Forrás: Ócsai József
Kedves Testvérek!
Meglepő jelenetet
hallhattunk az evangéliumban: a szelíd Jézus, aki elmegy egészen a
kereszthalálig szelídségében, most kötélből ostort fon és kiűzi a
kereskedőket a jeruzsálemi templomból. Az evangélista az egyik zsoltár
sorával kommentálja Jézus eme tettét: "Emészt a házadért való buzgóság".
Hogy megértsük a zsidók megütközését Jézus tettén tudnunk kell, hogy a
kereskedők a jeruzsálemi templomnak az úgynevezett pogányok udvarában
kaptak helyet, amely még szoros értelemben nem tartozott a templomhoz.
De Jézus mégis kiűzi őket, mert számára szentségtörés ezt tenni Atyja
házában.
A templom van
középpontban a mai vasárnap tanításában. Sokat sóhajtoznak manapság a
papok, hogy nem járnak az emberek a templomba, s mindezt úgy mondják,
hogy az ilyenek, akik távol tartják magukat Isten házától, már eleve
bűnösök. Pedig a legtöbbje akik kívül rekednek a templom falain nem
saját hibájukból vannak így. Olyan világban élünk, amely mindent
profanizál, olyan világban, amelyben eltűnik a szent. A számítógépek
korában mindent számadatokkal jelölünk meg. Az idő ebben a szemléletben
nem más, mint egyforma pillanatok egymásutánisága, amelyben nincsenek
kiemelt pontok, ünnepek. A teret is megszámozzuk, s eszerint a templom
nem más mint egy darab épület egy település épületei között. A
számítógépek világában nem létezik olyan, hogy szent idő és szent hely.
Azt mondják ma sokan, hogy imádkozni mindenhol és bármikor lehet.
Félreértés ne essék: nem vagyok a technikai haladás ellen. De az ember
nem nőtt fel saját találmányaihoz, hogy mai divatos kifejezéssel éljek: a
találmányai a fejére nőttek.
Ebben a profanizáló
világban az Egyház sorra veszítette el az embereket a templomból.
Először a munkásságot, mert ők kerültek először kapcsolatba a számok
világával: nyolc óra munkáért ennyi, meg ennyi pénz jár. Azután
elveszítette a parasztságot, mely az időjárásnak való
kiszolgáltatottságban sokáig tartotta kapcsolatát az Istennel, de hogy
már ide is betörtek a technikai vívmányok, ez a kapcsolat megszűnt. Az
elmúlt évtizedek diktatórikus rendszerei pedig nagy igyekezettel
takarították ki az embereket a templomokból azzal a jelszóval, hogy a
vallás elidegenít. Ez azonban csak álcázása volt annak a ténynek, hogy a
templomban a hatalom olyan helyet látott, ahol az ember kicsúszik
ellenőrzése alól, ahol büntetlenül kimondhatja másvalakinek és nem a
hatalomnak azt, hogy "Tied az ország a hatalom és a dicsőség".
Mindezek ellenére a hívek
egy része kitartott a templom mellett. Egyesek pusztán megszokásból:
mert szüleink, nagyszüleink is így tettek. Ennek a megszokásból való
templomba járásnak azonban a kereszténység szempontjából nincs jövője,
mert napjainkban észrevehetően lassan eltűnik ez a réteg.
Van aki azért maradt meg a templomban, mert engedelmeskedni akar az Egyház parancsának. Ez szép de kevés, nem elég.
Azoknál a leghelyesebb a
templomba járás indítéka, akik azért jönnek, mert a templom számukra egy
szent hely, ahol egy nagyszerű találkozásra van lehetőség.
Akárhogy is igyekezik a
világ, a szent iránti igényét az embernek nem lehet kiirtani. Irtózik az
ember a tér és az idő egyformaságától, egyhangúságától. Mindig vannak
kiemelt helyek és idők egy-egy ember életében melyre ha nem is mondja,
hogy szent, de teljesen úgy viszonyul hozzá.
Szent helyek ilyen hétköznapi értelemben azok a helyek lehetnek, amelyhez valami feledhetetlen élmény fűződik.
