2012. április 5., csütörtök

Nagycsütörtök

Az alázatos szolgálat tökéletes példája
2012. április 5. Nagycsütörtök

Csernus Ágnes, a Regnum Christi Mozgalom tagja

Jn 13,1-15
Húsvét ünnepe előtt történt. Jézus tudta, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mert szerette övéit, akik a világban voltak, mindvégig szerette őket. A vacsora alkalmával, amikor az ördög már szívébe sugallta Júdásnak, az iskarióti Simon fiának, hogy elárulja őt, Jézus tudva, hogy mindent kezébe adott az Atya, és hogy Istentől jött el és Istenhez megy, fölkelt a vacsorától, letette felsőruháit, fogott egy kendőt és maga elé kötötte. Azután vizet öntött a mosdótálba, és mosni kezdte a tanítványok lábát, majd megtörölte a kendővel, amely a derekára volt kötve. Amikor odaért Simon Péterhez, az így szólt hozzá: „Uram, te mosod meg az én lábamat?” Jézus azt felelte neki: „Amit teszek, azt te most nem érted, de majd később meg fogod érteni.” Péter erre így szólt: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” Jézus azt felelte neki: „Ha nem moslak meg, nem lesz részed velem.” Akkor Simon Péter ezt mondta: „Uram, ne csak a lábamat, hanem a kezemet és a fejemet is!” Jézus azt felelte: „Aki megfürdött, annak elég, ha csak a lábát mossák meg, akkor egészen tiszta. Ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.” Tudta ugyanis, hogy ki az, aki elárulja őt, azért mondta: „Nem vagytok tiszták mindnyájan.” Miután megmosta a lábukat és fölvette felsőruháit, újra leült, és azt mondta nekik: „Tudjátok-e, mit tettem veletek? Ti úgy hívtok engem: „Mester” és „Uram”, és jól mondjátok, mert az vagyok. Ha tehát én, az úr és a mester megmostam a lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.

Bevezető ima: Uram Jézus, szeretném mélyen átélni a szent három nap történéseit. Ott akarok lenni veled tanítványodként az utolsó vacsora termében, a Getszemáni-kertben, a főpap udvarában, Pilátusnál és a Golgotán is. Érjen el szívem mélyébe szenvedésed titka, hogy így a feltámadás örömében is részesüljek!

Kérés: Uram, add meg a hit a remény és a szeretet erényeit nekem, és mindenkinek, aki őszintén keres téged!

1. Az Ő órája. Sokszor halljuk, és mondjuk: „Ez nem az én napom volt. Ez most az én napom.” Amit mi értünk ez alatt, tökéletesen ellenkezik azzal, amit Jézus ért az Ő órája alatt. Mi a sikereinket, örömeinket könyveljük el úgy, hogy a mi napunk, és amikor szenvedés, sikertelenség, fájdalom vagy bosszúság ér, akkor mondjuk: „Ez nem az én napom volt.” Miért lát Jézus mindent fordítva? Mert Ő nemcsak valóságos ember volt, hanem valóságos Isten is. Aki így szólt magáról: „Az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok” (Iz. 55,8). Krisztus szempontjából akkor érkezett el az Ő ideje, amikor beteljesíthette az Atya akaratát. Ő nem azt nézte, hogy ez örömmel és dicsőséggel, vagy szenvedéssel és a magány átélésével jár-e, Őt egyedül az Atya iránti tökéletes engedelmesség és az irántam való tökéletes önátadó szeretet vezette.

2. Krisztus alázata. Jézus Krisztusban Isten lehajolt hozzánk, emberekhez. A legnagyobb alázat az volt, amikor értünk megtestesült, magára vette emberi mivoltunk teljes valóját. Azután földi életében számtalanszor mutatta meg a szeretet alázatos cselekedeteit nekünk, hogy példát adjon, elénk élje azt, amit nekünk is meg kell tennünk. Péter nem akarta, hogy Jézus megmossa az ő lábát, mert nem volt elég alázatos. Hányszor fordul elő, hogy én sem engedem, hogy Jézus közel jöjjön, lehajoljon hozzám és megmossa lábamat, megtisztítsa szívemet, átöleljen szeretetével? Elutasítom Őt, én akarom meghatározni számára, hogyan jöhet hozzám közel. Határozott elképzeléseimet saját életemről és a körülöttem élők életéről alázatosan tegyem le Krisztus kezeibe! Így kevésbé leszek gőgös és ítélkező, így én is képes leszek másokhoz odahajolni a szeretet, az irgalmasság testi és lelki cselekedeteivel.

3. Személyes példa. Ha keresztényekként szeretnénk hatni a világra, nem tehetünk mást, mint hogy Krisztus valódi követőivé válunk: „Mert példát adtam nektek, hogy amint én tettem veletek, ti is úgy tegyetek.” Szükségünk van Isten közelségére, amire a szentségek– különösen az Eucharisztia vétele és a szentgyónáshoz járulás –, a személyes imádság valamint a Szentírás olvasása készít elő. Azonban kevés a misére járás, a sok áhítatos imádság, ha nincsenek mögötte a hétköznapok szeretetcselekedetei. Ezek válnak szeretetünk igazi tanúivá. Ha indulatos vagyok gyermekeimmel, mit látnak tőlem? Amikor fáradt és csüggedt vagyok, akkor is átsugárzik rajtam Krisztus példája? Amikor idősödő szüleim terhét cipelem, hogyan viselkedem velük? Ha egy munkatársam fárasztó viselkedésével idegesít, miként reagálok? Próbáljuk meg minden ilyen helyzetben felidézni magunkban Jézus példáját! Az Ő szemével látni minden embert, és úgy viselkedni velük, ahogy azt Jézus is tenné! Így azok az emberek is, akik nem hisznek, talán egyszer felteszik magukban a kérdést az én példám nyomán: Mitől tud ez az ember más lenni, mint mi? Ha Krisztus az életem középpontja, rá figyelek, képes leszek az Ő példáját követni, és ez hatni fog a környezetemre is.

Beszélgetés Krisztussal: Uram, szeretnék most nagyon figyelni rád, de annyi minden van, ami elvonja a figyelmemet. El akarok csendesedni ezekben a napokban, és hagyni, hogy teljesen betöltsd a szívemet. Add, hogy ennek látható jele is legyen a világban azáltal, hogy a felebaráti szeretet és az alázat cselekedeteit gyakorlom mindenkivel, akivel kapcsolatba kerülök.

Elhatározás: Igyekszem részt venni a nagycsütörtöki szentmise után a szentségimádáson is, alkalmat teremtve Jézusnak, hogy betöltse szívemet szeretetével.
Vagy: az irgalmasság testi és lelki cselekedeteiből kiválasztok egyet, és azt megvalósítom a szent három napban.

Az irgalmasság lelki cselekedetei:
  1. A tudatlanok tanítása.
  2. Tanácsadás a rászorulóknak.
  3. Szomorkodók vigasztalása.
  4. Kétkedők bátorítása.
  5. Megbocsátás.
  6. Más gyengeségei iránti türelem.
  7. Imádság az élőkért és a megholtakért.

Az irgalmasság testi cselekedetei:
  1. A betegek látogatása és ápolása.
  2. Az éhezők táplálása.
  3. A szomjazóknak inni adni.
  4. Hajléktalanoknak szállást adni.
  5. Ruhátlanokat felruházni.
  6. A börtönben lévőket fölkeresni.
  7. A halottakat eltemetni.

A pápa imaszándéka 2012. április hónapra:
Hivatások: Hogy sok fiatal tudja elfogadni Krisztus hívását arra, hogy kövesse Őt a papságban és a szerzetesi életben.
Krisztus, remény az afrikaiaknak: Hogy a feltámadott Krisztus biztos remény jele legyen az afrikai földrészen élő férfiak és nők számára.

Nincsenek megjegyzések:

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom