Évközi idő, A év, évközi idő 22. vasárnapja
Dr. Benyik György 2005
Évközi 22. vasárnap
Mt 16,21-23
Szenvedés bejelentés
Ennek a bejelentésnek
megtaláljuk a párhuzamait Mk 8,31- és Lk 9,22-ben is. Jézus
tanítványainak más elképzelésük van a messiásról, mint Jézusnak. Ők
elsősorban politikai, hatalom váltásra gondolnak, amelynek ugyan része a
vallásosság megreformálása, de számukra a győzelem a királyi hatalom
átvételét jelentette. Ebbe az
elképzelésbe nem férte bele a szenvedés és a halál, a feltámadásra tett
utalásokat pedig érthetően nem tudták értelmezni. (21.v.). Amit Jézus mondott
az a tanítványoknak és természetesen Péternek is valami fatálisan rossz
taktika előre vetítése volt, amelytől meg akarták óvni szeretett
mesterüket a Heródesek örökébe képzelt jövendő zsidó királyt.
Ez a vágyuk süketté
tette őket. Nem hallották hogy Jézus a János keresztségekor alázatos
messiásnak nevezte magát (3,17) ezt tette a kísértések idején is
(4,1-11), ezt erősítette meg Keresztelő János küldöttségének (11,5).
A maga messiási elképzelését és öntudatát Iz 42,2 alapján, a szenvedő
szolga képével világította meg. Mindezeket képtelenek felfogni a
tanítványai az egyre növekvő
népszerűsége láttán. A jelen bejelentés nem egyetlen elszólás, hanem
Jézus szoktatta ehhez a gondolathoz övéit „ettől fogva, elkezdte…
mondani tanítványainak” (21.v.).
A szakaszt vizsgálva
meggondolatlanság lenne csak Jézus életében betöltött helyét vizsgálni
ennek a szakasznak. Fontosabb odafigyelni arra, hogy Máté evangélista
feladata, a kereszt botrányára felkészíteni olvasóit. Ebben az
összefüggésben új jelentőséget nyer ez a kijelentés. Világossá teszi az
olvasóknak, nem az események véletlen tragikus egybeesése vezetett Jézus
kereszt halálához, hanem ez Jézus tudatosan vállalt sora. A
bejelentéssel kapcsolatos tanítványí tiltakozás egyben kifejezi az
olvasók érzéseit is. Jézus gonoszság elleni küzdelmének belső
logikájából következik ez a sors. A gonoszság meggyengítése, a bűn
kiengesztelése csak ezen a módon lehetséges. Ebben a kérdésben nem lehet
megalkudni.
Péter magatartására a
túlélésre szakosodott ember konfliktus kerülése jellemző. Máté Péterrel
szembeni jézusi tiltakozásnak a legkeményebb kifejezéseit itt írja le,
itt szégyeníti meg Jézus a legkeményebb szavakkal, amikor ötletét
sátáninak nevezi. (23.v.) Pedig azt kell mondanunk Péter ötlete nagyon
emberi volt. Mint minden ember sikerre vágyott, és mint minden halandó
el akarta kerülni a szenvedést, vágyott a hatalom gyönyörűségére. Nem
értette Jézus szemében miért néznek ki másként ezek a dolgok.
Máté egyháza és azt
követően a keresztény egyház sok esetben egészen a mai napig, a
legnagyobb kísértésként a hatalom ígéretének van kitéve. Sokan mondták
már, aki a hatalomról képes lemondani, az már majdnem szent. A hatalom a
legédesebb kísértés, amiért sok mindent feláldoznak az emberek. A
szenvedés és a halál pedig, a leghatékonyabb fenyegetési eszközök,
minden diktátor részéről. Jézus nyomán és igaz tanítványai erről másként
gondolkodnak, mint Péter. A szenvedés nem riasztja el céljaiktól, a
hatalom hízelgése pedig, nem téríti el áldozatuktól őket. Ezért állnak a
diktátorok és az egyház elnyomói értetlenül a mártírokkal, a
hitvallókkal és az egyház szentjeivel szemben. Minél kegyetlenebbek,
annál jobban önmaguk ellen fordulnak. De mindig megmarad a szenvedés és a
hatalomról való lemondás a keresztény hit intenzitásának legbiztosabb
mércéjének. Nagyon kell valakinek hinni az igazában, hogy életét adja
érte. Ezért hosszú az út Pétertől Jézusig, a királyi tróntól a
keresztfáig. Ezen az úton születik meg az üdvösség jó híre és Krisztus
katonája. Más út nincs, s ha valaki mégis azt állítja, akkor az
zsákutca.
Kiss Ulrich SJ 2005
A
Szent Ignác Jezsuita Szakkollégium most zajló felvételijén a diákok a
jelölteknek egy-egy kérdést tettek fel, amelyre egy rövid esszében
kellett válaszolniuk. Az egyik kérdés ez volt: Mi lenne a három dolog, amit tennél, ha te lennél Isten?
Játszunk
mindenhatót? Ki ne szeretné megmenteni haldokló vagy szenvedő
szeretteit? Ki ne szeretné „kiirtani” – árulkodó szó – az erőszakot
ebből a világból? Persze kéréseink többsége ezeknél jóval szerényebb és
ártalmatlanabb. Amikor azonban szembe találjuk magánkat a Gonosz
jelenlétével, és itt kevésbé a Minden istenek ellen hadba szálló
rockénekesnőre, hanem, például, Roger testvér gyilkosára gondolok, és
megütközünk, Jézus szavaival megbotránkozunk. Jézus azonban nem azért
rótta meg Pétert, mert felháborodott volna az emberek hálátlanságával,
hogy Jézus szeretetére gonoszsággal, gyűlölettel feleltek, hanem azért,
mert fel akarta menteni az Urat az emberi lét alaphelyzete alól: Ő ne
tapasztalja meg a Gonoszt! Emberi, nagyon emberi gondolkodás ez, mint
ahogy emberi, nagyon is emberi, tehát véges, azok reakciója is, akiknek
ökölbe szorult a kezük, amikor Roger testvér meggyilkolásának hírét
vették. Tegnap olyan reakciót is hallottam, hogy szerencse, hogy nem
magyra volt a merénylő… Mert egy moldvait ugye lehet ezért gyűlölni – ez
lappang a kifakadás mögött.
Jézus
azonban azért nyújtotta oda a másik orcáját is pofonjainkra, és azért
korholta meg Pétert, mert ez emberi gondolkodás: végtelenségig nyújtja a
bosszú láncát, mellyel a gonosz fogva tart mindnyájunkat. Ha szabad
akarsz lenni, kövesd Jézust, aki megbocsátott a kereszten kínzóinknak.
Nem elírás: kínzói a mi kínzóink is, a mi kínzóink az övéi is.
Kiss Ulrich SJ
SZENTMISEKOMMENTÁR |
HANKOVSZKY MIKLÓS atya kommentára
A keresztségben Isten gyermekei lettünk, és azt a hivatást kaptuk, hogy életünkkel hasonlóvá váljunk emberségünk örök eszményképéhez, Jézus Krisztushoz. Példája nyomán oda kell adnunk önmagunkat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul. Mindezt önkéntes önmegtagadással és napi keresztjeink készséges hordozásával. Gyöngeségünkben állhatatosságot csak Istentől remélhetünk, azért esdve kérjük a zsoltár szavaival:
Könyörülj rajtam, Uram;
Látod: egész nap Hozzád kiáltok!
mert Te, Uram, jóságos vagy és szelíd,
és nagyirgalmú azokhoz, akik Hozzád kiáltanak.
Felhívás a bűnbánatra
Testvéreim! Isten elénk sietett szeretetével és csak tiszta szívet kíván tőlünk. Vizsgáljuk meg hát lelkiismeretünket és bánjuk meg bűneinket, hogy mindig és mindenben teljesedjen rajtunk Isten akarata.
Kyrie-litánia
Jézus Krisztus, Akiben eljött hozzánk a láthatatlan Isten: Uram irgalmazz!
Jézus Krisztus, Aki Véredben váltságot és szabadulást hoztál: Krisztus, kegyelmezz!
Jézus Krisztus, Akiben élő, szent, Istennek tetsző áldozattá válhatunk: Uram, irgalmazz!
Az Olvasmányhoz
Istennek szolgálni csak egész lélekkel szabad. Aki megpróbál alkudozni vagy ellenkezni az isteni akarattal, annak a szolgálat emésztő tűz; aki pedig készséges lélekkel, önként vállalja Isten akaratát, a külső megpróbáltatások ellenére is a boldogságot hozza.
A Szentleckéhez
Az eredeti bűnben megromlott természet elfordult Istentől. Aki e világhoz hasonul, távol jár a természetfölötti élettől. Ha azonban keresztény életfelfogásnak megfelelően alakítja az ember az életét, Istennek tetsző, élő, szent áldozattá lesz.
Az Evangéliumhoz
Isten gondolatai nem a mi gondolataink. Emberi vágyaink szerint úgy gondolnánk, hogy az igazán boldog, akinek a kívánságai teljesednek. Jézus tanításából mi már tudjuk, hogy az élet ajándéka azoké, akik a Gondviselés akarata szerint meg tudják fékezni a vágyak csapongását, és önmegtagadással meg tudják szelídíteni a kívánságok viharait.
Egyetemes könyörgések
Testvéreim! Krisztus követése áldozatot jelent. Kérjünk áldozatkész lelkületet mennyei Atyánktól.
1. Add, Urunk, hogy Szentséges Atyánk, püspökeink és papjaink a keresztvállalás áldozatával teljesítsék szent hivatásukat.
2. Add, hogy ne merüljünk el az élvezetek keresésében, hanem tudjunk lemondani és áldozatot hozni.
3. Add, hogy a jólétben élők az áldozatosság szellemében segítsék a rászoruló embertársaikat.
4. Add, Urunk, hogy Neked tetsző, áldozatos élettel tegyünk tanúságot élő hitünkről.
5. Add, hogy a betegek a Te kínszenvedésedből merítsenek erőt szenvedéseikhez.
Fölséges Istenünk! Ismertesd meg velünk szent akaratodat, és add, hogy önmegtagadás árán is megvalósítsuk, ami helyes és kedves Előtted. Krisztus, a mi Urunk által.
Bertalan atya kommentára
ELMÉLKEDÉS |
Forrás: Ócsai József
Kedves Testvérek!
Bizonyára emlékszünk még a múlt vasárnapi evangéliumra, melyben elhangzottak Krisztus szavai, amivel Péter apostolra és mindkori utódaira bízta az Egyház vezetését. Fönséges vallomást tett Péter, melyet nem a "test és a vér" nyilatkoztatott ki neki, hanem a mennyei Atya.
A ma hallott evangéliumi szakasz nem véletlenül került a múltkori után, hanem a Szentírásban is egymásután következik a két jelenet: a megvallás és a szenvedés megjövendölése. Egy kis fantáziával azt is elképzelhetjük, hogy öt perc választotta el a két kijelentést egymástól, mert arra vonatkozólag nem találunk utalást a Szentírásban, hogy a két esemény két különböző helyen és időben zajlott le.
Ma azt hallottuk, hogy szenvedésének megjövendölésére Péter elkezd mentegetőzni: "Isten ments, Uram! Ez nem történhet veled!" Erre Jézus Sátánnak nevezi Pétert.
Mi történt? Talán visszavonta ezzel Jézus megbízatását Pétertől? Semmi esetre sem.
Jézus a megváltás művének központi dolgairól kezd el beszélni: kereszthaláláról és feltámadásáról. Mi tudjuk már azt amit Péter még akkor nem: Ez a kulcsa megváltásunknak és hitünknek, ahogy Szent Pál apostol mondta: "Ha Krisztus nem támadt volna fel, hiábavaló a mi hitünk." Eszerint, ha Jézus ott akkor Péterre, vagy ha úgy tetszik, a Sátánra hallgatva elkerüli a szenvedést, akkor az Atya akaratát húzza keresztül, s nem történik meg a megváltás.
De Péter apostol megnyilvánulása is érthető emberi szempontból: a szenvedésre való reagálás. Érthetetlen számára a szenvedést emlegetni egy - akkor még úgy tűnt - sikeres vállalkozás tetőfokán. Nemcsak Péter problémája önkéntelen felkiáltása, hanem valójában az egész emberiségé a kezdetek kezdetétől fogva. Mindig is problémát jelentett az ember életében a szenvedés, ami akkor is jelentkezett kérhetetlenül minden ember életében, mikor tejes joggal úgy érezte: semmivel sem szolgált rá.
A szenvedés titka már az Ószövetségben fölmerül, de az Ószövetség még messze nem talált rá elfogadható magyarázatot. Sokáig azt képzelték, hogy a szenvedés a bűnök büntetése, akkor is, ha az illető nem követett el súlyos bűnt. Ilyenkor atyáinak vétke miatt kellett bűnhődnie. Ez a magyarázat - joggal gondolhatjuk - téves, és erre a próféták is rávilágítottak. De ennek ellenére ez a helytelen ószövetségi gondolkodás egy dologra rávilágított: a szenvedés - bármily furcsán is hangzik - nem magánügy.
Az ember közösségi lény. Mi megkereszteltek pedig Krisztus egyetlen Egyházának vagyunk tagjai, ahol az Egyház tagjai úgy kapcsolódnak egymáshoz, mint a test tagjai. Az Egyház Krisztus titokzatos teste, s ennek mi megkereszteltek vagyunk tagjai. S ha ebben a testben az egyik tag bűnt követ el, a másik tag is megérzi annak a bűnnek a rontását. Az Egyházban élve és kereszteket, szenvedéseket hordozva tulajdonképpen egymás bűneinek terhét hordozzuk.
Ezen túl a szenvedés megtanít bennünket önmagunk jobb megismerésére, személyiségünk jobb kibontakoztatására. Mert az emberi élet elszakadások, és az elszakadásokból származó szenvedések sorozata. Gondoljunk egy életútra. Kezdődik az élet az édesanya méhében. Itt az ember egy paradicsomi állapot része - de öntudatlanul. Aztán jön az első elszakadás: a születés, amikor ettől a paradicsomi állapottól elszakad - és ez szenvedést okoz. De ugyanakkor kezdetét veszi az öntudatra ébredés. A következő elszakadás, mikor a gyermek iskolába kerül. Ezzel megszűnik állandóan a szülők mellett lenni, hiszen napjának nagy részét az iskolában tölti tanítók, osztálytársak körében. De ugyanakkor sok új dolgot tanul és társai körében a közösségi élet első lépéseit tanulja meg. A következő elszakadás, amikor kollégiumba kerül a gyerek. Ezáltal a jól ismert falutól, várostól és elsősorban a szülői háztól szakad el, hiszen életének nagyobb részét a szülői háztól messze tölti úgy, hogy szülei jelenlétét is nélkülöznie kell napokig, hetekig. De ezáltal még inkább előrehalad a személyiségének kibontakoztatásában. S aztán újabb elszakadás, mikor valóban szenvedés éri az embert: valami súlyos betegség, melyben megtapasztalja törékenységét, s azt, hogy előbb utóbb utoléri a halál. A halál tükrében világossá válik, hogy mindenem amim van, azt nem vihetem magammal a túlvilágra, minden ami nem én vagyok az itta marad. S az igazi szenvedésben, a halál tükrében nem marad más az emberből, csak léte a csupasz valóságában: az ami valójában ő.
A szenvedés személyiségfejlesztő hatásán túl az legfontosabb választ nekünk keresztényeknek Jézus Krisztus adja meg, aki az Isten Fia, s aki ugyanúgy szenvedett, mint mi, s a halált is megtapasztalta. Nem csupán szolidaritásból szenvedett Krisztus, hanem valójában ezzel váltotta meg a világot. Elgondolkoztató, hogy a megváltás műve nem valami hallatlan nagy alkotásához fűződik Jézusnak, nem valami földi paradicsomot hozott létre, hanem szenvedésével váltotta meg a világot. Ezentúl minden ember szenvedésének hallatlan nagy értéke van. Ahogy Szent Pál mondja: "testemben kiegészítem azt, ami még hiányzik Krisztus keresztjéből." Krisztus halála óta, aki szenved a megváltás magasztos művébe kapcsolódik bele.
Ez mind szépen hangzik, de sokszor feljajdulunk: elviselhetetlen keresztet kaptunk. De ez tévedés. Mert Isten erőnkön felül nem enged megkísérteni és nem ad nagyobb keresztet, mint amilyet el tudunk viselni. Ha elviselhetetlennek találjuk, akkor meg kell vizsgálnunk, vajon nem mi ácsoltunk-e magunknak elviselhetetlen keresztet? Mert nemcsak Istentől kapja az ember a keresztet, hanem sokszor magának csinálja. Nem-e az alkohol, a pénzhajhászás, a kényelemszeretet, az önzés alkotja a mi keresztünket? Mert ezek nem Istentől valók, az biztos.
De még beszélhetnék órák hosszat a szenvedés értékéről, és értelméről, akkor sem adok választ mindenre. Mert aki szenved - nem egy maga ácsolta kereszttől - az személyesen sokszor így éli meg kereszthordozását: miért pont én? Miért pont én, aki igyekszek igaz módon élni, és nem az, aki gazember?
Carlo Caretto fiatal szerzetesként arról álmodozott, hogy hogyan fogja majd szolgálni az Urat. Azt tervezte, hogy az Alpokba megy, ahol az alpinistákkal fog testvéri közösséget alapítani, akik segítséget visznek a hóviharba kerülteknek. Hegymászó volt ő maga is, és nagyon szerette a hegyeket. Ennek az álmodozásnak a kellős közepén történt, hogy egyszer egy 600 km-es utat kellett megtennie egy sivatagban. Legyengült, a betegség jelei mutatkoztak rajta. A betegápoló segíteni akart rajta őszinte szívvel, s adott neki egy erősítő injekciót. Ám tévedésből rossz fiolához nyúlt, s a gyógyszer helyett bénító mérget fecskendezett bele, minek következtében egyetlen injekciótól, egész életére megbénította az egyik lábát. Többé egyetlen hegyet sem tudott megmászni...
Az Isten, akinek szolgálatába állt, s akinek szolgálatára akarta szentelni életét az Alpokban, miért engedte ezt meg? Miért engedte meg, hogy tönkremenjen az életem, a házasságom, a családom? Miért engedi meg, hogy ilyen súlyos betegséget viseljek, hogy állandóan ki legyek szolgáltatva másoknak? Mindenki folytathatná tovább a kérdések sorát saját életét ismerve.
Miért pont én? És ennek a kérdésnek a súlyát igazán ti érzitek, beteg, idős testvéreim, akik az élet terhét mindenestől hurcoljátok.
Titok a szenvedés. Mint ahogy titok a mi keresztény hitünk legényege is: hiszünk egy olyan Istenben, aki érettünk elszenvedte a leggyötrelmesebb kereszthalált. Ha belegondoltok ebbe, ez éppoly felfoghatatlan emberi ésszel, mint ahogy felfoghatatlan a titeket ért szenvedések súlya és mikéntje.
De mondhatnátok: együtt szenvedni Krisztussal? Hisz nekik könnyű volt, hisz Isten Fia volt.
Nem volt könnyű. Emberként az emberi szenvedés és elhagyatottság olyan ösvényeit járta meg, mint az ember közül egyetlen egy sem. Belegondoltatok már, hogy micsoda pokoli szenvedés nehezedett Krisztusra, amikor így kiált fel a kereszten: "Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?" De mégis ezt a szörnyű, pokoli magány elviselte értünk, és nekünk is segít, hogy mi is el tudjuk viselni szenvedéseink magányát.
Ha tehát semmi sem tud már magyarázatot adni szenvedéseink miértjére, akkor tekintsünk Krisztusra, aki fölvette keresztjét - értünk, hogy mi is fölvegyük keresztünket és kövessük őt.
Ámen.