Nagyböjti idő, B év, nagyböjt 5. vasárnapja
SZENTMISEKOMMENTÁR |
Bertalan atya kommentáraA HÍVEK ÜDVÖZLÉSE UTÁN: Az egyházi év ünnepein átéljük a megváltás művének eseményeit. Egyre közeledünk a nagyhéthez, ahol Jézus szenvedései jelennek meg a szertartásokban. A mai szentmise nemcsak a szenvedő Krisztust állítja elénk, hanem a bűn felett diadalmaskodó Megváltót is. A keresztfa már a győzelem jele. Rajta elszenvedte Urunk a világ bűneinek büntetését, feloldozott a bűn átka alól, visszavezette az embereket az üdvösség útjára.ELSŐ KÖNYÖRGÉS UTÁN: A bűnbánat és a könyörgő imádság az ember hangja volt. Most az Isten szólal meg. A szentírás és a szentbeszéd szavai az Úr személyes üzenetét tolmácsolják.FELAJÁNLÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: Isten szíve megesett a bűn által bajbajutott emberiségen. A szánalom vezette, amikor emberi testet öltve elégtelen kis áldozataink helyett a szabadító kereszthalált felajánlotta. Ez az áldozat most megújul. Hálát adunk az irgalmas Istennek, hogy szenvedéseinket, imáinkat Fia kedvéért elfogadja, a bűnből és a halál árnyékából az életre visszavezet bennünket.ÁLDOZÁSI KÖNYÖRGÉS UTÁN: A feláldozott Jézus testét vettük eledelül. Isten szava új világosságot gyújt életünkben. Megértjük, hogy a szenvedésből és a halálból is élet fakad. Kegyelme által Isten fiainak családja vagyunk, titokzatos testének tagjai. Hétköznapjainkban, lemondásainkban Jézus áldozata folytatódik.
ELMÉLKEDÉS |
Forrás: Ócsai József
Kedves Testvérek!
A mai vasárnapot a magyar
népi elnevezés "Feketevasárnapnak" nevezi, utalva arra a jelenségre,
hogy ezen a vasárnapon a kereszteket és a képeket lefedik a templomban
sötét lepellel. Ez a szokás még a középkorból ered, amikor a keresztek
tulajdonképpen drágakövekkel kirakott ékszerek voltak, és a nagyhét
közeledtével ezeket a világi hívságokat takarták el. Ma azonban a
keresztek lefedésének nem sok értelme van, mert azok nem drágakövekkel
kirakott ékszerek már, hanem a fölfeszített Jézus Krisztus teste van
rajta ábrázolva. Nincs értelme eltakarni annak a Jézusnak testét, akinek
pontosan ezen kínhaláláról elmélkedünk a nagyböjt vége felé.
Az evangéliumok is Jézus
közeledő szenvedéséről beszélnek. A mai evangéliumban is ennek
megfogalmazását hallhattuk: "ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem
hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz". De ezen
mondat előtt Jézus egy furcsa kijelentést tesz: "Eljött az óra, hogy
megdicsőüljön az emberfia". Mi ez a megdicsőülés Jézus Krisztus számára?
Nem más mint maga a kereszthalál.
Az emberi értelem e
szavak hallatára a legnagyobb ellentmondásba ütközik. Már hogyan lehetne
a kereszthalál a megdicsőülés órája? Hogyan lehet a totális kudarccal
végződő kereszthalált megdicsőülésnek nevezni. Az emberi értelem
homályos fényénél ez beláthatatlan. Mert mi a megdicsőülést valami
rajongásban, ünneplésben képzeljük el. Jézus Krisztus világában azonban a
megdicsőülés nem más mint rejtett lényegének felragyogása. Rejtett
lényege pedig nem más, mint a végtelen bizalom az Atyában. Jézus
Krisztus a szenvedésből tanult engedelmességet. Hogyan? A mindentudó
Istennek tanulnia kell? Igen, mert ennyire emberré lett értünk. Valóban a
mindentudó Isten lakozott Jézusban, de ezt most nem használja, mert
emberré lett. Emberségében nem látta előre szenvedésének minden
részletét, s az is lassan világosodott meg számára, hogy meg kell
halnia. S amikor ezt fölismeri, meglepődik. Ekkor mondja: "Most
megrendült a lelkem." S amikor leendő halálát felismeri az első
gondolata természetesen az, hogy szabaduljon tőle: "Mit is mondjak?
Atyám, szabadíts meg ettől az órától?" De vállalja, s meghozza szabad
döntését: "De hiszen épp ezért az óráért jöttem. Atyám, dicsőítsd meg
nevedet!"
Erről hallottunk a
szentleckében a Zsidókhoz írt levélből: "Jézus földi életében hangosan
kiáltozva, könnyek között imádkozott és könyörgött ahhoz, aki meg tudta
menteni a haláltól. (.) Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a
szenvedésből tanulta meg az engedelmességet."
Jézus Krisztusnak az
Atyába vetett bizalma vállalta a kereszthalált. Jézus bele tudott halni,
az Atyába vetett bizalomba. Ennek a bizalomnak jegyében ki meri mondani
az embereknek: ha megöltök, az Atya feltámaszt engem! Jézus eme döntése
és vállalkozása az ő egyedüli vállalkozása. Csak egyedül ő tette ezt
így meg a történelem során és egyes egyedül. Egyes egyedül járta meg a
pokol kínjait, ahogy a hiszekegyben imádkozzuk "szálla alá poklokra".
Példát kell venni
Jézusról. Példát kell vennünk az Atyára való teljes ráhagyatkozásban,
bizalomban. Ha ezt megtesszük, akkor értjük meg Szent Pál szavait:
"amikor gyenge vagyok, akkor vagyok erős"; vagy pedig másutt: "az erő a
gyöngeségben nyilvánul meg teljesen". Vagyis amikor nélkülözés,
szenvedés, pusztulás ér bennünket, és ezt az Atyába vetett bizalommal
fogadjuk, akkor járunk Jézus útján helyesen. Ez az igazi keresztény
lelkület. Ez az igazi istenbe vetett bizalom, hogy nyugodtan merjünk
meghalni, mert bízunk abban, hogy az Isten föltámaszt. De sajnos az
átlagkereszténynek vallott nagy többség azt várja Istentől, hogy mentse
meg a kudarctól, a szenvedéstől. Az ilyenek akarva akaratlanul azt
kiáltják a keresztre feszített Jézusnak: "Ha Istenben bízott szabadítsa
meg most, ha akarja, mert azt mondotta, hogy Isten Fia vagyok".
Az igazi keresztény
törekvés tehát az Istenbe vetett teljes bizalom. Hogy meg tudjak halni,
mert Isten feltámasztja a halottakat. Ha keresztényeknek valljuk
magunkat és nincs meg bennünk ez a bizalom, akkor szerencsétlenebbek
vagyunk az ateistáknál, mert csak ebben az életben bízunk.
De tény az, hogy ez a
totális halálig szóló bizalom embertelenül nehéz feladat. De nem vagyunk
egyedül. Már Valaki megjárta ezt az utat, úgy ahogy közülünk senki sem
fogja megjárni, s ösvényt vágott a rengetegben. Mi sosem fogjuk
megtudni, hogy Jézus úttörő munkája a halálig tartó bizalomban milyen
volt, hogy milyen volt Jézus keresztútja, hogy mit jelentenek ezek a
szavak "szálla alá poklokra". Mert sosem fogja megmondani nekünk -
szeretetből. Mert ha megmondaná, akkor még örök boldogságunkat is
megzavarná vele.
Ennek a teljes bizalomra
való törekvésnek szemszögéből értjük meg Jézus szavait a mai
evangéliumból: "Aki szereti az életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli
életét ebben a világban, megmenti azt az örök életre." - Aki a sírig
tartó bizalommal van az Atya iránt, az feltámad, annak örök élete van.
Erre törekedjünk a
nagyböjtben. Szakadjunk ki az átlagkeresztény magatartásból, amely csak
azt várja hamis módon az Istentől, hogy óvja meg a kudarcoktól,
szenvedéstől. Jézus Krisztussal együtt - az ő segítségét kérve imáinkban
- törekedjünk a teljes bizalomra. Törekedjünk, de csak Jézussal.
Egyedül nem fog menni, egyedül teljesen értelmetlen, emberfeletti
feladat. És ha egyáltalán nem törekszünk erre, akkor kereszténységünk,
és minden imánk semmit nem ér.
A mai vasárnap
legfontosabb üzente tehát ez: "Annak ellenére, hogy ő volt a Fiú, a
szenvedésből tanulta meg az engedelmességet. Műve befejeztével pedig
örök üdvösséget szerzett azoknak, akik engedelmeskednek neki." - akik
vállalják vele együtt a halálig tartó bizalmat.
Ámen.
Forrás: Vasárnapi Kalauz - http://www.piar.hu/pazmany
O: Az Úr szövetséget köt népével; az új törvényt a szívekbe írja.
S: Krisztus kereszthalálát az engedelmesség tette üdvösségszerző áldozattá.
E: Jézus meghirdeti, hogy a halálon keresztül dicsőül meg.
S: Krisztus kereszthalálát az engedelmesség tette üdvösségszerző áldozattá.
E: Jézus meghirdeti, hogy a halálon keresztül dicsőül meg.
A kiengesztelődés annyi,
mint Isten gyermekeivé válni. Elveszett gyermekei voltunk, talán most is
azok vagyunk. De ott van egy Atya, aki vár ránk, ott van egy Fiú,
"minden teremtés elsőszülöttje", ki hozza nekünk a kiengesztelődés hírét
és üdvajándékát. Ő maga fizette meg az árát, Ő maga vette magára
adósságunkat.
Jézus az Ószövetség
főpapja, Ő egyben az áldozat, amely megszentel minket. Ő a búzamag, mely
a földbe hullott és meghalt. E halál gyümölcse a miénk, sőt mi magunk
vagyunk a gyümölcse, az új emberségünk. Mivel Ő meghalt, nekünk életünk
van.
Első olvasmányhoz / Jer 31,31-34Egy
új szövetség ígérete Jeremiásnál (31. fejezet): üdvösség igéje a
vallási megújulás idejéből Juda királyságában (Kr.e. 622-től), Józsiás
király alatt. Isten népének története a Sínai szövetséggel kezdődik. "Én
vagyok a ti Istenetek, ti az Én népem!", ez volt röviden a szövetség
formája. Többet nem adhatni még a jövőben sem. De ezt az ó szövetséget
már százszorta megszegték; csak Isten képes új kezdetet adni. Így az új
szövetség mindenek előtt a megbocsátó szeretet szövetsége Isten
részéről. Az ember részéről gyökeres megtérés és benső megújulás az új
szövetség föltétele; de ez is az Ő adománya, az Ő kegye. A szövetség:
"Én, Jahve vagyok a ti Istenetek, a te Istened -- ti (és te) az Én
népem" egy új, sokkal nagyobb módon válik valóvá. (Zsid 8,8-12 #
31,31-32: 2Mz 24,3-8; Lk 22,20 # 31,33: Zsid 10,16; Jer 32,39-40; Ez
11,19; 36,26; Zsolt 51,8-12; 2Kor 3,3 # 31,34: Oz 2,22; 6,6; 1Jn 2,27;
Zsid 10,17)
Válaszos zsoltár / Zsolt 51(50),3-4.12-13.14-15Könyörgés megbocsátásért
Szentleckéhez / Zsid 5,7-9Mivel
Jézus a tökéletes Főpap, Isten Fia, közvetítő lehet Isten és ember közt
(Zsid 4,14; 9,15; 1Tim 2,5). Noha Isten Fia, "szenvedése által
engedelmességet tanult". Imádsága meghallgattatott. Ereje volt, hogy
megtegye Isten akaratát és meghaljon a kereszten a "sokaság bűneiért".
Áldozata elfogadtatásra talált, az Ő számára fölmagasztalása útja lett
ez, nekünk pedig meghozta az "üdvösséget": bűnbocsánatot és
Isten-közösséget. (5,7-8: Mk 14,32-42; Jn 4,34; Zsid 10,5-7; Fil 2,6-8 #
5,9: Zsid 2,10; 1Kor 8,6; Jn 17,19)
Evangéliumhoz / Jn 12,20-33Néhány
görög, egyben a pogány világ képviselői, meg akarta ismerni Jézust.
Olyan választ kaptak, amely messze túlszárnyalt kérdésük láthatárán.
Jézus az Ő "órájáról" szól, a "fölemeltetés" órájáról: egybefogva
kínszenvedést, halált és föltámadást. A kánai mennyegző óta mind egyre
erről az "órájáról" beszél, ezért él. És most, hogy maga előtt látja,
megrendül. János evangéliuma nem az Olajfák hegyi óráról beszél. De
ebben a kifejezésben: "most megrendült az én lelkem", -- megsejtünk
valamit az Ő útja nehéz voltáról, engedelmessége nagyságáról. A
pogányok, igen, "látni fogják Jézust", az ő órájuk is közel vagyon. A
kereszten Fölmagasztosult, a megdicsőült Emberfia mindeneket magához fog
ölelni. A tanítványok Jézussal való közössége nem bomlik föl az Ő
halálával, hanem tökéletessé válik. (12,21: Jn 12,32 # az "óra", 12,23:
Jn 2,4; 7,30; 8,20; 12,23.27; 13,1; 17,1 # 12,24-26: Iz 53,10-12; Mk
8,35; Mt 16,24-25 # 12,27-28: Mk 14,33-36; Zsid 5,7-8; Jn 18,11; 17,6)
Szentségre várvaJézust
látni! Most erre itt az óra, a hit órája, az imádás és a Vele való
egyesülés órája. Mikor Vele és egymással közösségben vagyunk, akkor
miénk Isten élete és öröme.
Elmélkedés"Látni
akarjuk Jézust". Kortársaink is vágyakoznak rá, hogy találkozzanak ma
az élő Krisztussal. Szemükkel akarják látni, kezükkel érinteni.
Ahogy a görög származású
zarándokok, kik Jeruzsálembe fölmentek, Fülöp apostolhoz fordultak
kérésükkel: "Látni akarjuk Jézust!" -- úgy akarnak kortársaink is
közvetlen Ővele szembenállni. Nyugtalanító lehet ránk, keresztényekre
nézve, hogy ők Krisztust mindannyiunkban látni kívánják: s nekünk úgy
kell átragyogtatni Őt magunkon, ahogy a színes templomablak a ragyogó
napot. -- Nem azt veti szemünkre a hitetlen, hogy keresztények vagyunk,
hanem hogy nem vagyunk eléggé azok, nem krisztusiak -- és ebben van a
tragédia. Mikor Gandhi olvasta az evangéliumot, megrendült, és már-már
kereszténnyé lett. De visszatartotta a "keresztények" szemlélete, és
lassan visszahúzódott. Ebben rejlik, valóban, a mi legnagyobb
felelősségünk. (Leon J. Suenens)
+
Milyen a Krisztus fölmagasztaltatása e földről?S
mivel azt hallotta Heródes, hogy magát királynak nevezte: régi rongyos
bársonyköntösbe öltözteté Őtet, mint valami farsangos királykát, és
nagy-sok nevetséges tréfákkal visszaküldé Pilátushoz... Nézzétek,
keresztyének a ti Uratokat bolond ruhában! Ki tudná előszámlálni, mennyi
süvöltést, hajigálást, taszigálást szenvedett ebben a bolond öltözetben
az Isten Bölcsessége? Az ünnepekre felgyülekezett sokaság csudájára
futott, mikor az utcákon bolond-ruhában hordozták Üdvözítőnket,... ki
orrát pattogtatta, ki taszigálta, ki illetlen tréfákkal csúfolta. Óh
szent Isten, mennyire megaláztad magad! Így kellett a mi kevélységünket
megrontani; így kellett a mi balgatagságunkat észre hozni.
[Ostorozás:] Aztán a nagy
fájdalmak és vérontások miatt lábai nem bírván bágyadtan a földre dőle,
s mindaddig szent vérében úsza, míg a kegyetlen hóhérok felrángatván,
imígy-amúgy ruháját reája veték. Mivel pedig Krisztus szerelme
telhetetlen volt az érettünk való szenvedésben, nem azt írták az Ő
oszlopára, amit a Herkules oszlopira (Gibraltárnál): "Non plus ultra:
Elég eddig, ne menjünk tovább!" -- hanem: Tovább menjünk! Mert tovább:
ott vár a nagy Oltár, a szent Kereszt.
[Keresztfán:] Dicsőséges
Jézus! Óh én lelkem szeretője, mily nagy változást látok benned! Akinek
mennyben angyalok udvarolnak: most a Kálvárián latrok közt függesz! A
bűnösök helyén, bűnösök között, bűnösök kínjával gyaláztatol! Elvesztéd
lelkedet, hogy mi éljünk; elvesztéd emberek előtt tisztességedet, hogy
megnyerjed Isten előtt a mi böcsülletünket. Óh áldott kereszt, azelőtt
gyalázatos voltál, latrok vállán hordoztattál, de azóta, hogy Krisztus
testét illetéd, királyok koronáján és minden szentek homlokán
fényeskedel. Igazán te vagy ama drága fa, melynek magassága felséges,
levele szépséges, gyümölcse édességes... Óh keresztfára magasztaltatott
áldott Jézus, mivel azt fogadád, hogy mindeneket hozzád vonzasz, mikor
felemeltetel a földtűl, vond hozzád a mi akaratunkat, hogy kiálthassuk
Szent Pállal: Én is Krisztussal megfeszültem a világi kívánságoknak.
(Pázmány: Nagypénteki 1. beszéd)
+
Lelki életHa
erényről hallasz, testvér, ne féld nevét, s ne csudáld! Nem valami
távoli! Belül hordod magad, csiráját. Könnyen kihajt, csak te akard: add
neki át magadat! Görög bejár tengert: tanul tudományt, csillagokat. Nem
kell messze menni neked, belül van a Mennyország. Erényt se kell túl
keresned: eljött rég ő tehozzád! (Szent Atanáz)
"Aki nekem szolgál, kövessen engem!" (Jn 12,20-23)
a) Húsvéti idő volt,
amikor néhány görög, illetve pogány, akik imádkozni mentek Jeruzsálembe,
szerették volna Jézust látni. Ezek éles ellentétben álltak a farizeusok
cinikus, ellenséges viselkedésével, amelyről előzőleg is tudósít az
evangélium: "A farizeusok akkor így szóltak egymáshoz: Látjátok, hogy
semmire sem mentek? Lám az egész világ tódul utána!" (12,19) A görögök
őszinte érdeklődését jelzi, hogy ők is az imádkozók között vannak. (20.
v.), Istenfélők, vagy prozeliták voltak, akiket vonzott a zsidó vallás
egy Istenhite, azonban nem tartották meg az összes mózesi törvényt, és a
vallási szokásokat, így a böjtöt, a körülmetélést és így tovább. Mégis
jelenlétüknek és vágyuknak, hogy "látni" szeretnék Jézust, nagy
jelentősége van ebben az időpontban, amikor ő fölkészül a szenvedésre,
amelynek ideje már egészen közel van. A puszta kíváncsiság nem vitte
volna a görögöket Jézushoz, csak az őszinte vágy a hitre. Az a
körülmény, hogy éppen most jelentkeznek, jelzi, hogy közel van Jézus
órája, felemeltetésének és minden ember magához vonzásának ideje.
b) Jézus órájának
közelsége ellentétes érzelmeket ébreszt szívében. "Most megrendült a
lelkem. Mit is mondjak? Atyám, ments meg ettől az órától? De hiszen
ezért jöttem, ezért az óráért." (27. v.) Elhatározását nem akarja
visszavonni. Engedelmesen el akarja fogadni halálának óráját is, és így
gazdag termést akar learatni. Bár a negyedik evangéliumban nem
olvashatunk a Getsemáne-kert eseményéről, a vérrel verejtékezésről, a
mostani szöveg tartalmazza a hagyományos szinoptikus elbeszélés minden
elemét. Annak tudatát, hogy közel van az ő órája, a szorongást, a
mennyei Atyához való feltételes könyörgést, de ezzel együtt ennek az
órának elfogadását: "De hiszen ezért jöttem, ezért az óráért." A
mennyből jövő vigasztalás kinyilvánítását: "Ez a szózat hangzott az
égből: Már megdicsőítettem, és újra meg fogom dicsőíteni." (28. v.) Bár a
szózatot a tömeg félreérthette, vagy nem is hallotta meg, az
evangélista szándékát nem lehet félreérteni. Ahogyan a mennyei Atya
dicsősége megnyilvánult Jézus szavaiban és tetteiben, úgy fog
megnyilvánulni kereszthalálában és feltámadásában is: "Újra meg fogom
dicsőíteni."
c) Azoknak, akik látni
fogják Jézust, és hitük által részesülni fognak órájában, azoknak
megígéri, hogy az Atya tisztelni fogja őket, és hogy részesülni fognak
az örök életben. Életet elveszíteni, életet gyűlölni, magába foglalja a
Jézussal való meghalást. Nem arról van tehát szó, hogy Jézus követése
megkövetelné a földi életnek gyűlöletét. Ez a kifejezés inkább azt
jelzi, hogy a Jézushoz fűződő kapcsolatunkkal földi életünk már nem
jelent abszolút értéket nekünk. Nem akarjuk magunknak megtartani, hanem
őt szeretnénk szolgálni, a vele való életközösségben éljük életünket.
Ezzel "gyűlöljük" földies gondolkodásunkat, azt az életet, amely nem
akarja befogadni Krisztus megváltó szeretetét. Aki így gyűlöli életét a
világon, megőrzi azt az örök életre. A földbe hullott gabonaszemhez
hasonlóan hal el, hogy még több életet hozzon létre, még több termést
hozzon. Antiochiai Szent Ignác az élet gyűlöletének, elvesztésének
következményét úgy élte meg, hogy így lett részesévé Jézus órájának. Ő
Istennek a "búzája", szeretné, ha vértanúságában a vadállatok fogai
ölnék meg. Érdemes vértanú lelkületét közelebbről is megismerni. Ehhez
levelei nyújtanak segítséget, amelyeket akkor írt, amikor fogolyként
hajón Rómába vitték. Amikor a hajó kikötött egy-egy kis-ázsiai
kikötőben, a hívek meglátogatták őt. Ez adott alkalmat és lehetőséget a
levelek megírására. A római híveknek írt levelében azt kéri tőlük, hogy
semmit se tegyenek megszabadulásáért. "Soha többé nem lesz ilyen
alkalmam Istenhez jutni. Milyen szép, hogy elhagyhatom a világot és
Istenhez juthatok, hogy őbenne feltámadjak!" Leveleiben többször
visszatérő gondolat, hogy életét, mint váltságdíjat és áldozatot adja
övéiért "váltságdíj vagyok értetek", "engesztelő áldozat vagyok
értetek", "lelkem áldozatul adja magát értetek". E szavai világosan
jelzik, hogy a Jézus Krisztussal közösségben hozott áldozatainkat,
jócselekedeteinek felajánlhatjuk másokért. Ő kifejezetten a bűnökért
engesztelésként ajánlja fel életáldozatát. Ezzel minket is arra biztat,
hogy imádságainkat, áldozatainkat, önmegtagadásainkat, szenvedéseink
türelmes elfogadását mi is ajánljuk fel engesztelésül bűneinkért,
amelyben benne van a hitetlenek megtéréséért való könyörgés is. Ezekben a
kis áldozatokban is mindig velünk lesz Jézus, hogy erőt adjon nekünk,
és hogy áldozatunkat igazán érdemszerzővé tegye. Antiochiai Szent Ignác
erre így emlékezik: "Aki közel van a karhoz, közel van Istenhez, s
vadállatok között Isten is ott van. Egyedül Jézus Krisztus nevében!
Mindent elviselek, hogy együtt szenvedhessek vele. Ő erőt ad nekem, aki
mindenestül ember lett!" Annak is tudatában van, hogy az emberi
gyengeségek kísértéseivel is szembe kell néznie. "Imádkozzatok értem,
nehogy elvetésre méltó legyek! Most még veszélyben vagytok, de hűséges
az Atya Jézus Krisztusban, teljesíteni fogja az én és a ti kéréseteket."
A nagyböjti idő most különösen emlékeztessen minket arra, hogy
Antiochiai Szent Ignác lelkületét kövessük a mindennapok kicsiny
áldozataival, jócselekedeteivel! MK
forrás: magvető lista 2003
"Ha a búzaszem nem hull a földbe, és el nem hal, egyedül marad, ha azonban elhal, sok gyümölcsöt hoz."
Látszólag nincs értelme egy megprobáltatásnak. Látszólag nincs célja egy betegségnek. Látszólag felesleges és értelmetlen egy családi konfliktus. Látszólag.
De ha mélyére nézünk életünk eseményeinek, akkor előbb vagy utóbb (az esetek nagy többségében utóbb) megvilágosodik, hogy mi miért történt.
Ragaszkodunk az életünkhöz.
Ragaszkodunk azokhoz az anyagi javainkhoz, melyeket birtoklunk.
Ragaszkodunk szellemi képességeinkhez, büszkék is vagyunk rá.Látszólag nincs értelme egy megprobáltatásnak. Látszólag nincs célja egy betegségnek. Látszólag felesleges és értelmetlen egy családi konfliktus. Látszólag.
De ha mélyére nézünk életünk eseményeinek, akkor előbb vagy utóbb (az esetek nagy többségében utóbb) megvilágosodik, hogy mi miért történt.
Ragaszkodunk az életünkhöz.
Ragaszkodunk azokhoz az anyagi javainkhoz, melyeket birtoklunk.
Mindennap van újjászületés és mindennap van elhalás.
Ahhoz, hogy megtapasztaljuk az újjászületés örömét, értékét, csodáját mindennap - akár többször is - meg kell halnunk.
Meg kell halnunk önmagunknak, másoknak. El kell halnunk azoktól melyekhez annyira ragaszkodunk.
Adja Isten, hogy a nagyböjt hátralévő napjaiban többször is meghaljunk, hogy gyümölcsöt hozzunk az örök életre.
Balogh Attila
bosi@axelero.hu