2012. május 21., hétfő

Húsvét hetedik hete – hétfő


2012.05.21. hétfő

(Magallán Szent Kristóf és vértanútársai)
Kaptatok-e Szentlelket, amikor hívőkké lettetek?


ApCsel 19,1-8
Amíg Apolló Korintusban volt, Pál bejárta a felső tartományokat, aztán Efezusba jött, s néhány tanítványra talált. Ezeknek azt mondta: ,,Vajon megkaptátok-e a Szentlelket, amikor hívők lettetek?' Azok azonban azt felelték neki: ,,Még csak azt sem hallottuk, hogy van Szentlélek.' Ő erre megkérdezte: ,,Hogyan vagytok hát megkeresztelve?' Azok így feleltek: ,,János keresztségével.' Erre Pál azt mondta: ,,János a bűnbánat keresztségével keresztelte a népet, s azt mondta, hogy abban higgyenek, aki utána jön, azaz Jézusban.' Amikor ezt meghallották, megkeresztelkedtek az Úr Jézus nevében. Pál rájuk tette kezeit, és a Szentlélek leszállt rájuk, ők pedig nyelveken kezdtek beszélni és prófétáltak. Ezek a férfiak összesen mintegy tizenketten voltak. Azután bejárt a zsinagógába, bátran tanított három hónapon át, és meggyőzően vitatkozott Isten országáról.

Zs 67,2-7
Fölkel Isten, és elszélednek ellenségei, elfutnak előle, akik gyűlölik őt. Ahogyan a füst eloszlik, úgy enyésznek el, ahogyan a viasz elolvad a tűzön, Isten előtt a bűnösök úgy vesznek el! Az igazak azonban örülnek és ujjonganak Isten színe előtt, s vigadoznak örömükben. Mondjatok éneket Istennek, zengjetek zsoltárt nevének, Készítsetek utat annak, aki a felhőkön érkezik: Úr az ő neve. Ujjongjatok őelőtte, aki az árvák atyja, özvegyek bírája, Isten az ő szentséges hajlékában. Isten, aki lakást ad a házban az elhagyottnak, a foglyokat kivezeti a bőségre, a lázadókat azonban a sivatagban hagyja.

Jn 16,29-33
Tanítványai erre azt mondták: ,,Íme, most nyíltan beszélsz, és nem példabeszédet mondasz. Most tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki kérdezzen téged. Ezért hisszük, hogy az Istentől jöttél.' Jézus azt felelte nekik: ,,Most hiszitek? Íme, eljön az óra, sőt már itt is van, amikor elszéledtek, mindenki az otthonába, engem pedig magamra hagytok. De én nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Ezeket azért mondtam el nektek, hogy békességtek legyen bennem. A világban megpróbáltatások érnek titeket, de bízzatok, én legyőztem a világot.'

Nincsenek megjegyzések:

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom