2012. február 29., szerda

Nagyböjti idő, 1. hét Szerda

Nagyböjti idő, 1. hét Szerda

A pusztai vándorlás nemzedékének hitetlensége tőlünk sem áll messze. Ha Isten létezik, mutatkozzon be, írja nevét a Himalája csúcsára, büntesse meg a gonosztevőket, szálljon le a keresztről! Ehelyett eljön Jézus, a szerető Istenről prédikál, és azt várja, hogy viszontszeressük. Ez a jel, miközben mi a magunk által elképzelt jelet várjuk. Mekkora félreértés! Számunkra sem adatik más jel, mint Jónásé volt. Ő nem tett mást Ninivében, mint hirdette a megtérést. Nem volt csoda, nem voltak megfellebbezhetetlen, szenzációs bizonyítékok, hacsak az nem, hogy szavára mindenki megtért. Nagyböjt kezdetén mis is hallottuk a felhívást: térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban, mely nemcsak Krisztus halálát, de feltámadását is hirdeti! (Adoremus 2006.)
További gondolatok...

Nagyböjt első hete – szerda

2012.02.29. szerda

Ninive lakói megtértek a rossz útról


Jón 3,1-10
Ekkor ismét szólt az Úr Jónáshoz, s ezt mondta: ,,Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd ott a szózatot, amelyet majd mondok neked.' Felkelt erre Jónás és elment Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive háromnapi járóföldre terjedő nagy városa volt Istennek. Alighogy bement Jónás a városba, egynapi járásnyira, nagy hangon hirdette: ,,Még negyven nap, és Ninive elpusztul!' Ninive lakói hittek Istenben és böjtöt hirdettek, és nagyjaik, kicsinyeik egyaránt szőrruhát öltöttek. És amikor a beszéd Ninive királyához eljutott, ő felkelt trónjáról, letette palástját, szőrruhába öltözött és hamuba ült. És közhírré tétette és megparancsolta Ninivében: ,,A királynak és főembereinek rendeletére! Se ember, se állat, se marha, se juh ne egyék és ne legeljen, és vizet se igyék! Öltsön szőrruhát ember és állat, és kiáltson nagy szóval az Úrhoz, és térjen meg mindenki gonosz útjáról és az istentelenségből, ami kezéhez tapad. Ki tudja, hátha visszafordul és megbocsát az Úr, és lelohad haragjának tüze, és nem veszünk el?' Mikor látta Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek gonosz útjukról, megbánta Isten a rosszat, amelyről azt mondta, hogy rájuk hozza, és nem hozta rájuk.

Zs 50
A karvezetőnek. Dávid zsoltára, amikor Nátán próféta eléje járult, miután ő Batsebával vétkezett. Könyörülj rajtam, Isten, irgalmad szerint, könyörületességed szerint töröld el gonoszságomat! Moss egészen tisztára vétkemtől, bűnömtől tisztíts meg engem! Mert elismerem gonoszságomat, és bűnöm előttem van szüntelen. Ellened vétkeztem, egyedül ellened, s azt cselekedtem, ami előtted gonosz, hogy igaznak bizonyulj beszédedben, és igazságos a te ítéletedben. Íme, gonoszságban fogantattam, és bűnökben fogant engem az én anyám. Íme, te a szív igazságát szereted; bölcsességedet titokban kinyilatkoztattad nekem. Hints meg engem izsóppal és megtisztulok, moss meg engem és a hónál fehérebb leszek! Add, hogy örömet és vidámságot halljak, hadd ujjongjanak csontjaim, amelyeket összetörtél! Fordítsd el bűneimtől arcodat, töröld el minden gonoszságomat! Tiszta szívet teremts bennem, Isten, s az erős lelket újítsd meg bensőmben! Színed elől ne vess el engem, szent lelkedet ne vond meg tőlem! Add vissza nekem üdvösséged örömét, és készséges lélekkel erősíts meg engem! Hadd tanítsam útjaidra a bűnösöket, hogy hozzád térjenek az istentelenek! Szabadíts meg a vértől, Isten, szabadító Istenem, hogy nyelvem ujjongva hirdesse igazságodat! Uram, nyisd meg ajkamat, hadd hirdesse szám dicséretedet! Hiszen nem kedveled a véres áldozatot, ha égő áldozatot hozok, nem tetszik neked. A töredelmes lélek áldozat Istennek, a töredelmes, alázatos szívet, Isten, nem veted meg. Tégy jót, Uram, jóságodban Sionnal, hogy felépüljenek Jeruzsálem falai. Akkor majd kedvedet leled az igaz áldozatban, ajándékokban, egészen elégő áldozatokban; Akkor majd fiatal bikákat tesznek oltárodra.

Lk 11,29-32
Amikor a tömeg összesereglett, így kezdett beszélni: ,,Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelet kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert amint Jónás jel volt a niniveiek számára, az Emberfia is az lesz ennek a nemzedéknek. Dél királynője [1 Kir 10,1-10] felkel majd az ítéleten e nemzedék embereivel, és elítéli őket, mert ő eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, és íme, nagyobb van itt Salamonnál. A ninivei férfiak felállnak majd az ítéleten e nemzedékkel, és elítélik, mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak [Jón 3,5]; és íme, nagyobb van itt Jónásnál.

Nagyböjt első hete – szerda

  2012. február 29. - Szerda


  Egyszer Jézus köré sereglett a csodaváró  tömeg, de ő így szólt  hozzájuk:
  „Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Csodajelet követel, de nem kap más  jelet,
  mint Jónás próféta jelét. Ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz az
  Emberfia is jel ennek a nemzedéknek. Az ítéleten majd ezzel a  nemzedékkel
  együtt megjelenik  Dél királynője  is, és  helyeselni fogja  elítélésüket,
  hiszen ő a föld végéről is eljött, hogy hallgathassa Salamon bölcsességét;
  itt pedig nagyobb valaki van, mint Salamon. Ninive lakói is ott lesznek az
  ítéleten ezzel a nemzedékkel együtt, és helyeselni fogják a megbüntetését,
  mert ők Jónás szavára bűnbánatot tartottak; itt pedig nagyobb valaki  van,
  mint Jónás.”
  Lk 11,29-32

  Elmélkedés:

  Jónás prófétáról  és az  ő szavára  bűnbánatot tartó  niniveiekről  beszél
  Jézus a mai evangéliumban. Példaként állítja elém Ninive városának lakóit,
  akik felismerték Isten küldöttét Jónásban és megfogadták szavát. Vajon  ki
  az, aki napjainkban az ókori Ninivehez hasonlító nagyvárosainkban vagy más
  településeken ki  mer  állni  a  nagy nyilvánosság  elé  a  bűnbánatra  és
  megtérésre szóló felhívással? Ki hirdeti  bátran az irgalom örömhírét?  Ki
  meri elmondani  a világban,  hogy  Isten nem  a vesztünket  akarja,  hanem
  megtérésünket? Ki figyel  Isten küldötteire manapság?  Ki szívleli meg  az
  isteni üzenetet  és  tart igaz  bűnbánatot?  A nagyböjt  a  bűnbánattartás
  ideje. A bűnbánatra  pedig nem  ember kér  engem, hanem  maga Isten,  akit
  megsértek  bűneimmel,   de  aki   ugyanakkor  irgalommal   fordul   felém.
  Tekintetemet a megváltás nagy jelére, Krisztus kereszthalálára fordítom!
  © Horváth István Sándor
 
 

  Imádság:

  Vigasztald, Uram, a szegény lelkeket szenvedéseikben, és örvendeztesd  meg
  őket örök  világosságoddal. Engedd,  Uram,  hogy szent  szenvedésed  ereje
  által  minden  bűnös  megtisztuljon,  elnyerje  kegyelmedet  és   eljusson
  országodba, az örök boldogságra.
  Canisius Szent Péter
______________________________

Nagyböjt első hete – szerda

Az elfelejtett ajándékok
2012. február 29. Nagyböjt első hete szerda

P. Matthew Green

Lk, 11,29-32
„Amikor a nép köréje sereglett, elkezdett beszélni: "Ez a nemzedék gonosz nemzedék. Jelt kíván, de nem kap más jelet, mint Jónás próféta jelét. Mert ahogy Jónás jel volt a niniveieknek, úgy lesz jel az Emberfia is e nemzedéknek. Dél királynője feltámad majd az ítéletkor e nemzedék tagjaival együtt, és elítéli őket. Mert eljött a föld széléről, hogy meghallgassa Salamon bölcsességét, s itt nagyobb van Salamonnál.

Bevezető ima: Uram, Istenem! Ebben a nagyböjti időszakban szeretnék közelebb kerülni hozzád. Hiszem, hogy egy lettél közülünk azért, hogy a szeretet cselekedetével minden értelmet meghaladó módon megments minket. Tudom, hogy számíthatok rád, és Te minden nap hordozol engem. Tudom, hogy minden körülmény között velem vagy. Szeretnélek jobban szeretni téged önmagamnál, és szeretnék igent mondani neked minden egyes pillanatban. Teljesen a Te kegyelmedben bízom. Köszönöm Uram! A mostani nagyböjtben szeretnélek még jobban szeretni. Megérdemled, Uram, hogy azzá az emberré legyek, akinek látni akarsz engem.

Kérés: Uram, segíts, hogy újra felfedezzem nekem adott ajándékaidat, és úgy tudjam őket használni, hogy gyümölcsöt teremjenek!

1. Felfedezni a megszokottat. Mindnyájan hallottuk már: „A túlzott megszokás csak ártalmas.” A mostani részben azt találjuk, hogy Jézus kortársai pont így álltak hozzá. Csodákat művelt, tanítása és életszentsége egyedülálló volt. Mégis, sok ember elégedetlenkedett, ezért Jézus megdorgálta őket, amiért újabb jeleket követeltek. Nekünk is könnyű így viselkednünk a hitünkkel kapcsolatban. Ahelyett, hogy megbecsülnénk azt a gazdagságot, amit az egyházi hagyomány megőrzött számunkra, egyesek különleges jeleket keresnek. A nyolc boldogság leírása, vagy Jézus halott-feltámasztásai unalmasnak tűnnek, míg a magán-kinyilatkoztatások, vagy lehetséges jelenések megragadják képzeletünket. A nagyböjt jó alkalom arra, hogy visszamenjünk az alapokhoz, és újra találkozzunk Jézussal a Szentírásban és a misében, mintha először történne ez az életünkben.

2. Jónás jele valójában nekem szól. Szigorú hangvétele ellenére Jézus mégis megígéri a kívánt jelet: Jónás próféta jelét. Ezen valójában saját halálát és feltámadását érti, ahogyan azt Máté evangéliumában olvashatjuk (Mt, 12,40). Ennél nagyobb jel el sem képzelhető. A húsvéti misztérium az a végkifejlet, ami felé az egész nagyböjti időszak irányul. A nagyböjt negyven napjának bűnbánata igazából úgy nyeri el valódi értemét, ha a remény időszakaként éljük meg. Mennyire igaz! Megtisztítjuk magunkat, hogy részt vegyünk Jézus halálában és feltámadásában.

3. Osszuk meg a gazdagságot! Jézus azt mondta tanítványainak, hogy ítélni fognak felettük, amiért nem becsülik meg azt az ajándékot, ami a szemük előtt van. Most azt a meghívást kaptuk, hogy ne csak megbecsüljük, amit az Egyháztól kaptunk, hanem meg is osszuk azt másokkal. A hit igazságait - melyekről nagyböjtben és húsvétkor megemlékezünk, és amelyeket újra élünk - nemcsak mi kaptuk meg, hanem az egész emberiség. Hogy az üzenet vajon elér-e másokat is, rajtunk múlik. Mit teszünk azért, hogy a nagyböjt és húsvét valódi üzenetét terjesszük a körülöttünk élőknek?

Beszélgetés Krisztussal: Uram, segíts, hogy megbecsüljem azokat az ajándékokat, melyeket az Egyházban nekem adtál; jelenlétedet az Eucharisztiában, a Szentírást, a szentségeket és a szentek életének tanítását. Segíts, hogy értékeljem azokat az ajándékokat is, amelyeket az életemben adtál azáltal, hogy kegyelmed működik a lelkemben. Nem követelek több jelet tőled! Segíts, hogy megosszam ezeket az ajándékokat a körülöttem élő emberekkel azáltal, hogy megélem hivatásomat és bátran merek beszélni hitemről.

Elhatározás: Ma különösen figyelni fogok arra, ahogyan imádkozom, ahogy olvasom a Szentírást, és ahogy részt veszek a szentmisén. Megpróbálom minden figyelmemet ezekre összpontosítani, mintha most először tenném ezeket.

A pápa imaszándéka 2012. február hónapra:
Hozzájutás a vízhez: Hogy valamennyi nép teljesen hozzájusson a vízhez és azokhoz a készletekhez, amelyek a mindennapi életben maradáshoz szükségesek.
Egészségügyi dolgozók: Hogy az Úr hatékonyan támogassa az egészségügyi dolgozók erőfeszítéseit, akik a legszegényebb vidékeken nyújtanak segélyt a betegeknek és az öregeknek.
--
Ez a Vándor Evangélium apostoli imaszolgálat napi evangéliumhoz kapcsolódó listája. A Vándor Evangélium program ebben az évben a Család évét szolgálja.
Amennyiben kérdése van a leírtakkal kapcsolatban, az alábbi e-mailcímen felteheti: info@vandorevangelium.hu
www.vandorevangelium.hu

Segít ez a szolgálat önnek? Szívesen segítené szolgálatunkat?
Elsősorban azzal teheti meg, ha másnak is ajánlja a napi elmélkedéseket, azonban örömmel fogadunk minden anyagi támogatást is, amelyek segítik missziós tevékenységeinket. Alapítványunk várja adója 1%-ának felajánlását is, hogy az evangélium terjesztésére fordíthassa.

Missio Christi Alapítvány
Adószám: 18254589-1-43
CIB Bank 11100908-18254589-10000001

2012. február 28., kedd

Nagyböjti idő, 1. hét Kedd

Nagyböjti idő, 1. hét Kedd

Minden filozófiai és teológiai magyarázaton túl, Jézus arra tanított, hogy Isten a mi Atyánk! A pogányok azt gondolják, hogy minél többet szólítják, annál inkább uralkodhatnak rajta. Sokszor mi magunk is ilyen pogány módon imádkozunk: amikor és amennyire szükségünk van rá, megtaláljuk. És vigyázzon magára, ha nem úgy viselkedik mint ahogyan elvárjuk! Ne utánozzuk őket – sürget Jézus. Elegendő, ha csöndben, bizalommal Istenhez emeljük a szívünket: miatyánk! Az egymást szerető szíveknek egy szó, egy tekintet, egy kézfogás is elég. Ne csak a mindennapi kenyeret kérjük tőle, hanem a bűnbocsánatot, sőt, a gonosz lélek fölötti diadalt is kérjük, mert azt is képes megadni! (Adoremus 2006.)
További gondolatok...

Nagyböjt első hete - kedd

2012.02.28. kedd

Isten igéje véghezviszi mindazt, amit az Úr akar


Iz 55,10-11
Mert amint lehull az eső és a hó az égből, és nem tér oda vissza, hanem megitatja a földet, termékennyé és gyümölcsözővé teszi, magot ad a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, úgy lesz az én igém is, mely számból kijön: nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem megteszi, amit akarok, és véghezviszi, amiért küldtem.

Zs 33
Dávidtól, amikor őrültséget színlelt Abimelek előtt, és az továbbengedte őt. Áldom az Urat minden időben, ajkamon van dicsérete szüntelen. Az Úrban dicsekszik lelkem, hallják meg a szelídek s örvendezzenek. Magasztaljátok az Urat velem, dicsérjük együtt az ő nevét. Kerestem az Urat és meghallgatott, minden rettegésből kiragadott engem. Nézzetek rá és megvilágosultok, és arcotok meg nem szégyenül. Íme ez a szegény kiáltott, az Úr meghallgatta, és kiszabadította minden szorongatásából. Az Úr angyala az őt félőket körülsáncolja, és kiragadja őket. Ízleljétek meg és lássátok, milyen édes az Úr, boldog az az ember, aki őbenne bízik! Féljétek az Urat, szentjei mind, mert nem szenvednek szükséget, akik őt félik! Gazdagok nyomorba juthatnak s éhezhetnek, de akik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek. Jöjjetek, fiaim, hallgassatok rám, az Úr félelmére tanítlak titeket. Ki az, aki élni akar, s jó napokat kíván látni? Őrizd meg nyelvedet a gonosztól, s ajkad ne beszéljen csalárdságot! Fordulj el a rossztól és tégy jót, keresd a békét és azt kövesd! Az Úr szemmel tartja az igazakat, és imádságukat meghallgatja. De az Úr tekintete ott a gonosztevőkön is, hogy eltörölje emléküket a földön. Kiáltottak az igazak és az Úr meghallgatta, és minden szorongatásukból kiszabadította őket. Közel van az Úr a megtört szívűekhez, és megmenti az alázatos lelkűeket. Sok nyomorúság éri az igazakat, de az Úr valamennyiből kimenti őket. Megőrzi minden csontjukat, egy sem törik el belőlük. Gonoszságuk öli meg a bűnösöket, s megbűnhődnek akik gyűlölik az igazat. De szolgáit az Úr megszabadítja, és senki sem bűnhődik, aki benne bízik.

Mt 6,7-15
Az imádságban pedig ne fecsegjetek, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk; mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt. Ezért ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved; jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is. Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma; és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe; de szabadíts meg a Gonosztól. Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is meg fog bocsátani mennyei Atyátok. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.

Nagyböjt első hete - kedd

2012. február 28. - Kedd


  A hegyi beszédben Jézus így  szólt tanítványaihoz: „Amikor imádkoztok,  ne
  szaporítsátok a  szót, mint  a pogányok!  Azt hiszik  ugyanis, hogy  akkor
  nyernek meghallgatást,  ha sokat  beszélnek. Ne  utánozzátok őket!  Hiszen
  mennyei Atyátok tudja, mire  van szükségtek, még  mielőtt kérnétek őt.  Ti
  tehát így imádkozzatok:
  Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
  szenteltessék meg a te neved;
  jöjjön el a te országod;
  legyen meg a te akaratod,
  amint a mennyben, úgy a földön is.
  Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
  és bocsásd  meg  vétkeinket,  miképpen  mi  is  megbocsátunk  az  ellenünk
  vétkezőknek;
  és ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól!
  Mert ha  ti  megbocsátjátok  az  embereknek,  hogy  (ellenetek)  vétettek,
  mennyei Atyátok nektek is megbocsátja bűneiteket. De ha ti nem  bocsátotok
  meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg nektek bűneiteket.”
  Mt 6,7-15

  Elmélkedés:

  Jézus arra  bátorít,  hogy  Atyánknak szólítsuk  Istent.  A  vallási  élet
  forradalmi megújítása ez  ahhoz az ószövetségi  gyakorlathoz képest,  hogy
  Isten nevét  egyáltalán nem  szabadott kimondani.  Jézus kifejezetten  azt
  kéri, hogy  baráti,  gyermeki  hangon szólítsuk  meg  Istent,  aki  figyel
  szavunkra.  Ugyanakkor  figyelmeztet,  hogy   ne  szószátyár  módon   vagy
  végtelenül hosszan mondjuk  Istennek a magunkét,  hanem röviden,  őszintén
  tárjuk elé  mindennapi  gondjainkat.  A  sok  beszéd  már  csak  azért  is
  felesleges, mert Isten jól tudja, hogy mire van szükségem, másrészt  azért
  sem ajánlatos, mert könnyen megakadályozhatja, hogy Isten megszólaljon,  s
  meghalljam csendes  szavát szívünk  mélyén. Az  ima személyes  kapcsolatot
  teremt Istennel, akinek éppen az a szándéka, hogy közösségre lépjen velem.
  Vajon keresem-e az Istennel való kapcsolatot a rendszeres ima által?
  © Horváth István Sándor
 
 

  Imádság:

  Krisztusunk, aki Cirenei Simont arra méltattad, hogy vigye a  keresztedet,
  fogadj minket is kereszted  alá, fogadj oda  minden embert, és  ajándékozz
  meg mindenkit  a  készséges engedelmesség  kegyelmével.  Add, hogy  el  ne
  fordítsuk tekintetünket azoktól, akikre ránehezedik a betegség, a  magány,
  az éhezés, az igazságtalanság keresztje. Add, hogy egymás terhét  hordozva
  a kereszt  Evangéliumának tanúivá  váljunk,  a te  tanúiddá, aki  élsz  és
  uralkodol mindörökkön örökké. Ámen.
  Boldog II. János Pál pápa
______________________________

Nagyböjt első hete - kedd

A megbocsátó Atya
2012. február 28. Nagyböjt első hete - kedd

P. Matthew Green

Mt. 6, 7-15
A hegyi beszédben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor imádkoztok ne szaporítsátok a szót, mint a pogányok, akik úgy gondolják, hogy a bőbeszédűségükért nyernek meghallgatást. Ne hasonlítsatok tehát hozzájuk; mert tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt még kérnétek őt. Ezért ti így imádkozzatok:
Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy,
szenteltessék meg a te neved;
jöjjön el a te országod;
legyen meg a te akaratod,
amint a mennyben, úgy a földön is.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma;
és bocsásd meg vétkeinket,
miképpen mi is megbocsátunk
az ellenünk vétkezőknek;
és ne vígy minket kísértésbe;
de szabadíts meg a Gonosztól!
Mert ha megbocsátjátok az embereknek botlásaikat, nektek is meg fog bocsátani mennyei Atyátok. De ha nem bocsátotok meg az embereknek, Atyátok sem fogja megbocsátani nektek a ti botlásaitokat.

Bevezető ima: Uram, Istenem! Ebben a nagyböjti időszakban szeretnék közelebb kerülni hozzád. Hiszem, hogy egy lettél közülünk azért, hogy a szeretet cselekedetével minden értelmet meghaladó módon megments minket. Tudom, hogy számíthatok rád, és Te minden nap hordozol engem. Tudom, hogy minden körülmény között velem vagy. Szeretnélek jobban szeretni téged önmagamnál, és szeretnék igent mondani neked minden egyes pillanatban. Teljesen a Te kegyelmedben bízom. Köszönöm Uram! A mostani nagyböjtben szeretnélek még jobban szeretni. Megérdemled, Uram, hogy azzá az emberré legyek, akinek látni akarsz engem.

Kérés: Uram, segíts, hogy mások felé valódi megbocsátással forduljak, önmagammal kapcsolatban pedig vezess a bűnbánatra! Segíts, hogy megbocsáthassak és nekem is megbocsássanak! Add, hogy terjeszthessem Királyságodat szavaimmal és tetteimmel!

1. Bocsáss meg Atyám, mert vétkeztem! Az Egyház hagyományában a nagyböjt a bűnbánat ideje. Arra készülünk, hogy megemlékezzünk Krisztus haláláról a kereszten, aki ezáltal megmentett minket bűneinktől. Természetes, hogy megvizsgáljuk életünket és lelkiismeretünket; hogy gondolatainkkal, szavainkkal, cselekedeteinkkel és mulasztásainkkal hogyan járulunk hozzá Krisztus szenvedéséhez. Megváltásunkhoz nekünk is hozzá kell tenni a magunk részét, ezért fontos, hogy komolyan vegyünk minden apró viselkedési hibát és kérjünk bocsánatot, amiért rosszul cselekedtünk. Fontos azonban tudatosítanunk, hogy Isten nem akar „elkapni” minket bűneink miatt. Éppen ellenkezőleg: Jézus azt tanítja a mostani evangéliumi részben, hogy úgy forduljunk az Ő Atyjához, mint apánkhoz. Amikor felismerjük bűneinket, bizalommal és gyermeki szeretettel menjünk az Atyához. Isten azt akarja, hogy hozzá menjünk és meg szeretné adni azt, amit kérünk – beleértve bűneink bocsánatát és mindennapi szükségleteinket.

2. Bocsáss meg nekik, Uram! Jézus azt kéri tőlünk, hogy bocsássunk meg másoknak, különösen azoknak, akik megbántottak minket. Ez nehéz lehet, hiszen ez nem csak baráti és családi körünket érintheti, hanem azokat is, akik szándékosan támadnak, vagy megbántanak minket. Nehéz lehet megbocsátani egy olyan munkahelyi kollégának, aki pletykál rólunk a hátunk mögött azért, hogy saját előrelépését biztosítsa. Ugyanígy nehéz dolog megbocsátani a tolvajnak, aki ellopja a kocsinkat, vagy a terroristának vagy ellenséges katonának, aki megöli egy családtagunkat. Krisztus azonban pontosan ezt várja tőlünk. Saját személyében példát adott nekünk, hogy hogyan kell megbocsátani azoknak, akik rosszat tesznek nekünk. Ő mindenkiért meghalt, még azokért is, akik keresztre feszítették Őt.

3. Jöjjön el a Te Országod! Isten megadta számunkra azokat az eszközöket, amelyekkel ki tudjuk engesztelni magunkat Istennel és az emberekkel. Ha szívből megbocsátunk másoknak, élhetünk a bűnbánat szentségével Isten irgalmában bízva. Ha így cselekszünk, segítjük annak megvalósulását, amit az imában kérünk: „Jöjjön el a Te Országod, legyen meg a Te akaratod.” Isten királysága a szívünkben van, melyet az Úr alapít meg a bensőnkben a megszentelő kegyelem által, melyet először a keresztségben adott, majd a bűn elkövetése után a bűnbánat szentségében megújít és az Oltáriszentség napi vétele által megerősít. A megbocsátás eltölt minket újra Isten kegyelmével és segít minket abban, hogy másoknak mi is megbocsássunk, és szeretni tudjunk. A nagyböjt a legjobb időszak arra, hogy belépjünk a szeretet és megváltás áradásába.

Beszélgetés Krisztussal: Uram, Istenem! Köszönöm azt a nagy bizalmat, melyet belém helyeztél azáltal, hogy megtanítasz Atyámnak szólítani. Segíts, hogy megbocsátó legyek, és alázattal beismerjem saját gyengeségemet és bűneimet. Erősíts meg kegyelmeddel, hogy meg tudjam tenni akaratodat, és így segítsem Országod megvalósulását saját szívemben és a körülöttem élők szívében.

Elhatározás: Ma szóval vagy tettel odafordulok valaki felé, akinek megbocsátásomra szüksége van. Kijelölök egy napot, amikor a bűnbánat szentségéhez járulok.

Erdő Péter bíboros atya 2012. februári imaszándéka:
Imádkozzunk, hogy a haldoklók Krisztus szeretetéből reményt és bizalmat merítsenek.

--
Ez a Vándor Evangélium apostoli imaszolgálat napi evangéliumhoz kapcsolódó listája. A Vándor Evangélium program ebben az évben a Család évét szolgálja.
Amennyiben kérdése van a leírtakkal kapcsolatban, az alábbi e-mailcímen felteheti: info@vandorevangelium.hu
www.vandorevangelium.hu

Segít ez a szolgálat önnek? Szívesen segítené szolgálatunkat?
Elsősorban azzal teheti meg, ha másnak is ajánlja a napi elmélkedéseket, azonban örömmel fogadunk minden anyagi támogatást is, amelyek segítik missziós tevékenységeinket. Alapítványunk várja adója 1%-ának felajánlását is, hogy az evangélium terjesztésére fordíthassa.

Missio Christi Alapítvány
Adószám: 18254589-1-43
CIB Bank 11100908-18254589-10000001

2012. február 27., hétfő

Nagyböjti idő, 1. hét Hétfő

Nagyböjti idő, 1. hét Hétfő

Lev 19, 1-2.11-18Legyetek szentek, mert én az Úr szent vagyok!
Mt 25, 31-46
Amit egynek a legkisebbek közül tettetek, nekem tettétek!

Megdöbbenve állapítjuk meg olykor, hogy mily rövid az élet. Észre se vettük, és már itt a vége. Az evangélium erre figyelmeztet: egy napon valamennyiünknek meg kell jelennünk az Úr ítélőszéke előtt. Ott leszünk majd együtt: hívők, nem hívők, szegények és gazdagok, hogy számot adjunk tetteinkről. És mi alapján fog Isten megítélni bennünket? A szeretetünk mértéke szerint, mert szeretet az Isten – amint első enciklikájában XVI. Benedek pápa is hangsúlyozza, és hozzáteszi: a legigazságosabb társadalom sem nélkülözheti az egyháznak ezt a karitatív tevékenységét, mely Isten végtelen, ingyenes szeretetéből táplálkozik. Legyünk egymás iránt hiteles tanúi és találékony napszámosai a szeretet Istenének! (Adoremus 2006.)

A keresztény ember élete állandó küzdelem, hiszen napról-napra le kell győzni a kísértéseket. A legveszedelmesebb kísértés az önzés, mivel beszűkíti az embert, és szeretetlenné teszi. Nagyböjti előkészületünk kezdetén újra és újra föl kell éleszteni magunkban elhagyott és elfeledett szeretet-cselekedeteinket.
Forrás: Bárdosy Éva
  1. Segíts mennyei Atyánk, hogy ebben a szent időben elmélyüljön a hitünk, reményünk és szeretetünk Irántad és minden ember iránt! Hogy Jézussal járjunk a pusztában, és közben alaposabban megismerkedjünk Veled! Hallgass meg, Urunk!
  2. Szentlelked adjon tanácsot lelki vívódásai, próbatételei idején minden szolgádnak: János Pál pápának, püspökeinknek, papjainknak, és valamennyi meghívott munkásodnak! Hallgass meg, Urunk!
  3. Áldd meg egyházmegyénk főpásztorát, László püspökünket kinevezésének évfordulóján! Tedd az aranymiséjét ünneplőt szíved szerinti jó pásztorrá és adj neki mindig hivatásából következő sok tiszta örömöt! Hallgass meg, Urunk!
  4. Segíts kiállnunk a hit, a beléd vetett bizalom próbáját minden körülményben! Bátoríts, hogy minden "reménytelen" helyzetben is kövessük Jézust az engedelmességben! Hallgass meg, Urunk!
  5. Amikor a Jézus Krisztus által kapott istengyermeki szabadságunkért az Egyház közösségében hálát adunk, hallgass meg, Urunk!
  6. Fogadd el készségünket az igazi bűnbánatra és az önmegtagadásra! A mai szentmise kenyerével és borával együtt fölajánljuk bűnbánó szívünket, mint választott néped a termés legjavát és kérünk: hallgass meg, Urunk!
  7. Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem örökösen éhezik Rád, Istenünk! Lakass jól minden utánad szomjazót tested, véred által isteni életeddel! Hallgass meg, Urunk!

A keresztény ember élete állandó küzdelem, hiszen napról-napra le kell győzni a kísértéseket. A legveszedelmesebb kísértés az önzés, mivel beszűkíti az embert, és szeretetlenné teszi. Nagyböjti előkészületünk kezdetén újra és újra föl kell éleszteni magunkban elhagyott és elfeledett szeretet-cselekedeteinket.

forrás: Magvető lista 2000
Lev 19,1-2.11-18. - Mt 25,31-46.
A nagyböjti időben felülvizsgáljuk Istenhez, Jézushoz fűződő kapcsolatunkat. Követelményei már az ószövetségben sem voltak minimálisak: Legyetek szentek, mert én, az Úr, a ti Istenetek szent vagyok. S mindjárt hozzáfűzi a felebaráti szeretet alapkövetelményeit: már az Ószövetség idején sem lehetett Istent úgy szeretni, hogy ne szeretnénk embertársainkat. Jézus példabeszédében még tovább fokozza ezt a követelményt: arról ismerni meg, hogy hozzá tartozunk, hogy milyen szeretettel voltunk embertársainkhoz. - Más szóval, ha egyre jobban akarom szeretni Jézust, akkor egyre jobban kell szeretnem embertársaimat is.Elemér

forrás: nagyböjti lista (2000)
  • Kedves fiam, nem azért állítottalak magasra, hogy elfeledkezzél arról, mit köszönhetsz alantabb álló testvéreidnek.
  • Tehetségeid, jó tulajdonságaid, vagyonod az én bőkezűségemet bizonyítják.
  • Az egyéni javaknak is a közjót kell szolgálni.
  • A kezeknek segíteni kell a lábakat; a lábaknak segíteni kell a kezeket.
  • Nincs oly kis teremtmény, amely nem tehetne valami szolgálatot.
  • Mikor én oly bőkezű voltam és vagyok veled szemben: te fösvény akarsz lenni irántam?
  • Az örök dicsőség olyan nagy dolog, hogy méltányos azt a földön drágán megfizetni.
  • Szívem különös kegyelmekben részesíti azokat, kik feláldozzák magukat másokért.
  • Ha javaidat biztosítani kívánod, fordítsd azokat a szerencsétlenek fölsegítésére.
  • És ne véld, hogy itt csak az anyagi segítségre gondolok; nem, hanem minden segítségre: a lelkire és a természetfölöttire is.
  • Tanítsd a pazarlókat takarékosságra.
  • Tanítsd a vigyázatlanokat óvatosságra.
  • Tanítsd a rendetleneket fegyelemre.
  • Tanítsd azokat, kik testükkel visszaélnek, a lelki egészségre.
  • Tanítsd a könnyelműeket megfontolásra.
  • Tanítsd a szenvedélyeseket a szív megfékezésére.
  • Tanítsd azokat, kik csak tanulni akarnak, a maguk megjavítására.
  • Tanítsd azokat, kik nem tudnak élni, a meghalásra.
(G. Palau sj: Krisztus útján 1922)

Nagyböjt első hete – hétfő

2012.02.27. hétfő

Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!


Lev 19,1-2.11-18
Így szól az Úr Mózeshez: ,,Szólj Izrael fiainak egész gyülekezetéhez és mondd nekik: Szentek legyetek, mert én, az Úr, a ti Istenetek, szent vagyok! Ne lopjatok, ne tagadjatok le semmit és ne csalja meg egyiktek a másikat! Ne esküdjél nevemre hamisan, hogy meg ne szentségtelenítsd Istened nevét -- én vagyok az Úr! Ne keress ürügyet felebarátod ellen, és erőszakkal se nyomd el őt! Napszámosod bére ne maradjon reggelig tenálad! Ne átkozz süketet és ne tégy gáncsot vak elé: féld az Urat, a te Istenedet -- mert én vagyok az Úr! Ne kövess el jogtalanságot és ne ítélj igazságtalanul! Ne nézd a szegény személyét, s ne légy tekintettel a hatalmas arcára: igazság szerint ítélj felebarátodnak. Ne légy rágalmazó, se besúgó a nép között. Ne törj felebarátod vérére -- én vagyok az Úr! Ne gyűlöld testvéredet szívedben, hanem fedd meg nyíltan, hogy ne legyen bűnöd miatta. Ne állj bosszút, s ne emlékezzél meg polgártársaid igazságtalanságáról: szeresd felebarátodat, mint te magadat -- én vagyok az Úr!

Zs 18B
A karvezetőnek. Dávid zsoltára. Isten dicsőségét beszélik az egek, és keze művét hirdeti az égbolt. Ezt harsogja az egyik nap a másiknak, erre tanítja az egyik éj a másikat. Nem sustorgással, nem dadogással, hogy ne lehetne érteni őket: az egész földre elhat szózatuk, s a földkerekség határaira szavuk. Bennük ütötte fel a napnak sátrát, s az, mint a vőlegény, kilép nászházából, mint a hős, ujjongva indul neki útjának. Az ég egyik szélén kel föl, és útja annak másik széléig jut el, és nincs, aki melege elől elrejthetné magát. Szeplőtelen az Úr törvénye, felüdíti a lelket, az Úr rendelete megbízható, bölcsességet ad a kisdedeknek. Egyenesek az Úr végzései, vidámmá teszik a szívet, világos az Úr parancsa, felvilágosítja a szemet. Az Úr félelme tiszta, örökkön-örökké megmarad, igazak az Úr ítéletei, egytől-egyig igazságosak. Kívánatosabbak az aranynál, és megannyi drágakőnél, édesebbek a méznél, meg a csepegő lépes méznél. Szolgád meg is tartja őket, megtartásuk jutalma bőséges. Ki veszi észre a vétkeket? Tisztíts meg titkos bűneimtől, és a kevélységtől mentsd meg szolgádat, ne uralkodjék rajtam. Akkor szeplőtelen leszek, s a nagy vétektől tiszta maradok. Hadd legyen kedves előtted szám beszéde, és szívem elmélkedése mindenkor. Uram, én segítőm, én üdvözítőm!

Mt 25,31-46
Amikor az Emberfia eljön dicsőségében, és vele együtt az angyalok mindnyájan [MTörv 33,2], akkor leül majd dicsőséges trónjára. Összegyűjtenek eléje minden nemzetet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat a jobbjára állítja, a kecskéket pedig a baljára. Akkor a király így szól a jobbja felől állóknak: ,,Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba az országot, amely nektek készült a világ teremtése óta. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, idegen voltam és befogadtatok engem, mezítelen voltam és felöltöztettetek, beteg voltam és meglátogattatok, fogságban voltam és eljöttetek hozzám.'' Akkor az igazak megkérdezik majd tőle: ,,Uram, mikor láttunk téged éhezni, és tápláltunk téged, vagy szomjazni és inni adtunk neked? Mikor láttunk mint idegent, és befogadtunk, vagy mezítelenül, és felöltöztettünk téged? Mikor láttunk téged betegen vagy fogságban, és meglátogattunk téged?'' A király így válaszol majd nekik: ,,Bizony, mondom nektek: amikor megtettétek ezt egynek e legkisebb testvéreim közül, nekem tettétek.'' Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: ,,Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.'' Erre azok is megkérdezik: ''Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, mint idegent vagy mezítelenül, betegen vagy a fogságban, és nem szolgáltunk neked?'' Akkor ő így felel majd nekik: ,,Bizony, mondom nektek: amikor nem tettétek meg ezt egynek e legkisebbek közül, nekem nem tettétek meg.'' És elmennek majd, ezek az örök gyötrelemre, az igazak pedig az örök életre.

Nagyböjt első hete – hétfő

2012. február 27. – Hétfő


  Egy alkalommal Jézus az utolsó ítéletről beszélt tanítványainak: Amikor az
  Emberfia eljön az ő dicsőségében összes angyalának kíséretében, és  helyet
  foglal dicsőséges trónusán,  akkor minden nemzet  összesereglik előtte,  ő
  pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a
  kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.  Azután
  a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai,  vegyétek
  birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és
  ti ennem adtatok; szomjas voltam, és  ti innom adtatok; idegen voltam,  és
  ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és  ti
  fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!”
  Erre megkérdezik tőle az igazak:  „Uram, mikor láttunk téged éhezni,  hogy
  enni adtunk volna  neked, vagy  szomjazni, hogy inni  adtunk volna?  Mikor
  láttunk  idegenként,  hogy  befogadtunk   volna,  vagy  ruhátlanul,   hogy
  betakartunk volna  téged?  Mikor  láttunk  betegen  vagy  börtönben,  hogy
  meglátogattunk volna?” Akkor a király  így felel: „Bizony, mondom  nektek:
  Amit e legkisebb  testvéreim közül  eggyel is  tettetek, velem  tettétek!”
  Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti, átkozottak, az  örök
  tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és  nem
  adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, és
  nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam  és
  börtönben sínylődtem: és ti nem látogattatok meg engem!”
  Erre ők is megkérdezik: „Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy  szomjazni,
  idegenként vagy  ruhátlanul, betegen  vagy börtönben,  és nem  siettünk  a
  segítségedre?” Ő pedig ezt feleli majd nekik: „Bizony, mondom nektek: Amit
  e legkisebbek egyikével nem tettetek,  velem nem tettétek!” Ezek akkor  az
  örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.
  Mt 25,31-46

  Elmélkedés:

  Hamvazószerdán arról elmélkedtünk, hogy  az imádság és  a böjt mellett  az
  alamizsnálkodás,  a  szegényeknek  való  adakozás  jellemzi  leginkább   a
  keresztény embert a nagyböjti időszakban. S ez utóbbi mellé odatehetjük az
  irgalmasság cselekedeteinek  egész sorát.  S lám,  a mai  napon az  utolsó
  ítélettel kapcsolatban  éppen ezek  a  jócselekedetek kerülnek  elő,  mint
  olyan  tettek,  amelyek   szükségesek  ahhoz,  hogy   valaki  bejusson   a
  mennyországba.
  Az ítélkező maga Krisztus, aki körül ott állnak az „összes angyalok”, s  Ő
  elé járul „minden nemzet”: keresztények és nem keresztények, hívők és  nem
  hívők egyaránt.  És  itt  már semmi  más  nem  számít, csak  az,  hogy  ki
  gyakorolta az irgalmasság cselekedeteit  életében más emberekkel  szemben.
  Mindazok, akik megnyitották szívüket mások előtt és nem mulasztották el  a
  segítségnyújtást, bejutnak  az  örök életre,  azaz  odaállhatnak  Krisztus
  mellé az angyalok közé.
  © Horváth István Sándor
 
 

  Imádság:

  Ó Jézus,  emlékeztess,  hogy  amikor  Istent  Atyánknak  szólítjuk,  Isten
  gyermekeként viselkedjünk!  Ha nekünk  örömünk  telik Atyánkban,  neki  is
  kedvét kell találnia bennünk. Atyánk, hadd legyünk templomod, amelyben  az
  emberek felismerik jelenlétedet!

  ______________________________
__

  Aktuális:
  Egy-egy csepp. Az  e-evangélium minden nap  egy csepp. Kinek-kinek  örömöt,
  megnyugvást, vigasztalást,  megerősítést, megvilágosodást  jelentő  csepp.
  Minden napra.  Éveken,  életen át.  Evangélium.  Ezt olvassuk,  ez  vezeti
  életünket és ezt hirdetjük. Az evangéliumhoz méltóan szeretnénk élni, mert
  ebben ismerjük fel az üdvösség tanítását.
  Az idei  nagyböjtben is  kérlek  benneteket, hogy  ajánljátok  barátaitok,
  ismerőseiteknek az  e-evangélium  napi  olvasásának  e-mailes  lehetőségét.
  Feliratkozni a www.evangelium365.hu  oldalon lehet.  Gond esetén  segítség
  kérhető tőlem a his@katolikus.hu címen.
  Köszönettel: István atya
_______________________________________________
Evangélium minden nap
http://www.evangelium365.hu/

Evangelium@lista.hcbc.hu
http://lista.hcbc.hu/cgi-bin/mailman/listinfo/evangelium

Nagyböjt első hete – hétfő

Életünk alkonyán szeretetünk alapján fognak ítélni felettünk
2012. február 27. Nagyböjt első hete – hétfő

P. Matthew Green

Mt. 25; 31-46
Amikor eljön dicsőségében az Emberfia és vele minden angyal, helyet foglal fönséges trónján. Elébe gyűlnek mind a nemzetek, ő pedig különválasztja őket egymástól, ahogy a pásztor különválasztja a juhokat a kosoktól. A juhokat jobbjára állítja, a kosokat pedig baljára. Aztán így szól a király a jobbján állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Éhes voltam, és adtatok ennem. Szomjas voltam, és adtatok innom. Idegen voltam, és befogadtatok. Nem volt ruhám, és felruháztatok. Beteg voltam, és meglátogattatok. Börtönben voltam, és fölkerestetek. Erre megkérdezik az igazak: Uram, mikor láttunk éhesen, hogy enned adtunk volna, vagy szomjasan, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogathattunk volna? A király így felel: Bizony mondom nektek, amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek. Ezután a balján állókhoz is szól: Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely a sátánnak és angyalainak készült. Mert éhes voltam, s nem adtatok ennem. Szomjas voltam, s nem adtatok innom. Idegen voltam, s nem fogadtatok be. Nem volt ruhám, s nem ruháztatok fel. Beteg és fogoly voltam, s nem jöttetek el meglátogatni. Ekkor ezek is megkérdezik: Uram, mikor láttunk éhesen vagy szomjasan, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, s nem voltunk szolgálatodra? Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek. Ezek örök büntetésre mennek, az igazak meg örök életre.”

Bevezető ima: Uram, Istenem! Ebben a nagyböjti időszakban szeretnék közelebb kerülni hozzád. Hiszem, hogy egy lettél közülünk azért, hogy a szeretet cselekedetével minden értelmet meghaladó módon megments minket. Tudom, hogy számíthatok rád, és Te minden nap hordozol engem. Tudom, hogy minden körülmény között velem vagy. Szeretnélek jobban szeretni téged önmagamnál, és szeretnék igent mondani neked minden egyes pillanatban. Teljesen a Te kegyelmedben bízom. Köszönöm Uram! A mostani nagyböjtben szeretnélek még jobban szeretni. Megérdemled, Uram, hogy azzá az emberré legyek, akinek látni akarsz engem.

Kérés: Segíts, Uram, hogy hasznomra váljon ez a nagyböjti időszak!

1. Ne ítéljetek, hanem legyetek kész az ítéletre! Mai társadalmunkban a tolerancia abszolút értéknek számít, így könnyen azt gondoljuk, hogy mindenki azt csinálhat, amit akar egészen addig, amíg nem sért másokat. Az evangélium üzenete – a „ne ítélj” – félreértelmezve azt sugallhatja, hogy nincsenek elítélendő dolgok, nincs objektív mércéje a jónak és a rossznak. A mai evangéliumi idézet rávilágít arra, hogy semmi sem áll messzebb a valóságtól, mint ez a feltevés. Bár nekünk nincs jogunk mások szíve felett ítélkezni, lesz ítélet napja és Jézus szilárd mércét állít elénk: szeretnünk kell másokat. Ez a parancs nem azt jeleni, hogy érezzük jól magunkat másokkal, hanem hogy tegyünk másokért. Jézus számos figyelmeztetést adott arra nézve, hogy mire számíthatunk az ítélet napján. Most itt az ideje ezek alapján cselekedni.

2. Ajándék és felelősség. Az utolsó ítélet leírásában Jézus felfed egy tényt, amely egyszerre ajándék és felelősség. Bármit teszünk másokért, azt neki tesszük. Biztosan gyakran élte át mindenki, hogy egy-egy evangéliumi történet olvasása közben arról álmodozunk, vajon milyen lenne beszélni Jézussal, vendégül látni Őt a házunkban vagy mellette lenni a szenvedés idején. Ma Jézus azt mondja nekünk, hogy ugyanazzal a szeretettel forduljunk mások felé, mintha neki tennénk szolgálatokat. Micsoda ajándék, hogy mi, akik kétezer évvel később élünk Jézus koránál, közvetett módon ugyan, de megmutathatjuk iránta való szeretetünket. Mivel részünk van ebben a lehetőségben, felelősek is vagyunk azért, hogy hogyan cselekszünk.

3. Ma van az a nap! Most a nagyböjti időben, amikor arra készülünk, hogy megemlékezzünk Jézus legnagyobb szeretet-cselekedetéről, remek lehetőség nyílik számunkra, hogy megmutassuk iránta való szeretetünket. Ezt úgy tehetjük meg, ha szeretjük és szolgáljuk embertársainkat. Hiábavaló minden kísérletünk, mely a mások iránti szeretet nélkül próbálná kifejezni Isten iránti szeretetünket. Nagyböjti áldozat vállalásaink, és elhatározásaink arra kell, hogy indítsanak minket, hogy még nagyobb szeretettel forduljunk mások felé és még inkább akarjuk feláldozni magunkat másokért. Ezeken az elhatározásokon nem nagy dolgokat kell érteni. Ez lehet egy kedves szó is durva válasz helyett egy olyan alkalommal, amikor valaki megsértett minket. Lehet egy telefonhívás vagy egy látogatás olyan rokonunkkal kapcsolatban, akivel nehéz kijönnünk. Az is lehet áldozat, ha tartjuk a szánkat olyan esetben, amikor szívesen szólnánk rosszat valakiről, aki véleményünk szerint megérdemli azt. Annyi lehetőséget kínál egy hétköznap is arra, hogy fejlesszük mások iránti szeretetünket. Ezek az apróságok készítenek fel minket a nagyobb áldozatok meghozatalára a későbbiekben.

Beszélgetés Krisztussal: Uram, köszönöm az ajándékot, hogy megmutathatom irántad való szeretetemet mások szolgálata által. Segíts nekem mindig észben tartani Keresztes Szent János szavait: „Életünk alkonyán szeretetünk alapján fognak ítélni felettünk”. Segíts, hogy alkalmazzam ezt a mindennapi életemben, és példaként a Te keresztedre tekintsek!

Elhatározás: Ma egy konkrét jótettet viszek végbe valakivel kapcsolatban azért, hogy megmutassam Isten iránti szeretetemet.


A pápa imaszándéka 2012. február hónapra:
Hozzájutás a vízhez: Hogy valamennyi nép teljesen hozzájusson a vízhez és azokhoz a készletekhez, amelyek a mindennapi életben maradáshoz szükségesek.
Egészségügyi dolgozók: Hogy az Úr hatékonyan támogassa az egészségügyi dolgozók erőfeszítéseit, akik a legszegényebb vidékeken nyújtanak segélyt a betegeknek és az öregeknek.

2012. február 26., vasárnap

Nagyböjti idő, B év, nagyböjt 1. vasárnapja

Nagyböjti idő, B év, nagyböjt 1. vasárnapja

Jézus Krisztus, az isten Fia, azért jött a világba, hogy megmentsen minket a bűn rabságából. Értem, személy szerint vállalta a megkísértést, a szenvedést és a halált, értem támadt fel. Érteni akarom Isten szándékát, érteni akarom Jézus üdvösségszerző tettét. S hogy valóban megérthessem, tiszta szívvel kell Jézus elé állnom, és erejét kérnem.
További gondolatok...

NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJA

2012.02.26. vasárnap: NAGYBÖJT 1. VASÁRNAPJA

Szövetségre lépett az Úr velünk és minden élőlénnyel


Ter 9,8-15
Majd ezt mondta Isten Noénak, s vele fiainak: ,,Íme, szövetséget kötök veletek és utódaitokkal, és minden élőlénnyel, amely veletek van, a madarakkal, a lábasjószággal és a mező minden vadjával, amely kijött a bárkából, s a föld minden állatával. Szövetséget kötök veletek, hogy nem pusztul el többé minden test az özönvíz által, s nem lesz többé vízözön, amely elpusztítja a földet.,, Azután Isten azt mondta: ,,Ez lesz a jele annak a szövetségnek, amelyet megkötök velem és veletek, és minden élőlénnyel, amely veletek van, örök időkre: szivárványomat a felhőkbe helyezem, s az lesz a jele a szövetségnek közöttem és a föld között. Amikor ugyanis felhőkbe borítom az eget, feltűnik a felhőkben szivárványom, és megemlékezem szövetségemről, amelyet veletek kötöttem, és az összes testet éltető élő lélekkel kötöttem, s nem lesz többé özönvíz, hogy eltöröljön minden testet.

Zs 24
Dávid zsoltára. Hozzád emelem, Uram, lelkemet, Istenem, tebenned remélek; ne hagyd, hogy megszégyenüljek, és ellenségeim ujjongjanak fölöttem! Hisz senki, aki tebenned bízik, meg nem szégyenül. De szégyen éri mindazokat, akik hiábavalóságok miatt hűtlenek lesznek. Utaidat, Uram, mutasd meg nekem, és ösvényeidre taníts meg engem! Vezess és oktass engem igazságodra, mert te vagy az én üdvözítő Istenem, és én tebenned bízom szüntelen! Emlékezzél meg, Uram, könyörületedről, és irgalmadról, hisz azok öröktől valók! Ifjúkorom bűneire s botlásaira ne gondolj vissza; Irgalmad szerint emlékezzél meg rólam, hiszen te jó vagy, én Uram! Édes az Úr és igazságos, ezért útbaigazítja a vétkeseket. Végzésével vezérli az alázatosakat, megtanítja útjaira a szelídeket. Az Úr minden útja irgalom és igazság azok iránt, akik szövetségét és törvényeit megtartják. A te saját nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az! Ki az, aki féli az Urat? Annak megmutatja, milyen utat válasszon. Annak boldogságot élvez majd a lelke, és utóda örökli a földet. Barátja az Úr azoknak, akik őt félik, és szövetségét megmutatja nekik. Állandóan az Úrra tekint szemem, mert ő húzza ki lábamat a tőrből. Tekints rám és irgalmazz nekem, mert elhagyatott és szegény vagyok. Szívem szorongatásai megsokasodtak, vezess ki ínségemből engem. Nézd megalázottságomat és szenvedésemet, bocsásd meg minden vétkemet! Nézd, milyen sokan vannak ellenségeim, milyen ádáz gyűlölettel gyűlölnek engem! Oltalmazz és szabadíts meg engem, ne hagyd, hogy megszégyenüljek, hiszen benned remélek! Álljanak mellém az ártatlanok és az igazak, mert beléd vetem bizalmamat. Szabadítsd meg Isten, Izraelt minden szorongatásából!

1Pét 3,18-22
Mert Krisztus is meghalt egyszer a bűnökért, az Igaz a bűnösökért, hogy minket Istenhez vezessen. Test szerint megölték ugyan, de életre támadt a Lélek szerint. Benne ment el, hogy azoknak a lelkeknek is a megváltást hirdesse, akik a börtönben voltak, akik egykor hitetlenek voltak, amikor Isten türelmesen várt Noé napjaiban, mig a bárka épült, amelyben kevés, összesen nyolc lélek menekült meg a víz által. Ennek felel meg most a keresztség, amely titeket most megment, nem a test szennyének lemosása által, hanem mint a jó lelkiismeret kérése Istentől Jézus Krisztus feltámadása alapján, aki az Isten jobbján van, miután felment a mennybe, és uralma alá vetette az angyalokat és hatalmasságokat és erőket.

Mk 1,12-15
Ezután a Lélek azonnal elragadta őt a pusztába. A pusztában volt negyven napig; a sátán kísértette. A vadállatokkal volt, és az angyalok szolgáltak neki. Miután Jánost átadták, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: ,,Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.'

Nagyböjt 1. vasárnapja

2012. február 26. – Nagyböjt 1. vasárnapja


  Abban az időben a Lélek kivitte Jézust a pusztába. Negyven napig kint volt
  a pusztában,  és  megkísértette a  sátán.  Vadállatokkal volt  együtt,  és
  angyalok szolgáltak neki. Amikor Jánost elfogták, Jézus Galileába ment, és
  hirdette az  Isten  evangéliumát:  „Betelt  az idő,  közel  van  az  Isten
  országa. Térjetek meg, és higgyetek az evangéliumban.”
  Mk 1,12-15

  Elmélkedés:


  A gonosz hazugsága és az evangélium igazsága
  A húsvéti előkészület idején Jézus életének fontos eseményeiről olvasunk a
  nagyböjti vasárnapok evangéliumaiban. Jézus megkísértése, színeváltozása a
  Tábor-hegyen, a  jeruzsálemi  templom megtisztítása  és  utolsó  nyilvános
  beszéde lassanként  vezetnek  el  minket  Urunk  szenvedésének  kezdetéig,
  megváltó haláláig  és  feltámadásáig.  Ezen  események  felidézése  hitünk
  megerősítését, a szenvedés titkának  elfogadását és Krisztus  küldetésének
  megértését szolgálja.

  Az  idei  esztendőben   Szent  Márk  könyvéből   olvassuk  a   megkísértés
  történetét.  Máté  és  Lukács  hosszasan   írja  le  a  sátán   háromszori
  próbálkozását és  Jézus  visszautasítását, Márk  azonban  mindössze  három
  rövidke mondattal  emlékezik  meg  az eseményről,  amely  Jézus  nyilvános
  működésének kezdetén történt. Ezek szerint  Jézus a Lélek indítására  ment
  ki a pusztába, ahol negyven napos tartózkodása idején kísértést szenvedett
  a sátántól.  A  kísértés Jézus  esetében  azt jelentette,  hogy  a  gonosz
  megpróbálta eltéríteni küldetésétől, az Atyától kapott küldetésétől. Jézus
  felismeri  a  sátán  próbálkozását,  felismeri  a  kísértő  szándékát,  de
  visszautasítja, azaz nem  engedi, hogy  bárki vagy bármi  eltérítse őt  az
  Atya akaratának teljesítésétől.

  És mit jelent számunkra  a kísértés? Először is  azt kell látnunk, hogy  a
  gonoszt  és  jellegzetes  cselekedetét,  azaz  a  kísértést  nagyon  nehéz
  felismernünk. Másokban persze könnyen meglátjuk a gonoszt, másokat gyorsan
  megítélünk, más  emberek cselekedeteit  hamar  minősítjük rossznak,  de  a
  saját környezetünkben megjelenő gonoszt és a minket érő kísértést  valóban
  nehéz felismernünk. Mert  a gonosz  – természeténél fogva  – álruhát  ölt,
  hogy megtévesszen bennünket. A magabiztosságot mutató és nagy önbizalommal
  rendelkező emberek szinte egészen  biztosan csapdába estek. Ezzel  szemben
  az igazán  hívő  ember  még  élete  legjelentősebb  döntéshelyzeteiben  is
  megenged magának egy kis bizonytalanságot, határozatlanságot, és kimutatja
  Istenre hagyatkozását, illetve engedi magát  Istentől vezetni. Nem a  maga
  akaratához ragaszkodik és  nem a  saját elképzelését  tartja jónak,  hanem
  megnyílik az ismeretlen, a bizonytalan  jövő előtt, mert ott is  számíthat
  Isten segítségére.  Jézus  is pontosan  ezt  tette, amikor  a  legvégsőkig
  elmenve vállalja  a szenvedést  és  a halált,  mert  bízik abban,  hogy  a
  mennyei Atya  jót  akar,  és  mindent,  ami  rossznak  tűnik,  képes  jóvá
  változtatni.

  Ha nyilvánosságra  kerül  egy  embertársunk rossz  cselekedete,  vagy  egy
  általa elkövetett  bűncselekmény,  akkor hányszor  mondjuk  utána:  „Olyan
  rendes embernek  ismertük meg.  Becsületes  embernek tűnt.  Nem  gondoltuk
  volna, hogy ilyenre  is képes.”  Az ilyen  utólagos kijelentések  pontosan
  elárulják, hogy  valójában  alig  vagyunk képesek  felismerni  a  rosszat.
  Másokban sem igazán ismerjük  fel és magunkba  sem, ráadásul ez  utóbbihoz
  elengedhetetlen az őszinteség. És  azt is tegyük hozzá,  hogy a gonosz,  a
  sátán jól ismer bennünket, ismeri a gyenge pontunkat, pontosan tudja, hogy
  hol kell bennünket támadni.

  Mit jelent számunkra  a kísértés?  Azt, hogy  a gonosz  el akar  bennünket
  szakítani Istentől és le akar minket téríteni az Isten felé vezető  útról.
  Nehéz felismernünk hazugságait  és megtévesztéseit. De  ha az  igazsághoz,
  pontosabban az evangélium  igazságához, Krisztus igazságához  ragaszkodunk
  és ehhez  szabjuk  életünket, akkor  jó  úton járunk.  „Térjetek  meg,  és
  higgyetek az  evangéliumban” (Mk  1,15). Ezzel  kezdte egykor  Jézus az  ő
  fellépését az  emberek között  és  ez a  tanítás  szól nekünk  a  nagyböjt
  kezdetén.  Vezessen  bennünket  Krisztus  evangéliumának  igazsága   egész
  életünkön át!
  © Horváth István Sándor
 
 

  Imádság:

  Urunk, Jézus  Krisztus!  Te egykor  az  igehirdetésre választottad  ki  az
  apostolokat, akiknek ezt mondtad: „aki titeket hallgat, engem hallgat” (Lk
  10,16). Ugyanez igaz minden papra is, akit te hívsz meg személyesen az Ige
  szolgálatára. Add,  Urunk,  hogy papjaink  szavát  soha ne  vegyük  csupán
  gyenge emberi szónak,  hanem igehirdetésükben felismerjünk,  megszeressünk
  és kövessünk téged! Segíts minket, hogy az evangéliumhoz méltóan éljünk!
______________________________

Nagyböjt első vasárnapja

2012. február 26. Nagyböjt első vasárnapja 

P. Robert Presutti LC

Mk 1,12-15
Ezután a Lélek azonnal elragadta őt a pusztába. A pusztában volt negyven napig; a sátán kísértette. A vadállatokkal volt, és az angyalok szolgáltak neki. Miután Jánost átadták, Jézus Galileába ment, hogy hirdesse Isten evangéliumát. Azt mondta: ,,Betelt az idő, és elközelgetett az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban.''

Bevezető ima: Jézus, hiszem, hogy vezetsz; ha leveszem a tekintetem rólad és nem követlek, rossz útra tévedek. Tudom, hogy sohasem mondasz le rólam. Köszönöm feltétlen és megszentelő szereteted. Minden bizalmam beléd helyezem és szeretnélek egész szívemből, testemből és lelkemből szeretni téged.

Kérés: Jézus, segíts, hogy állhatatos legyek a kísértések idején!

1. A kísértések szerepe. Jézus nyilvános működése a Sátánnal való összetűzéssel kezdődött. Mielőtt Isten bármilyen csodát tett volna, egyenlőséget hirdetett volna, a tanítványok Jézus köré sereglettek volna, Jézus számára kinyilvánította, hogy mi a földi életének feladata és miért jött közénk. Azért, hogy az ördög művét szétrombolja és az irgalmasság országát felépítse. Jézust az ördög, az emberek ellen is használt legveszélyesebb fegyverével, a kísértéssel támadta. A Sátán az emberi lelkeket a bűnös életbe csábítja, hogy önmaguk legyenek önmaguk számára a középpontban. Jézus, az ördögnek e veleszületett eszközével – az iszonyatos kísértéssel – szembeszállt, és hű maradt az Atyához és szándékaihoz. A kísértésnek fontos szerepe van az üdvösségünk tervében. Urunk, segíts döntenünk, hogy neked átadva az életünket és kegyelmeidet elfogadva éljünk, vagy csak saját magunk számára megmaradva bűneinkben.

2. Vadállatok és angyalok. Mindkettőre képesek vagyunk, a megszentelődésre és a bűnre is. Senkinek sincs a sorsa előre megírva. Még az angyaloknak is dönteniük kellett a jó és rossz között, hogy meghatározzák saját sorsukat. A jót választó angyalok szeretete és odaadása megbízható eszköz lett Isten akaratában és tervében. A démonokat, bűnös önközpontúság tette vad bestiákká, akik mindig újabb és újabb áldozatokat keresnek. A személyünk és a belső legtitkosabb és legszemélyesebb döntéseink részei ennek a mindig fennálló harcnak a jó és a gonosz között. A kísértés minden pillanata a választás és a döntés pillanata. Minél nagyobb a kísértés, annál határozottabb kell, hogy legyen a döntés is. Ha gyakran a jó mellett döntünk, akkor ezek a döntések jó szokásokká válnak, a sok jó szokás egy jó személyiséggé alakít, a jó személyiség – ha nyitott az Isteni üdvösségre – az maga a szentség.

3. Itt és most. Krisztus Galileában lépett a nyilvánosság elé: akkor ott is, és ma is döntésre hív. Jézussal szemben senki sem maradhat közömbös; mindenki, aki hallja küldetését, annak valamilyen módon döntenie kell. Jézus minden nőt és férfit meghív országába. Ez a hívás állandóan fennáll, hogy az emberek mellette, vagy ellene dönthessenek. A legjobb pillanat a döntésre mindig a most, és a legjobb hely az itt. Ha nem most, akkor mikor? Ha, nem itt, akkor hol? „Az Egyház a Nagyböjtöt egy különleges felhívásnak is tekinti, hogy a gonoszt a gyökereinél legyőzzük. A kísértés nemcsak egy lehetőség a gonoszságra, hanem a bűn gyökere is. Az embert a gonosz nem csak vonzza, hanem körül is veszi. Krisztus is ugyanezt teszi velünk ennek az útnak az elején – ez a böjtölés. Ugyanakkor rámutat mindannyiunk számára az evangélium megmentő erejére“ (Boldog II. János Pál pápa prédikációja, 1985. február 24.).

Beszélgetés Krisztussal: Jézus, én mindig téged szeretnélek választani, de tudom, hogy gyenge vagyok. Kérlek, adj erőt a kísértés pillanataiban! Add, hogy állhatatos legyek és szívemet tölts meg szeretettel, hogy áldozatok árán is téged és a Te utadat válasszam! Szentségre törekvő életemet kövezzék ki az általam kiállt kísértések.

Elhatározás: Figyelni fogok a legkisebb jelekre is, amik önző tettekre akarnak vezetni. Ha ezek a kísértések jönnek, Krisztus mellett és saját önzésem ellen akarok dönteni.

Erdő Péter bíboros atya 2012. februári imaszándéka:
Imádkozzunk, hogy a haldoklók Krisztus szeretetéből reményt és bizalmat merítsenek.

--
Ez a Vándor Evangélium apostoli imaszolgálat napi evangéliumhoz kapcsolódó listája. A Vándor Evangélium program ebben az évben a Család évét szolgálja.
Amennyiben kérdése van a leírtakkal kapcsolatban, az alábbi e-mailcímen felteheti: info@vandorevangelium.hu
www.vandorevangelium.hu

Segít ez a szolgálat önnek? Szívesen segítené szolgálatunkat?
Elsősorban azzal teheti meg, ha másnak is ajánlja a napi elmélkedéseket, azonban örömmel fogadunk minden anyagi támogatást is, amelyek segítik missziós tevékenységeinket. Alapítványunk várja adója 1%-ának felajánlását is, hogy az evangélium terjesztésére fordíthassa.

Missio Christi Alapítvány
Adószám: 18254589-1-43
CIB Bank 11100908-18254589-10000001

2012. február 25., szombat

Nagyböjti idő, Hamvazószerda utáni szombat

Nagyböjti idő, Hamvazószerda utáni szombat

Megtérés és öröm – ez a két fogalom hatja át a mai evangéliumot. Kövess engem – mondta Jézus a bűnösnek, a mindenki által megvetett vámosnak. Lévi pedig követte. Lehetséges a megtérés, mindenki számára lehetőség van az újrakezdésre, még számomra is most, ebben az idei nagyböjtben. Nem azért vagyunk-e mások iránt előítéletekkel és kétségekkel, mert magunkból kiindulva tudjuk, hogy milyen nehéz az őszinte megtérés útja? Elhatározzuk, hogy szentek leszünk. Többet imádkozunk, ha kell, áldozatot vállalunk, és még abban az órában vétkezünk. Mekkora megerősítés mindnyájunk számára Jézus szava: nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek. Ragadj ki Uram az önzésemből! (Adoremus 2006.)
További gondolatok...

Hamvazószerda utáni szombat

2012.02.25. szombat

Ha kenyeret adsz az éhezőnek, felragyog világosságod


Iz 58,9b-14
Akkor majd, ha szólítod, az Úr válaszol, ha kiáltasz, így szól: ,,Íme, itt vagyok!' Ha eltávolítod körödből az igát, az ujjal mutogatást és a hamis beszédet, ha lelkedet adod az éhezőért, és a meggyötört lelket jóllakatod, akkor felragyog a sötétségben világosságod, és homályod olyan lesz, mint a déli verőfény. Az Úr vezet majd téged szüntelen, kopár vidéken is jóllakatja lelkedet, és csontjaidat megerősíti; olyan leszel, mint az öntözött kert, és mint a vízforrás, melynek nem apad el vize. Felépítik majd a tőled származók az ősi romokat, a régi nemzedékek alapjait megerősíted; a rések befalazójának neveznek majd téged, aki helyreállítod az utakat, hogy lakjanak ott. Ha visszatartod lábadat szombaton, hogy ne járj kedvteléseid után szent napomon, a szombatot gyönyörűségnek nevezed, s az Úr szent napját dicsőségesnek, és megdicsőíted azzal, hogy nem jársz a magad útjain, nem keresed kedvtelésedet, és nem folytatsz szóbeszédet: akkor gyönyörködni fogsz az Úrban, felviszlek a föld magaslataira, és táplállak téged atyádnak, Jákobnak örökrészével. Bizony, az Úr szája szólt.

Zs 85
Dávid imádsága. Hajtsd hozzám, Uram, füledet, hallgass meg, mert nyomorult és szegény vagyok. Őrizd meg életem, mert kedves vagyok előtted; Mentsd meg, Istenem, szolgádat, aki benned bízik. Könyörülj rajtam, Uram, mert hozzád kiáltok egész nap! Örvendeztesd meg szolgádat, mert hozzád emelem, Uram, lelkemet. Mert te, Uram, jóságos vagy és szelíd, nagyirgalmú mindazokhoz, akik téged segítségül hívnak. Figyelj, Uram, imádságomra, hallgass könyörgésem szavára! Hozzád kiáltok szorongatásom idején, mert te meghallgatsz engem. Uram, nincs az istenek közt tehozzád hasonló, semmi sem fogható a te műveidhez. A nemzetek, amelyeket alkottál, mindnyájan eljönnek, leborulnak előtted, Uram és dicsőítik nevedet, mert nagy vagy te és csodákat művelsz: egyedül te vagy Isten. Uram, vezess engem utadon, hogy igazságodban járjak; Szívemet tedd egyszerűvé, hogy félje nevedet. Teljes szívemből dicsérlek, Uram, én Istenem, és mindörökké magasztalom nevedet, mert nagy a te irgalmad irántam, kiragadtad lelkemet az alvilág mélyéből. Isten, gonoszok keltek fel ellenem és erőszakosak serege tör életemre, és nem vesznek figyelembe téged. De te, Uram, könyörületes és irgalmas Isten vagy, türelmes, nagy irgalmú és igaz. Tekints rám, könyörülj rajtam, add szolgádnak erődet, szabadítsd meg szolgálód fiát. Add jelét rajtam jóságodnak, hogy gyűlölőim lássák, és szégyent valljanak, minthogy te, Uram, megsegítesz és megvigasztalsz engem.

Lk 5,27-32
Ezek után kiment, és látott egy Lévi nevű vámost a vámnál ülni. Azt mondta neki: ,,Kövess engem!' Erre az otthagyott mindent, fölkelt és követte őt. Lévi ezután nagy lakomát készített neki a házában. Nagy sereg vámos és még sokan mások is ültek velük az asztalnál. A farizeusok és az írástudók felháborodva megkérdezték a tanítványait: ,,Miért esztek és isztok a vámosokkal és bűnösökkel?' Jézus ezt válaszolta nekik: ,,Nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem az igazakat jöttem hívni, hanem a bűnösöket a bűnbánatra.'

Hamvazószerda utáni szombat

2012. február 25. – Szombat


  Amikor Jézus egyszer  Kafarnaumban járt, meglátott  egy Lévi nevű  vámost,
  aki a vámnál ült. Megszólította őt: „Kövess engem!” A vámos erre  fölkelt,
  és mindenét otthagyva, követte Jézust. Lévi azután Jézus tiszteletére nagy
  lakomát  rendezett  házában.  Jézussal  együtt  sok  vámos  és  más  ember
  telepedett az  asztalhoz.  A  farizeusok és  az  írástudók  méltatlankodva
  fordultak a tanítványokhoz: „Hogyan lehet az,  hogy ti a vámosokkal meg  a
  bűnösökkel együtt  esztek és  isztok?”  Jézus felelt  meg nekik:  „Nem  az
  egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek. Nem azért jöttem,  hogy
  az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket, hogy megtérjenek!”
  Lk 5,27-32

  Elmélkedés:

  Nem azért  jöttem,  hogy  az  igazakat hívjam,  hanem  a  bűnösöket,  hogy
  megtérjenek!  –  mondja  Jézus  a  mai  evangélium  szerint.  A   megtérés
  mindenkinek szól tehát,  de akik igaznak  és bűntelennek tartják  magukat,
  azok nem  képesek  meghallani a  bűnbánatra  hívó szót.  Megtérésem  azzal
  kezdődik,  hogy  elismerem   vétkeimet,  s   felismerem  mindazt,   amivel
  megszegtem Isten parancsait. Őszinteség  és alázat szükséges mindehhez.  A
  bűn könnyen lelkileg vakká tesz, s egy idő után már észre sem veszem, hogy
  rossz úton járok. A hosszú ideig a bűnben való megmaradás pedig  elhiteti,
  hogy  nincs  szükségem  változtatásra.  Ebből  az  állapotból  ráz  fel  a
  nagyböjti  időben   Jézus  szava:   Térjetek  meg!   Nézzetek   magatokba,
  vizsgáljátok meg  életeteket,  értékeljétek  cselekedeteiteket!  Mit  kell
  tennem?  Legyen  őszinte  önmagamhoz!   Legyen  bátorságom  beismerni   és
  megvallani bűneimet a  szentgyónásban, hogy  részesülhessek a  bűnbocsánat
  kegyelmében!
  © Horváth István Sándor
 
 

  Imádság:


  Uram, életemben oly  sok az árnyék,  de Te azt  akarod, hogy fény  legyek.
  Bennem még  oly  sok  a  homály, de  Te  azt  akarod,  hogy  testvéreimnek
  világítsak. Magamat is alig vonszolom, de Te azt akarod, hogy testvéreimet
  hozzád vezessem, Hozzád vonzzam.  Oly üres és íztelen  vagyok Uram, de  Te
  azt akarod, hogy  a só legyek.  Uram, Te légy  életem fénye,  világossága,
  íze, jó illata! Engedd, ha velem találkoznak az emberek, Rád találjanak!
______________________________

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Powered By Blogger

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom
Powered By Blogger