2012.04.01. vasárnap: VIRÁGVASÁRNAP
Nem voltam engedetlen, nem hátráltam meg, mert az Úr megsegít
Iz 50,4-7
Az Úristen megadta nekem a tanítványok nyelvét, hogy támogatni tudjam
szóval a fáradtat. Fölébreszti reggel, reggel fölébreszti fülemet, hogy
hallgassam, mint a tanítványok. Az Úristen megnyitotta fülemet, én pedig
nem ellenkeztem, nem hátráltam meg. Hátamat odatartottam az
ütlegelőknek, és orcámat a tépdesőknek; arcomat nem rejtettem el a
gyalázás és köpdösés elől. De az Úristen megsegít engem, ezért nem ér
gyalázat; ezért tettem arcomat olyanná, mint a kovakő, és tudom, hogy
nem szégyenülök meg.
Zs 21
A karvezetőnek. A ,,Szarvastehén hajnalban' dallama szerint. Dávid
zsoltára. Istenem, Istenem, miért hagytál el engem? Távol van
szabadulásomtól hangos jajveszékelésem. Én Istenem, kiáltok nappal, de
te nem hallgatsz meg, és éjjel is, de nyugtot nem találok. Pedig te
szent vagy és Izrael dicsérete között laksz. Benned bíztak atyáink,
bíztak, és te megszabadítottad őket. Hozzád kiáltottak és
megszabadultak, benned bíztak és meg nem szégyenültek. Én azonban féreg
vagyok, nem ember, embereknek gyalázata, népnek utálata. Aki csak lát,
mind gúnyt űz belőlem, félrehúzza ajkát, fejét csóválgatja: ,,Az Úrban
bízott, mentse meg őt, szabadítsa meg, ha kedvét leli benne.' Hiszen te
vagy, aki kihoztál engem anyám méhéből, te vagy reménységem anyám emlője
óta. Rád voltam utalva anyám ölétől, anyám méhétől fogva te vagy az
Istenem. Ne légy távol tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki
segítséget nyújtana. Körülvett engem sok tulok, Básán bikái körülfogtak
engem. Kitátották felém szájukat, mint ragadozó és ordító oroszlán.
Szétfolytam, miként a víz, minden csontom kificamodott, szívem, mint a
viasz, megolvadt bensőmben. Ajkam, mint a cserép, kiszáradt, nyelvem
ínyemhez tapadt, lesújtottál a halál porába. Körülvett engem nagy sereg
kutya, a gonoszok zsinatja körülfogott engem. Átlyuggatták kezemet és
lábamat, megszámlálhattam minden csontomat. Néznek rám, bámulnak engem,
elosztották maguk között ruháimat, és köntösömre sorsot vetettek. De te,
Uram, ne légy távol tőlem, én erősségem siess segítségemre! Szabadítsd
meg lelkemet a kardtól, egyetlenemet a kutyák karmából! Ments meg az
oroszlán torkából, engem, a megalázottat, a bölény szarvától! Hadd
hirdessem testvéreimnek nevedet, a gyülekezetben hadd dicsérjelek: Ti,
akik félitek az Urat, dicsérjétek őt, Jákob minden utóda, magasztaljátok
őt! Félje őt Izrael minden utóda, Mert ő nem veti meg és nem nézi le a
szegény nyomorúságát, nem fordítja el tőle tekintetét, és meghallgatja,
amikor hozzá kiált. Rólad szól dicséretem a nagy gyülekezetben; amit
fogadtam, teljesítem azok előtt, akik félik őt. Jóllakásig esznek majd a
szegények, akik keresik az Urat, dicsérik majd őt: ,,Éledjen fel szívük
mindörökre!' Észbe kap és megtér az Úrhoz a föld minden határa, és
leborul színe előtt a nemzetek valamennyi családja. Mert az Úré a
királyi hatalom, és ő uralkodik a nemzeteken. Csak őt imádják mind, akik
a földben alszanak; leborulnak előtte mindazok, akik a porba
leszállnak.Neki él majd a lelkem, Neki szolgálnak majd utódaim. Az Úrról
beszélnek az eljövendő nemzedéknek, az ő igazságát fogják hirdetni a
születendő népnek: ,,Így cselekedett az Úr!'
Fil 2,6-11
aki isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan
dolognak, amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem
kiüresítette önmagát, szolgai alakot vett fel, és hasonló lett az
emberekhez, külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember. Megalázta
magát, engedelmes lett a halálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten
felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név
fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a
földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja [Iz 45,23], hogy ,,Jézus
Krisztus az Úr!' az Atyaisten dicsőségére.
Mk 14,1 - 15,47
Két nappal ezután volt a húsvéti vacsora és a kovásztalan kenyerek
ünnepe. A főpapok és az írástudók azon tanakodtak, miképpen fogják el őt
csellel, és hogyan öljék meg. Azt mondták ugyanis: Ne az ünnepen,
nehogy zavargás támadjon a nép között. Amikor Betániában volt a leprás
Simon házában és asztalnál ült, odament hozzá egy asszony,
alabástromedényben valódi, drága nárduszolajat hozva. Eltörte az
alabástromot, és a fejére öntötte. Voltak, akik méltatlankodtak ezen, és
így beszéltek maguk között: ,,Mire volt jó így elpazarolni ezt a
kenetet? Ezt az olajat el lehetett volna adni több, mint háromszáz
dénárért, és odaadni a szegényeknek!' És nehezteltek az asszonyra. Jézus
azonban így szólt: ,,Hagyjatok békét neki! Miért bántjátok? Hiszen jót
tett velem. Szegények mindig lesznek veletek, és amikor akartok, jót
tehettek velük; de én nem leszek mindig veletek. Ő megtette azt, ami
tőle telt: előre megkente testemet a temetésre. Bizony, mondom nektek:
az egész világon, ahol csak hirdetni fogják ezt az evangéliumot,
elbeszélik majd azt is, amit ő tett, az ő emlékezetére.' Az iskarióti
Júdás pedig, a tizenkettő közül az egyik, elment a főpapokhoz, hogy
kiszolgáltassa őt nekik. Mikor azok meghallották ezt, megörültek, és
megígérték, hogy pénzt adnak neki. Ő pedig kereste az alkalmat, hogy
kiszolgáltassa őt. A kovásztalan kenyerek első napján pedig, mikor a
húsvéti bárányt feláldozzák, tanítványai megkérdezték tőle: ,,Mit
akarsz, hová menjünk előkészíteni, hogy megehesd a húsvéti vacsorát?'
Akkor elküldött kettőt a tanítványai közül, ezekkel a szavakkal:
,,Menjetek a városba. Találkoztok ott egy emberrel, aki vizeskorsót
visz. Kövessétek őt, és ahova bemegy, mondjátok a házigazdának, hogy a
Mester kérdezi: ,,Hol van a szállásom, ahol a húsvéti bárányt
tanítványaimmal elfogyaszhatom?'' Mutatni fog nektek egy nagy ebédlőt
készen, megterítve. Ott készítsétek el nekünk.' Tanítványai elindultak
és bementek a városba. Mindent úgy találtak, ahogy megmondta nekik, és
elkészítették a húsvéti vacsorát. Amikor beesteledett, odaérkezett a
tizenkettővel. Amikor letelepedtek és ettek, Jézus így szólt: ,,Bizony,
mondom nektek: közületek az egyik, aki velem eszik, elárul engem' [Zsolt
41,10]. Erre azok elszomorodtak, és egyenként kérdezgetni kezdték tőle:
,,Csak nem én vagyok az, Uram?' Ő azt felelte nekik: ,,A tizenkettő
közül az egyik, az, aki velem egyszerre merít a tálból. Az Emberfia
ugyan elmegy, ahogy meg van írva róla, de jaj annak az embernek, aki az
Emberfiát elárulja! Jobb lett volna annak az embernek, ha meg sem
születik!' Miközben ettek, Jézus fogta a kenyeret, megáldotta, megtörte,
és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: ,,Vegyétek, ez az én testem.'
Azután fogta a kelyhet, hálát adott, odaadta nekik, és ittak belőle
mindnyájan. Ő pedig így szólt: ,,Ez az én vérem, az új szövetségé [Kiv
24,8; Jer 31,31], amely sokakért kiontatik. Bizony, mondom nektek: többé
már nem iszom a szőlőnek ebből a terméséből addig a napig, amíg az újat
nem iszom Isten országában.' Miután elénekelték a himnuszt, kimentek az
Olajfák hegyére. Jézus azt mondta nekik: ,,Mindnyájan megbotránkoztok
bennem, mert írva van: ,,Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok''
[Zak 13,7]. De miután feltámadtam, előttetek megyek Galileába.' Péter
erre azt mondta neki: ,,Ha mindenki megbotránkozik is benned, én nem
fogok!' Jézus azt felelte neki: ,,Bizony, mondom neked, te még ma
éjszaka, mielőtt a kakas kétszer megszólal, háromszor is megtagadsz
engem.' Ő még erősebben fogadkozott: ,,Még ha meg is kell halnom veled
együtt, akkor sem tagadlak meg téged!' Ugyanígy beszéltek a többiek is
valamennyien. Odaértek a majorba, amelyet Getszemáninak hívnak. Akkor
azt mondta tanítványainak: ,,Üljetek le itt, amíg imádkozom.' Maga mellé
vette Pétert, Jakabot és Jánost, és elkezdett remegni és gyötrődni. Azt
mondta nekik: ,,Halálosan szomorú az én lelkem. Maradjatok itt és
virrasszatok.' Egy kissé előbbre ment, a földre borult és imádkozott,
hogy ha lehetséges, távozzék el tőle ez az óra. Ezt mondta: ,,Abba,
Atyám! Minden lehetséges neked. Vedd el tőlem ezt a kelyhet! De ne az
legyen, amit én akarok, hanem amit te.' Ezután visszajött, és alva
találta őket. Így szólt Péterhez: ,,Simon, alszol? Nem tudtál
virrasztani egy órát? Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne
essetek! A lélek ugyan kész, de a test erőtlen.' Aztán újra elment és
imádkozott, ugyanazokkal a szavakkal. Megint visszatért, és alva találta
őket, mert a szemük elnehezedett; nem is tudták, mit feleljenek neki.
Majd harmadszor is odajött, és azt mondta nekik: ,,Aludjatok már és
nyugodjatok! Elég, eljött az óra! Íme, az Emberfiát a bűnösök kezébe
adják. Keljetek föl, menjünk! Íme, közel van már, aki elárul engem.' Még
beszélt, amikor megérkezett az iskarióti Júdás, egy a tizenkettő közül,
és vele nagy tömeg kardokkal és botokkal a főpapoktól, írástudóktól és a
vénektől. Aki elárulta őt, jelt adott nekik: ,,Akit megcsókolok, ő az,
fogjátok meg, és jól vigyázva vigyétek el.' Amint odaért, mindjárt
odalépett hozzá, és így szólt: ,,Rabbi!' És megcsókolta őt. Azok pedig
kezet emeltek rá, és megragadták őt. Az ott lévők közül az egyik kardot
rántott, rásújtott a főpap szolgájára, és levágta a fülét. Jézus így
szólt hozzájuk: ,,Mint valami rabló ellen, úgy jöttetek ki kardokkal és
botokkal, hogy elfogjatok. Mindennap veletek voltam, tanítottam a
templomban, mégsem fogtatok el. Az írásoknak azonban be kell
teljesedniük.' A tanítványai ekkor elhagyták őt, és mindnyájan
elfutottak. Egy ifjú azonban követte, mezítelen testén egy szál
gyolcsingben. Elkapták, de az, ingét otthagyva, mezítelenül elfutott
tőlük. Jézust a főpaphoz vitték. Összegyűlt nála minden főpap, írástudó
és vén. Péter pedig messziről követte őt, be egészen a főpap palotájáig,
és a szolgákkal a tűznél leülve melegedett. A főpapok pedig, és az
egész főtanács, tanúvallomást kerestek Jézus ellen, hogy halálra adják,
de nem találtak. Sokan tettek ugyanis hamis tanúvallomást ellene, de
vallomásaik nem egyeztek egymással. Végül néhányan felálltak, és hamis
tanúvallomást tettek ellene ezekkel a szavakkal: ,,Hallottuk, hogy ez
azt mondta: ,,Lebontom ezt a kéz alkotta templomot, és három nap alatt
másikat építek, amelyet nem kéz alkotott''.' De a vallomásuk így sem
volt megegyező. Ekkor a főpap középre állt, és megkérdezte Jézust:
,,Semmit sem felelsz mindarra, amit ezek tanúsítanak ellened?' Ő csak
hallgatott, és semmit sem felelt. A főpap újra megkérdezte őt: ,,Te
vagy-e a Krisztus, az áldott Isten Fia?' Jézus azt felelte neki: ,,Én
vagyok. És látni fogjátok az Emberfiát a Hatalmasnak jobbján ülni, és
eljönni az ég felhőiben' [Dán 7,13; Zsolt 110,1]. Ekkor a főpap
megszaggatta ruháit, és így szólt: ,,Mi szükségünk van még tanúkra?
Hallottátok a káromkodást. Mit gondoltok?' Erre azok mindnyájan halálra
méltónak ítélték őt. Ezután egyesek elkezdték őt leköpdösni, bekötötték a
szemét, ököllel verték, és azt mondták neki: ,,Prófétálj!' Még a
szolgák is arcul verték őt. Eközben Péter lent volt az udvarban. Odajött
a főpap egyik szolgálója, látta Pétert melegedni, szemügyre vette őt,
és azt mondta: ,,Te is a Názáreti Jézussal voltál!' Ő azonban letagadta:
,,Nem ismerem őt, és azt sem értem, mit mondasz.' Aztán kiment az
előcsarnokba; ekkor megszólalt a kakas. A szolgáló megint meglátta őt,
újra mondogatni kezdte a körülállóknak, hogy ez is azok közül való. Ő
megint csak letagadta. Kis idő múltán az ott állók ismét így szóltak
Péterhez: ,,Biztosan közéjük tartozol, hiszen galileai vagy.' Ő pedig
átkozódni kezdett és esküdözni: ,,Nem ismerem azt az embert, akiről
beszéltek!' Erre mindjárt megszólalt a kakas, másodszor. Péternek pedig
eszébe jutott Jézus szava, amit mondott neki: ,,Mielőtt a kakas kétszer
szól, háromszor tagadsz meg engem.' És sírni kezdett. A főpapok a
vénekkel, az írástudókkal és az egész főtanáccsal kora reggel tanácsot
tartottak, aztán megkötözték Jézust, majd elvezették és átadták
Pilátusnak. Pilátus megkérdezte őt: ,,Te vagy-e a zsidók királya?' Ő azt
felelte neki: ,,Te mondod.' A főpapok sok mindennel vádolták őt.
Pilátus ezért újra megkérdezte őt: ,,Semmit sem felelsz? Nézd, mi
mindennel vádolnak téged!' De Jézus egy szót sem szólt többé, Pilátus
pedig csodálkozott ezen. Ünnep alkalmával el szokta nekik bocsátani a
foglyok közül azt, akit kérnek. Volt akkor egy Barabás nevű, akit a
lázadókkal együtt fogtak el, s aki a lázadás során gyilkosságot követett
el. Felvonult tehát a tömeg, és kérni kezdte azt, amit mindig megtett
nekik. Pilátus azt felelte nekik: ,,Akarjátok-e, hogy elbocsássam nektek
a zsidók királyát?' Tudta ugyanis, hogy a főpapok irigységből adták őt a
kezébe. A főpapok azonban felizgatták a tömeget, hogy inkább Barabást
bocsássa el nekik. Pilátus újra megkérdezte tőlük: ,,Mit akartok tehát,
mit tegyek a zsidók királyával?' Azok újra csak azt kiáltozták:
,,Feszítsd meg őt!' Pilátus megkérdezte őket: ,,De hát mi rosszat tett?'
Azok erre még hangosabban kiáltoztak: ,,Feszítsd meg őt!' Pilátus
ekkor, mivel eleget akart tenni a népnek, elbocsátotta a kedvükért
Barabást, Jézust pedig megostoroztatta, és átadta nekik, hogy feszítsék
keresztre. Ekkor a katonák bevitték őt a csarnokba, vagyis a
helytartóságra, és összehívták az egész csapatot. Felöltöztették
bíborruhába, tövisből koronát fontak és a fejére tették, azután
elkezdték őt így köszöntgetni: ,,Üdvözlégy, Zsidók Királya!' Majd náddal
verték a fejét, leköpdösték, és térdet hajtva hódoltak előtte. Miután
csúfot űztek belőle, levették róla a bíbort, ráadták saját ruháit, és
elvitték, hogy keresztre feszítsék. Cirenei Simont, Sándor és Rúfusz
atyját, aki a mezőről jövet éppen arra járt, arra kényszerítették, hogy
vigye a keresztjét. Elvitték a Golgota nevű helyre, ami azt jelenti,
hogy ,,Koponyahely''. Mirhával kevert bort adtak neki inni, de nem
fogadta el. Azután keresztre feszítették, a ruháit pedig elosztották,
sorsot vetve rájuk [Zsolt 22,19], hogy ki mit kapjon. Három óra volt,
amikor keresztre feszítették. Fel volt írva az ítélet oka: ,,A zsidók
királya.' Megfeszítettek vele két rablót is, az egyiket jobbról, a
másikat balról. Az arra járók pedig a fejüket csóválva káromolták őt
[Zsolt 22,8], s ezt mondták: ,,Hé! Te, aki lebontod a templomot és három
nap alatt felépíted, mentsd meg magadat, szállj le a keresztről!'
Ugyanígy a főpapok is az írástudókkal együtt csúfolódva ezt mondogatták
egymásnak: ,,Másokat megmentett, magát meg nem tudja megmenteni! A
Krisztus, Izrael királya szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és
higgyünk!' Gyalázták őt azok is, akik vele együtt voltak felfeszítve. A
hatodik órában sötétség borult az egész földre a kilencedik óráig.
Kilenc órakor Jézus felkiáltott, és hangosan így szólt: ,,Éloí, Éloí,
lemá szabaktáni?' Ez azt jelenti: ,,Istenem, Istenem, miért hagytál el
engem?' [Zsolt 22,2] Az ott állók közül egyesek, amikor ezt hallották,
azt mondták: ,,Íme, Illést hívja.' Az egyikük odafutott, egy szivacsot
ecetbe mártott, és nádszálra tűzve inni adott neki [Zsolt 69,22], és így
szólt: ,,Hagyjátok! Lássuk, eljön-e Illés, hogy levegye őt!' Jézus
pedig hangosan felkiáltott és kilehelte lelkét. Ekkor a templom függönye
kettészakadt fölülről egészen az aljáig. Mikor a százados, aki ott állt
előtte, látta, hogy így kiáltva kiadta a lelkét, ezt mondta: ,,Ez az
ember valóban Isten Fia volt.' Asszonyok is voltak, akik messziről
figyelték. Köztük volt Mária Magdolna és Mária, az ifjabb Jakab és
József anyja, és Szalóme, akik, amikor még Galileában járt, követték őt
és szolgáltak neki; és még sok más asszony, akik vele együtt mentek fel
Jeruzsálembe. Mikor beesteledett -- mivel a készület napja, azaz szombat
előtti nap volt --, odajött az arimateai József, egy előkelő tanácsos,
aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és
elkérte Jézus testét. Pilátus nem akarta elhinni, hogy már meghalt.
Hívatta a századost, és megkérdezte, hogy valóban meghalt-e. Amikor a
századostól megbizonyosodott erről, Józsefnek ajándékozta a testet.
József pedig gyolcsot vásárolt, levette őt és begöngyölte a gyolcsba.
Azután egy sírba helyezte, amely kősziklába volt vágva, és a sírbolt
bejáratához egy követ hengerített. Mária Magdolna pedig és Mária, József
anyja figyelték, hogy hová helyezték.