2012. április 29., vasárnap

Húsvéti idő, B év, Húsvét 4. vasárnapja

Húsvéti idő, B év, Húsvét 4. vasárnapja

SZENTMISEKOMMENTÁR
Bertalan atya kommentára
A HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Ma a feltámadt Jézus a jó Pásztor alakjában lép elénk. Magáról mondta, hogy életét adja juhaiért. Nyáját táplálja, gondozza, vezeti a teljes boldogság felé. Bűnbánó imádságunk eltévedt lelkünket visszavezeti pásztorához.
ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: Öröm tölti el lelkünket, mert mi is a jó Pásztor tulajdona vagyunk. Ismer bennünket. Nekünk is ismernünk kell őt, hogy követhessük. A szentírás könyveiben Isten ismerteti meg magát hívő népével.
FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A kísértő, mint ragadozó vad jelenik meg a mai szimbólum képeiben. Krisztus szembeszállt vele. Életét adta a lelkekért: Ő az engesztelő áldozat a világ bűneiért, de hálaáldozat is, mert általa köszönjük meg Istennek, hogy Benne Szabadítót küldött nekünk.
ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A jó Pásztor szól azokról a bárányokról, akik még távol járnak. Egy akol és egy pásztor: ez Jézus óhaja. Teljesüléséért imádkozni és fáradozni kell. Várjuk az örök élet örömeit. Ennek előízét érezteti meg velünk húsvét 4. Vasárnapjának szentmiséje.

ELMÉLKEDÉS
Forrás: Ócsai József
Kedves Testvérek!
A ma vasárnapon a jó pásztorról hallva szemünkbe ötlik a megszokott idillikus kép, amint Krisztus vállára veszi elveszett báránykáját, s viszi vissza a nyájhoz. Eszünkbe jut a 22. zsoltár, amely a maga nemében irodalmi remekmű is:
"Az Úr az én pásztorom, nem szenvedek hiányt,
zöldellő réteken legeltet.
A nyugalom vizéhez terel és felüdíti lelkemet."
De ezt az idillikus képet megzavarja rögtön a zsoltár következő sora:
"Ha sötét völgyben járok is
nem félek a bajtól, hisz te velem vagy."
Vagy pedig hallottuk az evangéliumban: "a farkas elragadja és szétkergeti a nyájat". Miért e sötét képek, mint a sötétség völgye, vagy a nyájat fenyegető ragadozó farkas?
Amikor Jézus az Egyházról beszél, mindig a krízishelyzetek képeit használja. Az Egyházat egy csónakhoz hasonlítja a viharos tengere, melyet majd felborítanak a hullámok. Amikor az utolsó vacsorán a világ gyűlöletéről beszél, akkor azt mondja tanítványainak: "Mindenki szemében gyűlöletessé lesztek az én nevemért." Mikor Péternek megígéri a mennyek országának kulcsait, akkor a pokol kapuiról beszél, melyek nem vesznek erőt, az Egyházon. S aztán a mai evangélium képe: a farkas kívülről fenyegeti a nyájat. S ugyanakkor belülről is bomlasztják az Egyházat a báránybőrbe öltözött farkasok.
Mindebből látható, hogy az Egyház a világ legfenyegetettebb, legtámadottabb, legtörékenyebb emberi közössége. Belépni az Egyházba egyenlő azzal, hogy belépni az emberi gyöngeség világába. Az Egyházban elemi erővel felszínre jön az ember rettenetes fenyegetettsége. S aki fenyegeti, az nem más mint a gonosz, a Sátán. Meg lehet figyelni, hogy az Egyház története nem más, mint szakadatlan küzdelem a gonosszal, a Sátánnal.
Az Egyház azért él ilyen fenyegetettségben a Sátán részéről, mert már az üdvösség útjára lépett. Krisztus megadta a felismerést Egyházának az üdvösség útjáról, s már arra lépett. A Sátán pedig nem akarja ezt, nem akarja, hogy az emberek az üdvösségre jussanak, s ezért az üdvösség eszközét az Egyházat elemi erővel támadja kívül-belül. Nem csak a nagy, egyetemes Egyházat támadja, hanem annak helyi megnyilvánulásait, a plébániai közösségeket, a Jézus nevében összegyűlt mindenféle keresztény csoportot. Ez a támadás az életrevalóság jele. Amelyik egyházi csoportosulásban nincs probléma, ott nincs már Egyház - ott már nem támad a Sátán, mert már a karmaiban van. Olyan ez, mint amikor a jó vadászkutya amelyik a vadászaton a még életben lévő, sebesült vadkacsákat támadja meg, s nem azokat, amelyek már elpusztultak egy jól irányzott lövéstől.
A fenyegetettség állapotában vagyunk. Aki ezt nem észleli, az nem lát jól, az nem az Egyházban él. Hazugságban él, és másokat is becsaphat. Az Egyház az a hely, ahol az ember helyesen látja helyzetét. Helyesen látja létének, bűneinek mélységét - a pokol erőit, a kárhozat rettentő lehetőségét. Az Egyházon kívül másutt kábítás folyik. A reklámok, az amerikai filmek szuperhőseinek világában az emberiség világméretű kábítása folyik a műholdakon keresztül, hogy ne lássák meg a pokol rettentő örvényeit.
Aki felismeri rettentő fenyegetettségét a sötétség hatalmától, az így tud imádkozni: "Az örök haláltól, ments meg, Uram, minket!" Ne a sikertelenségtől, ne a testi szenvedéstől, ne a kicsinyes problémáktól, hanem "Az örök haláltól ments meg, Uram, minket!"
Ez az egyetlen út a megmenekülésre, ami csak azok számára jelent valamit, akik megláttak valamit a pokol mélységeiből. Mindez üres fecsegés mindannak, aki nem veszi komolyan a hitet. Aki nem is akarja meglátni az ember alapvető fenyegetettségét, azt hogy isteni beavatkozás nélkül pusztulásra van ítélve.
"Az örök haláltól ments meg, Uram, minket!" - imádkozzuk, s az Úr meghallgatta imánkat. Elküldte egyszülött Fiát, aki elmondhatta magáról: "Életemet adom a juhokért." Mert valóban életét adta. Meghalt, s alászállt a holtak országába. Alászállt az emberi lét olyan mélységeibe, amelyben sem előtte, sem utána nem lesz senki a történelem során, aki ugyanezt meg tudja tenni. Alászállt, s aztán feltámadt, s magával ragadott minket, hogy megszabadítson a sötétség szörnyű mélységétől, és isteni életében részesítsen minket.
"Életemet adom juhaimért." - Mi így nem tudjuk életünket adni, de nekünk is életünket kell adni testvéreinkért Krisztus példájára, ha meg akarunk menekülni a sötétség hatalmától. Mindannyiunknak hivatása van, nemcsak a papoknak. Keresztény hivatásunk van. Akkor lesz hivatássá egy élet, ha teljesen odaadja magát másoknak Krisztus miatt, Krisztusban, mert másképp nem is lehet odaadni magunkat senkinek. Így lesz hivatássá életünk, munkánk, családunk, ha életünket adjuk másokért.
Sajnos ma nagyon kevesen vannak, akik ezt megvalósítják, vagy legalább erre törekednek. Kevesen vannak olyanok, mint Lisieux-i Szent Teréz, akinek halálának 100 évfordulójára emlékezik az Egyház az idén, aki az égvilágon semmi rendkívülit nem művelt. Nem művelt csodákat, nem prédikált, hanem szinte kamaszfejjel belépett egy szerzetesrendbe és ott tette amit rábíztak, tette az általa kis útnak nevezett életszentségre vezető egyszerű életet.
Ha tehát érdekel léted sorsa, ha komolyan veszed hited, akkor a feladat adott: felülvizsgálni életedet: hivatásként éled-e meg azt, amit Istentől kaptál. Az életnek azon területén ahol most vagy, családban munkahelyen. A szolgálat szelleme vezérel-e téged testvéreiddel szemben, Krisztus példájára, aki megmosta tanítványai lábát azzal, hogy "Ti mesternek és Úrnak hívtok, s jól teszitek, mert az vagyok. Ha tehát én, az Úr és Mester megmostam lábatokat, nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Példát adtam, hogy, amit én tettem, ti is tegyétek meg".
Ámen

Jézus jó pásztori lelkülete (Jn 10,11-18).
a) A pásztor képe, szerepe különböző hatást válthat ki bennünk. Nem szeretnénk, ha a nyáj képével hasonlítanának minket össze. A modern ember öntudata nem hagyja, hogy más vezesse őt. Ezt a feladatot szeretné magára vállalni. Olyan felvilágosultnak, tájékozottnak tudja magát, hogy elegendőnek tartja saját értelmének használatát, amikor dönteni szeretne arról, hogy milyen úton haladjon tovább életében. Szabadnak tudja magát. Ha valaki velünk szemben vezetési igényt támaszt, ez először bizalmatlanságot ébreszt bennünk. Ebben a magatartásban bizonyára vannak helyes elemek is. Jogosan vetődik fel azonban a kérdés: képes-e az ember arra, hogy minden vezetés nélkül haladjon saját útján? Nincs-e arra szüksége, hogy mások ismereteit és tapasztalatait is felhasználja saját döntéseinek kialakításánál? A kérdés több szempontból is jogos. A szakemberek ma jobban jelen vannak önmagunk megértésénél, mint bármikor máskor. Gondoljunk arra, ahogyan a lélektan beszél az emberről, és ahogyan megfogalmazza követelményeit az emberrel kapcsolatban. A vélt szabad döntésünket pedig mennyi tényező befolyásolja! Milyen sokféle külső és belső tényező, mennyi erőszakos hatás, mennyi benyomás befolyásolja döntésünket, amelyben szabadnak tartjuk magunkat! Mennyi csábítás jelentkezik a televízió és a rádió műsoraiban, a reklámokban, a propagandában! Nem arról van tehát szó, hogy az embernek ne lenne vezetésre, jó tanácsra szüksége, hogy ne lenne szüksége pásztorokra. Jó pásztorokra ma is szükség van! Jézus idejében a népek vezetőit pásztoroknak nevezték. Természetesen nagyon sokszor nem feleltek meg ennek a címnek. Milyen szerencsés azonban az a nép, amelynek pásztora, uralkodója valóban jólétét tartja szem előtt és nem saját hatalmát. Ha olyan a magatartása, amely jó legelőre akarja vezetni népét, és nem ideológiák pusztaságába.
b) Ezeknek a szempontoknak figyelembevételével komoly jelentősége van a kérdésnek: mit jelent számunkra a jó pásztor képe, amelyről az evangélium beszél? Mindenekelőtt egy bizalomra épülő kapcsolatot, amelyben tudatában vagyunk annak, hogy Jézus hozzánk tartozik, mi pedig őhozzá, ezért megbízhatunk benne. Jézus azokat, akik rá vannak bízva, a sajátjainak nevezi. Egy apa vagy édesanya beszél úgy családjáról, hogy ők az övéi. Akik a családban élnek, összetartoznak, és egymásért élnek. Amikor Jézus jó pásztornak nevezi magát és azt mondja: ismerem enyéimet és enyéim ismernek engem, akkor pontosan erre gondol. Ő aggódik értünk, kiáll mellettünk, közbenjár értünk a mennyei Atyánál. Ő és az övéi között hasonló kapcsolat létezik, mint amilyen őt a mennyei Atyához fűzi: ahogyan a mennyei Atya ismeri őt, és ő a mennyei Atyát, ezt a bensőséges kapcsolatot akarja kiterjeszteni felénk is. Ő Istenről úgy beszél nekünk, mint a mennyei Atyáról, aki törődik velünk, aki magáénak tekinti gondolatainkat, akire tehát rábízhatjuk magunkat. Ő úgy nyilatkoztatja ki Istent nekünk, mint aki a mi Istenünk. Hogy Jézus nem üres szavakat mond, hanem az igazság és a valóság szerint nyilatkoztatja ki Istent, aki valóban a mienk, ezt szenvedésével és kereszthalálával mutatja meg nekünk. Erről beszél ugyanis, amikor ezt mondja: életemet adom juhaimért. Ezt ő teljes szabadságban teszi meg, csak azért, hogy teljesítse a mennyei Atya akaratát, aki őt ezért küldte. Ő azért tette ezt, mert övéi hozzá tartoznak, és a bűn és a múlandóság elesettségében velük akar maradni, hogy innen kiszabadítsa őket. Nem akarta őket magukra hagyni, mint akinek semmi köze nincs ehhez, és nem is érdekli őt az, hogy a gonosz hatalmában élnek. Éppen életének feláldozása: szenvedése és halála a kereszten, és a legteljesebb tehetetlenség és elhagyatottság, amelyben itt része volt, ez alapozza meg jó pásztori mivoltát, és ez mutatja meg teljes komolyságában és elkötelezettségében. Ez túl van az általános és megszokott emberi magatartáson. Ő felelősnek vallja magát azokért, akik hozzá tartoznak, mert az Atya neki adta őket és felelősségét vérével pecsételi meg. Hozzá tartozik minden tanítványa, és mindenki, aki a hitben eltalált hozzá, és még el fog találni. Végeredményben minden ember, mert ő mindenkiért meghalt.
c) Ha a pásztor szóra úgy tekintünk, mint amellyel Jézus saját maga küldetését akarta jellemezni, akkor benne a következő jegyekre kell gondolnunk: Jézust Isten ajándékozta nekünk, és Jézusban az utat és életünk célját. Ha ez valóban hívő látásmóddá lesz szívünkben, ennek bőséges lelki gyümölcsei lesznek számunkra. Jézus szándékai, lelkülete, jó cselekedetei folytonosan szemünk előtt lesznek. Mindig újra és újra kedvet fogunk érezni arra, hogy az evangéliumok alapján elmélkedő imádságainkban Jézushoz kapcsoljuk életünket. Az is egyre erősebben fog tudatosodni bennünk, hogy ő nemcsak út életünk számára, hanem a mi úti kísérőnk is. Jézus egész földi életében miértünk volt itt, a kereszten értünk szenvedett és halt meg, minden szava hozzánk szólt, minden cselekedetével értünk fáradt. A feltámadt Jézus most is itt van és mindenkorra itt is marad. Benne úgy látjuk Istent, aki velünk van és értünk van, mindig rábízhatjuk magunkat és mindig követhetjük őt. Ha azonban Jézust igazán követni akarjuk, akkor jó pásztori lelkületét nekünk is gyakorolni kell embertársaink felé. Valami módon legyünk együtt a szegényekkel, a nagyvárosok hajléktalanjaival, a betegekkel, a kitaszítottakkal, hogy segítsük őket elesettségükben, hogy előmozdítsuk felemelkedésüket. MK

Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany
O: Jézus az üdvösség egyetlen forrása.
S: Isten gyermekei majd színről színre látják a mennyei Atyát.
E: A jó Pásztor életét adja juhaiért.
Csodáljuk azt, aki életét odaadja, hogy mást megmentsen, talán egy szerettét, vagy bárkit, aki veszélyben forog. Ilyen ember több van, mintsem gondolnánk. A nagy óra meghozza a hősiség lelkét. A nagy órának megvan a maga hősi lelke, beszélnek róla az emberek. De van hősiesség a kis segítségekben és szolgálatokban is, a csöndes, mentő tettekben, melyeknek maga a megmentett sincs tudatában.
Jézus odaadta életét, vállalta a halált, keserves, súlyos halált. Többet tett értünk, mint a pásztor tehet nyájáért. Ismeri szükségleteinket, ismer bennünket, szeret minket.
Első olvasmányhoz / ApCsel 4,8-12Pétert és Jánost kihallgatják egy béna meggyógyításáért. Ismét (már harmadszor pünkösd óta) Péter az, aki beszél. Nemcsak bíráihoz fordul, hanem "Izrael egész népéhez" (ApCsel 3,2: húsvét 3. vasárnapja). Inkább missziós beszéd az, amit mond, mintsem védekezés. Középpontja Jézusnak, a Megfeszítettnek és a Föltámadottnak a hirdetése. Csak az Ő nevében és az Őbenne gyökerező hit által van számunkra gyógyulás és üdvösség. (ApCsel 3,6.16; Zsolt 118,22; Iz 28,16; Mt 21,42)
Válaszos zsoltár / Zsolt 118(117),1 és 8-9.21-23.26 és 28-29Hála és dicséret
Szentleckéhez / 1Jn 3,1-2Aki nem hisz Istenben, aki nem ismeri Krisztust, az sosem érti meg, hogy mi az: Isten gyermekei vagyunk. De még mi, hívők is sokszor nehezen fogjuk ezt föl. Csak amikor megéljük, akkor fogjuk föl lassan, hogy igazság ez, nem csupán szép kifejezés. Azért ne legyünk világtól elszakadt álmodozók; e világ lakóiként meg kell ismernünk kötelességünket és vállalnunk felelősségünket. Csak így remélhetjük, hogy istengyermekségünk valaha Krisztus ragyogásában kiteljesül. (3,1: Róm 8,14-17; Jn 1,12; Ef 1,5; Jn 15,21; 17,25 # 3,2: Kol 3,4; Fil 3,21)
Evangéliumhoz / Jn 10,11-18A népek királyai, fejedelmei az ókorban "pásztornak" nevezték magukat (vö. Ez 34). Jézus a Jó Pásztora Izraelnek, minden népnek: hűséges övéihez egészen élete odaadásáig. Csak a húsvét fényében (halála és föltámadása által) tárja föl a Jó Pásztor példabeszéde egész mélységét és igazságát: az egységet Jézus és Atyja és azon közösség közt, amely tanítványaihoz köti. Két komoly intés a Jó Pásztor példázata: intés mindenkihez hit- és szeretet-egységre; intés a pásztorokhoz, hogy kövessék a Jó Pásztor példáját a rájuk bízott "nyáj" odaadó szolgálatában. Szolgálni másoknak annyi, mint értük lenni, dolgozni, élni és szenvedni.
Szentségre várvaHalljuk a hangját, és jól tudjuk, Ő az! Itt van! Mikor befogadjuk a Szentségben, akkor fölemel bennünket közösségébe, tulajdon életébe.
ElmélkedésJó Pásztor! Ki a jó pásztor, ki a béres? Látjátok, testvéreim, a mi Fejünknek irántunk való szeretetét! Már a mennyben van, és íme itt szenved, valahányszor az Egyháza és tagjai itt szenvednek. Itt éhezik Krisztus, itt szomjúhozik, ruhátlan és jövevény, beteg és börtönben sínylődő. Mert bármit szenved itt az Ő teste, Ő maga szenvedi; és a végén, jobb oldalra állítva az Ő testét és balra a többit, akik ma tapossák, azt mondja majd: "Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek a nektek készített országot... Mert éheztem és ennem adtatok"... És mind a többit. A nem értőknek pedig felel: "Amit a legkisebbnek tettetek, Nekem tettétek".
S mikor az Úr sürgette Pétert: "Szeretsz-e engem?" -- mintha mondta volna: Mit adsz nekem, mi jelét adod, hogy szeretsz? Ugyan mit adhatott szegény Péter a Föltámadott Úrnak, a mennybe szállottnak, az Atya jobbján ülőnek?! Jézus pedig mintegy mondá: azt adod jelül, ha szeretsz, hogy legelteted az én juhaimat; hogy az akol ajtaján lépsz be s nem csalárd módra, másunnan osonsz be! Hallottátok imént az evangélium olvasásában: "Aki az Ajtón keresztül lép be, az a pásztor; aki pedig másfelől lopódzik be, az tolvaj és rabló. Az szétszórni akar és széleszteni és ragadozni." Ki lép be az Ajtón át? Aki Krisztus által lép be. És ki az ilyen? Aki Krisztus szenvedését ölti föl, aki megtanulja alázatát annak a Krisztusnak, ki Isten létére emberré lett érettünk.
Nem az hangzik neked: Légy kevesebb annál, ami vagy, -- hanem: Ismerd meg, mi vagy! Ismerd meg, hogy beteg, gyönge ember vagy, hogy bűnös vagy. -- A pásztor aki felfuvalkodik, az másfelől kapaszkodik a karámba, aki pedig megalázkodik, az Ajtón át lép be, fejét meghajtva. Azért erről azt mondja: belép, arról meg, hogy: kapaszkodik. Aki kapaszkodik, látjátok, az fölfelé tör, nem lép be, hanem beesik. Aki pedig mélyre hajol, hogy a kisajtón bejusson, nem esik el, -- ő a pásztor.
Három személyről szól az Úr: a pásztorról, a béresről és a tolvajról. Ha fölismeritek e hármat, megtaláljátok egyszersmind azokat, akiket szeressetek, akiket eltűrjetek, akiket kerüljetek. Szeretni kell a pásztort, tűrni a bérest, óvakodni a tolvajtól. Vannak olyanok az Egyházban, az apostol szavával: akiknek alkalom az igehirdetés, a maguk javát keresik a hívektől, akár pénzben, akár méltóságban vagy emberi dicséretben. Bármiképp csak előnyre vágyva hirdetik az evangéliumot, és nem azoknak üdvét keresik, akikhez szólnak, hanem a maguk javát. De az üdvösséget hallgató, az üdvtelen béres hírnökre figyelvén, annak fog hinni, akit a béres hirdet, s nem abba veti reményét, aki hirdeti, s így a hirdető kárát vallja és akinek meg hirdeti, hasznát. (Szent Ágoston: 157. beszéd)

forrás: Magvető lista (2000)
"Én vagyok a jó pásztor" - mondja Jézus, és megkülönbözteti magát a bérestől, aki nem tud áldozatot hozni a juhokért. A béres csak béres: hiányzik belőle a belső azonosulás a feladatával. A jó pásztor élete a juhoké: összeforr velük, a szívébe zárja őket - olyannyira, hogy fontosabbá lesznek mint saját maga.
A béres csak kicsit él: annyira leköti a maga érdekeiért, a maga boldogságáért, a saját életéért való aggodalom, hogy áldozatát a juhokért kiméri. Szüntelenül figyeli, nem sodorják-e veszélybe boldogságát a feladatával járó áldozatok. A béres nem éli, hanem őrizgeti az életét. A béres sóhajtozva szeret, ezért áldozata rossz ízű: tele van szemrehányással, önsajnálattal.
A jó pásztor valóban él: annyira szeret, hogy megfeledkezik magáról. Úgy betölti az élet, hogy észre sem veszi: odaadta az életét. A jó pásztor áldozatának jó íze van: tele van életkedvvel, a szeretet örömével, az odaadás vágyával. A jó pásztor szeret szeretni.
(2000)

EGYÉB
Imádság a hivatás felismeréséért
Uram, bölcs gondviseléseddel öröktől fogva minden embernek megszabtad feladatát. Ezt a feladatot keresnünk kell, s te segítesz nekünk, amikor akaratodat kinyilvánítod számunkra:
  • a kor lehetőségeiben és követelményeiben
  • a nép és az egyház szükségében
  • a jóakaratú emberek tanácsában
  • képességeinkben, amelyeket tőled kaptunk,
  • valamint szívünk hajlamaiban.
Uram, kérlek téged, áraszd lelkembe világosságodat, hogy mindezekből fölismerjem az én feladatomat! Hogy úgy szolgáljak neked, ahogy te kívánod tőlem:
  • ha akarod, a család közösségében,
  • ha akarod, lemondva a családi élet melegéről,
  • ha úgy akarod a lelkek vezetésével,
  • ha úgy akarod, két kezem kemény munkájával.
Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Fogd a kezem, és vezess, légy számomra az Út, a Világosság! Uram, te tudsz mindent! Te előre látsz mindent. Vezess engem a helyes úton! Mutasd meg akaratodat! Adj erőt, bátorságot, hogy tántoríthatatlanul kövessem azt!

Benyik György gondolatai 2003
Húsvét 04. vasárnap
Jn. 10, 11-18
„A jó pásztor életét adja a juhokért.”

János evangéliumának ez a szakasza a képes beszéd műfajába tartozik, amely azt jelenti, hogy a beszédnek rejtett értelme van. Annyiban különbözik az allegóriától, hogy nem minden részletének van rejtett értelme, hanem csak a fő mondani való van elrejtve és a részleteket ennek kell alárendelni.
A választott nép tagjai igen sokáig főleg pásztorkodással foglakoztak, ezért ez a foglalkozás és a hozzá tartozó képek mélyen beivódtak a beszéd és gondolkodási kategóriákba. Babilonban a királyokat is pásztorként értelmezték és az alárendelt népet nyájnak tartották. Az Ószövetség ritkán alkalmazza az Istenre a pásztor szót, de a pásztor viselkedésével kapcsolatos tulajdonságokat szívesen alkalmazta Isten és népe kapcsolatának leírására. A királyokat csak akkor nevezte pásztoroknak, ha kritikával illette őket, tehát legtöbb esetben csak hűtlen pásztoroknak nevezte őket. A jámbor zsidó a zsoltárokban (23,1) az Isten nevezi pásztornak és a gondviselést a pásztorkodás eredményének.
Jézus korában a pásztorok inkább a rablók és törvényen kívüliek kategóriájába tartoztak, ezért komoly jelzés értéke van annak, hogy az evangéliumokban Jézus jászola köré gyűlnek. A nomád életformának ez a különös változata pásztort és nyáját egyetlen életközösséggé formálta. A pásztornak erős embernek kellett lenni, aki képes volt megvédeni a nyáját a vadállatoktól és veszélyes rablóktól.
Jézus és közösségének kapcsolatát írja le ez a képes beszéd, amelynek hagyománya Jézusra vezethető vissza. Ezért csak későbbi újra értelmezésnek tarthatjuk, hogy a zsinagóga és Jézus közösségének az elkülönülésén túl, a zsidók és keresztények elkülönüléséről is szólna. Rejtett utalással beszél arról is, hogy Jézus életét adja azokért, akik követik őt.
A beszédnek kozmikus értelmet is tulajdonítottak a középkorban, ez eseten a kapu az emberiség volt, az akol a világ, vagy a kozmosz, a tolvajok és a rablók a sátán, a kapu pedig Jézus születése és halála, a pásztor a testé lett Isten igéje, a beszédben található „kimenni” igékben pedig rejtett felszólítást láttak arra, hogy távolodjunk el a világtól, hogy az örökkévalóságba be tudjunk menni. A beszéd ilyen értelmezése távol áll az eredeti értelmétől és inkább a beszéd szerkezetét felhasználva egy új értelem belemagyarázásáról van szó.
A beszédnek azonban van jelentése a mai egyház számára is. Miden szervezeti forma ellenére, Jézus vezetése az egyházban vitathatatlan és most is így valósul meg. A nyáj pedig leginkább azt tartja spirituális vezetőjének, aki kész akár az életét is adni ezért az új közösségért. A spirituális vezetők hangja ismerősen cseng a lelki élet után vágyók szívében, ezért nem parancsra, előírásra, vagy kötelességnek engedelmeskedve követik, hanem azért, mert ismerik ezt a hangot. Vannak most is akik mímelt kegyes beszéddel mint béresek a  juhok vagyis a hívek bizalmába akarnak férkőzni, de életüket soha nem adnák értük. Olyanok is akadnak, akik nem a „kapun” vagyis Jézus Krisztuson keresztül jutnak az egyházba, vagyis az akolba, ezek hangja idegen marad az egyházban és nem nagyon mennek utánuk a hívek.
A legszomorúbb azonban, hogy a társadalom atomizálódása a közösségek felbomlásához vezet és ennek a képnek a megértése sok városi ember számára nehézséget jelent. A pásztor és nyáj között kialakult életközösséget korszerűtlennek és a mai életre alkalmazhatatlannak tartják. Más társadalom kép, más vezetés eszmény uralkodik, és az életveszélyes vezetői küldetés helyett gyakorta a felelőtlen megélhetési politizálás lesz a vezető követendő példaképe. A bibliai időkben az így gondolkodó királyokat, „hűtlen pásztoroknak” nevezték a próféták. Az egész 20. század az egyén felszabadításának címszava alatt szétbomlasztotta a közösségeket, sőt az egyénnek a közösségek bomlasztására való jogát hangsúlyozta. Az eredmény, hogy védtelenek lettünk. Ha egy embert megtámadnak nincsenek barátaik, akik a segítségére sietnek, ha megölnek valakit, a családját nem gyámolítják. A közösségek nem érzik támogatni kell a gyenge tagjaikat. Csak reméljük, hogy a templomi közösségek meghallják Jézus a jó pásztor szavát és egyesülnek közösség teremtő szándékával, és egy nyáj lesznek, amely segít és védelmez.

Nincsenek megjegyzések:

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Powered By Blogger

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom
Powered By Blogger