyszerű tétel: „Az élet Isten ajándéka”, minden esetben az Isten önagából ad valamit nekünk. Amikor a szentségi életben Krisztus testével és vérével táplálkozunk, akkor szimbolikus és valóságos értelemben is az Élet Urával teremtünk kapcsolatot. Felelevenítjük azt az érzést, és állapotot, amely bennünket az élet forrásához, az Istenhez köt. De ugyanakkor hitvallást is teszünk Krisztus mellett, aki olyan emberi életet élt, amely vissza tudta állítani az édent az emberek között, amely restaurálta a bűn által megromlott viszonyt Isten és ember között.
Ha tehát nem táplálkozunk Krisztus életével ez az élet nem lesz bennünk. A vér folyik ereinkben, táplálkozunk, fölkelünk és lefekszünk, de az életünk elporlik az apró dolgokban, és nem építjük azt az életet, amelyet Isten szánt nekünk. Ezt jelenti „nem lesz élet bennünk”.
Úr napján körbehordjuk a kenyeret, azt, amelyet a szentmisében Krisztus testének mondunk, hogy ne feledjük e nélkül a táplálék nélkül nincs igazi élet bennünk.
Sartre azt mondja: „Az ember nekivág életének és kirajzolja arculatát”, ez igaz, de idézett szerzőnk már arról nem beszél, hogy az ember nem fedezi föl, hogy az Isten is megrajzolt egy arculatot, és azt a mintát utánozni érdemesebb, mint elrontott mintákat követni, melyek nem vezetnek az örök életre.
B. Gy.
Kiss Ulrich SJ 2005
A katolikus templomokban hétről-hétre, sőt napról napra botrányos dolgok történnek. Azaz egyetlen nagy botrány: Istent eszünk és iszunk. Azaz egy időben embert is eszünk, hisz Jézusban az emberi és az isteni természet egyszerre van jelen. A régiek, a pogányok, még képesek voltak megbotránkozni ezen, mi napirendre tértünk felette. Néha nem ártana, ha felébredne bennünk egy rejtett pogány tartalék, hogy szent borzadály vegyen erőt rajtunk: isten nemcsak emberré lett (ez még bizsergeti is hiúságunkat…), hanem anyaggá. Táplálékká. Így aztán, ha néha egy-egy humorista, akinek nem sok érzéke van az emberek áhítatához, mint pár éve a Pardon nevű szatirikus lapban, ahogy húsvéti nyuszit ettek a karikírozottak, felháborodunk. Vállalni kéne, és mondani nekik: Barátom, igen, jól érted. Isten valóban táplálékká lett. Az ortodoxoknál, ahol nem helyettesíti ostya a kenyeret, ez még nyilvánvalóbb. Botránkozzatok meg, de: ízleljétek és lássátok, milyen jó az Őr! Persze, aki soha nem éhezett, aki mint a versailles-i palota (a különben ártatlanul meggyanúsított) lakója, Mária Antónia a legenda szerint kalácsot ajánl kenyér helyett - mivel az nem volt - a nyomorgóknak, hogyan is mérje fel, mit jelent ez? Neki(k) ez csak desszert. Nem: Isten a főétel. Az egyetlen napi betevő falat. Nélküle éhen halnánk. Nos, erről szól ez a botrányos ünnep: az Úr a kenyér.
Kiss Ulrich SJ
SZENTMISEKOMMENTÁR |
Bertalan atya kommentáraA HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Úrnapja, vagyis Jézus szent testének és vérének ünnepe van. Az Oltáriszentséget művészien megformált szövegek magasztalják, amelyeket Aquinói Szent Tamás egyháztanító szerzett 1264-ben. Az Úr testéhez csak megtisztult lélekkel közelíthetünk. Ezért tartunk bűnbánatot a Szentmise kezdetén.ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmise két táplálékot nyújt lelkünknek: Isten szavát és Krisztus testét. Isten kegyelme által megvilágosított értelemmel hallgassuk a szentírási szakaszokban megjelenő isteni Igét.FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A szentmisében nemcsak emlékezünk az utolsó vacsorára. Jézus szent teste most is valóságosan megjelenik az oltáron. Jézus jelenbe hozza keresztáldozatát. Szent testét eledelül kínálja híveinek.ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Vegyétek és egyetek ebből mindnyájan. Az Úr szava ez, melyet alapításkor mondott. Amint a megőrletett búzaszemek egyesülnek az ostyában, mi is egyek vagyunk Krisztus testének vételében. Békesség és öröm lakik bennünk.
ELMÉLKEDÉS |
Forrás: Ócsai JózsefKedves Testvérek!A mai napon, Úrnapján, az Egyház az Oltáriszentségre emlékezik. Arra a csodálatos szentségre, mely a hét szentség közül messze kimagasodik nagyszerűsége miatt, melyben a legtöbbször részesedünk keresztény életük során. Az Oltáriszentség talán az a területe hitünknek, melyről a legtöbb könyvet írták. Az Oltáriszentségben katolikus hitünk szerint Jézus Krisztust titokzatos jelenlétét hisszük. De miért van szükség erre a szentségre, a maga titokzatosságával együtt?Tudjuk jól, hogy Jézus földi működése után felment az Atyához. Ha ezt figyelembe vesszük, akkor ezt azt jelenti, hogy Jézus Krisztussal, mint a megtestesült Istennel közel kétezer évvel ezelőtt mindössze pár ezer ember találkozott, látta őt, hallotta tanítását. Milyen jó lenne ha ma is élne Jézus és találkozhatnánk vele. De milyen találkozás lenne az? Valami olyasmi mint egy-egy pápalátogatás: megvillanna egy-egy százezres, milliós tömeg előtt, hallanák a hangját, némelyeknek megadatna az a kiváltságos dolog, hogy kezet foghatnának vele és kész. A legtöbb hívő örülhetnek, ha életében egyszer így találkozhatna Jézussal. Jézus nagyon jól tudta ez, és ezért alapította meg az Oltáriszentséget, melyben mindörökre velünk maradt. Mindig személyesen beszélhetünk vele, ő pedig személyesen válaszol nekünk. De ez csak a benne hívők számára valóság. A világ a kívülállók számára Jézus megszűnt azzal, hogy fölment a mennybe, és talán igaz sem volt, hogy élt ez a Jézus.Mert valljuk meg, hogy hihetetlen meredek dolgot hirdet az Oltáriszentségben a katolikus hit: egy ostyára mondja azt, hogy benne van Jézus Krisztus, az Isten Fia. S mindez úgy történik, hogy az az ostya külsőleg semmit sem változik, s még az íze is ugyanaz marad.Olyannyira meredek gondolat ez, hogy még a nem katolikus keresztény egyházak is ezen a ponton már az emberi észre hallgatva mást állítanak, mint mi katolikusok. Nevezetesen afféléket, hogy abban csak jelképesen van benne Isten, vagy egyenesen megtagadják sok nem keresztény egyházak, felekezetek az Oltáriszentséget. Pedig a Szentírásban feketén-fehéren benne van, hogy Jézus az utolsó vacsorán azt mondta a kenyérre, hogy ez az én testem, s a borra: ez az én vérem. Vagy pedig ma hallottuk az evangéliumban: "az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital".Az emberi elme töprenghet azon, hogy hogyan van benne Jézus, az Isten Fia abba az ostyában, a világ teremtő ura, egy picinyke anyagban. Megoldani az emberi ész fényénél ezt a kérdést nem lehet, csak hittel vallani, hogy az az Isten, aki megteremtette a világot és a világ törvényeit, megteheti azt, hogy a meglévő törvényeket félretéve abba a kicsiny anyagi valóságba költözzön egy erre felhatalmazott ember, a pap szavai által.Az Oltáriszentségben nem is az a lényeg, hogy hogyan van benne Jézus, hanem az, hogy ezt a Jézust magunkhoz vesszük a szentáldozások alkalmával, vele találkozunk, vele egyesülünk. Jézus nem véletlenül ehhez a formához - egy étkezési formához kötötte a vele való találkozást. Mert gondoljunk arra, hogy az Oltáriszentséget magunkhoz véve az a piciny ostya felszívódik szervezetünkben, annak minden tagjába kiáramolva. Lélekben is így itatódik be a szentáldozás által az Isten Fia lényünk minden egyes részébe.Ebbe a szentségben Istennel és Istenen keresztül egymással egyesülünk. Éppen ezért a szentáldozásban nincs helye a szeretetlenségnek, a bűnnek. Ezért nem lehet halálos bűnnel megáldozni, mert az az Isten megtagadása. De felebarátaink megtagadásával, ellenük elkövetett bűnökkel terhe mellett sem áldozhatunk. Nem véletlenül mondta Jézus: "ha ajándékodat az oltárhoz viszed és ott eszedbe jut, hogy felebarátodnak valami panasza van ellened, hagyd ajándékodat az oltár előtt, menj, békülj ki előbb felebarátoddal, aztán térj vissza és ajánld föl ajándékodat."Mint minden szentség, ez sem működik magától. Szükséges a mi beleegyezésünk, akaratunk, hogy mi is akarjuk azt, ami történni fog: a Jézussal való találkozást. A vele való találkozásra föl kell készülni. Enélkül könnyen automatizmussá, és szürke megszokott cselekedetté válhatnak áldozásaink.De a másik végletbe sem szabad esni. Mégpedig abba, hogy olyan méltatlannak tartjuk magunkat az Oltáriszentségre, hogy alig merünk megáldozni.De a legtöbb esetben azonban a közömbösség, nemtörődömség miatt nem áldoznak a keresztények. Azért, mert esetleg néhanapján meg kellene gyónni, hogy méltó legyen a szentáldozásra, s a gyónás már nem akar menni. Vagy egészen egyszerűen azért nem áldoznak sokan, mert föl sem fogják azt, hogy micsoda dolgot vonnak meg maguktól, a az isteni segítség helyett inkább saját hasztalan erőfeszítéseikkel járják az élet útját.Kedves testvérek! A mai ünnepen gondolkozzunk el. A mi életünkben milyen helyet foglal el az Oltáriszentség. Valóban úgy tekintek rá, mint az Istennel való találkozásra, ahonnan erőt meríthetek, vagy a közömbösség veszi körül számomra katolikus hitem központi eseményét. Ha úgy találnánk, hogy nem a megfelelő helyen van életünkben az Oltáriszentség, akkor nem szabad feladni, mert Istennél mindig van lehetőség az újrakezdésre.A mai ünnepen imáinkban ne feledkezzünk meg hálát adni Istennek ezért a nagyszerű ajándékért, melyet semmilyen emberi hatalom és tudás nem tud pótolni: azt, hogy az Isten mindig velünk van.Ámen.
Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany
O: Az Úr kenyeret adott a pusztában éhező népének.
S: Akik az egy Kenyérből táplálkozunk, egy testet alkotunk Krisztusban.
E: Jézus Teste valóban étel, Jézus Vére valóban ital.Mikor az Egyház az Oltári Szentséget ünnepli, arra a nagy üdvözítő műre emlékezik, amelyből él: Jézus keresztáldozatára és föltámadására. Az ünneplő gyülekezetben nemcsak emlékben és hitben van jelen Krisztus, hanem személyesen is. A vatikáni zsinat többféle igazi jelenlétről szól: a pap személyében, aki a misét bemutatja; az Isten igéjében; az imádkozó-éneklő közösségben; s főként testi-lelki emberségében és istenségében a Kenyér és Bor színe alatt. Maga a közösség is "Krisztus teste" lesz az Eucharisztia által, és az marad a szentségi közösségben Krisztussal és mindazokkal, akik ugyanazt a Kenyeret veszik.Első olvasmányhoz / 5Mz 8,2-3.14-16Pusztai útján Isten népe sokat tapasztalt, és olyan ismeretekre tett szert, melyek további évszázadokon át tartó útján is érvényesnek bizonyultak, kiváltképp azt, hogy teljes egészében Istentől függnek. E függés jelképe, -- egyben Isten szerető gondoskodásának bizonyítéka -- volt a manna. A fölszólítás: "Gondoljatok rá..." (5Mz 8, 2), "ne felejtsétek" (8,14) múltra és jövőre utal. A pusztai vándorlás során felkészültek a történelem megpróbáltatásaira. Isten neveli, kipróbálja népét, hogy javakban részesíthesse (8,16). Mózes 5. könyvében már egy jólétben élő néphez szól: tudnia kell, hogy nemcsak kenyérrel él az ember. Az igaz mannát, "melyet nem ismertél és atyáid sem ismertek" (5Mz 8,3), Jézus adja majd Isten új népének. (8,2-3: 5Mz 2,7; Ám 8,11; 2Mz 16; Mt 4,4; Jn 4,34 # 8,14-16: Jer 2,6; 4Mz 21,6; 2Mz 17,1-7; 4Mz 11,7-9; 20,1-13)Válaszos zsoltár / Zsolt 147(146-147),12-13.14-15.19-20Isten jósága az Ő népéhezSzentleckéhez / 1Kor 10,16-17A szentségi lakoma részesülés Krisztus vérében, a húsvéti Bárány kiontott vérében, és részesülés az Ő testében, mely "értünk adatott" helyettesítő és engesztelő áldozatul. Krisztus Teste egy, ezért mi, a sokaság, akik az egy Testet vesszük, egységet alkotunk: Krisztus Testét. Egy vagyunk, a Főn keresztül. Ez nem hasonlat, nem is egyszerű szókép, hanem fontos tény, és sokféle következménye van. Aki "nem különbözteti meg" Krisztus testét (1Kor 11,29), aki Isten Egyházát és minden tagját Krisztus Testeként nem tiszteli, "az ítéletet eszik és iszik magára". (Az Egyház a halálos bűnben áldozóra érti, de ez ugyanaz, mert minden bűn a Test ellen vét: a Főben, a testvér-tagokban, a maga tagjában.) E tannak más következménye Szent Pálnál: aki Krisztussal egy, nem tarthat közösséget démonokkal is: fussatok a bálványimádástól! (10,14). Mit jelent ez ma? Legalábbis annyit, hogy hívő keresztény nem lehet "mindenben benne"; nem érthet egyet mindennel, nem cselekedhet úgy, mint a világ. Ez nem korlátozza szabadságát, ez életének alaptörvénye, és inkább fölszabadítja lehetőségeit a végtelenbe. (1Kor 11,23-26; Mt 26,26-28; 1Kor 12,12-13; Ef 4,4; 2Kor 5,14-15)Evangéliumhoz / Jn 6,51-58Jézus megalapítja az Eucharisztiát. Nemcsak a maga személyében való hitet követeli, hanem valóságos vételét a Kenyérnek, amely Őmaga. Még nyersebben megmondja: Ahhoz, hogy éljünk, szükséges ennünk az Emberfia testét, innunk az Ő vérét. Lehetséges ez? Ha "testileg", biológiailag értjük: nem; a Lélek tesz élővé (Jn 6,63). Vagy csak szellemileg értsük, csak az Őbenne való hitre? Hallgatói jól értették, hogy valami mást mondott, azért is a fölindulás közöttük, mikor a "magyarázat" elmarad, és csak ismétli a Teste fizikai vételének szükségességét. Csak az utolsó vacsorán értik majd meg a tanítványok Jézus szavainak jelentését. Távozta után ünneplik majd az "Úr vacsoráját" (1Kor 11,20), amely az egy Testet vevő sokból is Krisztus egyetlen Testét formálja. (Mt 26,26-27; Lk 22,19; 1Kor 11,24; Jn 15,4-5; 5,26; 14,19)Szentségre várvaJézus szeretetre tanított minket. Mikor megosztjuk egymás közt az Ő Kenyerét, a mi saját kenyerünket is, ketten-hárman, többen, Ő köztünk van. De neki, a végtelennek, mindegyikünk: egyetlenje. Ma jobban átélem az Ő jelenlétét!Elmélkedés
Mindenek üdvösségéreA keresztoltárán Jézus a Testét engesztelő áldozatul adta Atyjának: váltságdíjul és tisztító fürdőnkül kiontotta a vérét. Nyomorult rabszolgaságból akart kiváltani, és bűnünk adósságából tisztára mosni. -- E nagy kegyelem-művére tartós emlékezésül hagyta híveinek a maga Testét ételül, a maga Vérét italul, a kenyér és bor színe alatt. -- Mit lehetne drágábbat adni ennél az asztalközösségnél?! Nincs szentség oly üdvhozó, mint ez: mert itt eltörlődik a bűnadósság, sokasodnak az erények, s a lélek eltelik minden égi adománnyal. -- Az Egyház élőkért és holtakért bemutatja a Szentséget, hogy mindenek javára tegyen, hiszen mindnyájunk üdvösségére alapíttatott. Nyelv nem képes kifejezni e Szentség drága értékét. Emlékét idézzük benne a mindent meghaladó szeretetnek, melyet szenvedésében mutat Krisztus mi irántunk. -- Hogy a hívők szívébe e nagyszerű szeretetet tartósabban belevésse: azért rendelte ezt a Szentséget a végvacsorán, miután a régi húsvéti bárány szertartását befejezte tanítványaival és e világból az Atyához átmenőben volt.Kínszenvedése állandó emlékéül akarta, ősi előképek beteljesüléséül, minden csodái legnagyobbjának. Hátrahagyott ezzel tanítványainak -- kik búslakodtak az Ő eltávozásán, -- egy egyedülálló Vigaszt, Önmagát. (Aquinói Szent Tamás)+Oltári Szentség titkaHa nem érted és fel nem fogod, ami alattad van, hogy érheted fel eszeddel, ami fölötted van? -- Hódolj meg Istennek, hajtsd meg értelmedet a hitnek és Isten megáld a tudomány világosságával, amennyire neked hasznos és szükséges lesz. -- Némelyek kemény kísértéseket szenvednek a hitre és e szentségre nézve; de ezt nem nekik, hanem az ellenségnek kell betudni. -- Ne gondolj és ne vitatkozzál efféle gondolatokkal, se ne felelj az ördögsúgta kérdésekre, hanem higgy Isten szavának, az ő szentjeinek és prófétáinak és elfut tőled a gonosz ellenség. -- Sokszor nagyon hasznos, hogy effélét szenved az Isten szolgája. -- Mert a hitetleneket és gonoszokat nemigen kísérti, hiszen már amúgy is hatalmában vannak; de a jámbor hívőket sokféleképpen kísérti és háborgatja. -- Maradj meg tehát egyszerű és tántoríthatatlan hitedben és imádó tisztelettel járulj e nagy szentséghez. -- És amit fel nem érsz eszeddel, bármi is az, bízvást hagyd a mindenható Istenre. -- Meg nem csal az Isten; csalatkozik pedig, aki önmagának sokat hisz. -- Isten az egyszerűekkel jár, az alázatosaknak jelenti ki magát, a kisdedeknek ad értelmet, a tisztaszívűek szemét nyitja meg; de elrejti kegyelmét a kíváncsiak és a kevélyek előtt. -- Az emberi ész nagyon gyarló és könnyen csalatkozik, de az igaz hit nem csalatkozhatik. -- Minden ész és természetes vizsgálat követni köteles a hitet, nem pedig megelőzni vagy megrontani. -- A hit és szeretet ugyanis ebben a legszentebb és legfelségesebb szentségben az első helyet foglalja el és titkos módon munkálkodik. -- Az örökkévaló, megmérhetetlen és véghetetlen hatalmas Isten nagy és kifürkészhetetlen dolgokat művel az égben és a földön, nincs is az a teremtmény, aki végére járhatna csodálatos művének. -- Ha Isten művei olyanok volnának, hogy az emberi ész könnyen felfoghatná, nem volnának már csodálatosak, nem is lehetne őket kimondhatatlannak nevezni. (Kempis: KK, 4:18)+Oltári Szentség: Krisztus teste két módon: kenyér színében, Egyházközösségben!Amit látsz, az kenyér, kehely: ezt szemed útján vallod. De mit a hit kötelez elfogadnod: hogy e kenyér a Krisztus teste, hogy Krisztus Vére van kehelybe'. A Tan röviden hangzik itt, de oktatást keres a Hit. Hogyan: Ő Teste a kenyér? A kehely -- vagyis mi benn' piroslik, miként a Vére? Testvérek, ím ez "elemek" hordozzák nagy Szentség nevét. Szentség: Titok! Más, amit látsz, más, mit mögötte értesz. A látható-"nyitott": a testi "szín" [species], a jelenség; az értendő: lélek gyümölcse, a tápláló. Tehát ha vágyol átal érteni a Krisztus Testét, az Apostolt halld, hívőkhöz hogyan beszélt: "Ti, mindenképp, ti vagytok Krisztus [teljes] Teste, a Testnek tagjai" (1Kor 12,27). Ezért ha Teste vagytok, ha tagjai: timagatoknak titka van Úrasztalán elénk állítva! "Úr teste" -- ezzel osztják [áldozási rítus], a szád meg ily választ ad: hogy "Ámen!" Aláírád e válasszal! Hallod: "Úr Teste"; hited szól: "Úgy vagyon!" (Szent Ágoston: 272. beszéd)Ezüst kivált téged barbárok kezéből, pénzed vált meg első halálos veszélyből. Urunk Vére vált meg második haláltól... Volt Őneki vére, hogy téged kiváltson! Testté lőn, hogy legyen Vére, mit kiöntsön! Vér: ha elfogadod, éretted adatott. Ha nem tetszik, nem lesz tiéd: megtagadod. De szólhatsz: "Istennek volt megváltó Vére, de már rég kiszenvedt, elfolyt a keresztfa tövébe. Mit hagyott rám mára, mit adhatna értem?"... Ez a nagy Titok itt: adta egyszer régen s örök marad, újul, minden Tőle éljen! Krisztus Vére üdv az Őt akaróknak; s kiknek nem kell, átok, az Őt tagadóknak [Sanguis Christi volenti salus, nolenti supplícium]. (Szent Ágoston: 344. beszéd)
forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Hitoktatási felügyelősége
KRISZTUS SZENT TESTE ÉS VÉRE, Jn 6, 51-58
Az én testem valóban étel, és az én vérem valóban ital.Egy fiatal lány el akarta kápráztatni a barátnőit. Nem volt népszerű, szürke kis egérnek tartották, nem nagyon figyeltek rá eddig. Kitalált hát egy mesét a Fiúról, aki szerelmes belé, akivel hamarosan összeházasodnak majd. Vett egy olcsó, arannyal befuttatott karikagyűrűt is. Barátnői először hitetlenkedtek, aztán irigykedni kezdtek. Persze néhány hét múlva kiderült, hogy nincs valójában vőlegény, nem valóságos a karikagyűrű és nem valódiak a barátnők sem, mert kinevették és elhagyták a lányt. Még magányosabb lett, mint valaha.Sok fiú is hasonlóan akar kitűnni. Kitalált sporteredményekkel, hódításokkal, kalandokkal.Gyakran érezzük, hogy valakinek a mosolya, kedvessége nem igazi. Valójában nem engem szeret, csak tőlem akar valamit.Jézus nem kereste a népszerűséget. Ő "csak" igazán szeretett. Ha figyelmesen olvassuk János evangéliumának 6. fejezetét azt látjuk, hogy isteni hatalmának jelét adja ugyan a kenyérszaporításban, de eltűnik mikor királlyá akarják választani. Aztán az emberek hitetlen értetlenkedéséről és felháborodásáról olvashatunk. Később (Jn 6,60) még a tanítványok megbotránkozásáról, sőt sokak elfordulásáról (Jn 6,66) is. Jézus pedig nem adja föl. "Csak" szeret. Valóságos, vagyis igazi szeretettel. A Golgotán ezt bebizonyította. Az utolsó vacsorán pedig ezt mondta: "Ez az én testem, mely értetek adatik." (Lk 22,19)A keresztények ezreinek adott ez a Kenyér erőt a vértanúsághoz, millióinak a hitvalló és az Atya szeretetére mutató krisztusi = keresztény élethez. Hidd el Testvérem, hogy Neked is valódi erőt ad ez az igazi étel és ital, aki Maga Jézus Krisztus! Ámen
HÍVEK KÖNYÖRGÉSE |
Bárdosy ÉvaÚrnapja1. Hogy a Kenyér, amely életet ad a világnak, valóban célba juttassa mindazokat, akikért meghaltál és föltámadtál! Hallgass meg, Urunk!2. Add, hogy az Egyház meg nem szűnő hálaadással ünnepelje napról napra egyetlen Áldozatodat, az Eucharisztiát! Hallgass meg, Urunk!3. Tegye testvérré, valóban közösséggé az egy kenyérből, egy kehelyből áldozókat a Szeretet, aki életét adta értünk!4. Az úrnapi körmenetek során áldj meg mindenkit, akik környezetünkben vannak, azokat is, akik kíváncsian, közömbösen, vagy botránkozva szemlélnek téged a Kenyér színében! Hallgass meg, Urunk!5. A mennyből alászálló élő kenyér közössége gyógyítsa békétlenségeinket, háborúskodásainkat, hogy hálánkat azzal mutathassuk meg, hogy mindnyájan valóban szeretjük egymást! Hallgass meg, Urunk!6. Add, hogy ezt az örök életet adó eledelt egyetlen haldoklónak se kelljen nélkülöznie! Hallgass meg, Urunk!
EGYÉB |
Mit jelent az Úrnapja?Az ünnep teljes neve: Az Úr Testének és Vérének ünnepe. Az egyházi évben - a Húsvéti időt lezáró - Pünkösdvasárnap után két héttel tartjuk. Az ünnep eredete a XII. századi eukarisztia-kultusszal áll kapcsolatban. Jézus eukarisztikus jelenlétét hangsúlyozza. A szentmisében az "átváltoztatástól" kezdve Jézus teste és vére jelen van a kenyér és a bor "színében". Ez a jelenlét megmarad, ezért őrizzük a Szentostyát a Tabernákulumban, és az örökmécs jelzi, hogy itt van Jézus velünk. Az Oltáriszentségben jelenlévő Jézusnak térdhajtással adunk tiszteletet.Az utolsó vacsorán maga Jézus mondta: "Ez az én testem, mely értetek adatik. ( ) Ez a kehely az új szövetség az én véremben " (Lk 22,19). Jézusnak több jelenléti módja is van az Eukarisztián kívül, melyek szintén valóságos, reális jelenlétek. Jelen van Igéjében, az apostolok utódaiban, a nevében összegyűlt közösségben, embertársainkban, stb. Az Oltáriszentségben valójelenlét azonban kiemelkedik ezek közül: Az Eukarisztia szentségében igazán, valóságosan és lényegileg jelen van a mi Urunk, Jézus Krisztus lelkével és istenségével együtt az ő teste és vére, következésképpen az egész Krisztus. Ez a jelenlét a szentmisében jön létre a Szentlélek segítségül hívása (epiklézis) és Krisztus szavának hatására."Krisztus szava, ami a semmiből létre tudta hozni azt, ami előzőleg nem létezett, ne tudná átváltoztatni a létező dolgokat azzá, amik még nem voltak? Egyáltalán nem kisebb cselekedet megadni a dolgoknak az első természetüket, mint az utóbbit megváltoztatni" (Szent Ambrus).Dr. Kiss Imre