Itt van szomszédságukban a
Mátra-hegység, s tőle keletre a Bükk. Én a Bükk-hegységet szeretem,
mert ott rengeteget kirándultam sokféle társakkal. S amikor ott járok,
egyes tájak még jobban tetszenek nekem, egyes tájak, vagy fák, sziklák
szentek számomra, mert ott valami feledhetetlen dolog történt egy-egy
kirándulás alkalmával. Ez lehet a magyarázata annak, hogy miért vannak
tele az erdő fái, vagy egy-egy kilátó oszlopa mindenféle bevésésekkel,
melyeken nevek és évszámok láthatók. Mert valakinek különösen kedves,
különösen szent az a hely és mindenáron ne akart ezt jelölni, jelezni
akarta másoknak is. Valami ilyesmit tett Jákob is, amikor egyik helyen
az Isten létrájáról álmodott, melyen az angyalok fel, s alá járkáltak. S
amikor felébredt megjelölte azt a helyet egy kővel, egy oltárral, mert
az számára szent volt. S talán azért űzte ki a kereskedőket Jézus a
templomból, mert azok ott űzték mesterségüket, ahol ő 12 éves korában a
templomban maradva mennyei Atyjával beszélgetett, s kérdezgette az
írástudókat.
Vannak szent idők.
Számomra ilyen például június 17. Másnak ez egy nap a naptárban, a többi
között, de nekem nem, mert ezen a napon szenteltek pappá.
Ezek a szent helyek és
idők magánélmények alapján alakulnak ki. De vannak közös szent helyek és
szent idők. Ilyen szent helyek a keresztények számára a keresztény
templomok, és ilyen szent idők a keresztény ünnepek. De ezek csak egy
igazán kereszténynek jelentenek valamit, másnak semmit: csak egy
műemléképületet, vagy egy pirosbetűs napot a naptárban.
Mitől szent egy
keresztény templom? A falaktól, a képektől, a díszektől, vagy a
nagyvilág zajában ritkán tapasztalható csendtől? Nem, nem a templom
épülete a szent, hanem amit hordoz. Nem a templom épülete a templom a
keresztények számára, hanem Krisztus teste a templom. Az a test melyről
azt mondta Jézus: "Romboljátok le ezt a templomot és én három nap alatt
fölépítem!" Jézus Krisztus a mi templomunk, akiben találkozhatunk
Istennel. Az Egyház a mi templomunk, amely Krisztus titokzatos Teste.
Sajnos oly kevesen értik ez meg. Oly kevesen értik meg, hogy nem kőből
épült templomokat kell építeni, kicicomázni, hanem a lelkek templomait.
Mitől szent egy
keresztény ünnep? A csillogástól, a pompától, a zúgó imádságtól énektől,
a tömegtől? Nem, hanem attól, hogy az ünnepen különösképpen is
találkozunk Jézus Krisztussal. De sajnos művészi módon el tudjuk kenni
ünnepeink lényegét egy értelmetlen misegyár sodrában a lelkek
üdvösségére hivatkozva.
Templomban vagyunk, szent
helyen. Nagyböjtben vagyunk, szent időben. A húsvétra készülünk, a
kereszténység legnagyobb ünnepére, a legszentebb ünnepre. A nagyböjti
egénygyakorlatokat végezve - az önmegtagadást, az irgalmasság
cselekedeteit és az imádságot - készüljünk méltóan fel arra, hogy
húsvétkor bevonulhassunk legszentebb templomunkba Jézus Krisztusba, az
Újszövetség egyetlen templomába, melyet leromboltak, de Isten három nap
alatt újra felépített.
Ámen.
Jézus az újszövetség temploma
a) János
evangélista, amikor elbeszéli, Jézus nyilvános működésének kezdetén
hogyan tisztította meg a templomot a pénzváltóktól és a galambárusoktól,
ezzel azt hirdeti, hogy Izrael messiási várakozása beteljesült.
Malakiás (3,14) és Zakariás próféta (14,1-21) úgy mutatja be a messiási
idő kezdetét, hogy akkor az Úristen hirtelen a templomba jön, hogy azt
megtisztítsa. Abban az időben ezt jövendölik: nem lehet majd
kereskedőket látni az Úr házában. Jézus tette, hogy a templomba belépve a
kereskedőket, pénzváltókat és az állatokat kiűzte onnan, a negyedik
evangélium szemléletében jelképes cselekedet, amely azt hirdeti,
működésének az lesz a célja, hogy "felborítsa" a zsidó törvények
törvénytábláit, és kivesse onnan a képmutatás és a külsőséges
törvénytisztelet kereskedőit. Ő az imádás régi formáit majd megszünteti,
testének új és épülő templomával. A kicsinyes és elidegenítő törvények
helyett felajánlja mindenkinek aki hisz benne azt a kapcsolatot a
mennyei Atyával, amely az ő sajátja.
b) A
templomot, amelyet most Jézus megtisztít, Heródes uralkodásának 18.
évében kezdte építeni, avagy pontosabban felújítani. Ez 20-19-ben
történhetett Krisztus előtt. Amikor a zsidók visszatértek a babiloni
fogságból, a Kr.e. 6. század végén, az elpusztult templomot csak
szegényesen építették fel. Heródes kedvezni akart a zsidó népnek, ezért
határozta el a templom díszes felújítását. Ez csak 63-64-ben fejeződött
be, és alig pár év múlva, 70-ben Titus csapatai véglegesen
elpusztították. Jézus idejében a templom 46 éves volt, erről tudósít az
evangélium, ezért ez az esemény 27-28-ban lehetett. Legvalószínűbb, hogy
a pogányok udvarában történhetett. Itt kínáltak eladásra különféle
állatokat, amelyeket áldozatok bemutatására szántak. Különösen nagy volt
a kínálat a húsvéti ünnepek előtt, amikor Josephus Flavius szerint
mintegy 15000 bárányt áldoztak fel. Zarándokok, akik nagy távolságról
jöttek Jeruzsálembe a húsvéti ünnepekre, itt az árusoknál könnyen
vehettek egy bárányt az ünnepléshez. Úgy tűnik, Jézus magatartása a
galambárusokkal szemben enyhébb volt. Az ő asztalaikat nem forgatta fel,
csak felszólítja őket, vigyék el innen asztalaikat. Ez valószínűleg
azért van, mert a galambáldozatokat a szegények számára írta elő a
törvény (vö. Lev 5,7). A pénzváltókra azért volt szükség, mert a
templomi díjakhoz csak a tiruszi fél sékelt lehetett használni fizetési
eszközként. Az átváltásnál ezek a kereskedők igazságtalanul nagy
nyereségre tettek szert, így Jézus haragja azok ellen fordulhatott, akik
a zarándokokat tisztességtelenül megkárosították.
c) Amikor
az evangélista Jézus haragjáról számol be, amellyel a pénzváltók és
kereskedők asztalait felforgatta, Jeremiás próféta szavaira is
emlékezhetett (7, 11-15). Ő Izrael fiainak gonosz tetteiről beszél,
amelynek az volt a következménye, hogy Isten Silót, Isten imádásának
régi helyét elpusztította. "Elvetlek titeket színem elől" (15. v.),
mondja erre emlékeztetve az Úr, ami azt jelenti, a templomhoz kapcsolódó
cselekedetek fölötti ítélet azt hirdeti, a nép nem érdemes arra, hogy a
templomban Isten színe előtt legyen. Tóbiás (14, 7-10) és Zakariás (14,
20, s. köv.) arról jövendöl, hogy az ideális templomban nincs helye a
kereskedelemnek. Jézus úgy beszél a templomról, mint "Atyám házáról". Ez
aláhúzza azt a speciális kapcsolatot az Atyával, amelyet Jézus képvisel
a Földön, és amely általa minden hívőnek elérhető. A negyedik
evangéliumban 27 alkalommal fordul elő az "Atyám háza" kifejezés, és ez
egészen különleges jelentőséget kap, amikor Jézus ezekkel a szavakkal az
örök élet királyságáról beszél (14,2), amely mindenkinek az ő megváltó
művével válik elérhetővé. A templom megtisztulásának, mint jelnek
megértését tovább bővíti, ha összevetjük a kánai csoda jelével, ahol
Jézus a vizet borrá változtatta. Amikor Jézus a vizet borral
helyettesítette, ezzel azt jelezte, hogy személyével befejeződött az
Ószövetség. Így fogja helyettesíteni a templomot és liturgiáját is saját
magával. Az újszövetséget, és így az Egyház életét is az jellemzi, hogy
a hívek bensőséges kegyelmi kapcsolatban vannak Jézussal. Ő velünk van,
és ez a közösség alapvetően megváltoztatja kapcsolatunkat a mennyei
Atyával. Éppen a Jézushoz fűződő kegyelmi kapcsolatunk alapozza ezt meg.
Minél bensőségesebb szeretet fűz minket hozzá, annál közelebb érezzük
magunkhoz Isten atyai szeretetét. Így egyre erősödik bennünk az a hívő
tudat, hogy életünk Isten atyai szeretetének védelme és irányítása alatt
van. Erősödik bennünk annak tudata is, hogy imaéletünket a Jézussal
való benső közösség hatja át. Ő teszi imádságunkat igazán hatékonnyá.
Érdekes, hogy amíg a szinoptikusok szétválasztják a templom
megtisztítását, és Jézus jövendölését a templom elpusztításáról, a
negyedik evangélium a két eseményt egészen szoros kapcsolatba hozza. A
zsidók nem értik meg Jézus állítását: "bontsátok le ezt a templomot, és
én három nap alatt felépítem azt". Azt gondolják, hogy Jézus szavai
valóban a templom elpusztulására és felépítésére vonatkoznak. Jézus
feltámadása után tanítványai visszaemlékeznek ezekre a szavakra,
amelyről most már felismerik, hogy jövendölést tartalmaztak, és az még
jobban megerősíti hitüket Jézus szavaiban. MK