2012. május 3., csütörtök

Szent Fülöp és Jakab apostolok

Szent Fülöp és Jakab apostolok

Mutasd meg nekünk az Atyát! – kérjük mi is Jézustól, mert bennünk van az Isten látás vágya. A világot, és benne kezed műveit szemlélve már sejtjük hatalmadat, Urunk. Tetteidet látva már érezzük közelségedet. Járj velünk az úton, Urunk, amely az Atyához vezet, és taníts minket az egyetlen igazságra, amely az örök életet jelenti! Az apostol küldetése – írja Szent Pál - , hogy a hívek figyelmébe ajánlja az evangéliumot. Buzdítja őket, hogy egész életvitelükkel ragaszkodjanak az abban leírtakhoz, mert így jutnak el az üdvösségre. Az is az apostol küldetéséhez tartozik, hogy továbbadja mindazt, amit maga is hallott: Krisztus meghalt a bűneinkért, eltemették, és harmadnap feltámadt. Ő az út, az igazság és az élet. Minden egyes egyházmegyében, Krisztus képviseletében e szerint vezeti Isten népét a helyi főpásztor. Apostolutódként az ő küldetése is az, hogy tanításával és személyes példájával a hívek figyelmébe ajánlja az evangéliumot, és vezesse őket Krisztushoz, rajta keresztül pedig az Atyához. Így lesz a püspök az igazság tanúja és a szeretet apostola. Hálát adunk értük Istennek. (Adoremus 2005)
További gondolatok...

Nincsenek megjegyzések:

Vendégkönyv

Subscribe in a Reader

Térkép

Powered By Blogger

Bible

PayPerPost, Inc

PPP Direct

PayPerPost, Inc

PPP Direct

Fogarasi Levente

Fogarasi Levente
Születésnapom
Powered By Blogger