2012. április 6., péntek

Nagypéntek


2012. április 6. - Nagypéntek


  Abban az időben Jézus kiment  tanítványaival a Kedron völgyén túlra,  ahol
  egy kert volt, s bement oda tanítványaival. Ezt a helyet ismerte Júdás is,
  aki őt elárulta, mert Jézus gyakran járt ide tanítványaival. Júdás  kapott
  egy csapat katonát, valamint a főpapoktól és a farizeusoktól szolgákat, és
  kiment velük oda lámpákkal, fáklyákkal, fegyverekkel fölszerelkezve. Jézus
  tudott mindent, ami rá várt. Eléjük ment tehát és megkérdezte tőlük:  „Kit
  kerestek?” Azok  ezt  válaszolták: „A  názáreti  Jézust.” Jézus  erre  így
  szólt: „Én vagyok.“  Júdás is  ott volt  köztük, aki  elárulta. Mikor  azt
  mondta nekik:  „Én vagyok”,  meghátráltak és  a földre  estek. Ezért  újra
  megkérdezte tőlük:  „Kit  kerestek?”  Azok ezt  válaszolták:  „A  názáreti
  Jézust.” Erre Jézus így szólt: „Megmondtam  már, hogy én vagyok. Ha  tehát
  engem kerestek, engedjétek  el ezeket!” Így  beteljesedett, amit  korábban
  megmondott: „Senkit sem  veszítettem el azok  közül, akiket nekem  adtál.”
  Simon Péternél volt egy  kard. Kirántotta, és  a főpap szolgájára  sújtott
  vele: levágta a  jobb fülét.  A szolgának Malkusz  volt a  neve. De  Jézus
  rászólt Péterre:  „Tedd vissza  hüvelyébe kardodat!  Ne igyam  ki talán  a
  kelyhet, amelyet az Atya adott nekem?”
  Ekkor a  csapat,  az  ezredes  és a  zsidó  szolgák  elfogták  Jézust,  és
  megkötözték. Először Annáshoz vezették, mert  ő apósa volt Kaifásnak,  aki
  abban az évben főpap volt. Ő adta  a zsidóknak azt a tanácsot, hogy  jobb,
  ha egy ember hal meg a népért. Simon Péter és egy másik tanítvány  követte
  Jézust. Ez a tanítvány ismerőse volt a főpapnak, ezért bemehetett Jézussal
  a főpap  udvarába,  Péter  meg  kint várakozott  a  kapu  előtt.  A  másik
  tanítvány, aki  ismerőse  volt a  főpapnak,  visszajött, szólt  a  kapuban
  őrködő  lánynak,  és  bevitte  Pétert.   A  kaput  őrző  szolgáló   közben
  megjegyezte: „Talán te is ennek az  embernek a tanítványai közül vagy?”  Ő
  azt felelte: „Nem vagyok!”  Mivel hideg volt, a  szolgák és a  fegyveresek
  tüzet  raktak,  hogy  fölmelegedjenek.  Péter  is  köztük  álldogált,   és
  melegedett. A főpap eközben tanítványai és tanítása felől faggatta Jézust.
  Jézus ezt  válaszolta neki:  „Én a  világhoz nyíltan  beszéltem. Mindig  a
  zsinagógákban és a templomban  tanítottam, ahova minden zsidónak  bejárása
  van. Titokban  nem  mondtam  semmit. Miért  kérdezel  hát  engem?  Kérdezd
  azokat, akik  hallották,  amit  beszéltem.  Íme,  ők  tudják,  hogy  miket
  mondtam!” E szavakra az egyik ott álló szolga arcul ütötte Jézust, és  így
  szólt: „Így  felelsz  a főpapnak?”  Jézus  ezt mondta  neki:  „Ha  rosszul
  szóltam, bizonyítsd be a rosszat, ha viszont jól, akkor miért ütsz engem?”
  Ekkor Annás megkötözve elküldte őt Kaifás főpaphoz.
  Simon Péter még mindig  ott állt, és  melegedett. Újra megkérdezték  tőle:
  „Talán te is az ő tanítványai közül  vagy?” Ő így felelt: „Nem vagyok!”  A
  főpap egyik szolgája, aki rokona volt annak, akinek Péter levágta a fülét,
  megjegyezte: „Nem  téged láttalak  én  a kertben  ővele?” De  Péter  ismét
  tagadta; és ekkor mindjárt megszólalt a kakas.
  Kaifástól tehát elvezették  Jézust a helytartóságra.  Kora reggel volt.  A
  zsidók nem mentek be a helytartóságra, hogy tisztátalanná ne váljanak,  és
  elkölthessék a  húsvéti  bárányt.  Ezért  Pilátus  jött  ki  hozzájuk,  és
  megkérdezte: „Mivel vádoljátok ezt az embert?” Azok azt felelték: „Ha  nem
  volna gonosztevő,  nem adtuk  volna  őt a  kezedbe!” Pilátus  ezt  mondta:
  „Vigyétek el, és ítélkezzetek fölötte  ti a saját törvényetek szerint!”  A
  zsidók ezt válaszolták  neki: „Nekünk  senkit sem  szabad megölnünk!”  Így
  beteljesedett,  amit  Jézus  arról  mondott,  hogy  milyen  halállal   fog
  meghalni. Pilátus visszament a helytartóságra, maga elé hívatta Jézust, és
  megkérdezte tőle:  „Te  vagy-e a  zsidók  királya?” Jézus  így  válaszolt:
  „Magadtól mondod  ezt,  vagy  mások  mondták  neked  rólam?”  Pilátus  ezt
  felelte: „Hát zsidó vagyok én? Saját  néped és a főpapok adtak a  kezembe.
  Mit tettél?” Ekkor Jézus így szólt:  „Az én országom nem ebből a  világból
  való. Ha ebből  a világból  volna az országom,  szolgáim harcra  kelnének,
  hogy ne  kerüljek a  zsidók kezére.  De az  én országom  nem innét  való.”
  Pilátus megkérdezte: „Tehát  király vagy?” Jézus  így felelt: „Te  mondod,
  hogy király vagyok.  Én arra születtem,  és azért jöttem  a világba,  hogy
  tanúságot tegyek  az igazságról.  Aki  az igazságból  való, az  hallgat  a
  szavamra!” Erre Pilátus azt mondta: „Mi az igazság?” E szavak után Pilátus
  újra kiment a zsidókhoz és ezt mondta nekik: „Én semmi vétket sem  találok
  benne. Szokás azonban nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon  bocsássak.
  Akarjátok-e, hogy  elbocsássam  nektek a  zsidók  királyát?” De  ők  ismét
  kiáltozni kezdtek: „Ne ezt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.
  Ekkor  Pilátus  fogta  Jézust,  és  megostoroztatta.  A  katonák  tövisből
  koszorút fontak, a fejére tették,  és bíborszínű köntöst adtak rá.  Azután
  eléje járultak, és így gúnyolták: „Üdvöz légy, zsidók királya!” És  közben
  arcul verték. Pilátus  ezután újra  kiment, és így  szólt hozzájuk:  „Íme,
  elétek vezetem őt, hogy megtudjátok:  nem találok benne semmi vétket.”  És
  kijött Jézus, töviskoronával, bíborruhában. Pilátus pedig így szólt: „Íme,
  az ember!”  A  főpapok  és  a szolgák,  mihelyt  meglátták  őt,  kiáltozni
  kezdtek:  „Feszítsd  meg!  Feszítsd   meg!”  Pilátus  azt  mondta   nekik:
  „Vigyétek, feszítsétek őt ti keresztre,  mert én semmi vétket sem  találok
  benne!” De a  zsidók ezt felelték:  „Nekünk törvényünk van,  és a  törvény
  szerint meg kell  halnia, mert  Isten fiává tette  magát!” Amikor  Pilátus
  meghallotta ezt, még jobban megijedt. Visszament a helytartóságra, és újra
  megkérdezte Jézust:  „Honnan  való  vagy?” De  Jézus  nem  válaszolt  neki
  semmit. Erre Pilátus azt mondta neki: „Nem felelsz nekem? Talán nem tudod,
  hogy  hatalmam   van   arra,   hogy  megfeszítselek,   vagy   arra,   hogy
  elbocsássalak?” Erre Jézus azt mondta: „Semmi hatalmad sem volna fölöttem,
  ha onnan  felülről nem  kaptad volna.  Ezért annak,  aki engem  a  kezedbe
  adott, nagyobb a bűne.”
  Ettől fogva Pilátus  azon volt,  hogy szabadon bocsássa  Jézust. A  zsidók
  azonban ezt kiáltozták: „Ha szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja.
  Mert mindaz,  aki királlyá  teszi magát,  ellene szegül  a császárnak.”  E
  szavak hallatára Pilátus kivezet- tette Jézust, maga pedig a bírói  székbe
  ült a  kövezett  udvaron, amelyet  héberül  Gabbatának hívnak.  A  húsvéti
  készület napja volt, a hatodik óra  körül. Így szólt a zsidókhoz: „Íme,  a
  királyotok!” De azok  így kiáltoztak:  „El vele, el  vele! Feszítsd  meg!”
  Pilátus megkérdezte: „Keresztre  feszíttessem a  királyotokat?” A  főpapok
  azonban  ezt   felelték:   „Nincs  királyunk,   csak   császárunk!”   Erre
  kiszolgáltatta nekik, hogy keresztre feszítsék.
  Ekkor a zsidók átvették Jézust. A keresztet ő maga vitte, míg oda nem  ért
  az úgynevezett Koponyák  helyére, amelyet héberül  Golgotának hívnak.  Ott
  keresztre feszítették őt, s két másikat is vele, jobb és bal felől, Jézust
  meg középen. Pilátus feliratot is készített, és a keresztfára tétette.  Ez
  volt ráírva:  „A názáreti  Jézus,  a zsidók  királya.” A  feliratot  sokan
  olvasták a zsidók közül, mert az a hely, ahol Jézust megfeszítették, közel
  volt a városhoz. Héberül, latinul és görögül volt felírva. A zsidó főpapok
  kérték Pilátust: „Ne  azt írd: A  zsidók királya hanem  ahogy ő mondta:  A
  zsidók királya  vagyok”.  Pilátus  azonban ezt  válaszolta:  „Amit  írtam,
  megírtam.”
  A katonák pedig,  miután Jézust  keresztre feszítették,  fogták a  ruháit,
  négyfelé osztották,  mindegyik  katonának  egy  részt.  Azután  a  köntöse
  következett. A  köntös  varratlan volt,  egy  darabból szabva,  ezért  így
  szóltak egymáshoz: „Ezt ne vágjuk szét, inkább vessünk rá sorsot, hogy kié
  legyen!” Így beteljesedett az Írás: „Szétosztották maguk között  ruháimat,
  s a köntösömre sorsot vetettek.” A katonák pontosan ezt tették.
  Jézus keresztje mellett  ott állt anyja,  anyjának nővére, Mária,  Kleofás
  felesége, és Mária Magdolna. Amikor Jézus  látta, hogy ott áll anyja és  a
  tanítvány, akit szeretett, így szólt anyjához: „Asszony, íme, a te  fiad!”
  Azután a tanítványhoz  szólt: „Íme,  a te  anyád!” Attól  az órától  fogva
  házába fogadta őt a tanítvány.
  Jézus tudta, hogy minden beteljesedett. De hogy beteljesedjék az Írás, így
  szólt: „Szomjazom.” Volt  ott egy  ecettel telt  edény. Belemártottak  egy
  szivacsot, izsópra tűzték, és a  szájához emelték. Mikor Jézus  megízlelte
  az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” És fejét lehajtva kilehelte lelkét.
  A zsidók  pedig, mivel  az előkészület  napja volt,  és a  holttestek  nem
  maradhattak a kereszten, megkérték Pilátust, hogy töresse meg a  keresztre
  feszítettek lábszárát,  és vetesse  le  őket a  keresztről. Az  a  szombat
  ugyanis nagy  ünnep  volt.  Elmentek  tehát  a  katonák,  és  megtörték  a
  lábszárát az egyiknek is, a másiknak is, akit vele együtt  fölfeszítettek.
  Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem  törték
  meg a lábszárát, hanem az  egyik katona beledöfte lándzsáját az  oldalába.
  Ekkor vér és víz folyt ki belőle.  Az tanúskodik erről, aki látta ezt,  és
  az ő  tanúságtétele  igaz. Jól  tudja  ő, hogy  igazat  mond, hogy  ti  is
  higgyetek. Mert mindez azért történt, hogy beteljesedjék az Írás: „Csontot
  ne törjetek benne!”  És ami az  Írás más helyén  áll: Föltekintenek  arra,
  akit keresztülszúrtak.”
  Arimateai  József,  aki  Jézus  tanítványa  volt,  bár  a  zsidóktól  való
  élelmében csak titokban, engedélyt  kért Pilátustól, hogy levehesse  Jézus
  testét. Pilátus megengedte. El  is ment, és  levette Jézus testét.  Eljött
  Nikodémus is, aki korábban egyszer  éjszaka ment Jézushoz. Hozott  mintegy
  száz font mirha-  és áloékeveréket.  Fogták Jézus  testét, és  fűszerekkel
  együtt gyolcsleplekbe göngyölték. Így szokás  temetni a zsidóknál. Azon  a
  helyen, ahol keresztre feszítették, volt egy kert, a kertben pedig egy  új
  sírbolt, ahova még nem temettek senkit.  Mivel a sír közel volt, a  zsidók
  készületi napja miatt oda temették Jézust.
  Jn 18,1-19,42

  Elmélkedés:

  Aki meghalt értünk
  Amikor végigolvassuk Szent János evangéliumában Jézus szenvedéstörténetét,
  első pillanatban az jut eszünkbe, hogy a cselekményeket mindvégig  emberek
  irányítják.  Elsőként  Júdás  tűnik  fel  a  katonákkal  és   véghezviszik
  szándékukat: Júdás  az  árulás  tettét, a  katonák  pedig  végrehajtják  a
  parancsot és  elfogják Jézust.  Ez után  következik Jézus  kihallgatása  a
  főpap és a főtanács előtt, s értelemszerűen a kihallgatást végzők szándéka
  szerint történik  minden.  Ezt követően  lép  színre Pilátus  és  a  Jézus
  halálát követő  tömeg,  és  teljesül  a nép  akarata,  a  római  helytartó
  meghozza a  halálos ítéletet  és kiszolgáltatja  nekik Jézust.  A  katonák
  végrehajtván a  parancsot  a  Golgotára viszik  Jézust  és  ott  keresztre
  feszítik. Az  emberi  szándék  és  annak  megvalósulása  mindvégig  tetten
  érhető.

  De amikor  komolyabban átelmélkedjük  Jézus szenvedéstörténetét,  akkor  a
  háttérben feltűnik az  isteni szándék, a  mennyei Atya akarata.  Valójában
  minden  úgy  történik,  ahogyan  az  Atya  akarja.  Jézus  ugyan   valóban
  kényszerítik  az  emberi   erők,  de  ő   mindvégig  az  Atya   akaratának
  engedelmeskedik. János  evangélista leírása  a kezdődő  egyháznak arról  a
  meggyőződésétről tanúskodik, hogy nem volt a gonoszság erőinek  játékszere
  és  nem  a  gonoszság  kényük-kedvük  szerint  bántak  vele  a   gonoszság
  képviselői,  hanem  a  mennyei  Atya  tervének  megfelelően   teljesítette
  küldetését, hozta meg áldozatát.  Ennek a meggyőződésnek fontos  tanulsága
  van számunkra: hiába támadják a gonoszság erői az Egyházat és az egyházhoz
  tartozókat, nem  győzhetnek, mert  Isten nem  hagyja el,  hanem  védelmezi
  közösségét, s végül mindig az ő akarata valósul meg.

  A mennyei Atya  akarata mellett János  evangélista leírásából többször  is
  kitűnik, hogy Jézus önként  vállalja a szenvedést  és a halált.  Elfogadja
  azt, de nem mint emberi  kényszerítő erőt, hanem mint Atyjának  szándékát.
  Áldozatát önként vállalja.  Tudatosan vállalja  a halált  megváltásunkért.
  Nem elveszik  tőle  életét, hanem  maga  adja oda.  Jézus  engedelmessége,
  küldetésének   hűséges   teljesítése,   önfeláldozása   az   egész   világ
  szemeláttára történt. Szoros értelemben a megváltás beteljesítése csak  az
  Atyára tartozik,  aki  ezt az  áldozatot  várta és  a  Fiúra, aki  ezt  az
  áldozatot meghozza. De  mégis minden  a világ előtt  történik, az  emberek
  előtt, előttünk.

  Jézus kereszthalála  nem zsákutcába  vezető tragédia,  nem Isten  kudarca,
  hanem ajtó a feltámadás felé. Isten Fia részt vesz az emberi szenvedésben,
  hogy  ne  teherként  tekintsünk  életünk  keresztjeire,  hanem   tudatosan
  vállaljuk azokat  a feltámadás  reményében. Nagy  alázatra van  szükség  a
  részünkről, hogy Istentől megtanuljuk, miként kell viselnünk a  szenvedést
  és hogyan érdemes  viszonyulnunk a  halálhoz, amely átmenet  lesz az  örök
  életbe. Jézus  kereszthalála  örökre  legyőzi a  gonoszságot.  A  világban
  tapasztalható  és  az  emberben  felfedezhető  gonoszságot.  A  mi  emberi
  küzdelmünk a rosszal, a gonosszal szemben teljesen hiábavaló. Krisztus  új
  módját mutatja  meg  annak,  hogyan lehet  eredményesen  szembeszállni  és
  legyőzni a rosszat: a kereszt vállalásával. Nem az akaraterőnket  szeretné
  növelni, hanem azt kéri, hogy  egyszerűen vegyük fel és hordozzuk  életünk
  keresztjét, ahogyan ő is tette.  Ennek az elfogadásnak, áldozatnak  értéke
  van Isten szemében.

  A mai  napon  arra  kapunk  mindannyian  meghívást,  hogy  a  megfeszített
  Krisztusra tekintsünk és szeretettel  válaszoljunk annak szeretetére,  aki
  meghalt értünk.
  © Horváth István Sándor
 
 

  Imádság:

  Megfeszített és föltámadt  Urunk! Taníts meg  minket arra, hogyan  küzdjük
  meg a  mindennapi  élet harcait,  és  így teljesebbé  váljon  életünk.  Te
  türelmesen  és  alázatosan   viseled  az  emberi   élet  terheit,   miként
  kereszthalálod és szenvedésed kínjait.
  Segíts, hogy  napi  fájdalmainkat és  konfliktusainkat,  mint  növekedésre
  kapott lehetőségeket  fogadjuk, és  így egyre  hasonlóbbá váljunk  Hozzád.
  Add, hogy türelmesen és bátran viseljük a szenvedéseket, bízva abban, hogy
  Te támogatsz.
______________________________

Nincsenek megjegyzések:

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom