2012. március 25., vasárnap

Nagyböjt 5. vasárnapja

  2012. március 25. – Nagyböjt 5. vasárnapja


  Abban az  időben  azok  között, akik  felzarándokoltak,  hogy  az  ünnepen
  imádják Istent,  volt néhány  görög  is. Ezek  odamentek Fülöphöz,  aki  a
  galileai Betszaidából  származott,  és  kérték:  „Uram,  látni  szeretnénk
  Jézust.” Fülöp elment, és szólt Andrásnak. Aztán András és Fülöp elmentek,
  és megmondták  Jézusnak.  Jézus  ezt  válaszolta:  „Eljött  az  óra,  hogy
  megdicsőüljön az Emberfia. Bizony, bizony mondom nektek: ha a búzaszem nem
  hull a  földbe,  és el  nem  hal, egyedül  marad,  ha azonban  elhal,  sok
  gyümölcsöt hoz.  Aki szereti  az  életét, elveszíti  azt, de  aki  gyűlöli
  életét ebben  a  világban, az  megmenti  azt  az örök  életre.  Aki  nekem
  szolgál, kövessen engem,  és ahol én  vagyok, ott lesz  a szolgám is.  Aki
  nekem szolgál, azt becsülni fogja az  Atya. Most megrendült a lelkem.  Mit
  is mondjak? Atyám, szabadíts meg ettől az órától? De hiszen éppen ezért az
  óráért jöttem. Atyám,  dicsőítsd meg  nevedet!” Erre  hang hallatszott  az
  égből: „Megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem.” A tömeg, amely ott  állt,
  ennek hallatára  azt gondolta,  hogy mennydörgött.  Mások így  vélekedtek:
  „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott
  ez a hang, hanem miattatok, ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek
  a világnak  a fejedelmét.  Én pedig,  ha majd  fölmagasztalnak a  földről,
  mindenkit  magamhoz  vonzok.”  Ezt  azért  mondta,  hogy  jelezze,  milyen
  halállal fog meghalni.
  Jn 12,20-33

  Elmélkedés:

  Eljött az óra
  A  nagyböjti  vasárnapok  evangéliumai  folyamatosan  vezetnek   bennünket
  Krisztus küldetésének titka, szenvedése és megváltó halála titka felé.  Ma
  újabb állomáshoz érkeztünk, Jézusnak a  nép előtt, a nagyobb  nyilvánosság
  előtt mondott  utolsó  beszédéhez.  A  beszédet  a  jeruzsálemi  bevonulás
  elbeszélése előzi  meg Szent  János  evangéliumában (Jn  12,12-19),  amely
  történet valójában nyitott marad. Mi  történik ezután? Hogyan változik  az
  ünnepélyes, királyi bevonulás eseménye  kereszthordozássá? Hová tűnnek  el
  az ujjongó  emberek,  és honnak  kerülnek  elő azok,  akik  Jézus  életére
  törnek?

  A jeruzsálemi bevonulás  leírása azzal zárul,  hogy a farizeusok  keserűen
  állapítják  meg,  hogy   eddigi  próbálkozásaik  Jézus   elhallgattatására
  kudarcot vallottak, Jézus továbbra is  népszerű, mindenki őt követi  (vö.:
  Jn 12,19). A ujjongó tömeget  látva vélekedésük igaznak bizonyul,  amelyet
  még  az  is  fokoz,  hogy  nem  csupán  a  zsidók  körében  tisztelik   őt
  Messiásként, hanem még a Jeruzsálemben  tartózkodó pogányok, a görögök  is
  őt keresik,  őt akarják  látni, ahogyan  erről a  mai evangéliumi  szakasz
  elején olvastunk.  Arról ugyan  nem tudunk  meg semmit  a leírásból,  hogy
  teljesült-e kívánságuk, de jelenlétük  és keresésük alkalmat ad  Jézusnak,
  hogy minden embernek szóló küldetéséről tanítson.

  János evangéliumában  többször találkozunk  azzal, hogy  Jézus  ellenfelei
  hiába próbálkoznak,  hiába  akarnak  rá kezet  emelni,  hiába  akarják  őt
  bántalmazni, nem tudják elfogni, mert „még  nem jött el az ő órája”  (vö.:
  Jn 8,30 és Jn  9,20). E sajátos  kijelentések ellenpontjaként mondja  most
  Jézus a következőt: „Eljött  az óra, hogy  megdicsőüljön az Emberfia”  (Jn
  12,23). Elérkezett  a megváltás  ideje. Elérkezett  annak az  ideje,  hogy
  Krisztus teljesítse küldetését. Mi az ő feladata? Milyen küldetést  kapott
  az Atyától? Azt, hogy feláldozza, odaadja életét. Erről az önfeláldozásról
  mondja a búzaszemről szóló hasonlatot, amelynek értelmében halála új  élet
  kezdte lesz. Új élet kezdete az ő számára a húsvéti feltámadás által és új
  élet  kezdete   számunkra  is,   akik   hiszünk  megváltó   halálában   és
  feltámadásában.

  Jézusnak ebben az  utolsó beszédében  is megfigyelhetjük  azt, ami  minden
  cselekedetének irányítója:  ő a  mennyei Atya  engedelmes Fia.  Engedelmes
  fiúként elhagyja az  Atya házát, majd  küldetésének teljesítését  követően
  visszatért az Atya házába. Visszatérésének pillanata az, amikor a  mennyei
  Atya a  kereszten  magához  öleli. Élete  példa  számunkra,  akik  tékozló
  fiúként elhagyjuk az  atyai házat,  megtagadjuk Isten  szeretetét, majd  a
  bűnös élet miatti teljes megsemmisülésünket átélve visszakívánkozunk Isten
  szeretetének közelébe.  Felidézzük  magunkban  a jóságos  Isten  arcát  és
  felébred bennünk a vágy, hogy lássuk, újra lássuk őt. Az Isten-látás vágya
  annak a jele, hogy szakítani akarunk a bűnnel.

  A lassan végéhez közeledő nagyböjti időszak lehetőséget adott nekünk, hogy
  megfogalmazzuk vágyainkat: Látni  szeretnénk Jézust. Hallgatni  szeretnénk
  Jézus szavát, amely örök életre vezet. Követni szeretnénk Jézust, mert  az
  általa mutatott  úton  juthatunk  el  a mennyei  Atyához.  Eljött  az  óra
  számunkra, hogy  a  szenvedő  Krisztus  mellé  állva  felvegyük  mi  is  a
  keresztet. A keresztet, amely az isteni szeretet jele. Eljött az óra, hogy
  megismerjük Isten szeretetét.
  © Horváth István Sándor
 
 

  Imádság:


  Urunk, Jézus  Krisztus! Szívünk  nemes  szándékával keresünk  téged,  mert
  evangéliumodban felismertük az örök élet tanítását. Az evangélium  szerint
  élve akarunk  követni téged,  mert  egyedül a  te tanításod  és  személyed
  követésre méltó. Nem adjuk életünket látszat-igazságok szolgálatára, hanem
  evangéliumod  teljes  igazságát,  mint  igazi  örömhírt  akarjuk  hirdetni
  azoknak, akik tévedéseik  után életünk értelmét  keresik. Ismerjék fel  ők
  is, hogy te vezetsz bennünket az  örök üdvösségre! Segíts minket, hogy  az
  evangéliumhoz méltóan éljünk!
______________________________

Nincsenek megjegyzések:

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom